Amiről Engels elfeledkezett

Engels is azok közé tartozott, aki forradalmi hevületében csak a rosszat látta meg a piacgazdaságban és mindent elhallgatott, ami ellentmondott volna romantikus vágyainak. Engels maga és késői követői kapitalizmuskritikából éltek, élnek, s fognak élni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A baloldalon vannak néhányan, akik lelkesen ünneplik Engels születésének 200. évfordulóját. Tulajdonképpen örülhetünk neki, hogy demokrácia van és szabadság, s akár Engels születési évfordulóját is nyilvánosan lehet ünnepelni és akár megemlékező konferenciát is lehet rendezni róla. Az már szomorúbb, hogy az egyik konferencián felszólalt az egyik legfontosabb baloldali párt társelnöke is. Azért szomorú, mert ez a párt azáltal lett a demokratikus Magyarország része, hogy megtagadta a marxi-engelsi tanokat, mert saját maga is felismerte, hogy azok alkalmazása tévútra és csődbe vitte az országot.

S persze lehetne sorolni, hogy Marx és Engels életműve vagy jól hangzó, de valójában ákom-bákom szlogenekre épül, mint például a „minden társadalom története osztályharcok története”, vagy hazugságra, mint a marxi kizsákmányolási elmélet. Marx már régóta tudta ezt, mielőtt „tudományos” művében, a Tőkében leírta volna – szegény Engels csak három évtized múlva jött rá, hogy Marx őt is megvezette, amikor Marx halála után a Tőke III. kötetének összeállításakor se találta meg Marx félbehagyott írásai között a kulcsot arra, hogyan is keletkezik valójában a profit. De nem volt bátorsága kiállni, s azt mondani a híveknek: ácsi, baj van a mennyasszonnyal. Marx engem is hitegetett, de....  

Miért fontos ennek felhánytorgatása? Mert Engels is azok közé tartozott, aki forradalmi hevületében csak a rosszat látta meg a piacgazdaságban és mindent elhallgatott, ami ellentmondott volna romantikus vágyainak.

S persze részben igazuk van. Legalábbis mióta kiűzettünk a paradicsomból, azóta tökéletlen világban élünk, s az emberi sors része a szenvedés is. A piacgazdaság, vagy ahogyan gyakran hívják, a kapitalizmus se tökéletes. Vannak szegények, vannak, akiknek nem sikerülnek az álmai, vannak, akik úgy érzik, ki vannak zsákmányolva, s hosszan lehetne sorolni a bajokat.

De ez így volt a kapitalizmus előtt is, s még inkább így volt a Marx és Engels elképzelései alapján megvalósult létező szocializmusokban is. Ma már tudjuk, mert megéltük, hogy magántulajdon megszüntetése, a piacgazdaság felszámolása és állami tervezéssel való helyettesítése,

Engels mindenért a piacgazdaságot hibáztatta, elfeledkezve arról, hogy a nyereségvágy, a kapzsiság, az oligarchák uralma, az 1 százalék hihetetlen jóléte, a hatalommal való visszaélés minden civilizáció velejárója volt, még a marxi-engelsi elveket követő szocializmusé is.  A kapitalizmus nem ebben különbözik minden más korábbi civilizációtól, vagy éppen a szocializmustól. Hanem abban, hogy felszabadította az emberi tehetséget a korábbi gúzsba kötöttségtől, megteremtve ezzel a szükséges feltételét a jólétnek és a demokráciának.

S bizony, Engels is azok közé tartozott, aki nem vette észre, hogy a „kapitalizmus” volt az, amely lehetővé tette a modern jóléti társadalmat, a munkásemberek jólétét, a kétharmados társadalmat, ahol az emberek nagyrésze a középosztály része, s a demokráciát.

Ma már tudjuk, milyen tévút volt Marx és Engels utópisztikus jövőképe. Gyilkos galóca propagálása helyett azzal érdemes foglalkozni, miként lehet a piacgazdaság hatalmas jólétet teremtő kapacitását Hollandia és a skandináv államok mintájából kiindulva – az erkölcsös, polgári életvezetés, a tisztesség a mindennapokban, politikai önkorlátozás, az ellenzéket is tiszteletben tartó kormányzás, a tartózkodás a túlzott korrupciótól, a gazdaság monopolizációjával járó klientúraépítés elkerülése (vagy legalábbis korlátozása) – arra felé terelni, hogy a gazdagság és a jólét a társadalom minél több tagjához elérjen, s ne csak egy kapzsi oligarchikus elitnek legyen kedvező.

A szerző politológus. Olvass még tőle az Azonnalin!