Nemzetközi pandémiaegyezményt sürget az Európai Tanács elnöke

Szerző: Petróczi Rafael
2020.11.13. 10:27

Charles Michel szerint a jövőben a világjárványok elleni gyorsabb és hatékonyabb védekezés érdekében az eddigieknél szorosabb együttműködésre van szükség az államok között.

Nemzetközi pandémiaegyezményt sürget az Európai Tanács elnöke

Tekintve a világszerte romló járványhelyzetet nem csoda, hogy az idei, november 11-13. között tartandó Párizsi Békefórum (egy Emmanuel Macron által kitalált platform, ahol a nemzetközi piaci és az állami szereplők összegyűlhetnek megosztani egymással a tapasztalataikat és az eredményeiket, így erősítve az egymás közötti kooperációt) központi témája a koronavírus-válságra adandó kollektív válaszok lehetősége volt.

Ennek keretében osztotta meg elképzelését csütörtökön Charles Michel, az EU-s állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke. Mint Charles Michel elmondta: tanulnunk kell abból, ahogy a mostani világjárvány megütött minket.

„Talán egy nemzetközi pandémiaegyezményre lenne szükségünk, hogy erősebb legyen a nemzetközi elköteleződés a járványok megakadályozására.”

De ha már megjelent egy világjárvány, akkor is szükség van arra a belga politikus szerint, hogy az államok összehangoltabban tudjanak fellépni.

Egy, a Politiconak névtelenül nyilatkozó vezető EU-s tisztségviselő szerint Charles Michel ötlete a WHO égisze alatt megvalósult, a Dohányzás Ellenőrzéséről Szóló Keretegyezményen (WHO Framework Convention on Tobacco Control, röviden WHO FCTC) alapulna.

Ennek keretében a résztvevő 168 ország (köztük az összes EU-s tagállam, így Magyarország is) 2005 óta közösen dolgozza ki a dohányzás visszaszorítása érdekében a nemzetközileg alkalmazandó protokollokat és csomagokat, például a dohánytermékekre kivetett adó mértékéről, azok csomagolásáról vagy a leszokást segítő programokról.

Ennek mintájára egy nemzetközi pandémiaegyezmény keretében lehetne például hatékonyabban megosztani egymással az államoknak a járványügyi adatokat, könnyebben el lehetne dönteni, hogy az orvosi felszereléseket mely szereplőkhöz allokálják, de

az egyezmény égisze alatt akár olyan komplex kérdésekkel is lehetne foglalkozni, hogy hogyan terjesszék és osszák el a résztvevők között az adott járvány elleni vakcinát.

Jelenleg a koronavírus elleni vakcinákra az Európai Bizottság köt szerződést a különböző gyógyszeripari cégekkel és osztja szét azokat olyan formán, hogy a megvásárolt mennyiségből az EU-s tagállamoknak biztosít valamekkora adagot belőle. Legutóbb például a Pfizer és a BioNTech cégek által kifejlesztett oltóanyagra kötött szerződést a Bizottság, kezdetben 200 millió vakcinát elosztva a tagállamok között, később pedig lehetőséget biztosítva további 100 millió vakcina igénylésére.

NYITÓKÉP: Charles Michel / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek