Magyarország: a jobb Németország

Hettyey András

Szerző:
Hettyey András

2020.11.13. 11:40

Mivel Merkel rossz, minden rossz Németországban, mondja ugyanaz a kormánysajtó, amely hangosan felháborodik, ha Magyarországot Orbán miatt elnagyolt kritika éri.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mielőtt még a koronavírus átírt volna mindent, figyelemreméltó januárt zárt a magyar sajtó kormányközeli része Németország-ügyben. Az érdeklődő olvasó különböző cikkekből rövid 31 nap alatt arról értesülhetett, hogy Németország „haldoklik”, „elbutul”, a jogállam Berlin egy részén „elvesztette befolyását”, a rendőrség menekül a migránsok elől, a hadsereg „a működésképtelenség határán van” és egyre többen vásárolnak fegyvert, mert nem érzik magukat biztonságban.

Mi volt a helyzet januárban a német vallási közösségekkel? Nos, ami a zsidókat illeti, egyre többen foglalkoznak a kivándorlás gondolatával, és ha azt gondolta a kedves olvasó, hogy legalább az evangélikusoknál minden rendben, téved: ők éppen „szereptévesztésben” voltak. Noch dazu a németek a hónap folyamán „megint elszámolták magukat: tízéves mélyponton a német acéltermelés.” (Hogy miért számolták el magukat és miért „megint”, az nem derül ki a cikkből.) Összefoglalva: januárban megtudhattuk, hogy a német erőszakszervezetek, az oktatási rendszer, a bíróságok, a jogállam és a nehézipar ha változó mértékben is, de a végüket járják, az evangélikusok pedig nem tudják, hogy kik.  

Ha egy picit csalunk, és a januárnál csak néhány hónappal régebbre ásunk, a kormányközeli sajtóból ezen túlmenően arról is értesülhettünk, hogy Németország gazdasági, kulturális, politikai, és diplomáciai tekintetben is meggyengült (milyen tekintetben nem?), vezetés- és identitásválságban van és

egyébként is, Merkel miatt egy nagy NDK lett (ez vajon mit jelent: kommunizmust? tervgazdaságot? női súlyemelő aranyakat?).

De idézhetjük azt a megfigyelést is, amely szerint a német fociválogatott 2018-as vébén történt kiesése a német társadalom minden hibáját (úgymint „ötlettelenség, lelketlenség, önfeladás, fásultság, hitetlenség, öngyűlölet, önbizalomhiány és bizalmatlanság, meghasonlottság”) tükrözte. És végül ha azt hitték, hogy Németországban legalább a gyermekszegénység, a lakáshelyzet és a társadalombiztosítás rendben van, hát nagyon tévednek, mert nincs rendben a gyermekszegénység, a lakáshelyzet és a társadalombiztosítás. Se.

Természetesen ezek a cikkek valós problémákra mutatnak rá. Németország komoly gondokkal küzd számos területen, a lakhatástól az egészségügyig. Persze azt is ki lehetett volna emelni, hogy Németországban a koronavírus előtt rekord alacsony volt a munkanélküliség és az infláció, az állam pedig hat éve folyamatosan költségvetési többletet ért el. Ám az egyes cikkek megcáfolásánál sokkal érdekesebb ennek a kormányközeli médiában felépített diskurzusnak a mélyebb rétege. Ennek legfőbb jellemzője, hogy elsöprő negativitásának és kritikájának a célpontja messze nem csak a német politika szférája.

Azt ugyanis régóta érzékelni lehet, hogy a magyar és német kormányok közötti feszültség miatt lesújtó a magyar sajtó egy részének az ítélete a kancellárról, kormánya nagy részéről és a pártokról (leszámítva a CSU és CDU jobbszárnyát). Mivel a magyar és a német politikai vezetés nem eszik egymás tenyeréből, régóta beárazható volt a kormányközeli sajtó ítélete a német politikáról. De – mint látható – ez a diskurzus meg sem próbál különbséget tenni „Merkel” (vagyis a politika) és a német állam/társadalom között.

Mivel Merkel rossz, minden rossz Németországban, még a társadalom olyan összetett és hatalmas alrendszerei, mint az oktatás, az egészségügy, az acélipar és a hadsereg is. Az egyenlet a következő: német politikai elit = Németország egésze, a maga sikereivel és kudarcaival, Merkel-támogatóival és kritikusaival. Nincs disztingválás. Ennek a diskurzusnak a szélsőséges, de teljesen következetes végiggondolása az, hogy a német fociválogatott azért szerepelt gyengén a vébén, mert tizenegy Merkelből állt.

Könnyű rámutatni arra a kettős mércére, hogy magyar részről éppen azok állítják elő ezt a diskurzust, akik felháborodnak, ha Magyarországot hasonlóan elnagyolt, monoton kritika éri.

Sokkal fontosabb kiemelni azonban egy alapvető különbséget. A német sajtó maga is gyakran eltúlzott bírálatokat fogalmaz meg, de ez a kritika túlnyomórészt a Fidesszel, a kormánnyal, a miniszterelnökkel vagy a média helyzetével (egyszóval a politikával) szemben fogalmazódik meg. A legtöbb esetben képesek disztingválni és különválasztani a kormányt az országától.

Nem olvastam még például olyan sommás, egyoldalú kritikát a német sajtóban a Magyar Honvédségről, a lakhatási gondokról, az egészségügyről vagy a labdarúgó válogatottról, mint fordított irányban. Az pedig egészen biztos, hogy elképzelhetetlen lenne a német sajtóban egy hónap leforgása alatt ennyi negatív beszámolót találni Magyarország és a magyar társadalom nem-politikai alrendszereiről.

Sőt: csak az elmúlt hónapokban az FAZ a zalai tesztpályáról és Magyarország egyre erősödő autóipari kutatási-fejlesztési tevékenységéről lelkendezett, az Orbán-kormányok egyik ádáz kritikusa, a Süddeutsche Zeitung Rubik Györgyöt méltatta. a német külügyi intézet pedig arra figyelmeztetett egy júliusi elemzésében, hogy Berlin jól teszi, ha Európa-politikájában tekintettel van a gazdaságilag Németországgal összefonódott, sikeres és önbizalommal felvértezett visegrádi államokra. A különbség tehát az összecsúszás mértékben van:

míg a német sajtó részről általában a politika szféráját éri a kritika, magyar részről egybecsúszott a német politikai elit és maga Németország, a sokszínű 83 milliós német társadalom, délnémetek és szászok, 68-asok és templomba járók, Thomas Müller és Dieter Bohlen.

Érdemes azonban a kérdést tovább boncolni, ugyanis ez a diskurzus mintha nemcsak Németországgal, de számos más „nem-baráti” nyugat-európai országgal szemben is érzékelhető lenne.

Egyrészt jellegzetessége a németországi pozitívumok, sikerek háttérbe szorítása (mondjuk annak, hogy a koronavírus-vakcinával élen járó Pfizer nagy gyógyszervállalat a mainzi illetőségű BioNTech céggel együtt fejleszti az oltását – a BioNTech-nek az alapítója és vezetője pedig egy német házaspár, Ugur Sahin és Özlem Türeci, akik török bevándorlók gyermekei.)

Másrészt majdnem minden esetben „a Németországról”, egy egységes, monolit tömbről beszél, amelyben ennek a hatalmas országnak a tartományi, vallási, gazdasági stb. sokszínűsége, különböző problémakonstellációi, törésvonalai nagyon ritkán jelennek meg.

Harmadrészt messzemenőkig hiányzik az egyenletből a német föderalizmus, pl. hogy mennyi közpolitikai területen az oktatástól a lakhatásig nem is Merkel és Berlin dönt, hanem a tartományok, és hogy a tartományok sokszínű kormányai, amelyek hét (!) különböző párt kombinációiból állnak, milyen nagy befolyást gyakorolnak a berlini döntéshozatalra. Ha esetleg csodálkozunk néha a német politikai döntéshozatal lassúságán, akkor fontos tudni, hogy ennyi szereplőnél az egyeztetés, a kompromisszumokra törekvés nem opció, hanem szükségszerűség.

Negyedszer, ez a diskurzus figyelmen kívül hagyja azokat a potenciális magyar-német kapcsolódási pontokat is, amelyek közelebb hozhatnák egymáshoz a két országot: például azt a tényt, hogy a kormányközeli diskurzus által „poszt-szekulárisnak” elkönyvelt Németországban az egyházak milyen komoly, intézményesített tanácsadói szerepet játszanak a külpolitikai döntéshozatalban; vagy hogy Németországban arányaiban másfélszer annyi fiatal definiálja magát keresztényként, mint Magyarországon, és a katolikusok közül arányaiban kétszer annyian járnak templomba.

Itt és most teljesen mindegy, hogy azok, akik ezt a diskurzust építik, mivel magyarázzák azt, hogy bár Németország látszólag Titanic-ként sodródik a katasztrófa fele, senki nem tesz semmit. Soros, 1968, Merkel, a náci bűnök miatti túlzott lelkiismeretfurdalás, a multik vagy mindezek összessége: van néhány jelölt. A lényeg, hogy a diskurzus figyelmen kívül hagyja azokat a németeket, akik érzékelve a problémákat, szabadidejükben és önként tartanak migráns gyerekeknek sportedzést és nyelvkurzust; önkormányzati képviselőként, logopédusként, óvónőként vagy orvosként dolgoznak falujuk, városuk, országuk épülésén. Vagy azokat a rendőröket és ügyészeket, akik talán megkésve, de szembe szállnak a török, arab és egyéb eredetű klánbűnözéssel.

A diskurzus tehát az átlagnémettől is elvitatja a racionalitást, a józanságot, a fejlődésre való törekvést, a jóra való készséget – egyszerűen azt, hogy úgy működnek, mint mi. Mindazt elvitatja tőlük, amit magunknak, magyaroknak tulajdonítunk. Azzal, hogy ez a diskurzus a németeket látens módon a magyarok ellentétjeként ábrázolja, a két ország és nép közötti elidegenedést segíti elő.

Mint látható, ez a diskurzus nem is elsősorban a németekről szól, hanem magyar megalkotóiról és terjesztőiről, akik Németországról szóló cikkeikben Németország helyett saját világképükről, preferenciáikról, érzelmeikről szolgálnak önvallomással. Németország csak az ürügy, a negatív értelemben vett inspiráció, az elutasítandó példa.

Ez a szelfi-zsurnalizmus lényege: mintha valaki elmenne egy körutazásra Németországba, és minden fényképén kizárólag ő maga szerepelne, kitakarva fejével a bambergi dómot vagy a neuschwansteini kastélyt.

Mert ezen diskurzus előállítói számára nem Németország az érdekes, hanem az, hogy mi hasznosítható belőle politikailag itt és most Magyarországon. A diskurzus fő haszna és létezésének fő oka, úgy tűnik, hogy mi magyarok jobban érezzük magunkat tőle: ugyan talán nálunk sem tökéletes minden, de lám, Németország, amelyre sokáig felnéztünk, sokkal rosszabb helyzetben van, mint mi.

Mára Magyarország lett a jobb Németország.

Már csak az a kérdés, hogy ahhoz, hogy mi jól érezzük magunkat, miért kell Németország torz tükörben történő ábrázolása. Az önbizalom akkor hiteles, ha nem mások rovására épül.

A szerző az NKE docense. Vitáznál vele? Írj!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek