A Kutyapárt a választási törvény módosításáról: Ha kell, ötszáz körzetben is elindulunk!

Szerző: Petróczi Rafael
2020.11.24. 14:27

Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke szerint a választási törvény újabb belengetett módosításában – ami már 71 körzetben teszi kötelezővé a jelöltállítást az országos listaállításhoz – nem az a legszomorúbb, hogy az ő indulásuk megnehezül, hanem hogy a sem az Orbán Viktorhoz, sem Gyurcsány Ferenchez tartozni nem akaró kicsiket fojták meg vele.

A Kutyapárt a választási törvény módosításáról: Ha kell, ötszáz körzetben is elindulunk!

Kedd délelőtt a parlament igazságügyi bizottságában a fideszes többség megszavazta Volner János független képviselő módosító indítványát, ami alapján az Országgyűlés hamarosan arról határozhat, hogy a belengetett 50 helyett 71 egyéni választókerületben kell majd listát állítania a pártoknak ahhoz, hogy országos listát tudjanak állítani. Ha az így módosított választási törvényt megszavazzák, az meg fogja nehezíteni például a mindenképpen önálló listát állítani akaró Kétfarkú Kutyapárt dolgát is, amely az ellenzéknek kedvezni akarva eleve csak azon választókerületekben indult volna, ahol borítékolható az ellenzéki győzelem, így viszont rákényszerül még több helyen elindulni. Kovács Gergőt, a Kétfarkú Kutya Párt társelnökét kérdeztük arról, hogy mit szól az újabb fordulathoz.

+ + +

Mit szól ahhoz, hogy úgy néz ki, mégsem az eddig tervezett 50, hanem 71 egyéni választókerületben el kell már indulni ahhoz, hogy országos listát tudjon állítani egy párt?

Szerintem ez nem lett még átgondolva. Ez még egyértelműen csak egy lépcső, a vége az lesz, hogy kábé 500 helyen kell elindulni, úgyhogy várjuk meg, mi áll a végső törvényben.

Akár 71 helyen, akár ötszázban kell indulni: képes lesz így országos listát állítani az MKKP?

Az 500 választókerület még belefér, akkor lesz csak gond, ha annyi helyen kell indulni, ahányan laknak Magyarországon, 9 és fél millió fölött.

Persze ha lehet honosított jelölteket indítani, akkor akár pármilliárd jelöltet is el tudunk indítani. De igen, annyi helyen indulunk majd, amennyin kell.

Ilyen formában viszont versenyezniük kell a közös ellenzéki jelöltekkel olyan választókerületekben is, ahol nem borítékolható az ellenzéki győzelem, és ahol potenciálisan azon is múlhat, hogy a Fidesz vagy ellenzék nyer-e, hogy tudnak-e az MKKP-ra szavazni a politikai establishmentből kiábrándult szavazók. Miután mondta már az Azonnalinak, hogy inkább az ellenzék győzelmének örülne, mint a Fideszének, fognak-e egyeztetni az ellenzéki szövetséggel, hogy hol induljanak?

Ezek olyan számok, hogy viszonylag nehéz megvalósítani az eredeti tervünket. Ötvennél még mondtam, hogy van erre törekvés, mondhatnám ezt hetvennél is, így viszont már nagyon nehéz. Hetven helyen összegyűjteni az aláírásokat nem biztos, hogy sikerülni fog, így nem is hetven, hanem mondjuk 97 helyen kellene elindulnunk. Viszonylag nehéz így most.

Tehát akkor nem látja értelmét egyeztetéseknek arról, hogy hol tud a Kutyapárt elindulni úgy, hogy az a lehető legkisebb veszteséget okozzon az ellenzék számára?

Egyeztetni eddig se akartunk, de viszonylag könnyű megállapítani, hogy melyek ezek a helyek: például, ahol 20 százalékpontnyi plusszal nyert az ellenzék az önkormányzati választáson, illetve feltételezem, lesznek majd közvélemény-kutatások is.

Mennyire reális, hogy lesz 71 olyan kutyapártos jelölt, akinek sikerül összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat?

Lesz meló a következő másfél évben, de szerintem megcsinálható. Ami rossz, az az, hogy a pártépítés nagyon nehézzé vált a hülye vírus miatt. Nem tudunk vidéki klubokat szervezni, nem tudni, meddig. Egy padfestést is úgy csinálunk most, hogy ráírok Messengeren két emberre, és elmegyünk. Ha tavaszra ez a helyzet elmúlik, az tök jó, ha viszont még másfél évig nyúlik, úgy nehéz lesz.

Mit gondol, a listaállítási feltételek további szigorítását a Kutyapárt ellenében szavazta meg a kormánypárti többség?

Ezt nem tudom, de a fő stratégiának nem ezt látom. Szerintem ők úgy vannak vele, hogy ha már összefog az ellenzék, akkor a benne részt vevő pártok ne tudják megtartani a függetlenségüket, a saját identitásukat. Ezzel a mai módosítóval pont került a listakérdésre: mindenkinek Gyurcsány Ferenc pártjával, az MSZP-vel és a Jobbikkal együtt kell elindulnia.

Orbán Viktor ezzel kijelölte az ellenfelét: megint Gyurcsány Ferenccel akar megküzdeni.

Ami ebben a legszomorúbb, hogy az új pártok megjelenését ez a szabályozás eléggé megnehezíti: most aztán tényleg az fog kelleni, ha országosan jelen akarsz lenni, hogy legyen önkéntesed, aki Vas megye 5-ben és Nógrád 26-ban is aláírást gyűjt neked. Vagy elég pénzed kell legyen, hogy például diákmunkásokkal tudj aláírásokat gyűjteni.

Így most már elég egyértelmű, hogy az alakulgató pártok, akik gyaníthatóan nem külön akarnának indulni az ellenzéktől, mint a Szanyiék vagy a Pálinkásék, most már végképp nem akarnak majd külön indulni. Mondjuk őket én pont nem sajnálom, de bármi más új formáció így tényleg azzal a választással fog szembesülni, hogy vagy nem tud indulni, vagy beáll az összefogásba, és eltűnik az identitása. Most már tényleg az marad, hogy

mindenki valaki ellen fog szavazni: vagy a Fidesz, vagy az ellenzék ellen, és egy végtelenül lebutított, leegyszerűsített politika fog ebből következni.

Ha már ilyen blokkokba kényszerít az új szabályozás: van olyan párt, akit szeretettel várna a Kutyapárt, ha össze akarna fogni önökkel?

Pártszinten nincs ilyen. Talán az lenne jó, hogy meg kéne keresni azokat a politikai aktorokat, akik szintén ki akarnak maradni ebből a kétoldalú politizálós dologból, de itt nem feltétlenül pártokra, hanem olyan civil szervezetekre gondolok, akik a városokban jelen vannak. De ennek is csak az önkormányzati választáson lehetne jelentősége, a parlamenti választáson nem.

NYITÓKÉP: Kovács Gergely krumplit oszt a XII. kerületben / MKKP

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek