+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Antal Róbert-István
2020. november 17. kedd, 18:31
Miután hétvégén kiégett egy covidos intenzív osztály Romániában, kiderül, van olyan megye, ahol egyetlen egy kórháznak sincs érvényes tűzvédelmi engedélye.

Miután szombaton a kelet-romániai karácsonkői (Piatra Neamț) kórház intenzív osztályán tűz ütött ki, tizenegy koronavírusos beteg halálát és több egészségügyi dolgozó súlyos égési sérülését okozva, az ország közvéleménye ismét szembesült az egészségügyi rendszert átszövő korrupcióval.

 

A román egészségügyi minisztérium rögtön el is rendelte, hogy az ország összes kórházában ellenőrzést kell végezni. Az ellenőrzés során kiderült, hogy

 

Romániában olyan megye is van – a Románia legszegényebb megyéjének tartott Vaslui –, amelyben egyetlen kórház sem rendelkezik érvényes tűzvédelmi engedéllyel.

 

Kedden a kormány ülését követően az ország miniszterelnöke, a jobbközép nemzeti liberális Ludovic Orban ismertette az elkövetkező időszak teendőit. Szerinte egy hét alatt 200 ággyal és lélegeztetőgéppel bővítenék a román intenzív osztályok kapacitását. Orban mindezt azzal összefüggésben mondta, hogy a koronavírus-járvány következtében több megye kórháza már betelt, és a Covid-betegeket kénytelenek más megyékbe szállítani. 

 

„Ha bárki meglátná az intenzív osztályainkat, valószínűleg még éjszaka is maszkot viselne”

 

– utalt Orban arra, hogy milyen állapotok uralkodnak az intenzív osztályokon. Ezzel a mondatával viszont a román egészségügyi szervek optimizmusának mondott ellent, ugyanis azok rendre úgy nyilatkoztak, hogy a román kórházak jól felszereltek, meg tudnak birkózni a koronavírus-járvány kezelésével. 

 

 

Orban ugyanakkor a koronavírus-járvány terjedésére utalva úgy nyilatkozott, hogy nem tartja szükségesnek az újabb megszorító intézkedések meghozatalát, mivel

 

szerinte sikerült a vírus terjedését megállítani.

 

Romániában ugyanis két hete körülbelül napi 8 és 10 ezer közötti új esetszámot rögzítenek, és eddig még ezt a határt nem haladták meg az új esetszámok. Persze arról hallgatnak, hogy változó számú tesztet végeznek el, és az ország laboratóriumainak tesztelőkapacitása 50 000 körüli. 

 

Az ország államelnöke, a szintén volt nemzeti liberális Klaus Johannis keddi kora esti sajtótájékoztatóján érintette a karácsonkői tűzeset ügyét. Johannis szerint a tragédia megmutatta, hogy az ország egészségügyi rendszerét az alapoktól újra kell tervezni. Az ország államelnöke a morális bűnöst az ellenzéki szociáldemokratákban találta meg, Neamț megyét ugyanis a PSD egyik „vörös bárója” uralja. 

 

„A szociáldemokrata helyi önkormányzatok állandóan keresztbe tesznek a kormánynak, mivel szabotálják az országos döntéseket, nem finanszírozzák kellőképpen a megyei egészségügyi intézményeket.”

 

Johannis szerint az egészségügyi rendszer újragondolásának jegyében december 6-án egy stabil parlamenti többséget kell alakítani, amely majd megreformálhatja az egészségügyet. Volt nemzeti liberálisként számára ez az jelenti, hogy PNL-kormányt szeretne a továbbiakban is. Szerinte azon is el lehetne gondolkodni, hogy

 

a kórházvezetők kinevezésének jogát centralizálni kellene, a bukaresti egészségügyi minisztérium ügykezelésébe lehetne adni.

 

Jelenleg ugyanis a megyei önkormányzatok döntenek a kórházvezető személyéről, amely számos esetben abban konkretizálódik, hogy olyan pártemberek kerülnek kórházak élére, akiknek semmi közük nincs az egészségügyhöz. 

 

NYITÓKÉP: Román kormány / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetői csütörtök esténként sikeresen teremtenek olyan hangulatot, amiben a rádióhallgató azt érzi: egy mikrofontól mentes baráti beszélgetésbe csöppent bele.

Miközben a világ Joe Bidenra figyelt, az internet népe Bernie Sandersből csinált sztárt.

A közfeladatok ellátását veszélyeztető kormányzati intézkedésekről szóló kampány összesen 22 millió forintjába kerül a budapestieknek.

Korábban António Costa azt nyilatkozta, nem áldozná fel a most tanuló generációt, a katasztrofális járványadatok most más álláspontra terelték.

Az FFP2-szájmaszkok áfáját meg eltörölték.

A kormányinfón megtudtuk azt is, hogy később a háziorvosnál sem lehet majd regisztrálni a koronavírus elleni vakcinára.

A máltai miniszterelnök azt is fontosnak tartja, hogy az új okmány segítse, ne pedig akadályozza a szabad mozgást.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás