Össze-vissza beszél a Szájert lebuktató szexparti szervezője

Szerző: Renczes Ágoston
2020.12.03. 15:40

Több mint egy tucat eljárás folyik Lengyelországban egy személy ellen, akit ugyanúgy hívnak, mint a brüsszeli buli szervezőjét. A magát fiatal doktorandusznak mondó David Manzheley nyilatkozataiban is vannak ellentmondások.

Össze-vissza beszél a Szájert lebuktató szexparti szervezője

Kedden derült ki, hogy Szájer József – ellentétben az általa vasárnap közölt „lelki megterheléssel” – azért mondott le az EP-képviselői mandátumáról, mert pénteken részt vett Brüsszelben egy illegális bulin, amit a rendőrség feloszlatott. Azóta az is kiderült, hogy a buli egy meleg szexparti volt, ahonnan Szájer az ablakon keresztül próbált menekülni a megérkező rendőrök elől, de az utcán feltartóztatták, és a nála lévő hátizsákban drogot is találtak. Szájer József részvételét a „házibulin” elismerte, a nála talált drogról nem tud semmit; a részletek napvilágra kerülése óta a Fideszből is kilépett. 

Szeretnénk többet tudni a részletekről, de úgy nehéz, ha a forrás saját magának mond ellent

A buli több részlete is úgy került nyilvánosságra, hogy a szexparti szervezője, egy David Manzheley nevű doktorandusz több lapnak is nyilatkozott. Manzheley különböző lapoknak adott nyilatkozatait azonban érdemes fenntartásokkal kezelni, azok ugyanis pár helyen ellentmondanak egymásnak. Feltűnő viszont, hogy egyre több információt ad közre a buli résztvevőiről.

A magát 29 évesnek mondó doktoranduszt a flamand HNL érte el először szerdán, ebből a hírből tudjuk, hogyan ütött rajta a rendőrség a szexpartin, illetve hogy Szájer nem volt meghívva a partira: a tíz meghívott vendég hozta magával az ismerőseit, köztük volt az azóta lemondott magyar EP-képviselő is. Manzheley azt mondta a lapnak, nem ismerte Szájert, nem tudta, hogy EP-képviselő. 

Az 7sur7 lapnak viszont Manzheley már azt nyilatkoztahogy a bulin rajtaütő rendőrök erőszakosak voltak a vendégeivel, „úgy viselkedtek, mint a Gestapo”, és a lapnak arról is beszélt,

 

nem emlékszik Szájer Józsefre.

 

A De Standardnak azonban már azt nyilatkozta, hogy a szakállas úr mesélt neki arról, hogy ő is szokott szexpartikat szervezni az otthonában.  

Szintén szerdán a lengyel Onet hírportál is beszélt Manzheley-vel; nekik a fiatal doktorandusz már azt is elmondta, hogy rendszeresen szervez százfős szexpartikat, a pénteki buli létszámát a járványra való tekintettel korlátozta 25 főre. A korábban a vendégei személyazonosságáról nem nyilatkozó fiatalember az Onetnek arról is beszélt, hogy

 

négy lengyel PiS-es politikus és kilenc fideszes politikus is rendszeres vendége lenne az általa szervezett partiknak.

 

A politikusokról közelebbit nem árult el, csak annyit, hogy a lengyel vendégei nem EP-képviselők, hanem odahaza, Lengyelországban töltenek be fontosabb kormányzati funkciókat. Manzheley azt is elmondta, hogy Szájer nemcsak mesélt neki az általa szervezett szexpartikról, hanem meg is hívta egy olyanra, amit ő maga december 12-re tervezett, ám végül a pénteken történtek miatt lemondott.

 

Szájer meneküléséről azt mondta, hogy a politikus valóban megpróbált meglépni az ablakon keresztül, de mivel a lakás a második emeleten van, visszamászott és a rendőrök a lakásból vitték el – ez azonban ellentmond az utcán elfogott, vérző kezű S. J-ről szóló híreknek és a brüsszeli ügyészség közleményének is.

 

DAWID MANZHELEY ADATLAPJA A KÖRÖZÖTT SZEMÉLYEK LISTÁJÁN. FORRÁS: KÉPERNYŐMENTÉS A LENGYEL RENDŐRSÉG HONLAPJÁRÓL.

 

Szavahihető-e egyáltalán Manzheley? 

 

Az Onet azonban nem veszi készpénznek Manzheley nyilatkozatát, ugyanis a lap kiszúrta a vele való beszélgetése után, hogy

 

Lengyelországban 2019 óta csalás miatt köröznek egy ugyanilyen nevű fiatalembert.

 

Manzheley a lapnak tagadta, hogy róla lenne szó, állítása szerint a családja Belgiumban él. Ő a hírek szerint 29 éves, a körözött személy 1984-es születésű, azaz 36 éves. A férfit a 444 is elérte, Manzheley nekik is azt mondta, hogy 29 éves, és azt állította, hogy a körözésben szereplő egyik adat sem igaz rá, a szülei nem lengyelek és nem úgy hívják őket. Manzheley szerint azért próbálkozhatnak ilyennel a lengyelek, mert a lengyel igazságügyi minisztérium egyik jobboldali vezetője is a törzsvendége, ami kínos a helyi kormánypártnak.

 

Az Onet azonban Manzheley több ismerősével is kapcsolatba került, akik megerősítették a lapnak, hogy a brüsszeli szexparti szervezője és a Lengyelországban körözés alatt lévő fiatalember ugyanaz a személy, ahogy azt is megtudták tőlük az újságírók, hogy a magát doktorandusznak kiadó Manzheley a középiskolát se végezte el. Az Onet információi szerint Manzheley magát Izraelben jogi diplomát szerzett ügyvédnek kiadva is követett el csalásokat Lengyelországban. A lap úgy tudja, a lengyel rendőrség információi szerint is Belgiumban tartózkodik a körözött Dawid Manzheley.

 

Ha valamivel nem vádolható az Onet, az az, hogy elnéző lenne a PiS-kormánnyal. A hírportál tulajdonosai a német Axel Springer és a svájci Ringier nevű kiadócégek. Ezek lengyelországi médiaérdekeltségei régóta szúrják a PiS-kormány szemét, a párt politikusai és a holdudvarába tartozó értelmiségiek gyakran felemlegetik a média polonizációját, azaz lengyel tulajdonba vételét mint kívánatos célt.

 

NYITÓKÉP: Onet

 

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek