A 18. század Merkelje, aki tömegesen telepítette a migránsokat Magyarországra

1780. november 29-én, hatvanhárom éves korában hunyt el a Habsburg-dinasztia egyik legsikeresebb uralkodója, Mária Terézia. A szexuális életéről szóló mendemondák valószínűleg vulgáris Habsburg-ellenességnek tudhatók be, a magyarság történetére pedig meghatározó befolyást gyakorolt.

A 18. század közepén a bécsi Hofburgnak (a bécsi császári palotának) volt egy állandó, furcsa vendége. Általában tíz óra után bukkant fel, kifogástalan udvari öltözékben, szája előtt melegített kendőt tartott, mert kórosan félt a megfázástól. Saját, mariahilfi palotájában is csak úgy sorakoztak a hőmérők és a barométerek, hogy tudja, milyen időjáráshoz öltözzön.

Kályháit óraműpontossággal fűtötték szolgái, hogy urukat mindig megfelelő klíma várja otthonában. Kényszeresen ügyelt külsejére is: fehérre rizsporozott parókája alól egy szál haj sem lógott ki, és amikor egy tükör mellett haladt el (és a császári palotában abból akadt jópár), sosem mulasztotta el megvizsgálni saját küllemét. Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz államkancellár nem lehetett könnyű természet.

Királynője, Mária Terézia azonban minden jel szerint tudta kezelni őt, hiszen hosszú uralkodása alatt mindvégig hallgatott tanácsaira. A hipochonder és nem mellesleg szabadkőműves Kaunitz személye jó példa arra, hogy

Uralkodását éppen ezért nem tekinthetjük egyszemélyes történetnek: sok szerep jutott benne családja mellett a tanácsadóknak is.

A trónutódlás kérdése

1713. április 19-én hirdette ki VI. Károly német-római császár (magyar királyként III. Károly) a híres Pragmatica Sanctiót, melyben arról rendelkezett, hogy a Habsburg-dinasztia nőtagjaira is vonatkozik az öröklés birodalma tartományaiban – ezt tíz évvel később a magyar rendek is elfogadták. A „gyakorlati rendelkezés” jó elővigyázatosságnak bizonyult: első és egyetlen fia, Lipót János nem érte meg az egyéves kort sem, így 1717. május 13-án született leánya, Mária Terézia (teljes nevén: Maria Theresia Walburga Amalia Christina von Habsburg) lett végül az, aki 1740 októberében megörökölte trónját.

A lány igen szerencsés volt, mert 1736-ban a korszakban nagyon ritka szerelmi házasságot köthetett Lotharingiai Ferenccel, aki később (papíron) a császári címet is viselte. Levelezésükből kitűnik, hogy mély érzelmeket tápláltak egymás iránt, és bár a férj többször félrelépett, a mélyen vallásos Mária Terézia hűsége a sírig tartott: Ferenc halála után csak fekete ruhát viselt.

Házasságukból tizenhat gyermek született, de csak tízen érték meg a felnőttkort.

Mária Terézia trónra lépését követően kiderült, hogy azt a német fejedelmek többsége nem támogatja, így kitört az osztrák örökösödési háború. Ennek során Poroszország királya, II. (Nagy) Frigyes szinte azonnal jelezte is, hogy a Pragmatica Sanctiót nem tekinti érvényesnek. Tette mindezt azért, hogy megszerezze Szilézia fejlett és gazdag tartományát a Habsburgoktól. Az 1741. áprilisában Mollwitznál vívott csata után ez meg is valósult.

Két hónappal később, mikor már Magyarország királynőjévé koronázták, Mária Terézia úgy döntött, hogy a magyar rendektől kér segítséget uralma megvédelmezéséhez. Közismert az a szeptemberi rendi gyűlés, amikor a magyar urak „életünket és vérünket” (vitam et sanguinem) felkiáltással kijelentették, hogy megvédik a királynő trónját. Ebben a háborúban mutatták meg vitézségüket Európának a magyar huszárok. Olyan hadvezéri tehetségek emelkedtek fel ekkor, mint gróf Hadik András tábornagy, aki

Mária Terézia és a magyarok

„Az emberi erőtlenség által megesett hibákra szemét béhunyta: nehezen büntetett, örömmel kegyelmezett; és valakit egyszer oltalma alá vett, azt árulás által elveszni soha nem engedte, ha különben maga magát kegyelmére érdemetlennek lenni nem mutatta” – írta a királynőről a neves író, Bessenyei György. Ő egyike volt Mária Terézia testőreinek, a königlich-ungarische Leibgardénak.

Ezt a szervezetet azért hozta létre a királynő, hogy megköszönje vele a magyar rendek helytállását a kor háborúiban, így tagjait magyar ifjakból toborozták. Ugyanilyen gesztus volt 1764-ben az első magyar uralkodóról elnevezett Magyar Királyi Szent István-rend alapítása, ami a birodalom egyik legjelentősebb kitüntetésévé vált.

ilyen volt a már említett diplomata, Kaunitz, a közigazgatás átszervezését irányító Christian von Haugwitz, vagy az iskolaügyért felelős németalföldi Gottfried van Swieten. Utóbbi támogatta a kor nagy zeneszerzőit: Haydnt, Mozartot és Beethovent, akik mind megfordultak a bécsi udvarban.

Hazudnánk azonban, ha azt mondanánk, hogy a királynő négy évtizedes uralmát – mely során mindvégig rendeletekkel kormányzott és a rendi gyűlés összehívását mellőzte – harmonikus együttélésként ábrázolnánk. Akadtak ugyanis bőven konfliktusok a bécsi udvar és a Magyar Királyság, valamint Erdély lakói között.

Még Kaunitz kancellár hívta fel Mária Terézia figyelmét arra, hogy Magyarország „komoly figyelmet érdemel és ugyanazt a királynői gondoskodást, amit a többi hűséges tartományok”. Mindeközben viszont Erdélyt az 1691-es Diploma Leopoldinumnak megfelelően külön tartományként kezelték, és az Udvari Haditanácsban a kelet felől még mindig fennálló török veszéllyel szemben itt akartak szervezni egy olyan típusú határőrséget, mint amilyen a délvidéki szerb területeken is volt.

Adolf Nicolaus Buccow, Erdély akkori főkormányzója ezt a tervet végre is akarta hajtani, ami végül komoly ellenszenvet váltott ki a székely lakosságban.

Bár a királynő határozottan kérte, hogy az erőszakos toborzást inkább hanyagolják, az ezt levezénylő Siskovics József báró végül 1764-ben végzetes parancsot adott ki: Madéfalván, a tiltakozásra összegyűlt székelyek közé lövetett úgy, hogy az végül több mint kétszáz halottat eredményezett (köztük nők és gyerekek is voltak). A „madéfalvi veszedelem” néven elhíresült brutális akció Mária Terézia uralkodására a mai napig árnyékot vet.

Ugyanilyen társadalmi feszültséget eredményeztek a romákkal kapcsolatos rendelkezések is: 1761-ben eltörölték a „cigány” népnevet, nyelvhasználatukat korlátozni igyekeztek, vándorló életmódjukról erőszakkal szoktatták le őket.

A vallási türelem sem tartozott a királynő erényei közé: uralkodása idején mindvégig a katolikus vallást támogatta, így aki más felekezethez akart csatlakozni, az komoly büntetésre számíthatott. Emellett a protestáns fiatalok külföldi egyetemjárását is korlátozta. Külön rendeletben szabályozták az ország szülésznőinek képzését is, akiket 1748-tól követően vizsgatételre kötelezték. Ez csökkentette a szüléssel összekapcsolódó mortalitás lehetőségét, és növelte a bábákkal kapcsolatos bizalmat.

Az 1754-es vámrendelettel Mária Terézia birodalom iparát igyekezett védelmezni, meglehetősen sajátos módon: Magyarországból éléskamrát kívánt kialakítani. Ezt azzal tudta elérni, hogy

Ez rövidtávon konjunktúrát hozott az ország népére, hosszútávon azonban tovább sorvasztotta az egyébként is embrionális állapotban lévő hazai ipart.

A legnagyobb változást azonban minden bizonnyal az úrbéri viszonyokat szabályozó 1761-es Urbarium jelentette, amivel a jobbágyok életkörülményein javított azáltal, hogy szabályozta a földesúrnak végezhető ingyenmunka nagyságát. A jobbágyság Magyarország legnagyobb adózó rétege volt, így az ő létbiztonságuk (és adózási képességük) a kincstár számára kiemelt fontosságú volt.

Az 1777-es Ratio Educationis rendelet célja kettős volt: egyrészt művelt, másrészt hűséges alattvalók nevelését tartotta fontosnak. Az ekkor felállított kilenc tankerületben a következő iskolatípusok jelentek meg: a négy évig tartó elemi iskola, a hároméves kis-, és az ötéves főgimnázium, a kétéves akadémia, valamint a négyéves egyetem. A hasonló nevű bécsi kollégium mintájára jött létre a királynő nevét viselő váci Theresianum is, ami éppen e rendelet után kapott új épületet a Duna partján.

Uralkodása idején teljesedett ki az apja által kezdeményezett betelepítési politika is, mely során

Így kerültek az Alföldre tömegével szlovákok és németek, Erdélybe románok, a Felvidékre rutének és ruszinok. A század végére a Magyar Királyságban a magyarok aránya már nem érte el az ötven százalékot.

Hogyan emlékezzünk Mária Teréziára?

Mária Terézia nevéhez a nagy népszerűség mellett ugyanis több, a szexuális életével kapcsolatos mendemonda is kapcsolódik, melyekben hol lovak, hol a testőrifjak kapnak főszerepet.

és annak, hogy van, aki nem tudja elviselni egy uralkodónő sikereit. Akad, aki halálát is ilyen okokra kívánja visszavezetni, holott az idős királynő, aki még a himlőn is átesett, valamilyen felfázás vagy ödéma következtében halt meg 1780. november 29-én. Sírját ma is megtekinthetjük Bécsben a kapucinusok templomának kriptájában.

A Horthy-korszak emblematikus történésze, Szekfű Gyula szerint Mária Terézia volt

H. Balázs Éva szerint Mária Terézia bölcs, szorgalmas és hatalmas munkabírású uralkodó volt, aki szinte halála órájáig dolgozott. Barta János ezt azzal egészíti ki, hogy az uralkodást sohasem tekintette gépies, személytelen feladatnak, kormányzati munkájában pedig egyedi elveket tudott megvalósítani.

Romsics Ignác úgy véli, hogy a hatvanhárom éves korában elhunyt uralkodónőt a Habsburg-ház egyik legnagyobb uralkodójának tarthatjuk, aki népeinek és országainak javát tartotta szeme előtt, és megérdemli az utókor tiszteletét.

Szobra eredetileg a Hősök terén állt, ezt azonban 1945 után eltávolították, és helyére Thököly Imre alakja került. Az Országház nyugati homlokzatán és a kupolacsarnokban azonban a mai napig találkozhatunk képmásával. A bécsi Ringstrassén látható emlékműve pedig méltó emléket állít nemcsak neki, hanem uralkodási stílusának is. Középen, a magasban ő foglal helyet, mellette pedig tanácsadói, hadvezérei sorakoznak: megtalálni köztük Hadikto, Haugwitzot, Van Swietent és természetesen Kaunitzot is.

NYITÓKÉP: Martin van Meytens Mária Terézia portréja 1759-ből / Wikipedia