+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Molnár Róbert
2020. november 14. szombat, 09:20
A körítéssel többet foglalkoznak, mint magával az étellel, amelyet – láthatjuk – egy éjszaka alatt is képesek összedobni, de a marketing, az más. Miért tudom, hogy így van? Húszévesen kerültem be „A Konyha” előkészítőjébe.

Ez itt a Majomsziget. A Majomsziget Molnár Róbert jogász, a dél-alföldi Kübekháza polgármesterének október óta rendszeres, szombatonként jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!

 

„Jól hazudni csak az tud,
aki el is hiszi, amit hazudik.”

(Szerb Antal)

 

Van egy szakács ismerősöm. Mesélte, hogy egyszer nagyon elszúrta. Odaégette a húst. Hogy bűnét leplezze, villámgyorsan kiszellőztetett. Pengeéles késsel gondosan körbe vagdosta az elszenesedett kérget, készített egy gyors szószt, amivel leöntötte az egészet, és szépen díszítette. A hús közepe puha, szaftos volt, a szósz nem csak finom lett, de elvette az égettes ízt, és elfedte az egészet.

 

Minden „tök jól” sikerült. Szakács ismerősöm elégedett volt önmagával és problémamegoldó képességével. Épphogy elkészült mindennel, amikor megérkezett a főnöke, aki ugyan nem egy Bocuse d’Or-bajnok, de jó szakács és végtelenül precíz ember lévén, szokása szerint most is körbe nézett a konyhában. Meglátta a gőzölgő menüt. Nyomban rá is kérdezett:

 

– Ez mi?

 

– Főnök, egy kicsit reformáltam a kínálaton – válaszolta az ifjú szakács.

 

A főnök szemügyre vette a szépen tálalt „mestermunkát”, s a jól kiérdemelt letolás helyett megveregette fiatal szakácsa vállát: „Jól van fiam, szeretem, ha az embereim kreatívak!”

 

Nos, ez a történet már régi, de valahogy belém ívódott. Amikor látom, hogy milyen „reformok” vannak mostanság kishazánkban terítéken, mindig eszembe jut és bevillan: „jó, jó, de mi van a szósz alatt?”

 

Milyen lekozmált, odaégett ételt, szemetet, mérget akarnak szépen tálalva beadni, adagolni nekünk, vagy éppen lenyomni a torkunkon?

 

Nemzetünk mai és elmúlt évtizedének „Nagy Étlapja” telis-tele van ilyen kínálattal. Ma a „keresztény szósz”, a „népnemzeti köret” a trendi, amelyeket gondosan, salátákba ágyazva tesznek elénk: tessék elfogadni, és kötelezően fogyasztani! (Hívő keresztény ember vagyok, de tudtommal sehol a világon nem sikerült még eddig egy államhatalomnak se alkotmányba foglaltan, se fegyverrel, de még konyhai klopfolóval sem bárkit hívő kereszténnyé tenni. Klopfolóval nem, erővel nem, de még hatalommal sem megy az ilyen, csak szeretettel menne, ha lenne.)

 

Ízlésünket, „ízléstelenségünket” – kinek hogy tetszik –, vagy inkább egyhangú étkezési szokásainkat pedig jól tükrözi, hogy egy évtized se volt elég ahhoz, hogy ráunjunk a „kínálatukra”, vagy hogy gyomrunkat csak egy menüjük is megülje.

 

Valószínűleg bennünk, fogyasztókban van a hiba. Kádár János krumplileveséből se volt vagy negyven évig elegünk, ahogy a mostaniak főztjéből sincs még mindig. Pedig ezek a „mai fogások” igen sok kívánnivalót hagynak maguk után. Nem is kell nagyon analizálni azokat, hogy lássuk: eléggé rothadtak és bűzölgők már a hozzávalók is. De hát, Istenem, amíg fogyasztókként megelégszünk a gőzölgő szószokkal és a tetszetős körítéssel, bolondok lennének bármiben is változtatni.

 

Ezért a szósz és a köret marad.

 

A nemzet boszorkánykonyhájában, három műszakban, rendületlenül folyik ma is a munka.

 

Éjjel-nappal gyártják az új és újabb menüket. Mire kész a főzet, már készek a fotók, a marketingelemek, s mire tálalásra kerül a sor, a bemagolandó paneleket is megkapják az asztal körül tüsténkedő pincérek. Utóbbiakból akad bőven. Vannak vagy százharminchárman, akiknek gondolkodást igénylő feladatuk nincs, vagy nem túl sok, inkább csak az a dolguk, hogy úgy fogadják a menüket, ahogy kapják, söpörjenek le az asztalról mindent, tálaljanak, és szedjék össze a mosatlant.

 

Ők ettől, és az időnként eléjük hulló morzsáktól elégedettek, és hálásak. Hódolattal várják a következő feladatot. A fizetségük – ismerve a nem hivatalos statisztika szerinti magyar béreket – kiváló. Légkondis helyen vannak, a munka sem ég annyira a körmükre. Igazából nem is azt várják el tőlük, hogy sokat dolgozzanak, hanem inkább csak azt, hogy „A Konyhához” hűek maradjanak, hallgassanak és jól kiszolgáljanak.

 

Miért tudom, hogy így van? Húszévesen kerültem be „A Konyha” előkészítőjébe.

 

Előbb csak a zöldségeket pucoltam, a krumplit hámoztam és törölgettem fényesre az ekcájgokat. Aztán „pincérként” magam is egyre beljebb jutottam. Oda, ahol már az igazán nagy dolgok történnek. Volt, hogy besegítettem „A Konyhának”, és ha megkértek, én vertem fel a habot, a vége felé már némi fűszert is hinthettem a főzetbe.

 

Ahogy egyre jobban belemélyedtem, egyre jobban kezdtem kiismerni „A Konyha” mechanizmusát és miliőjét, megismerni az ottani séfeket, a konyhai kisegítőket, és pechemre, beleláthattam a szakácskönyveikbe is. Amikor kilestem titkos receptúráikat – amelyekből a mai napig dolgoznak – azt mondtam, ha ezek alapján mennek a dolgok, akkor köszönöm, ebből inkább nem kérek.

 

A naptárban ekkor 2002-t írtak, és „A Konyha” fő termékét ez idő tájt „polgári Magyarországnak” nevezték. A mai „illiberalizmushoz”, „unortodoxiához” vagy a „keresztény szabadsághoz” képest igazán üdítő termék lehetett volna. Mert abban még nem volt annyi bódító cucc, és volt benne néhány eredeti anyag. Nem úgy, mint a maiban, amelyben kizárólag bóvli, E-betűkkel dúsított helyettesítők vannak, de semmi eredeti. Értékek helyett mérgek és szemét.

 

Megvallom, nemzeti konzervatív gondolkodóként nekem tetszett az, hogy „polgári Magyarország”, ezért is kellett nem kevés időnek eltelnie ahhoz, hogy feldolgozzam, amit a két szememmel már jó ideje megláttam. Sokáig kellett győzködni önmagamat: „igen, ez az egész egy nagy hazugság, PR, csupán csak szósz!”

 

Ha látná, el sem hinné az ember, hogy micsoda műgonddal zajlik ott a konyhai munka. Még a szószt és a köretet is külön megtervezik, gondjuk van a tálalásra és a látványra, hogy minden igazán kapatos, eladható, lenyeltethető legyen.

 

Nem túlzás azt állítanom, hogy a körítéssel többet foglalkoznak, mint magával az étellel, amelyet – láthatjuk – egy éjszaka alatt is képesek összedobni, de a marketing, az más.

 

Ott a tutira mennek. Azzal egy külön „Staff” foglalkozik, sok-sok sztárgázsis dizájnerrel, marketingessel és polihisztorfélével, akiknek – mivel pénzen már megvették az erkölcsüket – a gátlásosság nem szab határt. Nem, de nekik nem is a „százharmincháromnak” járó pincérbér dukál, hanem jóval több: morzsák helyett igazán nagy falatok. Mert „A Konyha” úgy gondolja, egyedül rajtuk, csakis a tálalásukon múlik az eredmény és a siker.   

 

Eközben azért az is látható, hogy törzsasztaltársaságuk kissé megkopott. Egyre többen akadnak közöttük olyanok, akik kezdik kapiskálni: valami nagyon bűzlik. Sokuknak kezdi már megülni a gyomrát ez a fajta szószos, köretes koszt, de vannak olyanok is - mint egykor én -, akik félnek csalódni és maguknak is bevallani, hogy bizony, mégiscsak kéne valamiféle újítás. Jó részük persze – mondván, hogy nincs jobb – ma még inkább a szószt és a köretet akarja látni, mint az odaégett valóságot.

 

„A Konyha” ma még vajmi keveset törődik azzal, hogy mi a vélekedés róla. Egyedül csak az számít, hogy neki legyenek asztalai, amelyeket törzsvendégeivel feltöltve tudhat. Vigyáz is arra, hogy a vendégseregből még véletlenül se hulljon ki egy se. Ha mégis esnek ki – mert hát ők is halandók – helyükre új és újabb akciókkal igyekeznek új vendégeket édesgetni. Nekik tervez a „Staff” új szószt, új köretet, és biztosítja mellé a sok-sok krumplit...

 

Micsoda véletlen, összefutottam az egyik fideszes országgyűlési képviselővel. Őszintén beszélgettünk. Sok minden kibuggyant belőle, könnyeit törölgette. Mondja, nehezen viseli a sokasodó hülyeséget, és nem bírja az esztelenséget. Nagy nyomás és egzisztenciális megfélemlítés alatt vannak mindannyian.

 

A stressz miatt ő maga Xanaxszal ébred, azzal fekszik, de „értsd meg Robi, a szakmámban töredékét se keresném, és nekem el kell tartanom a családomat!” – mondja.

 

Megsajnáltam. Nekem is fáj, hogy ez lett az ígéretes kezdetből. Nem kérdés: ő az egyik halva járó áldozatuk. „Pincérként” mosolyogva neki kell tálalni a menüt, összeszedni utánuk a csetrest, és öröm helyett körömmel kaparnia. Tudom, ismerem, ő a tisztességesebbek közül való, mert van azért néhány ilyen is közöttük. Elege van a szószból, a köretből és a pincérsorsból, de nincs jól fizető jobb, így hát, amíg lehet, marad…

 

Csak a Xanaxból legyen elég!

 

Molnár Róbert jogász, Kübekháza polgármestere minden szombaton az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel. Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ezen a' héten egy lubok leplezi le az orosz nép ellenségit.

A sikeres alkotmányos vádeljárás jelentősége Trump diszkvalifikálása lenne egy következő elnökválasztásról.

Három hónap alatt szállítják le az összesen kétmillió adag Szputnyik V-vakcinát.

Egy év kell legalább a szakértő szerint, hogy beindulhasson a tavaly decemberben alapított cégnél egy covid-vakcina tömeges gyártása.

Három ütemben érkezik nagy mennyiségben a Sputnik-V hazánkba, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.

Gulyás Márton és a Partizán műsora Gajdics Ottóval tarolt, TGM és a többi véleményvezér pedig a nyomukban!

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás