Sztori a vétóról: ennél szebben semmi sem foglalja össze az EU mozgatórugóit

Bakó Bea

Szerző:
Bakó Bea

2020.11.18. 09:25

Az EU-t a pénz miatt hozták létre, a tagállamok a pénz miatt léptek be, az emberek egy jelentős része a tagságot a pénz miatt támogatja, és hiába mondják el a magyar ellenzéki EP-képviselők naponta tízszer ennek ellenkezőjét, az EU legfőbb értéke most sem a hangzatos jogállamiság, hanem a pénz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Nem elég, hogy júliusban aztán meg szeptemberben is egyértelműen beígérték Orbánék, most aztán tényleg megvétózzák a következő hétéves EU-s költségvetést koronavírus-mentőcsomagostul és hitelestül, az ellenzék és a közvélemény arra fogékony része máris olyan felháborodottan sápítozik, mintha most érte volna őket derült égből a villámcsapás.

Pedig az a helyzet, hogy Orbán már egy jó ideje játssza az EU-val azt a bizonyos chicken game-et, csak most kerültek annyira közel az egymás felé robogó felek egymáshoz, hogy a közönség is odakapja a fejét. Hiszen Európa-szerte a második lockdownnal együtt járnak a további gazdasági károk is, magyarán sürgősen kéne a pénz a felállítani tervezett koronavírus-helyreállítási alapból.

Addig azonban nem fog folyni a pénz, amíg Orbán és „Brüsszel” a jogállamiság magasztos elvein polemizál. Az EU-s diplomaták és hivatalnokok máris elővették a nagy szavakat, és olyanokat nyilatkoznak a Politiconak, hogy „nagy szarban vagyunk”, meg „nincs B-tervünk” – ami

ha igaz, az a saját alkalmatlanságukat legalább annyira bizonyítja, mint Orbán önzőségét, hiszen minimum július óta készülhettek erre.

Kommunikációs szempontból a helyzet persze tökéletes, hiszen oldaltól függően lehet az alábbi két narratíva valamelyikével etetni a népet:

+ Brüsszelnek fontosabb a migrációt elutasító magyar emberek cseszegetése, minthogy segítsen a tagállamoknak talpra állni a koronavírus-válság után, nyilván ezt is Soros György intézte így.

+ Orbán azért köpi szemen az európai szolidaritást, hogy továbbra is háborítatlanul lophasson, miközben elnyomja a szegény magyarokat.

Tényleg tök jól hangzik, csak a helyzetet a lózungok nem fogják megoldani, ráadásul most a szokásos, „majd működünk akkor egy darabig tovább a korábbi költségvetés alapján” módszer nem fog annyira könnyen menni, mivel az egyik legnagyobb nettó befizető ország időközben végérvényesen otthagyta ezt a kabarét, a többiek közül meg sokan egyre türelmetlenebbül tartják a markukat a hitelből finanszírozandó ingyenpénzekért.

Két hete nagyon gyanús a tökölés

Még november 5-én jelentették be diadalmasan a témáért felelős EP-képviselők, hogy sikerült az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának (azaz a tagállami minisztereknek, diplomatáknak) megállapodni a jogállamisági mechanizmus részleteiről. Annyit árultak el, hogy már a jogállamiság-sértés veszélye is elég lesz az eljárás megindításához, viszont legalább külön cikkben részletezik, hogy mi számít ilyennek (a jogsértésnek mindenesetre összefüggésben kell lennie az EU-s pénzekkel), a Tanács pedig minősített többséggel (nem, ez nem kétharmad, hanem a tagállamok 55 százaléka, egyben az EU-s lakosság 65 százaléka) dönthet majd a pénzügyi szankciókról.

A tájékoztatás tehát a nagy átütő dealről igencsak vázlatos és elnagyolt volt. Részletek majd a rendeletjavaslat szövegéből derülnek ki, amit pár napon belül közzétesznek – ígérték a november 5-i sajtótájékoztatón. Aztán azóta nem tettek közzé semmi ilyesmit – pedig a Tanács diplomatákból álló testületén tesztjelleggel már át is ment a javaslat, eszerint tehát tényleg létezik –,

az egész annyira titkos, hogy még az EP-képviselők közt is (meg tőlük az Azonnalihoz is) csak különböző vázlatok cirkuláltak, a végleges szövegverziót még senki nem is látta.

Sejteni lehetett, hogy a nagy időhúzásnak mi van a hátterében: legjobb, ha a biztonság kedvéért a nyilvánosság nem látja a végleges rendeletjavaslat-verziót addig, amíg nincs tutira megszavazva a többéves költségvetés és a koronavírus-csomag, így nem lesznek feltűnők azok az utóbb mégis becsempészett esetleges kis kompromisszumos enyhítések, amiket netán egy vétó miatt mégis eszközölni kell.

Ennyit Orbán óriási meglepetéserejéről meg arról, hogy ne volna B-terv.

De mi köze a jogállamisági mechanizmusnak a többéves büdzséhez?

Pusztán jogilag az égvilágon semmi.

A jogállami mechanizmus egy sima EU-s rendelet (pont olyan, mint amiket random szakpolitikai ügyekben százával elfogadnak), ami akkor fog hatályba lépni, ha a tagállami miniszterekből álló Európai Unió Tanácsa (minősített többséggel, nem egyhangúsággal) és az Európai Parlament is megszavazza. Onnantól meglesz a jogszabályi háttere az eljárásnak, amiben majd már egyedi esetekről lehet dönteni, hogy melyik tagállamtól és mi miatt mennyi EU-s pénzt vonjanak meg. A konkrét esetekről való döntést az EP már a partvonalról nézi végig, ez alapvetően a Bizottságra és a miniszterekből álló Tanácsra fog tartozni.

Az EU-s költségvetés teljesen más tészta. A hétéves költségvetésről már egyhangúan állapodnak meg a tagállami kormányok, majd ezt is el kell fogadnia az Európai Parlamentnek. A hitelből finanszírozandó koronavírus-mentőcsomag ehhez képest még egy fokkal bonyolultabb ügy, mert sok tagállam – például Magyarország – esetében ehhez még a nemzeti parlamentek hozzájárulása is szükséges, ugyanis az EU saját forrásait nem lehet csak úgy megemelni.

A jogállamisági mechanizmus és a költségvetés meg a koronavírus-mentőcsomag tehát csak politikai szinten kapcsolódik össze, hiszen azáltal, hogy ezek egyszerre vannak napirenden, Orbán gyakorlatilag a költségvetés terén meglévő vétójogát próbálja kiterjeszteni a sima rendeletalkotásra is – ahol a tagállamoknak egyáltalán nincs vétójoguk.

Lehet ezt aljas gonoszságnak meg ügyes politizálásnak is nevezni, nézőpont kérdése.

Az mindenesetre biztos, hogy júliusban még Orbán volt az, aki a leghangosabban, kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy összekapcsolják az EU-s költségvetés és a jogállamisági feltételek ügyét. Miután ezt a júliusi EU-csúcson nem sikerült elérnie – bár Brüsszelből hazatérve telehazudta vele a magyar nyilvánosságot, hogy de igen –, most hirtelen ő lett a két ügy összekapcsolásának a legelszántabb szószólója, és kitartóan ismételgeti, hogy „semmiről nem állapodtunk meg, amíg mindenről nem állapodtunk meg”.

Ennek megfelelően a keddi tanácsülésen se történt semmi extra, csak Varga Judit felmondta a szokásos mantrát, csütörtökön pedig Orbán Viktor virtuális szabadságharca következik az Európai Tanácsban, ahol majd megint jól „kiharcol” valamit.

Az EU alapvetően mindig is a pénzről szólt

A sztori gyönyörűen illusztrálja az EU mozgatórugóit: az EU-t a pénz miatt hozták létre, a tagállamok a pénz miatt léptek be, az emberek egy jelentős része a tagságot a pénz miatt támogatja, és hiába mondják el a német adófizetők pénzéből fizetett magyar ellenzéki EP-képviselők naponta tízszer, hogy jajj, jogállamiság, jajj, EU-s értékközösség, az EU legfőbb értéke most sem a hangzatos jogállamiság, hanem a pénz.

Amúgy szerintem nincs ebben semmi rossz, hiszen mindenkinek alapvetően megéri az EU,

csak ne csináljunk már úgy, mintha az EU az elvekről szólna: elég csak arra gondolni, hogy a jogállamiság kikényszerítésére szolgáló első, tényleg hatékonynak tűnő mechanizmust is úgy tűnik, csak az EU-s pénzek ellopásával összefüggésben sikerül felállítani

– már ha sikerül végre.

A pénz mindenesetre Orbánéknak meg Magyarországnak is nagyon kell (hiába hazudja azt az indexes „interjúja” szerint a gazdasághoz is értő igazságügy-miniszter asszony, hogy nem), úgyhogy reális érvek szólnak amellett, hogy az egész vétófenyegetés csak egy orbitális blöff, ekként pedig ügyes reálpolitika, még ha pofátlan is.

A magam részéről a közös EU-s hitellel kapcsolatban is eléggé szkeptikus vagyok, úgyhogy nem biztos, hogy krokodilkönnyeket ejtenék, ha ez végül Orbán miatt kútba esne. De amúgy ha nagyon akarják, kormányközi alapon is meg tudják ezt oldani a magyarok és a lengyelek nélkül – más kérdés, hogy úgy sokkal macerásabb és lehet, hogy a hitelfeltételek se lesznek olyan kedvezőek ilyen esetben, mintha maga az EU lenne az adós. És akkor rosszabb feltételekkel már lehet, hogy az egész ötlet mégse fog olyan sok tagállamnak annyira tetszeni…

Ezen a ponton kopogtat be a gondolatmenetbe a konteós kisördög, hiszen csak eszébe ötlik az embernek a német diplomáciának az a szokása, hogy a saját jó imidzsének megőrzése érdekében keleti tagállamokkal végeztesse el a vétóügyi piszkos munkát. A görög válság alatt (szerintem egyébként helyesen) híresen spúr németek most a nyilvánosság előtt hirtelen a közös EU-s kötelezettségvállalás meg a nagybetűs „Szolidaritás” legnagyobb szószólóivá váltak – de annyira nem lepődnék meg, ha a szívük mélyén titokban örülnének, ha egy már amúgy is feketeseggű tagállam miatt végül mégse jönne össze ez az egész. Pont kedd este közölték is a CDU/CSU részéről, hogy eszükben sincs a Fideszt kizárni a Néppártból. Véletlen?

Amikor a hisztizéssel bevallod, hogy vaj van a füled mögött

A kedvenc hírem a napokból az a romániai eset, mikor a híresen korrupt, posztkommunista-nacionalista PSD annyira magára vette a liberális technokraták tolvajok nélküli Romániáról ábrándozó plakátjait, hogy bepanaszolta őket, és egy egész megyében le is szedette a plakátokat. Ekkora beismeréshez és öntökönszúráshoz tényleg tehetség kell. Pontosan ezt csinálja most Orbán Viktor is, akiről sok rosszat gondolok, de azt pont nem, hogy hülye lenne.

Mégis egy vallomással ér fel, ahogy kapálóznak a jogállamisági mechanizmus ellen, miközben egyszerre váltig hajtogatják azt is, hogy itthon a jogállamisággal minden rendben van.

Hogy mennyire nincs így, azt szépen illusztrálja a múlt héten beadott választójogi- és alkotmánymódosítás: az amúgy is frusztrált ellenzék további triggerelése és az identitáspolitikai gumicsontok bedobása a járványhelyzet közepén szemmel láthatóan fontosabb volt a kormánynak, mint a pár órával később életbe lépő, az egész ország mindennapi életét alapvetően érintő szigorúbb járványügyi szabályok részleteinek kihirdetése.

A húzás pedig eredményes volt, hiszen „Brüsszel” önként a Fidesz kottájából dalolva úgy kapott rá a genderügyi alkotmánymódosításra, mint gyöngytyúk a takonyra: az egyenlőségügyi EU-biztos egyből kijelentette, hogy nem kéne pénzt adni azoknak a tagállamoknak, amelyek megsértik a melegjogokat.

Azzal ugyan minek törődni, hogy a melegjogoknak pont semmi közük nincs az EU-s pénzek ellopását elősegítő jogállamiság-sértésekhez, így ha át is megy a fent emlegetett mechanizmus, annak a szempontjából pont tökmindegy, hogy az alkotmányba írtuk-e, hogy az anya nő, az apa meg férfi. Azért keltsük csak azt a benyomást, mintha a kettőnek bármi köze is lenne egymáshoz, még Orbánék is örülnek neki, hiszen ők már a hetes cikkes eljárást elindító Sargentini-jelentés elfogadásakor is azt a játékot játszották, hogy még a jogos brüsszeli kritikákat is identitáspolitizálással hárították: csak akkor a migránsok befogadását akarták ugye ránk erőltetni a gonosz brüsszeli bürokraták, most meg majd a buziházasságot meg a gyerekek nemváltoztató műtétjét.

Tényleg nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy ezen tapasztalatok után ebbe a kommunikációs csapdába büszkén bemasírozzon valaki, úgyhogy innen is gratulálok Helena Dalli máltai egyenlőségügyi biztosnak.

Mi lesz a megoldás az elvi kérdésnek álcázott pénzügyi dilemmára?

Csütörtökön talán kiderül valami erről az Európai Tanács virtuális ülésén, addig is jöjjenek az én tippjeim.

1. A már említett opció, hogy kiszervezik a koronavírus-csomagot és megcsinálják a tagállamok nemzetközi megállapodásként, európai virágnyelven megerősített együttműködésként (ugyanilyen logikával működik például az Európai Ügyészség is, amibe szintén nem mindenki akarta beadni a derekát). Ennek a hátránya, hogy egy csapat tagállam, aki egymással megállapodott, nem biztos, hogy feltétlenül olyan vonzó adós, mint az egész EU, szóval lehetnek még kellemetlen változások a hitelfelvételi kondíciókban.

2. Megpróbálják leválasztani a talán kevésbé „elvetemült” Lengyelországot Magyarországról, hátha egyes egyedül már Orbánnak se lenne akkora a szája. Biztos tudnának mit ígérni a lengyeleknek, mondjuk a hetes cikk leállítását, vagy – mivel az gyakorlatilag már amúgy is leállt – mi mást, mint pénzt.

3. Elfogadnak most egy kiherélt, gyengébb jogállamiság-mechanizmust, hadd örüljön Orbán, és szavazzon meg pénzügyekben mindent, amit kell. Aztán 3-6 hónap múlva módosítják a rendeletet, és megszigorítják úgy, ahogy eredetileg akarták volna. Ez persze nem elegáns, de politika. Pont, mint Orbán zsarolósdija. Ehhez persze az is kell, hogy a jogállamiság-agendát a következő tanácselnökség, vagyis a portugál kormány is kellően nyomja. Az opció hátránya az ideiglenes arcvesztés, például azon harcos EP-képviselők számára, akik eddig minden alkalommal beleálltak a „ha nem lesz rendes jogállamisági feltételrendszer, nem szavazzuk meg a költségvetést” narratívába.

Most választhatnak, hogy bevállalják-e az átmeneti arcvesztést és maradnak igaz européerek, vagy pont olyan hiú büszkeségjátékot játszanak, mint az általuk olyannyira utált Orbán.

Kíváncsi lennék.

Ismerős a szöveg? Ha nem, az azért van, mert még nem jár neked az Azonnali háromszori hírlevele, a Reggeli fekete! Iratkozz rá fel, és akkor legközelebb már reggel 7-kor képbekerülsz! Olvass még Bakó Beától! Vitáznál a szerzővel? Feel free!

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek