Leszavaztak az azonnalis románok

Románia budapesti nagykövetségén olajozottan zajlott az Azonnali erdélyi újságíróinak szavazása. A diaszpóra számára kétnapossá tették a választást: vasárnap délig többen szavaztak, mint szombaton egész nap. Mutatjuk, milyen volt!

Mindezek ellenére 18 éves korom óta az önkormányzati választásokat leszámítva egyetlen szavazást sem hagytam ki. Az önkormányzati választásokon pedig csak azért nem szavaztam eddig, mert azt nem lehet máshol, csak ott, ahová a lakcímed szól, én pedig közel hat éven keresztül illegálisan, értsd, bejelentett lakcím nélkül laktam Kolozsváron. Haza, a Kolozsvártól több mint 100 kilométerre található szülőfalumba pedig csak azért nem mentem, hogy leszavazzak, mert egyrészt községünk polgármesterét mindig csont nélkül újraválasztják már, másrészt meglátásom szerint értelmes jelölt még nem is indult ellene.

Azért az jó durva, hogy egy világjárvány és egy Romániából való elköltözés kellett ahhoz, hogy élvezni tudjam azt a jogot, ami minden tizennyolcadik életévét betöltött román állampolgárt megillet. Mivel külföldről szavaztam haza, ezért eljátszottam a gondolattal, hogy

Végül mégis arra a következtetésre jutottam, hogyha már Olaszországban, Spanyolországban és Németországban is hajlamosak órákat sorban állni a szavazókörzetek előtt olyan állampolgárok, akik már közel egy évtizede nem élnek otthon, és valószínűleg a közeljövőben sem tervezik ezt, akkor én is megtehetek ennyit a hazámért, már csak azért is, mert az elmúlt pár évben – amit romániai újságíróként éltem meg – talán némileg több rálátásom volt a politikai élet alakulására, mint sokaknak a diaszpórában, és ha csak egy szavazatom van nekem is (szerencsére), de azt felelősségteljesen tudom adni az általam legalkalmasabbnak vagy helyesebben legkevésbé alkalmatlannak ítélt pártnak.

A román diaszpóra számára egyébként kétnapossá tették a szavazást, vagyis már szombat reggeltől voksolhattak a Magyarországon élő románok és erdélyi magyarok. Tették ezt azért, mert rendre országos botrány született abból, hogy a korábbi választások alkalmával nyugat-európai szavazókörzeteknél a szavazás napján hatalmas sorok alakult ki, átlagos hat órás várakozási idővel, sőt előfordult, hogy nagyon sokan nem is kerültek sorra, így nem is szavaztak.

Az elmúlt napokban nem győztem kinyomni az RMDSZ kampánytelefonjait. Srácok, tudom, tudom, hogy fontos, nem kell folyton emlékeztetni rá. Egyébként megkérdezhetném, hogy a legutóbbi kampány SMS-ből miért spóroltátok ki az ékezeteket? Egyébként nem lenne tilos ma szavazásra buzdítani az embereket?

Magyarországon összesen hét szavazókörzet áll rendelkezésre a szavazni vágyó román állampolgárok számára. Négy a fővárosban: kettő a budapesti román nagykövetségen, kettő a Román Kulturális Intézetben, valamint egy szavazókörzet Szegeden, egy Biharkeresztesen és egy pedig a magyarországi románság kulturális fővárosában, Gyulán.

A román nagykövetség épülete előtt volt egy kisebb sor, amikor megérkeztünk, de a szavazás rendkívül gördülékenyen ment, még a járványügyi korlátozások betartása mellett is. A helyszínen

ami csak még napfényesebbé és otthoniasabbá tette ezt az egyébként is tavaszias december hatodikát.

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk fotózni a nagykövetség épületén belül, de minden erdélyi magyarnak ajánlom, hogy látogasson el az épületbe, ha honvágya támad, és hirtelen elkezd hiányozni neki azoknak az épületeknek a belső terei, amik gyönyörűek lehetnének, ha nem hozzá nem értő kezek alakították volna őket ki úgy, hogy egykori szépségük már csak nyomokban legyen fellelhető. Aki járt már a román prefektusi hivatallá átalakított bérpalotában Erdélyben, az tudja, miről beszélek. Annyira otthonias ez a rothadás.

A szavazóbiztosok egyébként mind rendkívül kedvesek, bevallom, kicsit jól is esett, hogy végre hús-vér emberekkel beszélhettem románul, még ha csak annyit kommunikáltunk is, hogy mulțumesc, la revedere, o zi bună (köszönöm, viszontlátásra, jó napot). A fülkében kicsit vacakoltam még mindig, hogy kire is adjam le a voksomat, hogy közben nem furdaljon majd a lelkiismeret, de azt hiszem, okosan, megfontoltan és az eszemre hallgatva sikerült döntenem. A procedúra egyszerű: két perc volt, amíg az egészségügyi szabályok betartásával (érkezéskor és távozáskor kézfertőtlenítés, állandó maszkhasználat) kézhez kaptad a szavazólapot és a pecsétet (Romániában ugyanis pecsételnek, nem ikszelnek), majd az urnába dobhattad a szavazólapod.

Szavazás után egy illetékes biztost zavartunk meg éppen az ebédje közben, hogy érdeklődjünk a magyarországi románok szavazókedvéről. A szavazóbiztos annyira sietett a segítségünkre, hogy ebéjét hátrahagyva elfelejtette megtörölni a száját, ezért egy morzsa végig ott fityegett az alsó ajak és az álla közötti mélyedésben, miközben a szavazás állásáról adott kevéske információt:

Azt mindenesetre már most sikerült megfogadnom, hogyha valamelyik következő romániai választás is Magyarországon talál, akkor nem fogom sajnálni a vonatutat és lemegyek Gyulára szavazni. Az is egy életérzés lehet. Budapesten szavazni biztosan az volt.

NYITÓKÉP, FOTÓK, NÉMI SZÖVEG: Antal Róbert-István / Azonnali