Rottyon a magyar vécék: a visegrádi országok és az EU nagy része is leköröz minket

Szerző: Vass Csaba
2020.11.18. 11:14

Magyarországon az elmúlt évben a lakások több mint három százalékában nem volt beltéri WC. Romániához képes sokkal jobban állunk, de a svéd vécéhelyzetig még van hova fejlődnünk.

Rottyon a magyar vécék: a visegrádi országok és az EU nagy része is leköröz minket

A WTO, azaz a Toalett Világszervezet kezdeményezésére, az ENSZ jóváhagyásával 2001 óta november 19-én tartják a WC világnapját. Ebből az alkalomból az Európai Unió statisztikai hivatala közzétett egy felmérést, ami azt vizsgálta, hogy 2019-ben a az Európai Unió tagállamaiban a lakások hány százaléka nem rendelkezett beltéri WC-vel.

Az adatok szerint Magyarország éppen az EU-s átlag alatt van,

nálunk a lakások 3,1 százaléka nem rendelkezett benti illemhellyel.

2019-ben az Európai Unió lakosságának körülbelül 2 százaléka olyan lakásokban élt, amelyekben nem volt vécé, ez 1,7 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2010-ben regisztrált 3,7 százalék. Az EU-n belül

Romániában van a legtöbb olyan lakás, amelyben nincs benti vécé,ott a lakosság 24,2 százaléka nem rendelkezett ezzel tavaly,

ez több, mint tízszerese az EU-s átlagnak.

Az Eurostat adatai szerint egyébként a svédek álltak a legjobban tavaly benti vécék terén, ott szinte elhanyagolható azok száma, akiknél nincs beltéri WC, az adatok szerint az ilyen otthonok aránya ott közelít a nullához.

Luxemburgban, Máltán, Hollandiában és Szlovéniában a lakások 0,1 százalékában élők nem tudták tavaly beltéren elvégezni a dolgukat, míg Németországban a háztartások 0,2 százalékában élőknek kellett más alternatívát keresniük a benti vécézés helyett. Dániában, Írországban, Görögországban, Finnországban, ezaz arány 0,3 százalék. Csehországban, Spanyolországban 0,4 százalék, Franciaországban, Cipruson és Ausztriában pedig 0,5 százalék.

Az Egyesült Királyság már tavaly is kilépett volna az EU-ból, ami akkor még nem jött össze – a brit lakosság 0,6 százalékának ellenben a házából mindenképp ki kellett lépnie, ha hívta a természet.

Belgiumban és Portugáliában a háztartások 0,7, Horvátországban 1,1, Szlovákiában és Lengyelországban pedig a háztartások 1,6, illetve 1,7 százalékában nem volt benti illemhely.


Ezen adatok ismeretében azt is elmondhatjuk, hogy Magyarország nemcsak az EU-s átlaghoz képest, de a többi visegrádi országhoz képest is rosszabbul állt az elmúlt évben a benti illemhelyek számát tekintve.

Az ENSZ november 19-én arra szeretné felhívni a figyelmet a vécé világnapján, hogy a földön 4,2 milliárd ember számára nem biztosított a megfelelő higiéniájú és ellenőrzött szennyvízelvezetés. Az ENSZ arra is felhívja a figyelmet, hogy a globális felmelegedés, és az emelkedő tengerszint számos országban veszélyezteti a szennyvízelvezetési rendszereket és tisztítórendszereket. Az globális felmelegedés okozta áradások a világszervezet szerint elönthetik ezeket, az emberi ürülék pedig halálos betegségeket okozhat az érintett közösségekben.

NYITÓKÉP: Pixabay

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek