Ürge-Vorsatz Diána az Azonnalinak: Ne lakatoljuk be magunkat egy forróbb jövőbe!

Az uniós források felhasználását, de még a CSOK-ot is az energiahatékonysághoz kötné a CEU klímakutató professzora. Ürge-Vorsatz Diána elmondta nekünk, lehet-e századfordulós bérházból passzívházat csinálni, milyennek kellene lennie az irodaházaknak, és hogy ő maga milyen házban lakik.

A nemrég megjelent tanulmányukban arra a következtetésre jutnak, hogy a nettó nulla energiakibocsátású épületek már globálisan megvalósíthatók. Külön az épületek előállításának, vagyis az építőiparnak, és külön az épületek fenntartásának is van károsanyag-kibocsátása. Az önök tanulmánya mindkét problémára kínál megoldást?

Foglalkoztunk az építőiparral is, de főleg az épületek működési kibocsátására fókuszáltunk, ugyanis ez jelenleg jóval jelentősebb mértékű, mint amennyi károsanyag-kibocsátása magának az építkezésnek van, illetve mint amennyi az építőanyagokba beépült. Ez utóbbiakat jóval nehezebb csökkenteni, mint a működés és az épület fenntartása során keletkező károsanyag-kibocsátást. A tanulmány arról szól, hogy

Ma Magyarországon az összes felhasznált energia fele fűtésre megy el, méghozzá feleslegesen. Ez a pazarlás iszonyú energiaimporttal jár, függünk az importgáztól, hatalmas légszennyezettséggel jár, hiszen még egy csomó helyen szénnel, fával, vagy a szegények akár szeméttel fűtenek. Mindezt ki lehetne küszöbölni: vagy teljesen lenullázni, vagy minimálisra csökkenteni.

Nem állítom, hogy ezt egy csettintéssel el lehet intézni, és akkor holnaptól minden rendben van, pont ellenkezőleg: mindez rengeteg beruházást igényel. Viszont hamarosan rengeteg forrás áll majd rendelkezésre: itt van a green deal (az európai zöld megállapodás – a szerk.) és a koronavírus-válság miatti segélycsomag, amiket beletolnak majd a gazdaságba, és ezekből a forrásokból az energiahatékonyságot növelő beruházásokra is kellene költeni. Nagyon sokat.

Mennyire költséges a magas energiahatékonyságú épületek előállítása a hagyományos épületekhez képest?

El kell választanunk az újépítésű épületeket és a felújítást. Az új építés esetében gyakorlatilag nincs plusz költség. Ha mégis van, az abból adódik, hogy itthon még kevés az olyan szakember – a tervezőktől a kivitelezőkig –, aki ismerné és használná ezeket a technológiákat, ezért gyakran magasabb díjszabással dolgoznak, és a megfelelő építőelemeknek is lehet szűkebb a piaca, tehát drágábban elérhetők.

De már így is csomó példát látni arra, hogy önkormányzatok külön állami segítség nélkül építettek passzívház nívójú szociális lakásokat vagy óvodákat, amik nem kerültek többe egy hagyományos épületnél. Ha az önkormányzatnak volt kerete egy óvodára, akkor plusz forrás bevonása nélkül meg tudott építeni egy passzívházat, ami aztán könnyen átalakítható nullenergiás épületté.

Mi a különbség a nullenergiás és a passzívház között?

A nullenergiás ház egy év alatt ugyanannyi energiát használ fel, mint amennyit meg is termel. Vannak olyan értelmezések, amik energiafelhasználás alatt csak a fűtést értik, de mi a cikkünkben olyan példákat hoztunk, amik esetében a teljes energiafogyasztását fedezik maguk az épületek: gyakorlatilag úgy működnek, mint egy kis erőmű. Ez egyébként a magyar realitástól sincs messze,

hogy csak egy példát mondjak, de több helyen lehet venni már itthon is ilyen házakat, és nem fancy luxusotthonokat kell elképzelni, hanem egyszerű családi házakat vagy sorházakat, amilyenekben az átlag magyar családok laknak.

A passzívház ehhez képest nem termel energiát, hanem leviszi az épület energiafelhasználását négyzetméterenként évi 15 kilowattórára – csak összehasonlításként: egy Kádár-kockának évi 400 kilowattóra a négyzetméterenkénti fűtésigénye. Vagyis egy passzívház energiafelhasználása egy hagyományos ház energiafelhasználásának körülbelül a huszada.

Ezt egy passzívház nem úgy éri el, hogy sötét barlangokba megyünk vissza, ahol vacogunk, hanem nagyon hőkomfortos,a hagyományosnál sokkal jobb levegőminőségú, kellemes lakásokról van szó, amik kényelem szempontjából is jobbak a hagyományos épületeknél. A passzívházak tehát nagyon energiahatékony épületek, de nincs bennük energiatermelés. De ha rájuk kerül néhány napelem, esetleg napkollektor, azzal nullenergiássá alakíthatók.

Térjünk vissza a költségekhez: ezek szerint új nullenergiás házat nagyjából ugyanannyiba kerül felépíteni, mint egy hagyományos épületet, viszont itt van nekünk egy hatalmas, régebbi épületállomány, ezzel mit lehet kezdeni?

A felújítás valóban sokkal nagyobb kihívás. Természetesen a felújítás is költséghatékony: ha beruházunk egy bármilyen épület felújításába úgy, hogy nullenergiássá váljon, az megtérül, de általában csak 15-20 év alatt.

Vagyis a meglévő épületállomány nullenergiássá alakításához mindenképp vagy állami segítségre lenne szükség, vagy más jellegű támogatásra. Vannak már olyan cégek, amik vállalkozásoknak segítenek a karbonlábnyomukat csökkenteni, és ha ezt technikailag nem sikerül teljesen megoldaniuk, akkor ezek a cégek tudnak semlegesítési „krediteket” vásárolni, vagyis pénzzel járulnak hozzá ahhoz, hogy máshol megoldható legyen a csökkentés. Egy ezzel foglalkozó alap, ami az ilyen pénzeket gyűjti össze, bele tudna fektetni mondjuk a János-kórház, egy iskola vagy akár egy társasház nullenergiás felújításába. Ezeket a felújításokat segíteni kell közpénzből, nem azért, mert nem éri meg, hanem azért, mert az egyes szereplők számára ritkán áll rendelkezésre olyan tőke, amit ilyen hosszú megtérülési idővel be tudna fektetni.

Budapest belvárosában egyre gyakrabban látni, hogy elkészül egy régi épület külső hőszigetelése, ami biztos javít az épület energiahatékonyságán, viszont a szigeteléssel elveszik az épület jellege. Van megoldás ennek kiküszöbölésére?

Európában rengeteg a történelmi épület, és nagyon fontosnak tartom, hogy ezek kulturális értékét ne befolyásolja az energetikai felújítás. Emiatt sokáig nem is akartunk ilyen szempontból hozzányúlni a történelmi épületekhez, mára azonban a technológia azt is lehetővé teszi, hogy úgy legyen nullenergiás szintűre felújítva egy történelmi épület, hogy az egyáltalán ne is látszon meg rajta. Aki Bécsben jár, az például a Mariahilferstrassén sétálva rengeteg ilyen történelmi épületet lát, csak nem veszi észre, mert nem látszik rajtuk, hogy energetikailag is fel voltak újítva. Nekünk is van most egy nagy lehetőségünk: a CEU Bécsben egy Otto Wagner tervezte volt kórháznegyedbe fog költözni, ami nagyon szigorú, a legapróbb díszekre kiterjedő műemléki védelem alatt áll.

Pont a napokban fejeztünk be egy tanulmányt, ami a bécsi kutatási alap, több egyetem és egy nullenergiás felújításokkal foglalkozó cég bevonásával azt vizsgálta meg, hogy lehetséges-e nullenergiássá alakítani ezt a negyedet úgy, hogy maximálisan megfeleljen a legszigorúbb műemlékvédelmi előírásoknak is. Az eredmény nemcsak az, hogy lehet, hanem még a teljes beruházási költség is alacsonyabb lesz, amennyiben nem a meglévő távhőrendszert újítjuk fel, hanem az energiahatékony felújítás utáni alacsony energiaigényt helyi hőszivattyúkkal elégítjük ki a negyedben. Persze

A tanulmányban gyakran előfordul a „deep retrofit” kifejezés, ez az ilyen jellegű felújításokat takarja?

Ezt magyarul is használják: mélyfelújítás, amikor nem csak felújítgatunk, amivel tíz-húsz-harminc százalékban takarítunk meg energiát, hanem ha már belefogunk, takarítsunk meg 80-90 százalék fűtési energiát legalább, ekkor fog ugyanis látványosan csökkenni a rezsi.

Azok a régi századfordulós bérházak, amikből Budapesten is rengeteg van, és amilyenekben tömegek élnek, önmagukban mennyire energiahatékonyak? Ezeknek a házaknak 60 centis téglafalaik vannak, amiről laikusként azt gondolná az ember, hogy jól szigetelnek.

A vastag téglafalak valóban sokat tesznek, de a tégla azért viszonylag jó hőáteresztő, vagyis ha egy ilyen házból akarunk passzív- vagy nullenergiás házat csinálni, akkor valami szigetelés mindenképp kell rájuk vagy kívülről, vagy belülről, erre már többféle megoldás létezik. De egy ilyen lakásnak, ha jók a nyílászárói, a fűtési költségei az átlagosnál alacsonyabbak.

Különböző éghajlati körülmények között különböző kihívásai vannak a nullenergiás házak kialakításának vagy az azzá alakításnak. A mi éghajlatunkon mi a legnagyobb kihívás?

A mi éghajlatunkon a fűtés a legnagyobb kihívás, de szerencsére ezt a legkönnyebb megoldani. Minden épületben van egy csomó energiaforrás: maga is meg én is 100-150 wattos energiaforrások vagyunk,

vagyis fölösleges kívülről energiát behozni, inkább bent kell tartani azt, ami amúgy is megtermelődik bent. A hűtést már nehezebb megoldani, de addig, amíg nagyobb különbség van az éjszakai és a nappali hőmérséklet között, és éjszaka le tud hűlni az épület, illetve amíg árnyékolással és más eszközökkel lehet mérsékelni a városi hőszigetet, addig sok esetben légkondicionálás nélkül is megoldható a nyári hőkomfort.

A legnehezebb a párás, meleg éghajlaton megoldani a hűtést, ott ugyanis ki kell vonni a párát a levegőből ahhoz, hogy hűteni lehessen, és ezt nagyon nehéz energiahatékonyan megoldani, különösen a nagyméretű, magas épületeknél. Az a helyzet, hogy ezeket az üvegkalitkákat be kéne fejeznünk. Kétségbeesetten látom, hogy még ma is, nálunk is ilyen irodaépületek épülnek. Ez egy zsákutca: többek között már New Yorkban is betiltották ezeket.

Milyennek kellene lenniük az irodaházaknak?

Nem szabadna ekkora üvegfelületeket használni, ezek ugyanis hőcsapdaként működnek, pont úgy, mint a nyári napon hagyott autó, és rengeteg felesleges energia megy el az ilyen épületek hűtésére.

Ezt sajnos, sem itthon, sem Európában nem nagyon látom. Az ilyen irodaházakkal hatalmas légkondicionálási igényeket generálunk, miközben egyre melegebb az éghajlat, egyre több a hőhullám, amivel még inkább nő az igény a légkondicionálásra.

A huszadik század második felében voltak olyan törekvések az építészetben, amik a bárhol, bármilyen éghajlat alatt egyformán működő épülettípusok kialakítására törekedtek. Az önök tanulmánya viszont a helyi népi építészet jellegzetességeinek a fontosságát hangsúlyozza.

A huszadik század második felében, a világháború után volt egy hurráoptimista korszaka az emberiségnek, amikor nagyon olcsó volt az energia, és egy fantasztikus forradalmon ment keresztül a világ. Hirtelen rengeteg igényünket tudtuk megvalósítani, egy kattintásal fényt varázsoltunk a szobákba, a konnektorba bedugva a háztartási gépek maguktól mentek, és abban a pillanatban elfelejtettük az azt évszázadok alatt felgyülemlett tradicionális bölcsességet és tudást, hogy az adott éghajlaton, adott földrajzi helyen hogyan lehet a legjobban hőkomfortosan maradni anélkül, hogy iszonyatosan sok energiát kellene felhasználni.

Most viszont kezdünk újra rájönni, hogy nagyon is fontos visszanyúlni a gyökerekhez és megérteni ezeket az összefüggéseket.

Ezek évszázadok alatt kifejlesztett gyakorlatok arra, hogy télen akkor is melegen tartsuk a házat, ha kevés a rendelkezésre álló energiaforrás, kevés a fa, és arra is, hogy nyáron se legyen bent a házban hőség. Nem véletlen, hogy a mediterrán övezetben nincs zsalugáter nélküli ház, tudták az emberek, hogy a forró övezetben kívülről kell árnyékolni az ablakot. Ezek olyan hagyományos bölcsességek, amiket mára elfelejtettünk, mert csak bekapcsoljuk a légkondit.

Vagyis semmiképp nem uniformizált megoldásokról beszélünk, már csak azért sem, mert minden kultúrában más a szép, az elfogadható, a kényelmes, mást szoktunk meg. Mások az építőanyagok, más az éghajlat: van, ahol, télen hideg, nyáron meleg, van, ahol télen és nyáron nagyjából ugyanolyan, van, ahol párás a levegő. Ezek a sajátosságok együtt határozzák meg, hogy milyenek általában a helyi épületek, és hogy milyen a jó épület. Magyarország ebből a szempontból mostanában egy kis svédasztal: időnként a finn farönképület a divatos, de hát itt ehhez nincs elég fa, aztán egyszer csak a mediterrán épületek lesznek a divatosak, de a mi éghajlatunkon nem ezek működnek jól. A helyi építészeti kultúrának nem véletlenül alakultak azok az elemei, amik, és ezt figyelembe kell venni.

Milyen akadályai vannak az energiahatékony épületek kialakításának?

Legfőképpen az, hogy az emberek egyszerűen nem tudnak arról, hogy ma már nincs akadálya az ilyen házak építésének. De még a szakemberek sem. Az a baj, hogy ez a technológia még annyira új, hogy a régóta a pályán lévő építészeknek és kivitelezőknek fogalmuk sincsen a legújabb eredményekről. Emiatt nem is ajánlják a klienseiknek, sőt, továbbmegyek: a Műegyetemen sem igazán tanítják ezeket. Ha jól tudom, az passzív házakkal kapcsolatos tantárgyak nem kötelezőek. Aki nagyon akar, az fel tud venni ilyen tantárgyakat,

Ez nemcsak magyar sajátosság egyébként, az egész világon hiányoznak a szakemberek az akadémiai szférából is, és nincs meg az a szakembergárda az építőiparban sem, akik nagy mennyiségben ki tudnának alakítani ilyen házakat. De ha még az emberek tudnak is ezekről a technológiákról, ha kevés szakember képes ezeket megvalósítani, vagyis amíg a kereslet magasabb lesz, mint a kínálat, addig a kivitelezés ára is magasabb lesz. Mivel ez egyelőre egy szűk réspiac, a szükséges alkatrészek – nyílászárók, szigetelőanyagok – elérhetők bár, de drágák maradnak mindaddig, amíg az őket termelő ipar nem bővül és nem kezd el nagyobb volumenben gyártani. De ez előbb-utóbb ki fog alakulni.

Nagyon fontos a továbbá a közszféra szerepe. Ha több középületet újítanánk fel energiahatékonyan, vagy több új középület épülne nullenergiásként, az magával húzná az építőipart is és a piacot is.

Annak a szabályozásában, hogy milyen energiahatékonysági paramétereknek kell megfelelnie egy újonnan épített háznak, történt előrelépés az utóbbi években?

Van egy uniós direktíva, ami az épületek energiahatékonyságára vonatkozik, de ezt minden tagország másképp ülteti át saját jogrendjébe és meg is találták a kiskapukat, amiknek köszönhetően nem kell annyira szigorúan venni a direktívában szereplő „nulla közeli”-séget. Az itthoni szabályozás nem az én szakterületem, de általánosságban elmondható, hogy az államnak döntő szerepe van abban, hogy az épülő házak nullenergiásak lesznek-e.

De nemcsak az állam, hanem egyes városok is tudnak tenni ennek érdekében: Brüsszel vezetése például kapta magát, és pár éve azt mondta, hogy ettől és ettől az időponttól fogva nem lehet mást, csak passzívház-szintűnek megfelelő új épületet építeni a városban. Mivel ezt jó előre bejelentették, az építőipar nem ágált ellene, hanem felkészült rá. A szabályozás tehát nagyon fontos, ahogy az is, hogy az állam vagy önkormányzat példát mutasson a középületeken keresztül.

Ha már hozzányúlunk épületekhez, nagyon fontos, hogy az energiahatékonysággal is foglalkozzunk, hiszen akkor éri meg igazán invesztálni az energiahatékonyságba, amikor amúgy is építkezünk vagy felújítunk.

Nemcsak az épületek fenntartása, hanem az olyan építőanyagok, mint az üveg, a cement és az acél előállítása is nagyon sok károsanyag-kibocsátással jár, miközben azt látjuk, hogy a legtöbb épület ezekből az anyagokból épül. Erre lát valamilyen megoldást?

Európa egyes részein és Amerikában is kísérleteznek a bio-anyagokból származó építőanyagokkal. Bécsben például épül egy huszonpár emeletes felhőkarcoló fából. Ez egy pár éves technológia, most tanultuk meg, állítólag tűzbiztosabb, mint egy hagyományos vasbeton felhőkarcoló, és a szakemberek szerint ugyanolyan tartós is. Szalmából is egyre több ház épül, de nem szalmabálákra kell gondolni, hanem nagyon high-tech, előregyártott szalmapanelekre megfelelő teherbírással, amikből egy nap alatt össze lehet rakni egy házat, ami passzívházzá is alakítható. Tehát vannak példák arra, hogy újszerű környezetbarát anyagokból épülnek házak,

Európában és Magyarországon is megvan az az épületállomány, amire szükségünk van. A népesség csökken, nincs annyi új lakásra szükség, amennyi épül, a meglévők minőségi felújítására kellene inkább áldozni. Ezzel ráadásul a szlömösödét (leszakadó városnegyedek kialakulását – a szerk.) is megelőznénk: miközben építjük az elővárosi lakónegyedeket, a belváros egyes részei „zuttyannak le,” mert költöznek ki az emberek. Ehelyett a meglévő városrészek élhetőségére kellene költeni, és az ott található épületeket kényelmesen lakhatóvá tenni. Ezzel egyszerre takarítanánk meg egy csomó építőanyagot és tartanánk meg értékes földterületeket is más célokra.

A tanulmányuk megállapította, hogy költségszinten nem lenne akadálya annak, hogy globálisan megvalósuljanak ezek az épületek. Mi mindennek kellene történnie ahhoz, hogy a világ tényleg elinduljon ebbe az irányba?

A világon sok helyen elindultak már ebbe az irányba, például Kínában fantasztikus eredményeket értek el: egész városokat építenek fel energiahatékonyság szempontjából passzívház-szinten, amíg mi itthon egy-egy épülettel küzdünk. Érdekes módon nagyon nagy ott kereslet is ezek iránt a lakások iránt, de nem az alacsony rezsi és az energiahatékonyság miatt, hanem a tiszta levegő miatt, mivel az passzívházakba kötelezően beépített levegőcserélő technológia egészséges szinten tartja a benti levegőt a kinti rettenetesen egészségkárosító levegőhöz képest. Amerikában és Európában inkább csak egyes városok karolták fel a nullenergiás házak ügyét, országok kevésbé.

Önnek melyik a kedvenc nyugati példája?

A már említett Brüsszel. Mindenhol azt lehet látni, hogy gyakorlatilag egy-egy emberen múlik, hogy lesz-e változás.

Brüsszelben például volt egy vizionárius energiaügyi miniszterasszony – már ez is érdekes, hogy egy városnak van energiaügyi minisztere –, aki kiharcolta a helyi szabályozás megváltoztatását, aminek köszönhetően pár év alatt átalakult a piac, kialakult a hozzá kapcsolódó ipar és szakembergárda. New York is nagyon jó példa: ott is olyan rendeletek vannak, amik csak passzívház-szintű építkezéseket tesznek lehetővé, pedig Amerikában még volt is egyfajta lesajnáló ellenállás is az ilyen „európai” dolgokkal szemben.

Az amerikaiaknak a Katrina-hurrikán is szolgáltatott tapasztalatot: amikor napokig nem volt áramellátás, kiderült, hogy egy passzívházban sokkal kevésbé kellemetlen vagy akár veszélyes akár napokat is eltölteni úgy, hogy nincs külső energiaforrás. Tapasztalatból mondom, milyen rossz, amikor nincs fűtés télen egy hagyományos házban, velünk kétszer is előfordult az utóbbi években.

Ezek szerint Ürge-Vorsatz Diána sem passzívházban lakik?

Sajnos nem. Amikor 16 éve a mostani lakóhelyünkre költöztünk, még nem is tudtam a passzívházakról, de szerettük volna környezetbarát módon felújítani a házunkat. Akkor körbeérdeklődtem építészeknél, de csak a tervezési költség akkora lett volna, amennyiért végül az egész házat felújítottuk. A felújítás során a házunk csak 5 centiméter szigetelést kapott, hiába kértem, hogy legyen több, elmagyarázták nekem, hogy ez bőven elég, olyan, mintha 50 centi tégla lenne – ehhez képest sajnos nagyon magasak a fűtési számláink. De mivel korábban rengeteg pénzt beleöltünk a felújításba, mindent szépen lefestettünk, a ház kívül-belül burkolatot kapott, ezek után már nem kezd el az ember újra felújítani.

Ez pontosan mi is?

A belakatolási jelenség azt jelenti, hogy a megtakarítási potenciált „belakatoltuk”, tehát ha az ember egyszer felépített vagy felújított egy épületet, nem éri meg két-három évtizedig hozzányúlni, vagyis nem tud a maradék megtakarítási lehetőségért „visszamenni”. Ugyanis nem az energetikai része a legdrágább a felújításnak, hanem a „hagyományos” költségek, mint a burkolatok vagy az épület körbeállványozása. Tehát az energiahatékonyságba fektetni akkor éri meg, ha egyébként is építkezne vagy a felújítás miatt beruházna az ember. Az energiahatékonysággal lehet megtakarítani, de ha ezt azzal kell kezdeni, hogy a meglévő, még működő építőelemeket, nyílászárókat kell lecserélni, amit amúgy nem tennénk meg, ez úgy megdrágítja a beruházást, hogy az ember inkább nem csinálja.

Vagyis ha egy építkezést vagy egy felújítást az energiahatékonyság megoldása nélkül viszünk végig, azzal elzárjuk magunkat az energiahatékonyságnak köszönhető későbbi megtakarításoktól. Erről a világszerte tapasztalt jelenségről több cikket is írtam, és emiatt aggódom nagyon: minden egyes épülettel, amit most nem nullenergiásra vagy legalább passzívház-szintűre újítunk fel, egyre inkább kizárjuk magunkat abból a jövőből, amiben az évszázad közepére minden épületünknek nullenergiásnak kellene lennie, hogy ezzel is hozzájáruljunk a klímacél eléréséhez – és belakatoljuk magunkat egy forróbb jövőbe.

NYITÓKÉP: Ürge-Vorsatz Diána / privát