Sziauramisztán mulatói a lerombolt underground klubok romjaira épülnek majd

Ágoston Dániel

Szerző:
Ágoston Dániel

2020.11.16. 08:48

A Dürer Kerthez hasonló helyek bezárásával az az óriási probléma, hogy a kortárs kultúra és könnyűzene többnyire az undergroundban fogan, az úgynevezett mainstream pedig ebből eredően leginkább az underground farzsebéből tud kimászni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Eggyel korábban azt írtam, hogy november 4-e immár a magyar szórakoztatóipar leverésének napja is. Nem kellett hozzá egy hét sem és bezárt a Dürer Kert, amely egyfelől újabb súlyos vesztesége a kortárs magyar kultúrának, másrészt e sorok íróján kívül nagyjából 70 embernek jelent munkanélküliséget. Utóbbi megközelítést csupán azért pendítettem meg, hogy

a pragmatistább olvasó, illetve a munkaalapú társadalom is azonosulni tudjon a helyzettel.

Persze a fent említett klub bezárásáról régóta szóltak a hírek (vele volt tele a sajtó), a Keleti Blokk felszámolásával viszont a nyilvánosság számára is világossá vált, hogy hiába van balra a második ajtó, csupán hónapjai lehetnek már hátra a Dürer Kertnek. Ennek több oka is volt.

Mindenekelőtt az, hogy Garancsi István érdekeltségébe került az ingatlan, amely otthont adott a Dürer Kertnek. Ez önmagában még nem is lenne annyira szörnyű, ha nem egy olyan országban élnénk, ahol vastagon van leszarva a kultúra, a kistérségi arisztokráciát pedig nem közönséges pénzemberek alkotnák. Az Ajtósi Dürer sor 19-21. ugyanis többször cserélt már gazdát, vagyis nem volt különösebben új a helyzet a Garancsi-Tiborcz-tandem begördülésével sem, pláne, hogy Budapest egyik legértékesebb ingatlanáról van szó, amit nyilván az vesz meg, akinek pénze van rá. Magyarországon pedig erre például Garancsi Istvánnak van pénze. És ha valaki elkölt egy valag pénzt egy telekre, ott nyilván csinálni is akar valamit. Csak hát

mifelénk már réges-rég nem szempont, hogy valami túlmutasson a bevételeken, hogy mondjuk egy hely megmaradhasson ott és úgy, ahogy az létrejött; hogy ne minél több pénz legyen kitaposva egy befektetésből.

Így aztán leginkább az a perspektíva, hogy építsünk még száz szállodát, ezret, legyen mindegyik mögött legalább egy stadion, meg lehetőleg egy steppelt sikermellényes aranyifjú. Ennek fényében pedig nem kellett különösebb látnoki képességgel bírni ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: Budapest hamarosan egy újabb kultikus hellyel lesz szegényebb.

A klubot bezárni nem kell félnetek jó lesz

A másik ok, hogy miután egy olyan országban élünk, ahol vastagon le van szarva a kultúra, gyakorlatilag semmiféle érdemi segítség nem érkezett eddig a kormánytól a szórakozóhelyek számára (sem), ami megakadályozná, hogy azok bezárjanak a járvány okozta válság örvén. Holott a totálisan téves elképzelésekkel ellentétben az élőzenére épülő gazdasági szektor egy sor másik területet lát el munkával, egy kiépült ökoszisztémaként működve, aminek megreccsenése olyan láncreakciót indít el, amely középtávon ziher, hogy érezhetően negatív hatást gyakorolna a gazdaságra.

Mindennek átláthatóságára itt egy hercig infografika, hogy értsük, mekkora súlya van ennek a területnek. Szóval ennek összességének tetejébe jött a Dürer számára a kegyelemdöfés, vagyis az újabb korlátozások bevezetése, amely a klub végét is jelentette annak jelenlegi helyén.

Nyilván mondhatnók, hogy hát van ilyen, a helyek már csak olyanok, hogy előbb kinyitnak, aztán bezárnak, meg amúgy is van még diszkó, ahol piát mérnek zenére, csakhogy a Dürer Kert bezárása ennél sokkal súlyosabb csapás az alulról szerveződő honi kortárs kultúra számára, amely igazán csak a válság után fogja éreztetni a hatását. Nem csak azért, mert tömegek számára jelentett szórakozási lehetőség, hanem azért is, mert ezek a helyek közösségi terek, munkahelyek és inkubátorok is egyben, ahol rengeteg olyan produkció kapott adott esetben első fellépési lehetőséget, amelyek később nagyban határozták meg a könnyűzenét, illetve kultúrát.

A Dürer esetében mindez hatványozottan igaz, ugyanis nem pusztán egy zenés szórakozóhely volt, hanem kiállítási tér is, ahol képzőművészek és alkotók jelenhettek meg, fesztiválhelyszín, ahol gyermekprogramok és könyvfesztiválok voltak, ahová több mint 100 szervező vihetett programot, ahol volt Tilos Maraton és Critical Mass, ahol egymás utáni programként volt jelen a csángó néptáncfesztivál és a Budapest Pride afterparty, ahol egyszerre zajlott a különböző termekben metal koncert, techno party és hiphop buli. Rengeteg zenekar és DJ itt szokhatott hozzá a színpadhoz és a nagyobb közönséghez, itt szerezhetett szélesebb körű ismertséget. A Keleti Blokk pedig a zeneipar egy jelentős hányadának biztosított próbatermeket, aminek megszűnése cefetül megnehezíti az életüket úgy logisztikailag, mint anyagilag.

Rewind selecta

Ám mivel a történelemben is csak remixek készülnek már, ez a helyzet sem teljesen egyedülálló. Hasonló veszteség volt a Dürer Kert megnyitása előtt a Tilos Rádió által üzemeltetett Kultiplex bezárása is, ami az egyik legmeghatározóbb, kultúrház jellegű közösségi központként létezett Budapesten, s aminek impozáns bauhaus épületét azért döngölték a földbe, hogy ott ma egy seszínű parkocskában sétáltathassa Fifikét a Marika néni. De nyugodtan ide citálhatjuk a Corvintetőből lett Corvin Club esetét, ami után akkora űr tátong mind a mai napig az elektronikus zene szubkultúrában, mint ablakos technósnak a hanyatt esés, s ami lényegét tekintve szintén az ingatlan miatt lett kipurgálva a helyéről (az R33-ról pedig ne is beszéljünk).

Az ilyen helyek bezárásával pedig az az óriási probléma, hogy a kortárs kultúra és könnyűzene többnyire az undergroundban fogan, az úgynevezett mainstream pedig ebből eredően leginkább az underground farzsebéből tud kimászni (amennyiben nem a pedofíliát és a terrorizmust tartjuk már csak undergroundnak).

Olyanra ugyanis még nem nagyon volt precedens, hogy felülről ledobott kultúrbombákból bármi értékelhető született volna (sad Mándoki is sad), így magától értetődő, hogy ezeknek a kulturális tereknek a megszűntetése, illetve azon szándék hiánya, hogy megmaradjanak, a kortárs kultúra nyilvánvaló erodálódásához vezet.

Így mulat egy beates magyar úr

Persze kétségtelen, hogy abban a korban, ahol semmi nem ér már semmit, aligha lehet mindennek jelentősége. Viszont abban tán mind egyetértünk, akiknek igénye túlmutat a halványkék bokalengős konfekcióöltönyben, valamint csatos barna alkalmi cipőben újbort kortyolgató büszke sírva vigadáson, hogy kevés kétségbeejtőbb dolgot lehet elképzelni annál, mint hogy a fentebb emlegetett klubok megüresedett helyeire amolyan fiatalosch, állami értelemben vett Magyar™, illetve keresztény értékek, valamint VIP szellemiség mentén megálmodott szórakozóhelyek nyomuljanak be, ahová Sziauramisztán snájdig ifjúsága exkluzív Ákos unplugged-koncertre mehet majd könyvet darálni. S ameddig ez a rémálom meg nem valósul, és nem lépünk semmit ezeknek a közösségi tereknek az újratermeléséért, addig dőljünk hátra és nézzük, melyik klub lesz a következő, amelyik elesik.

Postscriptum: Amennyiben a szeretve tisztelt fiatalabb olvasók közül valaki generációs tapasztalat hiányában azt gondolná, hogy mindez mégsem annyira szörnyű, hogy régen is elvoltak a szülők underground nélkül, akkor annak itt hagyom ezt a vérfagyasztó felvételt 1968-ból:

Olvass még Ágoston Dánieltől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

Ágoston Dániel
Ágoston Dániel az Azonnali újságírója

Podcast, techno, divat, publicisztika.

olvass még a szerzőtől
Ágoston Dániel
Ágoston Dániel az Azonnali újságírója

Podcast, techno, divat, publicisztika.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek