+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Varsányi Bence
2020. november 19. csütörtök, 07:04
Miért indította el a Vadhajtásokat a 2015-ös migrációs válság után? Miért gondolja, hogy „kőkemény faji és vallási háború” zajlik? Miből finanszírozza a portálját? Hogyan fér össze keresztény hitével az online tevékenysége? Miért érzi magát elnyomva tíz év Fidesz-kormányzás után is? Ezek is kiderülnek Bede Zsolt az Azonnalinak adott interjújából, amit a radikális jobboldal fenegyereke le akart tiltani!

Ez itt az Azonnali interjúsorozata a legfontosabb hazai véleményformálókkal. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy kik ők, mi mozgatja őket, és eleve hogyan látják a szerepüket és felelősségüket a magyar nyilvánosságban. Az első tizenegy rész itt olvasható.

 

Hogyan határozod meg magad? Újságíró, politikai aktivista, esetleg performanszművész?

 

Ezen már sokat gondolkoztam, megfelelő műfaj erre szerintem nincs. Én egy alulról szerveződött valami vagyok, az internet adta lehetőségeket használtam ki. Nem vagyok újságíró, teljesen más a szakmám, vendéglátóztam húsz évig, és még mindig csinálom. Ebbe nőttem bele. Édesapám hírlapárus volt és szerintem ott ragadott el valami.

 

Tízévesen még a Hahotát néztem meg a Buci Macit, aztán ahogy nőttem fel, úgy a kezembe került a Magyar Fórum és a Magyar Jelen.

 

Jobboldali családból származom – „szélsőjobboldaliból”, kinek mi. Édesapám MIÉP-es volt, kisgyerekként mentünk a Csurka-féle ünnepnapokra március 15-én és október 23-án. Sokan nem emlékeznek rá a fiatalok közül, 2-300 ezer embert vitt ki Csurka a MIÉP-es nagygyűlésekre 1998 környékén, a mostani ellenzéki tüntetések eltörpülnek mellette. Nagyon kevés kép, nagyon kevés anyag van róla, én se tudtam szerezni sajnos, de hát az egy csoda volt.

 

Ott rendesen beleivódott az emberbe a hazaszeretet, a magyarság és a kereszténység. Kisgyerekként ott töltöttem minden ünnepet, édesapámtól kaptam ezeket az „injekciókat”.

 

Az elmúlt harminc évben mindig zavart, hogy nem élhettem meg azt, hogy Isten, haza, család.

 

Nem élhetted meg?

 

Nem.

 

Milyen értelemben nem?

 

Például ugye vendéglátózom, az is egy ilyen balliberális kaszt, nagyon belterjes. Van egy Árpád-sávos tetoválásom, 2006-ban határoztam el magam rá. Amit én ezért kaptam: kirúgások, „náci vagy”, „fasiszta vagy”, „reakciós vagy”…

 

Nem hosszú ujjú ingben dolgoztál?

 

Igen, de rengeteg olyan élethelyzet volt, ahol látták. Előkelő helyeken dolgoztam a belvárosban, Bokrosék jártak be, a parlamentben dolgoztam tanulóként, mindig ott voltam a tűz körül.

 

Komolyabb üzletekben dolgoztam vendéglátósként, és képben voltam, hogy ki kicsoda: közszereplő, politikus, bankár.

 

A vendéglátósnak ez az egyik specialitása, hogy mindig hallja, látja a dolgokat. És amikor olyan helyre mentem, akkor úgy mentem dolgozni próbanapra, hogy ez most egy kemény hely, letakarom, mert bajom lehet belőle.

 

Egy sima Árpád-sávos tetoválásból? Nincs rajta horogkereszt vagy hasonló.

 

Nincsen semmi. Van rajta egy kettős kereszt, egy hun harcos, aki egy Árpád-sávos pajzsot fog, és van egy csodaszarvas.

 

És milyen probléma volt ezzel?

 

Mondjuk öltözőben voltam, vettem az inget és ránézett az újdonsült kolléga: „Te náci vagy?”

 

Mondom, mi ezen a náci? Hát hogy Árpád-sávos.

 

2006-ban, amikor a Gyurcsány-diktatúra volt – ezt hangsúlyozom, diktatúra volt…

 

Miért volt szerinted diktatúra?

 

Mert ha én elfoglaltam volna akkor egy egyetemet, akkor tönkretesznek a szüleimmel együtt. Mind egzisztenciálisan, mind karrierben, minden tekintetben.

 

De ez csak spekuláció, nem? Hiszen nem történt meg.

 

Lehallgatások voltak, bár én most nem tudom azt állítani, hogy engem lehallgattak. Már akkor is Fradi-szurkoló és nacionalista voltam, tüntetésekre, nemzeti rockkoncertekre jártam.

 

Ki merem jelenteni, hogy voltak lehallgatások, meg sok embert bevittek a 2006-os tüntetések után.

 

Kimentek a melóhelyre, megzsarolták őket ezzel-azzal, hogy elveszti a munkáját, ez meg az lesz a családjában. Szóval ez egy kemény dolog volt. Nem úgy volt, mint amire most kiabálnak, hogy diktatúra van. Most egy nagyon puha diktatúra van, ha úgy értjük, mert itt simán elfoglalhatsz egy egyetemet. (Nevet.)

 

Pont most volt a tizennégy éves évfordulója az MTV-székház ostromának, ott azért komoly rendőrterror volt. Második-harmadik nap az ostrom után kimentünk az utcára, elmentünk a Blaha és a Keleti közé, az MSZP székházához. Ott csak egy sima jelenlét miatt jött a kardlapozás és a lovasrendőrroham, de ezt láttuk 2006. október 23-án is. Az diktatúra volt. Ha most azt mondják, hogy sérül a szólásszabadság, akkor az mi volt?

 

 

Annyiban különbözött akkor a dolog, hogy nem volt még Facebook, a tévébe nem hívtak be embereket, nem tudta elmondani Csurka vagy a jobboldal, hogy mi legyen, mi történik, mit csináljunk.

 

Ma meg már az utolsó idióta is azt mond, amit akar.

 

Annak idején Kuncze volt a belügyminiszter, Pongrátz Gergely pedig kiment a Hősök terére egy tüntetésre, elvitték a rendőrök és eltörték az ujját. Szóval az, hogy ma diktatúra van, az azért kicsit sántít. Szeretném, ha most lenne olyan diktatúra, mint akkor volt, és akkor ezek az SZFE-s szerencsétlen, politikailag ki- és felhasznált gyerekek megértenék, hogy mi volt az a Gyurcsány-féle diktatúra.

 

Szerinted a fiatalabbak másként tekintenek már Gyurcsányra, mert akkoriban még kicsik voltak?

 

Igen, ez egy nagyon fontos kérdés. Politikai amnézia van. Nemhogy ’56, vagy világháború, vagy Trianon… 2006-ra nem emlékeznek az emberek. Én negyven vagyok, bennem él. 

 

Tizennégy évvel ezelőtt életem egyik legfontosabb pontja volt, és erre kapom azt, hogy náci vagyok, felforgató, meg hogy a Fidesz szervezte. Nem, ez egy őszinte megmozdulás volt Gyurcsány „elkúrtuk, nem kormányoztunk, hazudtunk reggel, délben, este” beszéde után. Bárki bármit mondhat, hogy a Fidesz pénzelte, meg Fidesz-csőcselék, de

 

ott egy olyan népharag volt, egy heterogén közeg, ahol a szurkolóktól kezdve mindenki összejött, és tele volt a tökünk a hazudozással.

 

És pont ők azok, akik most azt mondják, hogy Orbánék lerabolják az országot.

 

A kettő nem zárja ki egymást, attól hogy ők „lerabolták”, még mások is „lerabolhatják”.

 

Igen, ezt remélem megírod, mert itt sok mindenre kitérhetünk. Mint említettem, ami nekem fontos, az az Isten, haza, család, ezeket fontos megélnem. Szép a város, itt voltak Tarlósék, szépen csillog a Szabadság-hídon a magyar címer, a Vár gyönyörű. Nekem ez olyan lüktetést ad, amit fontos megélnem.

 

A kommunisták felrobbantották a Regnum Marianumot a Rákosi-korszak idején, 1951-ben, pont nemrég volt annak is az évfordulója. Ők mindig azt pusztították el, ami nekünk magyar, nemzeti érzelmű embereknek fontos: a kereszténységet, a magyarságot.

 

Sosem voltam fideszes, ez csak így jött. Most egy kicsit persze bele kell menni a jobbikozásba. A Jobbik szerintem nagyon csúnyán elárulta a nemzeti oldalt, és itt kezdődött meg egy közeledés, amikor én is lejjebb adtam. Lehet azt mondani, hogy milyen szélsőséges, radikális hangnemet ütöttünk meg, ezt nem is tagadom, vállalom, ez mindig így volt, de amikor a Fidesz elkezdett az elmúlt egy-két évben nemzeti kormányzást csinálni, az megtetszett, mert összeértek a gondolataink.

 

Tetszett, hogy megmondják, hogy ki a libernyák, ki a kommunista, és azért nemzeti lüktetést is kapunk.

 

Le kell írni, hogy most nemzeti kormány van.

 

Ezt meg kell mondani? Nem tudja az ember eldönteni magától, ha akarja, hogy ki micsoda?

 

Ez egy olyan dolog, hogy most mondják, hogy kamukeresztény meg álkeresztény, de nem, felújítottak sok templomot, ápolják és pénzelik az elszakított magyarságot. A másik oldal ezt is támadja, mert azok „románok”, meg „szlovákok”, „ott adóznak, miért szólnak bele”? Számomra ezek a frázisok még mindig a kommunizmus maradékai, és a mai napig puffogtatják őket. Azt mondják, hogy nem magyarok, pedig de, ugyanolyan emberek ők is, nem szlovákok, nem ukránok, nem románok, nem szerbek, hanem vajdasági magyarok, erdélyi magyarok és felvidéki magyarok.

 

 

Ez fontos, mert tizenöt millióan vagyunk magyarok az egész világban, és ugyanúgy magyarok ők is, mint én vagy bármelyik ellenzéki.

 

Az nekem sérelem, ha azt mondják egy erdélyire, hogy egy büdös román.

 

Sokat mondod, hogy Isten, haza, család. Így, ebben a sorrendben?

 

Nincsen fontossági sorrend, ezen szerintem nem szabad gondolkozni, nekem ugyanaz minden. A hazámnak köszönhetek mindent, az van az első sorban, de Isten és a család is. A Ferencvárosnak volt egy edzője az ötvenes években, Lakat Károly, és ő mondta, hogy „fradista vagyok, magyar és keresztény, és ebből elég egy is, hogy ne vigyem ebben az országban semmire”. A kommunizmusban mondta ezt, és kőkeményen, a szó legszorosabb értelmében így kellett érteni.

 

A negyvenéves pusztítás alatt ezeket az embereket mindig üldözték. A kereszténységet, a magyarságot, a Ferencvárost meg pláne.

 

Ezek mellett európainak is tartod magad?

 

Mit jelent az, hogy európai? Kisgyerekkoromban térképbuzi voltam. (Nevet.) Imádtam a térképeket, még egy nyolcvanvalahanyas világatlaszom volt, amiben még benne voltak a rasszok. Fehér rassz, északi rassz, ázsiai rassz, afrikai rassz, észak-amerikai, eszkimók, mindenki benne volt. Ha most kinyitunk egy atlaszt – és most nem politikai dologról van szó, hanem egy atlaszról –, ez ma már egy rasszista dolog lenne.

 

Dehogyis, ez továbbra is benne van a tankönyvekben és talán az atlaszokban is. Biológiailag léteznek rasszok, ezt senki nem tagadja.

 

Ezt én értem, csak ez el fog tűnni a migrációval. Az ázsiai keveredik az európaiaval, az afrikaival, meg minden…

 

És ez baj?

 

Baj, hogyne lenne baj. Melyik a legkisebb rassz a világon ebben a pillanatban? A fehér. És a migráció melyikre fog rámenni? A fehérre, az európaira. Nekem ez sérelem. Ha elmennék Afrikába, Középső-Csádba (az ország neve Csád – a szerk.), és odamennék egy hercegnőhöz, hogy én most jöttem és csinálnék neked hat gyereket, vagy elmennék Abu-Dzabiba, hogy sziasztok, keresztény vagyok, és verem a mellem… (Nevet.) Persze, most belemehetünk abba, hogy ez rasszizmus-e vagy nem.

 

Én elsősorban megérteni akarom, hogy mit gondolsz.

 

Nézzél utána: Kalergi-terv. Ez nem konteó.

 

Dehogynem.

 

Ez nem konteó, nem nagyon szeretem már a konteókat.

 

A Kalergi-terv a fajkeveredésről, a fehér nép elpusztításáról szól.

 

Persze, és ezt az egészet egy japán származású férfi tervelte ki.

 

Kalergi nem hiszem, hogy japán volt.

 

Félig japán volt.

 

Nem a koronavírusról beszélsz? (Nevet.) Az kínai.

 

 

Kalergi gondolatait félreértelmezték, és ebből lett egy szélsőjobboldali ijesztegetés.

 

Persze, hát minden az. Rengeteg előadáson voltam az elmúlt pár évben, erről beszélt Földi László is. Európának a születési rátája 1,3-1,8, a fajfenntartáshoz 2,2 szükséges. Ezt nem produkálja Európa, miközben ők meg jönnek. Nem légből kapott információk alapján beszélek, elmentem Brüsszelbe, Svédországba, a legkeményebb no-go zónákban jártunk. Most ezt sokan kinevetik, hogy élve kijöttünk, de nem, az egy párhuzamos társadalom, ahova azért be lehet menni. 

 

Brüsszelben és Göteborgban is ezeket a párhuzamos társadalmakat láttam:

 

volt egy Váci utcához fogható valami, elmentem két sarkot, ott meg már dzsungel volt. De olyan szinten, hogy üzletek, zene, vízipipa, arabok mindenhol, meg feketék.

 

Magyarországon vannak szerinted párhuzamos társadalmak?

 

Belemennék abba is, csak az már megint rasszizmus lenne. Hős utca, meg ilyenek.

 

Tehát akkor vannak?

 

Persze. Kelet-Magyarországon például, csak nincsen annyira elszabadulva. Ezekben a negyedekben, ahol kint voltunk Brüsszelben is, rendőr, mentő, tűzoltó már nem mer kimenni. Meg hogyha ki is megy, vagy megtámadják őket vagy ellopják alóluk az autókat. Minden évben láthatjuk, hogy Párizsban rekordok születnek, szilveszterkor kimennek bulizgatni és felgyújtanak ezer autót.

 

Arról is egy regényt tudnék beszélni, hogy régen mi volt. Bede Zsoltika nézte az atlaszát, hogy ó, milyen jó élet van, kimentünk Luxemburgba faterral, kimentünk Németországba és Párizsba is, nyaralgattunk itt-ott.

 

Mondtuk, hogy milyen jó ezeknek, jaj, de finom croissantjuk van, otthon meg ette Zsoltika a kakaós csigáját és a poharas tejét.

 

Most ez úgy megváltozott, hogy én az életben nem fogok menni Londonba, Párizsba, Brüsszelbe. Soha többet. A múltkor is csak azért voltam, mert bele akartam szagolni, hogy hát én ezekről írok, nehogy azt mondják, hogy a légből kapom a dolgokat.

 

Elmesélem a legkeményebb sztorit. Kimentünk Brüsszelbe, a Gare du Nordhoz voltunk közel. Megyünk tovább, nagy park, zöld, kétszáz fekete mindenhol. Volt egy kis kamera nálam, hátizsák, cuccok. Megyünk, körbenézünk, tíz fekete piknikezik ötven méterre. Felültek, és így, ez a mozdulat. (Végighúzza a nyakán az ujját.) És én vagyok a rasszista? Ez a baj, hogy mindig azt mondják, hogy fehérek, antiszemitizmus, rasszizmus, meg fasizmus… Nem, David Icke mondta jól, hogy itt nem megszüntették a rasszizmust, hanem megfordították.

 

 

Megint a Black Lives Matterre tudok visszakanyarodni, ami egy fehérgyűlölő mozgalom. Hál’istennek nálunk itt van ez a fideszes pajzs, nem engedjük be magunk közé a migrációt és mindenféle ideológiát, de azért szépen terjednek.

 

Addig van nekünk itt nyugalmunk, amíg Orbán van.

 

És te egyébként nem vagy feketegyűlölő?

 

Én nem vagyok az semennyire. A Szövetség utcában van egy kocsma, ott bandáznak a feketék, ki tudja, hogy ki, mit, hogyan csinál, üzletelget meg minden…

 

Próbáltam arra menni, kötözködni – egyelőre még nincs az a párhuzamos társadalom, mint amit Brüsszelben láttam. Ott már nekem félnem kellett.

 

Volt köztünk egy szőke lány, és vagy negyven szempár követte. Azt néztük, hogy ezek mindjárt vagy megerőszakolják vagy elásnak minket ott a brüsszeli piacon.

 

Máshol nem nézik meg az embereket?

 

Mondják mindig azt a párhuzamot, hogy ’56-ban a magyarok is migránsok voltak és kimentek. Engem a tömegesség zavar. Ha most idejön egy fekete Zimbabweből, akit politikailag üldöztek, és beilleszkedik, dolgozik nyolc órában, meg akar élni, nincsenek büntetőügyei, akkor oké, elfogadom.

 

Ha nincs bajod vele, akkor miért „banánzabáló niggereztek” a Vadhajtásokon?

 

Ha a liberális nem mondja azt ki, hogy azt a szegény bolttulajdonost nem kellett volna fejbe verni, azt az ötéves néger kisgyereket nem kellett volna agyonlőni, azt a fehér kislányt nem kellett volna megerőszakolni – Chicago, Washington, New York, ezekről beszélek –, akkor majd én is leírom azt, hogy színesbőrű, és majd én is olyan jelzőket adok neki, úgy kommentáljuk ezeket a híreket, hogy az megfeleljen a másik oldalnak is.

 

Nem a megfelelés miatt kérdezem, de egyáltalán miért másokhoz méred a saját megszólalásaid minőségét?

 

Ezt a taktikát érezni kell.

 

Egyébként a vendéglátásban cigányok között nőttem fel. Imádom, szeretem őket, de azt mondom, hogy van az a bűnözés, igen. Múltkor összeverekedtek Érden, és ez nekem nem tetszik. Ki kell mondani, és nem akarok rasszista lenni…

 

Miért szabadkozol?

 

Az a baj, hogy az a PC, amit a liberális világkép csinál… szóval ha én szeretnék egy libernyákkal érdemben vitatkozni, akkor nem szeretném azt, hogy annyit mondjál rám, hogy „te náci, meg rasszista”. A könyökömön jön ki.

 

Dobrev múltkor kiírta Facebookra, hogy Brüsszelbe kell vinni a gyereket, mert ott jobb minden. Én meg erre kiírtam a közösségi oldalamra, hogy vigyétek le a kicsit Gyöngyöspatára, irassátok be oda. Lehet itt vitatkozni, meg a dolgokról beszélgetni, de akkor miért nem mondjuk ki? Miért nem viszik le az Apró-villából Gyöngyöspatára a kicsit? Érted?

 

Próbálom, de nem értem az összefüggést.

 

Én nem érzem úgy, hogy az adófizetők pénzéből kéne kinyögni azt a százmilliót a gyöngyöspataiaknak azért, mert a Leonkáék minden értelmes magyar gyereket elüldöztek onnan.

 

A magyaroknak menekülni kellett, mert egy olyan közösség volt ott, hogy én sem szívesen adnám be oda a gyerekemet.

 

 

És ez hogy jön Dobrev Klárához?

 

Mert közben a Momentummal, a DK-val párhuzamban megy ez az őrület, hogy Roma Lives Matter, meg integráció. Nekem is van ismerősöm, be van integrálva, tök jófej, csak az a baj, hogy van ennek egy másik oldala, ami Gyöngyöspatán zajlik, és ez nincs kimondva. Én nem náci vagyok, meg rasszista, fasiszta, hanem kimondom azt, hogy én rohadtul nem adnám be oda a gyerekemet.

 

És ha ezért rasszista vagyok, akkor ezért rasszista vagyok, de ott baj van.

 

Valami nem világos még nekem: az a félelmed, hogy eltűnik a fehér faj, vagy az, hogy eltűnik a keresztény kultúra? Ez egy kulturális vagy egy faji kérdés számodra?

 

Ez párhuzamos. Nézzük meg mi zajlik most a világban. Black Lives Matter, Antifa… Most is, Louisville-ben Breonna Taylor, egy feketebőrű ápoló csajszi, akit lelőttek… Ott is rosszul van tálalva az egész, ahogy nagyon rosszul van tálalva George Floyd is. Egy bűnöző volt, ott van az amerikai rendőrségi nyilvántartásban, ezerféle dolga volt. Én miért nem kerülök ilyen helyzetbe? Jön a rendőr, odaadom a papíromat, felteszem a kezem, ha meg akar motozni, megmotoz, együttműködök, és nincsen probléma. De ha neki ennyi meg annyi vaj van a füle mögött, és ellenáll… Amerikában azért mások a törvények, ott ha előveszel a kocsiból valamit, vagy motoszkálsz és már felszólítottak ötször, akkor tüzelhet.

 

Nagyon elkanyarodtunk.

 

Igen, de a Black Lives Matter is egy fehérgyűlölő mozgalom, ami mellett kiáll egy Lewis Hamilton, és kiáll háromszáz valahány óriáscég. Miért áll ki egy olyan ideológia mellett, ahol egy George Floydnak a tevékenysége sem volt letisztázva?

 

A cégek talán azért, mert profitábilis lépés nekik.

 

Jó, de engem sérthet az, hogyha a Lewis Hamilton ott mindig izél? Engem az kurvára sért.

 

Jogodban áll.

 

És akkor azt látom, hogy Amerikában megy a fehér, megvédi az üzletét, kiáll elé, mert betörték az ablakát, és leütik, összeverik, a földön összerugdossák. Ha felmész Twitterre, tucatnyi videó van erről. Louisvilleben is meg tudod nézni, hogy mi történt ma: mennek az étterembe, esznek a fehér emberek, és odamennek, hogy „mi van, bazdmeg, a nénikédet fehér ember, neked faszra van szükséged”, meg ilyen dumák. Múltkor tettem ki a videót.

 

Fehér fajellenes a mozgalom, és már Párizsban ott van, ahol szintén megöltek egy feketét, ők meg elkezdték a saját kis balhéjukat, ott is nekimennek már a rendőröknek.

 

Érdekes megemlíteni, hogy amikor a francia kimegy, mert megdrágult a croissant, meg rossz a nyugdíj, szanaszét verik, a migránsok ellen meg nem mer fellépni a rendőrség.

 

Megyek tovább, most volt két hete Angliában: fekete párt. Na most azt el tudod képzelni, hogy Bede Zsolti csinál egy fehér pártot?

 

Toroczkai már megcsinálta, miért csinálnál még egyet?

 

Hagyjuk már ezt.

 

 

Csak provokálok.

 

Provokálhatsz, de hülyeséget mondasz, mert amikor Bíró László az antiszemita, rasszista kijelentései után a DK színeiben indul,

 

engem már kurvára nem érdekel, hogy lefasisztázol vagy lenácizol. Büszke is vagyok rá.

 

Nem mondtam ilyet.

 

Csak azt mondom, hogy a másik oldal ezt úgy éli meg, hogy rasszista, fasiszta, náci.

 

Milyen másik oldal? Én a másik oldal vagyok?

 

Az Azonnalit, meg az összes többit én a másik oldalnak nézem.

 

Itt két oldal van: a libernyák, meg a fidesznyik.

 

Erről vitatkozhatnánk, de még mindig érdekel, hogy azt mondod, hogy számodra ez egyszerre kulturális és faji probléma.

 

Ezt ki kell fejtenem, mert ha leírod, hogy „Bede Zsolti szerint faji meg vallási háború van”, az úgy kevés. Ki kell fejtenem, mert mondom, múltkor Londonban felfegyverkezve jártak ki a feketék.

 

Értem, de most értesüléseket olvasol fel, engem pedig a véleményed érdekel.

 

Tényeket közlök, hogy ez történik tőlünk két-háromezer kilométerre. Ha ott a feketék összeállnak, a migrációval meg jönnek a muszlimok, az afrikai muzulmánok, az afgánok, az irániak, meg irakiak, az már összeroppantja ezt a kis földrészt.

 

Ettől van kőkemény faji és vallási háború.

 

És ezt nem csak Bede Zsolti mondja, hanem Földi László biztonságpolitikai szakértő is.

 

Amíg nincs meg az a politikai akarat, hogy most már elég, mert már milliók jöttek ide, és faji meg vallási háborút idéztek elő, addig Európa egy eutanáziát művel.

 

Értem, hogy szerinted egyszerre van faji, kulturális és vallási vonulata is, de tegyük fel mondjuk, hogy van két gyerek. Mindkettő Magyarországon született, az egyiknek van fekete felmenője, és hazafias, nemzeti, keresztény neveltetést kapott, a másiknak csak fehér felmenői vannak és áttért az iszlám vallásra. Melyik a kívánatosabb a társadalmunknak Bede Zsolt szerint?

 

A Shaolin-fivérekre (Liu-fivérek – a szerk.) egy rossz szavam nem volt, idejöttek, sportolók, büszkeséget hoznak nekünk. Mohamed Aida tőrözőnkkel sem volt bajom soha életemben.

 

Azt látom ma a világban, amikor egy hete a migráció miatt tüntettek a németek, hogy a libernyákok fejét úgy megmérgezték, hogy már adoptálnák egész Kelet-Európát, és nem a saját kis gondjaikkal vannak elfoglalva. Lehet, hogy van árva német kisfiú is, nem? Vagy lehet, hogy van német hajléktalan. Oldjuk meg először azt, ami körülöttünk van, és akkor esetleg lehet mondani, hogy Irakban vagy Afganisztán tényleg balhé van, és lehet, hogy Fakírt vagy Abdult be kell fogadni.

 

Ha egy-kettő idejön, azt mondom, oké, de ha ennyire tömegesen jönnek, az nekünk a végünket fogja jelenteni.

 

Amerikában is látom, hogy a fehérek, a liberálisok, az Antifa meg mindenféle…

 

Az Antifa liberális?

 

Az már egy ilyen erőszakos, ideológiailag összekevert valami.

 

Leginkább talán marxisták.

 

Az ő ideológiájukat nem tudod valamihez kötni, mert mindig zsákutcába jutnak. Itt volt a CHAZ: elfoglaltak Seattle központjában hat háztömböt, és mit mondott az Antifa? Nincsen határ! Mit csináltak másnap? Elbarikádozták magukat. Nincs rendőrség! Másnap ment a vezérük, egy ilyen önkéntes rendőr sírni, hogy rendőrség, mert lelőttek valakit. Nincsen rasszizmus! Egy ázsiai japán riporter odament fotózni, összeverték.

 

Miről beszélgetünk? Ideológiai katyvasz van. Térjünk haza!

 

Azt mondja nekem, hogy diktatúra van, közben felvonul a hülyegyerek vörös csillaggal és azt mondja, hogy Kádár jó volt.

 

Miről beszélsz te? Kádár jó volt, az nem volt diktatúra? Diktatúrát kiabálsz és a diktatúrát akarod vissza?

 

 

Olyan ideológiai zűrzavarban vannak, hogy szerintem azért ettől az enyém sokkal jobb. Én az Istent, a hazát, a családot szeretem. Nem Hitlerjugendet akarok, bár mindig kijön a liberális oldalon, hogy „csak fehér emberek”. Oké, valamennyire bele kell menni, van olyan élethelyzet, de én nem vagyok náci, rasszista, fasiszta, meg semmi.

 

Én egy nacionalista, nemzetszerető ember vagyok, akit mindig elnyomnak. Még a tíz év utáni kétharmados többséggel is nekem kell meghunyászkodnom.

 

Erre most a legjobb példa a Vidnyánszky-féle őrület, az SZFE. A Vidnyánszkyék nem azt akarják, hogy jujj, most akkor minden liberálist kipusztítunk, és ott is majd göbbelsi dolgok lesznek. Nem, azt akarják, hogy magyar darabokat is láthassunk, hogy megjelenjen a nemzet, hogy Bede Zsolt is el tudjon menni színházba. Mert én nem szeretem azt, amikor meglátok egy Alföldi-darabot és Koppány szívja a füves cigit az István, a királyban. 

 

Engem sértenek meg mindig, és én kapom azt, hogy rasszista vagyok meg kirekesztő. Rám akarja nyomni mindenki a szarjait, de én erre nem vagyok kíváncsi.

 

Nem kapcsolom be a tévét, nem megyek színházba pont ezek miatt. Nem azért, mert büdös bunkó vagyok, hanem mert nem tetszik.

 

Az Alföldi Robi, a Stohl Buci, a Hernádi Juci, a Vágó Pista… Ezeknek az nem tetszik most, azért üvöltenek, mert a másik oldal, a konzervatív, a nemzeti is szerepet akar.

 

És ennek biztosan az a módja, hogy a hatalom beülteti az emberét egy egyetem élére? Megcsinálhatnák a saját színházukat, és akkor Bede Zsolt is beülhetne a Trianon-színdarabra, vagy amit szeretne látni.

 

Nem, ha mondjuk eljössz ebbe a kávézóba dolgozni pincérként, akkor nem mondhatod, hogy nem tetszik a főnök, úgyhogy ide nem jövök. Ilyen nincsen. Az iskolában sem. Esztergályos Cecília megmondta, örült, hogy felvették, Pécsre leirányították, tanult, kész. És nem az van, hogy Kis Pisti odament és elfoglalta az egyetemet. Ez nem életszerű, hangsúlyozom, ezek a gyerekek fel vannak használva.

 

Beszéljünk a Vadhajtások-sztoriról. Hogyan indult a portál?

 

A Vadhajtások egy olyan projekt volt, amit az élet adott. Vona Gábor néppártosodása – ő úgy nevezte…

 

Miért, te hogyan neveznéd?

 

A nemzeti oldal elárulása, ami olyan problémákat okozott, hogy itt már nem lesz nemzeti oldal. Már azok sem fognak hinni másban, akik full jobbosok vagy szélsőjobbosok. A Mi Hazánk se fog felerősödni, mert annyira át lettünk már verve, és pláne:

 

olyan a mostani politikai helyzet, hogy vagy a Fidesz vagy bukunk.

 

Régen még nem láttad ennyire polarizáltnak, ennyire vagy-vagynak a helyzetet?

 

Akkor fiatalabb voltam, huszonévesen pedig még lázadó vagy. Mi pont a balos diktatúrában, a Gyurcsány-, Horn-, Göncz-féle rendszerben éltünk, és ott ez az erő jobban felkapottá vált. Tudtuk, hogy ki kicsoda, Gyurcsányék, Apró Antal, Dobrev Klára, Bauer Tamás apja, a körömletépő ÁVH-s tiszt. Kemény történelem volt, és ezt mi így határoztuk meg. Göncz besúgó volt, Patkánynak hívták. Akiről Karácsony most elnevez egy közterületet. Ez valami félelmetes. Nekem Pongrátz Gergelyék a hősök, mikor lesz Pongrátz Gergely tér? (Van amúgy Pongrátz Gergely tér, méghozzá Zuglóban – a szerk.) Mikor lesz Horthy városközpont?

 

 

Már tíz éve Fidesz van, miért nem csinálták meg?

 

Előbb-utóbb… ez egy kulturális harc. Ugyanúgy, mint az SZFE-buli, ez egy olyan dolog, hogy negyven év kommunizmusnak a pusztítását nem lehet helyrehozni tíz év alatt. Nagyon szépen haladunk, nekem tetszik is, kilencvenöt százalékban egyetértek sok mindennel.

 

Engem az nem érdekel, hogy lop, meg ilyen hülyeségek.

 

Megint a politikai amnéziához tudok visszakanyarodni: Demszky mit művelt itt? Húsz évig lepusztította ezt a várost. Lopott, nagybetűvel kell majd kiírni az interjúban, hogy lopás.

 

Tehát akkor lop a Fidesz is, de legalább csinál mellette valamit?

 

Korrupció amióta világ a világ, biztos van. Visszakérdezek: ha most itt lopások történnek, Ujhelyi István, Cseh Katalin, Donáth Anna, Dobrev Klára, Molnár Csaba bemegy Brüsszelbe és egy összetett mondatban elmondja ötször, hogy lopott, akkor miért nincs bizonyíték?

 

Miért nem lehet azt mondani, hogy azt a kis bódét ott ellopta?

 

Ez azért nem úgy megy, hogy Orbán Viktor idejön és elemeli ezt a széket mellőlem.

 

Nem látok bele ilyen gazdasági dolgokba, de azt mondom, hogy Tarlós alatt ez a város megindult, itt valami van. Vagy nézzük a hadsereget. Gyurcsányék eladtak mindent, most meg feltámasztottuk a hadsereget, nagyon komoly beruházások voltak.

 

Ez fontos békeidőben?

 

Nem az, hogy fontos, hanem ez egy előírás, egy kötelezettség. A NATO ezt mondja, meg kell csinálnod. Akkor itt van a stadionkérdés, szeretnek azzal a demagóg dumával is élni, hogy „a stadionra van pénz”. A múltkor kijött egy kormányadat, hogy tíz év alatt legalább a százszorosát költötték kórházra annak a pár milliárdnak, amiből stadion épült.

 

Csak az jobban hangzik a DK-s öregasszonynak, hogy az Orbán lop.

 

Nem azt mondom, hogy aranyból van a kerítés, de azt látom, hogy mindenre jut pénz. Akik most lopással gyanúsítják a másik oldalt, azoktól háromszáz forintos vizitdíjra emlékszem, meg hogy bedőlt a kocsihitelem és nem volt munkám. Engem nem kent meg az Orbán, hanem megéltem, ezt tapasztalom. Ha idejönnek és azt mondják, hogy lop, lop, lop, akkor kiröhögöm őket, mert virágzik az ország gazdaságilag. Beruházások, Szijjártó annyit megy mint az őrült, gyárak jönnek…

 

Gazdaságilag inkább a középosztály érdekeit nézed?

 

Igen, magamból indulok ki. Vendéglátózok, most a pandémia nagyon csúnyán odatett, de hát erről nem tehet senki.

 

 

Még csinálod a Vadhajtások mellett is?

 

Igen, csinálgatom. A turizmus csövön volt a pandémia előtt. Most Dopeman bement a Kötöttfogásba, és elmondta, hogy gyerekek, nem veszitek észre, hogy Orbán azért népszerű, mert jobban élünk. Két példát hozott fel, egy ötödik kerületi kukásét, aki keres nettó 4-500-at, és egy metróépítőét, aki 550-et keres.

 

Akkor Dopeman egy korrekt ellenzéki?

 

Nem, én abszolút nem kedvelem, de meg szoktam hallgatni, bekapcsolom este otthon, aztán elpilledek. Vannak igazságai.

 

Nagyon sok tárgyi tévedése van, nagyon nagy hülyeségeket szokott mondani, de én meghallgatom ezt és azt az oldalt is.

 

Sok kérdésem van, de leginkább még mindig a Vadhajtások kezdete érdekel. Annyit tudok rólad a Vadhajtások előtti időkből, hogy Fradi-szurkolói körökben mozogtál, csak elkezdted kamerázni a balhékat a stadionban, videókat készítettél a szurkolótársaidról.

 

Volt egy honlapom, és ez egy divat volt a YouTube-on, hogy minden szurkolói csapatnak feltették a szurkolását, a koreográfiát, a dallamos ütemeket.

 

Tehát nem megfigyelésből kameráztál?

 

Dehogy, ismertem mindenkit. Az Ultras Liberi volt a szurkolói oldalam, ugyanolyan szellemben, ugyanolyan alázattal csináltam, mint most a Vadhajtásokat.

 

Aztán a 2015-ös migránsőrülettel ez elveszett, mert a közösségi alapelveknek nem nagyon felelt meg egy bejegyzésünk, így elvesztettem a hetvenezres oldalam.

 

Mindig az éltetett, hogy egy újabbat csináljak, csak akkor már jött a politika is, és az volt benne, hogy csinálnám azt is.

 

Akkor jött először az indíttatás, hogy csinálj egy politikai jellegű oldalt?

 

Az érdeklődésem megvolt addig is, mondtam, hogy mentünk a tüntetésekre, nemzeti koncertekre, meg ott volt a Fradi. Ez a hármas mindig megvolt. Aztán az Ultras Liberi után, amikor elkezdődött a Vona-féle néppártosodási őrület… 2010-ben még a Jobbikra szavaztam, de utána már észrevettem, hogy baj van. Sokan mondtuk, Szegedi Csanádéktól kezdve, hogy ez nem tetszik, az nem tetszik… ott már sok olyan dolog volt, ami zavarta a keménymagot.

 

A néppártosodás kezdetekor Vona Gábor azt mondta, hogy lenyesegeti a vadhajtásokat.

 

A radikálisokat, akik olyan dolgokat csinálnak, amit mindig megkapunk jelzőként.

 

És sikerült neki? Toroczkai László és Novák Előd maradt egy darabig.

 

Ezt nem úgy kell érteni. Gyöngyösi Márton a mai napig a Jobbik EP-képviselője, akinek szerintem az egyik legdurvább beszólása volt, amikor a parlamentben elmondta, hogy listázni kéne a zsidó vagy kettős állampolgárságú képviselőket. Ez az ember a mai napig ott van, és most nem kell novákozni, a Mi Hazánkhoz semmi közöm, őket sem adom.

 

Miért nem?

 

Sok mindenben egyetértek velük, sok mindenben meg nem. Azért nem értek egyet a Mi Hazánkkal, mert nem a Fideszt támadnám, hanem először lenyesegetném a baloldalt, a szélsőbalt, a liberális balt, ezt a Gyurcsány-féle maszlagot. És egy kétszázalékos támogatottságú párttal utána menjen neki a Fidesznek, mert ez így hülyén veszi ki magát, hogy most a Fideszt támadják.

 

Most egy olyan élethelyzet van, hogy vagy a Fidesz vagy bukik minden.

 

Nem azt mondom, hogy nyalják ki a Fidesz valagát, csak nekünk sokkal nagyobb baj az, hogy ilyen Donáthok, Gyurcsányok, Dobrevek, Cseh Katalinok meghatározó emberek lehetnek. Én azt mondom, hogy a Mi Hazánk váltsa le ezt az oldalt, és legyenek ők az ellenzék. Ezt kívánom nekik, csak ne a Fideszt lőjék. Van probléma a Fidesszel nyilván, lesz is, de nyomatékosan mondom, hogy addig vagyunk nyugalomban, amíg Orbán van.

 

 

Némileg ellentmondásos számomra, hogy zavart téged az, hogy „lenyesegették a vadhajtásokat” a Jobbikban, viszont a cikkeitekben, meg most is, amikor beszélünk, nagyon sokszor támadjátok azokat a jobbikosokat, akik szerintetek radikálisok. Most akkor kell a nemzeti radikalizmus vagy sem?

 

Jakab Péter is zsidózott, cigányozott. Beszéljünk ezekről a dolgokról, de ne úgy beszéljünk, hogy ő megváltozik. Itt vagyok én, szélsőjobboldali, nacionalista, radikális vagy nemzeti, és soha nem leszek balos. Ha Jakab Péternek sem tetszik Orbán, akkor ne egy Gyurcsánnyal fogjon össze, aki ellen a Jobbik létrejött. „Nekünk” 2006-ban a szemünket lövette ki Gergényivel Gyurcsány. Az a baj, hogy olyan emberek adják elő magukat demokratának, akik anno a másik oldalon voltak.

 

Az a legnagyobb baj, hogy politikai haszonszerzésből változnak meg.

 

Az biztos, hogy én egy Dobrev Klárával vagy egy Gyurcsány Ferenccel nem fogok egy platformon állni.

 

Tehát akkor Bíróval sem az a bajod, hogy zsidózott, hanem hogy összefogott a baloldallal?

 

Én vagyok a rossz náci, mert odanyalok a Fidesznek, viszont Sneider Tamás, egy volt egri skinhead egy párt alelnöke lehetett, sőt egy összefogásnak a tagja.

 

Szóval az zavar, hogy őket befogadták, téged meg náciznak?

 

Engem ne fogadjon be az az oldal, de ne is nácizzon, amikor ilyen jelöltjeik és pártelnökeik vannak. Azt a kettős mércét utálom, hogy én náci vagyok, ők meg nem.

 

Én nem változhatok meg? Nem zsidózok meg cigányozok a Vadhajtásokon. Van egy kicsi néger, beleszaladtunk, ennyi.

 

Térjünk vissza a portálodhoz: hogyan indult a Vadhajtások? Nem könnyű Magyarországon úgy médiát csinálni, hogy nincsen mögötte tőke.

 

Nagyon kifogtuk a szelet. A Jobbik néppártosodása idején az dolgozott bennünk, hogy pirítsunk oda. Eddig és ne tovább, a mi energiánkból, a mi időnkből ne éljenek politikai szerencsekeresők. Elegünk volt, el akartuk őket gáncsolni. Le akarták nyesegetni a vadhajtásokat, mi meg akkor a százalékaikat.

 

Először egy mémoldalt csináltunk a Facebookon, fáradt mémeket raktunk ki rá a jobbikosokról: Vona repülőszőnyegen, Vona allahozik, minden volt, adtunk nekik. Kifogtuk a szelet, politikai tényező lettünk.

 

Hogyan?

 

Addig-addig cseszegettük őket, amíg tíz-húszezres lett az oldal. Videókat is csinált egy kollégám, kétmilliós nézettségű is volt, kifiguráztuk őket a végtelenségig. Aztán elbukta a Jobbik a választást, Vona lemondott, és azt mondjuk, hogy legyünk híroldal.

 

Én személyesen azért fogtam bele, mert

 

ha már Blankától kezdve Hadházy Ákosig mindenféle általam nullának tartott ember megmondhatja a véleményét, akkor igen, én is ki szeretném mondani, hogy mit gondolok.

 

Úgy szoktuk mondani, hogy mi lettünk az ellenzéknek az ellenzéke. Miután a Jobbik is beleállt a moslékkoalícióba, már nemcsak a Jobbikot lőttük, hanem mindenkit.

 

Akkor viszont már bőven megvolt az Origo, a 888, a Pesti Srácok, a fideszes médiabirodalomként emlegetett valami. Miért éreztétek úgy, hogy szükség van még egy „ellenzék ellenzéke” portálra?

 

Ilyen még nem volt.

 

A 888-nak konkrétan az a mottója, hogy „mi vagyunk Soros ellenzéke”.

 

Nem néztünk mást, magunkat néztük, hogy mi mondjuk meg, az elárult jobbikosok. Aztán a Fidesz és a mi mondanivalónk lényege valahol találkozott.

 

Nem vagyunk Fidesz-szopók, függetlenek vagyunk, mert nem segítenek nekünk semmit, nem akarunk a Fidesszel közösködni.

 

Hányan csináljátok? Az impresszumban nincs erről semmi információ.

 

Impresszum azért nincsen, mert a másik oldalon ott van az OLKT, a Nyugati Fény, mindenféle mocsok oldal, aki köpköd és mocskolja a másik oldalt, ezért mi is azt tettük be az impresszumba, hogy „fuck liberals”.

 

Oké, de hányan vagytok a szerkesztőségben?

 

Ez nem publikus, az utóbbi időben ebből egyre több probléma van.

 

Milyen problémák vannak ebből?

 

Erről nem szeretnék beszélni.

 

A nyilvánosság része vagytok, ezért beszélgetünk most. Ez ilyen tekintetben közérdekű információ.

 

De ezt nem mondom el. Akkor egyedül vagyok.

 

Olyan gyakran frissül az oldal, hogy ez lehetetlen, nyilván senki nem hiszi el.

 

Persze.

 

Van az oldalból bevételetek?

 

Nincsen semmi. Ez egy blogoldal, kedvtelésből csináljuk, nincs is reklám rajta. Pont azért, mert nem akartuk, hogy a médiahatóság azért baszogasson, mert Bede Zsolt lenégerezte a majomzabálókat. Amíg az OLKT mögött nem látsz embert, addig legyen nekünk is egy.

 

Induljunk ki akkor abból, hogy egyedül csinálod. Heti negyven óra vendéglátózás mellett hogy bírod?

 

Van, amikor dolgozom, van, amikor nem, megoldom. Megoldjuk ezt a melót. Ma is reggel fél hétkor keltem, ott ültem a gép előtt.

 

És sehonnan nem kaptok ezért pénzt?

 

Miért kapnánk?

 

Mert egy híroldalnak vannak költségei.

 

Ez egy blog.

 

Oké, a 444-re is mondhatjuk, hogy blog, mégis vannak fizetett újságíróik. A weboldal fenntartása és a tartalomgyártás is költségekkel jár.

 

Vannak olyan barátaink, akik összedobják a pénzt arra, amire kell, de mondom, erről nem akarok beszélni.

 

Nekem is lennének kérdéseim, hogy Gulyás Marci miből él.

 

 

De én most téged kérdezlek. Gulyás Mártonnal is interjúztam, és tőle is megkérdeztem, hogy miből finanszírozzák a Partizán szerkesztőségét, és elmondta.

 

Nekünk nincsen szerkesztőségünk. Van iksz számú ember, és csinálják.

 

Ezt hívják szerkesztőségnek.

 

Ez nem szerkesztőség, nekem nincs ebből fizetésem, sőt, én teszem bele a zsebemből.

 

Az alázat és a hazaszeretet hajtja a Vadhajtásokat. Ezt nem érti meg senki.

 

Mi ott vagyunk, kimegyek a rendezvényekre, ha nem tetszett valami, megcsináltam a hülyeséget, nem gondoltam bele, hogy milyen bajom lehet. A „diktatúrában” én járok hetente a rendőrségre.

 

Abba is hagytad már az élő videózást.

 

Igen, sok volt az ügy, ezért nem akarok semmiről beszélni. Az SZFE-sek elfoglalják az egyetemet, nincsen hivatalból megindítva az eljárás, de amikor Bede Zsolti leveszi Hont András szemüvegét, az garázdaság. Bemegyek a rendőrségre és két óráig arról beszélek, hogy paprikás krumplit vittem Jakab Péternek, a rendőr meg röhög.

 

Miért csinálod ezeket a performanszokat?

 

Ez nem jött le neked?

 

De, csak szeretném tőled is hallani.

 

Amikor Hadházy előtt fentrengtem, szerinted miért csináltam?

 

Mert egy idióta fasz, aki az MTVA-ban fetrengett és ki akartam figurázni.

 

Értem, de a mi a motivációd? Felidegesíted magad rajta?

 

Nem, kiröhögöm. Szórakoztatnak, rengeteget röhögtem az elmúlt három évben.

 

Kétfajta cikk van nálatok: van, hogy MTI-ből is dolgoztok, a megszokott újságírói sztenderdek szerint, tárgyilagosan, vélemény nélkül, aztán vannak azok a cikek, ahol kamugeriztek, meg leírjátok, hogy „beszámolnak majd a libsik is Orbán győzelméről, csak még basszák az anyjukat hátulról”. Hogy döntitek el, hogy valamit tárgyszerűen hoztok-e le vagy pedig agitálva?

 

Nincsen ebben semmi, ezt ne nézd szakmailag, úgy alakul, amilyen napunk van.

 

Ahogy felkelek, kipécézem magamnak Hadházyt, és akkor az három cikk.

 

Nincs itt semmi, mindig olyan, amilyen kedvünk van. És pont ezt a feelinget szeretjük, hogy senki nem tud belénk kötni. Most mit mondanak, hogy náci voltam? Nincs az életemben semmi, amit titkolnék.

 

Nincs felelősségérzetetek például azért, hogy kiírtátok a Vadhajtásokra, hogy az olvasóitok ne a Facebookon kommenteljenek, hanem az oldalatokon, mert ott nyugodtan lehet ribancozni az ellenzéki politikusnőket?

 

Most érted, Bayer Zsoltot megkérdezték a Pesti TV-ben, hogy nem zavarja-e, hogy mocsokszájúnak nevezik, mire visszakérdezett, hogy miért kéne, amíg a másik óegygézik, meg mocskolódik.

 

Sokszor említetted, hogy fontos neked az Isten, a haza és a család. Mennyire összeegyeztethető a keresztény vallásossággal a Vadhajtások munkássága?

 

Hívő ember vagyok, de én ezt nem így nézem. Most nehogy azt hidd, hogy megfogtál, mert nem. (Nevet.)

 

Nem megfogni akarlak, hanem érdekel, hogy hogy fér meg benned a kettő. Az, hogy arra buzdítod az embereket, hogy lekurvázzák Szabó Tímeát, az elég sokak szerint szembemegy a krisztusi tanítással.

 

Hát nekik szembemegy, nekem meg belefér.

 

És el tudsz ezzel számolni magadban?

 

Abszolút, élvezem is. Aknamunkát végez, azzal, hogy kirohan Brüsszelbe a saját hazájára panaszkodni, és kéri, hogy büntessék meg, olyan bűncselekményt valósít meg, hogy azzal szemben nincsenek szabályok.

 

Ez egy jogosítvány a kezedben, hogy innentől kezdve bármit lehet?

 

Igen, olyan szintű hazaárulást csinál, mint a kommunisták régen, csak most nem Moszkvába mennek sírni, hanem Brüsszelbe. Ez egy jogosítvány nekem megvédeni a hazámat.

 

 

Addig tart a krisztusi erkölcs, amíg a másik „be nem durvul”?

 

Beszéltük, hogy vallási háború van. Ha ezek az emberek rám akarják hozni a 2015-ben a Keleti pályaudvarnál látottakat, az az én biztonságomat, az én kisfiam, az én családom, az én életterem jövőjét veszélyezteti.

 

Ott már nincsen szabály, ezt rohadtul komolyan gondolom.

 

Igazából szerintem nem önmagában a káromkodással van a probléma, hanem a nemtelen minősítésekkel, amiket sokszor kritizálsz is az ellenzéki oldalon.

 

Mi komolyan mondtuk, hogy az ellenzék ellenzéke vagyunk, a tükörképe. Ez a varázsa.

 

És ettől jobb lesz valami?

 

Ha nem beszélnénk ilyen csúnyán, akkor is ugyanúgy nyomná a másik oldal. Mi ezt direkt csináljuk. A legerősebb dolog, amit meg tudtunk oldani, azok a címek. Ha azt írom, hogy Karácsony Gergely ezt meg azt mondta, az semmi, de

 

amikor odateszek egy-két cefet dolgot, egy másik jelzőt, vagy egy pikírtebb szöveget, akkor robban a neten. Ez kell.

 

A clickbait.

 

Is. De az nem érdekel, hogy kettőt vagy húszat klikkelnek, csak azt akarjuk megfogni, ami nincs kimondva. Amikor volt egy barátomnak a gyurcsányos performansza az MTVA-s tüntetéskor, leszakadt a neten. Azzal, hogy Gyurcsány arcába belemondjuk, hogy „te diktátor”, kielégítjük a jobbereket. Nem én voltam, de odament a Vadhajtások és megmondta Gyurcsánynak a szemébe. Ez működik.

 

Jakab Péter fogja a száraztésztát, odabassza Orbán asztalára? Én meg másnap odamegyek és megkínálom paprikás krumplival, hogy „te idióta, még fűszerpaprikát se teszel bele”? Hát imádják.

 

Mert a jobboldal az tűr, tűr, tűr, tűr. Itt ez az SZFE-buli. Nehogy azt hidd, hogy ez nem zavarja az embereket, kurvára zavarja. Én odamentem, robbant egy ilyen felvétel. Mert igenis odamegyek és ott két-három millió embernek a véleményét mondom el, hogy „hülyegyerekek”.

 

Tehát úgy gondolod, hogy csak megteszed, amit más is akar, csak nem meri bevállalni?

 

Igen. Ezt nem vállalja senki, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan álltak ki Vidnyánszky mellett, hogy tartson ki. Ez a legnagyobb baja a jobboldalnak, ezért kéne több blogger, influenszer, ilyen idióta, mint én, aki megy és megcsinálja. A másik oldalon meg reggeltől estig megy a mocskolódás.

 

De akkor már felvettétek a kesztyűt, mocskolódtok ti is, nem?

 

Tükröt állítunk. Amikor Hadházy megcsinálja a bulit a parlamentben, ő a nagy faszagyerek, táblát tart meg minden, aztán megy a Facebookra, hogy „küldjetek pénzt”, az normális? Ha milliós keresetem van a parlamentben és faszagyerek vagyok, akkor ne rohanjak már csövelni és pénzt kéregetni!

 

Én se mentem a harmincezres paprikás krumplis bírságommal senkihez, nem leszek akkora csicska, mint Hadházy.

 

Az olvasottságotokról mondasz valamit vagy az sem publikus?

 

A nézettség kapcsán sokat kéne beszélnünk a médiaegyensúlyról. Az Index nézettsége nemhogy csökkent a balhé óta, hanem nőtt az első hónapban, miután megjelent a Dull Szabolcs-féle hisztéria.

 

Most már viszont csökkent.

 

Itt van a telefonomban, most nem akarom kikeresni, majd ha akarod, átküldöm. Mi havonta figyeljük ezeket, van ember nálunk, aki statisztikaszakértő, imádja.

 

Megmaradt az Index, jön a Telex, és akkor óriási nagy balhé volt, hogy „jajj, megszűnik a média, jajj, sajtószabadság”. Hát erősödtek! Jön a Szabad Európa is, jön a csehektől a Telexnek kétszázezer dollár vagy euró, folyamatosan erősödnek, közben a médiában meg azt mondják, hogy „jajj, mi szegények, az Orbán mindent el akar venni”. Mit vett el? A 24.hu-nak, az Indexnek és a 444-nek tízszer akkora az olvasottsága, mint a jobbnak.

 

Amikor fideszes médiatúlsúlyról van szó, akkor nem az olvasottságra, hanem a lapok számára szoktak gondolni. Megyei lapok, Origo, ésatöbbi. Olvasottságot viszont nem lehet vásárolni, az a lap minőségén és az olvasókon múlik.

 

Ezt értem, de a felhasználók nem a Hajdú-Bihar megyeiket fogják mértékadónak tartani, hanem a nagyokat, és ezeknél a nagyoknál úgy el van borulva a mérleg, hogy az borzasztó.

 

De ez az emberek döntése, mert sokan silánynak tartják az Origot, a 888-at és társaikat.

 

Miért?

 

Ezt tőlük kérdezd.

 

Itt a dotációról van szó. Nézd meg az önkormányzati választások reklámáradatát.

 

A kisfiam játszott valamivel, bejött Kari Geri reklámja. Ha videót nézek a Youtube-on, ott is Kari Geri jön.

 

Szerinted több pénzből reklámoznak, mind a Fidesz?

 

Hát persze. Pénz is van, erő is van.

 

 

Láttál már valaha annyi ellenzéki plakátot, mint kormányzati kékplakátot?

 

Nem erről van szó, hanem a netes térről.

 

Akár ott is.

 

De mondom, egy videóvágó programot letöltesz, és megjelenik Karácsony. Mindenhol, nem tudtál olyan helyre lépni a telefonodon, hogy ne percenként ne ugorjon oda Karácsony. Már senkit nem érdekel a nyomtatott sajtó. Most, hogy plakátok vannak, oké…

 

Hogy van az, hogy szerinted több pénze van az ellenzéknek hirdetésre?

 

A hálózat, az van, amit a másik oldal tagad.

 

Én nem tagadom, csak nem látom minden mögé.

 

A migráció mögé is kell látni.

 

És az nem zavar, hogy Orbán Viktor ugyanennek a hálózatnak volt a tagja még annak idején? Soros-ösztöndíjjal tanult, a Fidesz alapításakor még fénymásolókat is kaptak a Nyílt Társadalom Alapítványtól, hogy röplapokat sokszorosítsanak.

 

Most elmondod ezt Orbánról, de mindjárt felsorolok neked húsz embert, hogy mit csinált a kilencvenes években. Csintalantól kezdve Dobrevig, Gyurcsányig, minden.

 

Oké, de neked szimpatikus Orbán, a “hálózatot” viszont kritizálod, amikor neki is volt köze a hálózathoz.

 

De beleszállt abba a hálózatba, most annak az ellensége.

 

Rendben, ez már egy válasz.

 

Közeledtünk. Engedtem én is, a húszéves önmagamhoz képest mások a politikai nézeteim.

 

Sose hittem volna, hogy fideszes leszek, de kimondom azt, hogy találkoztunk.

 

Elképzelhetőnek tartod akkor azt is, hogy mondjuk egy ellenzéki politikus, akit most utálsz, szembefordul ezzel a hálózattal és egymás mellett fogtok „harcolni”?

 

Nem, akkora ideológiai változás nem lehet.

 

Orbán Viktor liberálisból lett illiberális, vele is megtörtént.

 

Én Szili Katalint se bírom elviselni. Aki volt szocialista, meg ilyenek, azok nekem nem.

 

Van olyan nem fideszes politikus, akit nem azt mondom, hogy nagyon bírsz, de mondjuk nem feltétlenül küldöd el a kurva anyjába a Vadhajtásokon?

 

Nincs ilyen. Elmondom mindig, hogy a Vadhajtásoknak az alfája és omegája Csurka István. Ő megmondta a Jobbik-féle dologról is, hogy egy nagyon nagy átverés lesz, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a szatellitpártja. Bejött, óriási jóslat volt, ő tényleg egy politikai látnok volt.

 

Nekem az nagyon tetszik, hogy a Fidesz sok dolgot átvett Csurkától.

 

Orbán Viktor méltó örököse Csurka Istvánnak?

 

Ezt így nem mondanám, de nekem pozitív dolog, hogy átvesznek a kottájából.

 

Mi lenne, ha a Pesti TV felajánlana a Vadhajtásoknak egy saját műsort a csatornán, vagy mondjuk ha a 888 aloldalaként működhetnétek?

 

Mi már úgy megerősödtünk, hogy szinte felettük állunk. Lassan én keresem meg őket, hogy nem akarnak-e ide blogolni. Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy vagyunk annyira erősek. A számokat is meg tudjuk mutatni, az Origo az első a jobboldalon, mi meg már az ötödik hely környékén vergődünk.

 

Így a végén van pár kérdésem, amit mindenkinek felteszek. Mondj nekem öt fiatal, tehetséges véleményformálót a kormányközelből!

 

Szakács Árpád mindenképpen. Én ezeket a hangokat erősíteném fel, ő hozzánk hasonló gondolkodású, ideológiájú. Megadja Gábort szoktam még olvasni, csak nála az már nem tetszik, hogy a Milo Yiannopoulos-féle alt-rightot próbálják becsempészni. Az nekem annyira nem jön be.

 

Miért nem?

 

Mert az amerikai dolgokat nem tudod ráhúzni a magyarra.

 

Igazából nincsen fiatal, aki hasonló hozzánk, Szakács az, aki keményen odamondja.

 

Öt fiatal, tehetséges véleményformáló nem kormányközelből?

 

Toroczkai Lászlót mindig követtem a Magyar Jelenben.

 

Előfordult már, hogy felkeltél és belegondoltál, hogy mi lesz, ha ezt az adok-kapokot nyomjátok öt, tíz, akár húsz éven át? Van benned olyan érzés, hogy ez lehet, hogy nem fog jóra vezetni?

 

Most akkor féljek, hogy ha kormányváltás lesz, akkor felakasztanak? (Nevet.)

 

Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy egyre kevésbé fogunk tudni leülni egymással és beszélni dolgokról úgy, mint ahogy mi most.

 

Én mindig az olyan emberekért rajongtam, akiket nem mert felvállalni a média.

 

Talán te voltál az első, aki megkeresett, és remélem, lejön majd az interjú.

 

Örülök annak, hogy ez most kiveri majd a biztosítékot.

 

Bede Zsolt a beszélgetésünk után bő egy héttel megpróbálta letiltani a vele készült interjút, erről itt írtunk részletesen.

 

FOTÓK: Varsányi Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Újabb 180 fokot fordult Varsó álláspontja. Valami nincs rendben a lengyel jobboldali kormánykoalícióban.

Mit érne Budapest Varsó nélkül? Medve-Bálint Gergőt, a téma szakértőjét kérdeztük.

Mit is tervez pontosan az új jobboldali mozgalom? Interjú az alapító Bencsik Jánossal!

Minden hónap első péntekje támogatói nap a Bandcampen: azaz ha most veszel meg ott egy lemezt, a teljes összeg a zenészeknél landol.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

Mindezt ráadásul úgy tették meg a korábbi elnököt, Igor Dodont támogató képviselők, hogy korábban még pont ők szavazták meg Dodonnak, hogy irányíthassa a titkosszolgálatot.

Lengyel lapértesülés szerint nem ez a legkomolyabb probléma vele kapcsolatban.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás