Orbán ugyanazért maradt egyedül, amiért eddig sikeres volt

Orbánnak két és fél hét alatt sikerült szembe kerülnie az Unió – éppen költségvetési ügyekben sokszor ellenérdekelt - gazdagabb és szegényebb országaival egyaránt, szétbarmolnia a V4-eket, és végül kettétörnie a Varsó-Budapest tengelyt is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Míg a magyar közvélemény a Szájer József brüsszeli ereszcsatornán bemutatott tornagyakorlata által keltett heveny rekeszizomgörcsöt próbálja kiheverni, és azt saccolgatja, mekkora pofon lehet ez a Fidesznek, Varsóból valóban fontos hírek érkeznek. Konkrétan az, hogy Orbán Viktor elszenvedte pályafutása első igazán súlyos külpolitikai kudarcát.

Jarosław Govin lengyel miniszterelnök-helyettes uniós illetékesekkel folytatott csütörtöki tanácskozása után bejelentette: Varsó kész feladni a magyar kormánnyal együtt bejelentett vétót az EU költségvetése és a helyreállítási alap kapcsán. Ehhez mindössze egyetlen feltételt szabott: az uniós forrásokat jogállami kritériumokhoz kötő rendelkezéshez csatoljanak egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot. Ennek azt kellene kimondania, hogy a mechanizmust csak az EU-s pénzekkel összefüggésben és csak objektíven lehet használni.

Na, most ez lényegében éppen az, amit a többi tagállam is akar, és amellyel szemben a szuverenitás jegyében szent háborút hirdetett a magyar és a lengyel kormány. Az utóbbi – a nagyobb és erősebb – pedig most kapitulált. Ez a „feltétel” ugyanis

Mindössze két és fél hét telt a lengyel és magyar vétó bejelentése óta. Egy hete a lengyel és magyar kormányfő még a kettejük „megingathatatlan együttműködéséről” adott ki nyilatkozatot, amely végére még hetykén oda is vetették: ne is próbálkozzanak azzal, hogy megosszák őket. A megbonthatatlan barátságot egy díszőrség előtti vagesz fotóval is hangsúlyozták. Hétfőn aztán fény derült rá, hogy Szájer József Brüsszelben egy illegális katakomba-színjátszókörben eljátszotta a Gay Bears, a Trainspotting és a Pókember crossoverének főszerepét. Orbán Viktor sietve Varsóba utazott, ahol mindenre elszánt szabadságharcosok helyett már asztalnál ülő bölcs vezetőkről készült fotó, amelyhez azt az üzenetet mellékelték, hogy várják a megfelelő ajánlatot az EU soros német elnökségétől.

Orbán Viktor még most is ott ül az asztalnál – ám közben a lengyelek kiszaladtak a mosdóba, és úgy tűnik, nem is jönnek vissza. Talán sosem tudjuk meg, mennyiben köszönhető ez valódi belátásuknak, vagy az EU politikai és gazdasági hatalmasságai felől érkező nyomásnak – esetleg annak, hogy a sajtó már elkezdte finoman szellőztetni: a Szájer-féle gangbangbulin lengyel diplomaták, politikusok is jelen voltak. Igazából mindegy, hogy az üzenet Párizsból, Berlinből, Frankfurtból, vagy épp egy fülledt brüsszeli hotelszobából érkezett. A szöveg ugyanaz, és Varsóban minden bizonnyal megértették.

Hogy a tagállamokat ne zsarolhassák ködösen megfogalmazott, vagy legalábbis könnyen ködösíthető kritériumokra hivatkozva, alapvetően jogos elvárás. Csak hát ez az álláspont a jogállamiságot nem ködösen, hanem tökéletesen éles kontúrokkal körberajzolhatóan lebontó, az uniós forrásokat ipari szinten lenyúló kormányoktól nehezen vehető komolyan.

Ez azonban a kisebbik baj. Morálisan ennél sokkal kevésbé megtámasztott ügyeket is győzelemre vittek már, ha volt hozzá elég ügyesség, bátorság és erő. Orbán Viktor az elmúlt tíz évben minden lényeges külpolitikai ütközetét megnyerte úgy, hogy ereje alig volt, de ügyessége és bátorsága annál több. Csakhogy egyre inkább elhitte, hogy a sikerhez elég pusztán az utóbbi is. Ez pedig súlyos tévedés.

Egy ideig lehet arra játszani, hogy ha egy Suzuki Swift volánjánál padlógázzal szembehajtunk egy Hummerrel, akkor előbb a másik rántja félre a kormányt, mert iszonyúan kínos egy katonai terepjáróval átgázolni egy kisautón. De előbb vagy utóbb eljön az a helyzet, amikor ez már nem számít. Amikor egészen egyszerűen az dönt, ki az erősebb. Az Unió nyugati tagállamai – mindenekelőtt a francia és német vezetés – eddig rendre kitértek a magyar kormánnyal vállalt nyílt, durva konfrontáció elől, mert az EU szétszakításának, keleti felének orosz vagy kínai érdekszférába lökésének elkerülése fontosabb volt, mint bármilyen közösségi érték érvényesítése. A geopolitikai és gazdasági érdekek (és félelmek) mindig erősebbek, mint az elvont elvek. Ezt használta ki eddig Orbán mesteri szinten – és pontosan ezért marad most egyedül.

Jelentős mértékben a következő uniós büdzsétől és a helyreállítási alaptól függ, hogy a járvány egyelőre még alig belátható következményeit mikor, illetve hogyan tudja kiheverni az európai és amerikai piac. A tét pedig nem kevesebb, mint, hogy a vírust mostanra szinte teljesen legyőző, ismét fullos fordulatszámon pörgő Kína gazdaságilag maga alá gyűri-e a jelenleg bénult, és még jó ideig lábadozó Nyugatot.

Egy világrend táncol pengeélen. Ilyen szintű játszmákban – bármennyire is igazságtalan tud ez lenni – egy Magyarországnak, de még egy Lengyelországnak sem osztanak lapot. Kibicelni lehet, esetleg udvariasan súgni is egy-egy valódi játékosnak. De aki a bárpultnál felbátorodva ordítozni kezd, hogy csal a bank, és cinkeltek a lapok, azt hátra viszik megcipőzni. Akkor is, ha esetleg igaza van.

Az elmúlt napok nagy bukása nem Szájer Józsefé, hanem Orbán Viktoré.

Mindezt mindenekelőtt annak köszönheti, hogy elfelejtette saját eddigi sikerei kulcsát. Három évvel ezelőtt azt mondta: „Magyarország tízmilliós ország, tudjuk, mekkora a befolyásunk és azt is, hol a helyünk.” Sokáig mértani pontossággal tudta, és ennek köszönhetően nemzetközi színtéren az ország valós súlyához képest jóval nagyobb jelentőségre tett szert. Minden idők egyik legnagyobb magyar külpolitikusaként tarthatnánk számon, ha nemzeti érdekeink érvényesítése helyett nem saját kleptobolsevik rendszerének bebetonozására használta volna pengeéles realitásérzékét, hideg racionalitását, ravaszságát és éleslátását.

Most, hogy lassan mindegyiket elveszíti, már mindegy. Hosszú éveken át nagy hasznára lehetett volna hazájának, de nem akart – most már akkor sem tudna, ha akarna.

Balogh Gábor újpesti újságíró az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel. Olvass még tőle! Vitáznál vele? Írj!