Te mire alapozod az abortuszról alkotott véleményed?

Mi következik abból, ha az embriót az anya testrészének tekintjük? És abból, ha az anyát egy puszta hordozóedénynek? Ha magát az életet védjük, miért eszünk állatokat és növényeket?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az abortuszról sokféle vélemény létezik, nemrégiben az Azonnalin is megjelent egy pár, éles vitát provokálva. Számos érv hangzott el pro és kontra; és mivel minden egyes abortusz egy ad hoc, személyes történet következménye, amit ráadásul a maga teljességében csak az abortáló nő ismer, a vélemények szükségszerűen szubjektív közelítések és értékítéletek. Ahogy maga az abortuszhoz vezető történet és döntés is szubjektív.

Pont ez a probléma – ezek mind-mind szubjektív gondolatok és döntések, de a törvény és a közvélemény (mindkét oldalon) mégis objektív kritériumokat és szabályokat akar felállítani. Ez nem csak önmagában képtelenség, hanem ezek a rendelkezések fájóan nélkülöznek minden alaposabb megfontoltságot, logikusan a homeopátia és laposföld közé esnek, és olyan implicit értékítéleteket tartalmaznak eleve, amiknek legtöbbször a véleményalkotók egyszerűen nincsenek tudatában.

Ezért azt javaslom, hogy az abortuszról való véleményformálás és törvényalkotás kapcsán gondoljuk alaposan át egy pár dolgot. A következőkben ezeket szeretném vázolni, többé-kevésbé kifejteni, illetve lehetőségeket, logikus következményeket megemlíteni. Fontos, hogy amiket írok, önmagukban még nem értékítéletek – az azonban, hogy ezek alapján milyen döntéseket hozunk, már valóságosan etikai értékkel bír.

Mi az anyai test és az embrió metafizikai viszonya?

1. Az embrió az anyai test része. Ebben az esetben az embrió ugyanúgy az anyatest része, mint annak egy szerve, vagy akár épp egy sejttúlburjánzás (rák).

+ Lehet-e egy ember része egy másik embernek? Ha metafizikai kategóriaként kezeljük az „embert”, akkor nem, hiszen egy kategória nem tartalmazhatja saját magát (a maximalizmus elve). Ugyanakkor az embrió kizárólag olyan dolgokból rakódik össze, amiket az anyatesttől kap: táplálék, védelem, salakszűrés, stb.; egészen a megszületés pillanatáig az embrió az anyatest valamiféle extenziója.

(Egészen Semmelweisig nagyjából ez volt keresztény országokban is a vezérelv: a gyerek onnantól „van”, hogy megszületik.)

+ Ha az embrió az anyatest része, rendelkezhet-e vele ugyanúgy, mint mondjuk a veséjével, amit el lehet adományozni, vagy ki lehet vetetni, ha nem működik?

+ Továbbá, az egyén önrendelkezésének és teste fölötti uralmának jegyében beleszólhat-e bárki, hogy mit tesz az embrióval? Nincs törvény, ami kimondaná, hogy nem vághatjuk le a lábunkat, vagy nem követhetünk el öngyilkosságot. Miért ne tehetnénk ezt egy részünkkel?

+ Ha a maximalizmus elvét elhagyjuk, és azt mondjuk, hogy X dátumtól az embrió ugyanolyan ember, mint az anyatest, akkor olyan kapcsolatot hozunk létre jogilag két „személy” (gondolom, az emberséggel jár a jogalanyság) között, ami precedens nélküli:

Az anya uralma ráadásul tudatos és tudattalan is: a konkrét abortuszt leszámítva pl. addig drogozhat is, amíg el nem vetél, vagy épp lehet olyan betegsége, amitől elvetél. Ez nem egyszerű szülő-gyerek viszony, hiszen egy gyereknek lehet jogi képviselete, képes valamilyen szintű kommunikációra, egyáltalán, hozzáférhető a külvilág számára; a születés előtt azonban nem. Mi ennek az uralmi viszonynak a korlátja, hol húzzuk meg a határt? Tehet-e pl. bármi olyat az anya, amivel bármilyen módon árthat a magzatnak – és itt most nem az alkoholra gondolok, hanem mondjuk arra, hogy lerohanhat-e a lépcsőn, ahol megcsúszik, és hasra esik („elvárható gondosság”)?

Valós és teljes jogalany-e a magzat? Csak az egészséges megszületéshez van joga, vagy mindjárt tulajdonolhat is dolgokat? Ki járhat el a nevében? A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes (dr. Bándi Gyula)? Ha egyszercsak a magzat, aki már mondjuk tulajdonol, mégis meghal, ki lesz az örököse? És ha már elkezdünk bizonyos értelemben jogalanyként tekinteni egy magzatra, ami még csak in potentia lesz egyszer önrendelkezésre képes teljes jogalany, akkor pl. mi akadályoz meg minket logikusan abban, hogy a lánymagzatok petefészkeiben már magzatkorban létező petékkel (amik egyszer, ha minden jól megy, potenciálisan ismét önrendelkező jogalanyok lesznek!) is így tegyünk? A megtermékenyülés? (Ebben az esetben mit kezdünk az embereknél is előforduló parthenogenezissel, ami révén egészen 10-12 hétig életképes homunkulusok tudnak létrejönni?)

Ha ebbe az irányba megyünk el, az kezd átcsúszni oda, hogy

2. Az anyai test az embrió hordozóedénye. Ebben az esetben az embrió olyan, mint egy űrhajós a szkafanderben.

+ A béranyaság intézménye, illetve a lombikbébi lehetségessége ezt implikálja. A béranyasággal önmagában számos etikai és jogi probléma létezik, hiszen tárggyá alacsonyítunk egy másik embert, sőt, abban az értelemben rabszolgává, hogy ilyenkor a gazdatest (anyának már semmiképp nem neveznénk) egyetlen feladata egy másik ember táplálékkal és védelemmel való ellátása. A hordozóedény-modell alapján a gazdatest nem más, mint egy organikus inkubátor.

+ Rendelkezhet-e egy embrió ezzel az organikus inkubátorral (aki persze mégis egy teljes értékű személy és jogalany)? Ha igen, az épp az ellentette az az előbbieknek, csak azzal a csavarral, hogy egy kommunikációra képtelen személy rendelkezik teljes uralommal egy másik fölött – ráadásul egyáltalán nem feltétlen jóindulatúan, hiszen az embrió a szó szoros értelmében ellopja az anyatesttől a táplálékot, cserébe extra terheket róva rá, nemegyszer a saját javára az anya életét veszélyeztetve.

+ Kinek a joga előrébb való? Az anyáé (az inkubátoré), vagy a magzaté?

Mit jelent az, hogy „az élet a fogantatással kezdődik”?

1. Természetesen az élet a fogantatással kezdődik. Ez nyilvánvaló. De itt kezdődik-e az emberi személyiség és jogalanyság is? Ez ugyanis az, amit nagyon gyakran összekevernek, és amit általában törvények szabályoznak – idehaza pl. ugye a 12. hét után számít valamiféle embernek az embrió, előtte nem – jogilag legalábbis abban az értelemben, hogy eddig az időpontig bármilyen okból el lehet vetetni.

2. Ha pusztán az élet védelme lenne a cél, legyen az bármilyen élet, akkor egy embrió életének kioltása semmiben sem különbözik egy csirke, borjú, paradicsom, vagy baktérium leölésétől és elfogyasztásától. Akkor miért tartjuk az egyiket elfogadhatónak (hiszen mind eszünk), a másikat nem?

3. Amennyiben az emberi életről van szó, persze már teljesen más a kérdés. De tényleg, hogyan döntjük el, hogy ember-e már valaki? Ebben én nem kívánok bármiféle támpontot adni, csak kérdéseim vannak.

+ Ha ember egy megtermékenyült petesejt, a zigóta, akkor ember-e egy pontosan ugyanazt a genomikus információt tartalmazó adathordozó? A zigótákat ugye a lombikbébiknél szokták a katolikusok embernek hívni, de önmagában egy zigóta nem más, mint egy információhalmaz, amit copy-pasttel másolgathatunk (a kérdés hasonló, mint amit a teleportáció és a mind uploading kapcsán szoktak feltenni).

+ Ha egy bármiféle kommunikációra és döntésre, egyáltalán a külvilág észlelésére hetekig egyszerűen fizikailag képtelen lény ember, akkor ember-e az az agyhalott test, akit mesterségesen évekig életben tudunk tartani? Ha egy önrendelkezésre képes teljes jogalany visszautasíthatja az életmentő kezelést, vagy lekapcsoltatja a lélegeztetőgépet (esetleg a képviselője tesz így), megilletik-e hasonló jogok az embriót (vagy a képviselőjét)?

+ Ha az emberi élet minden formában érték, hogy létezhet halálbüntetés (sőt, követelhetik egyesek a visszaállítását Magyarországon), vagy épp háború? Ha Isten a fogantatás pillanatában teremt egy új halhatatlan lelket, ahogy pl. a katolicizmus tanítja, akkor logikusan a lélek az érték, aminek a megtestesülése védendő.

Félreértés ne essék: ez nem politika, és nem morális kérdés. Ha az emberi élet minden formában érték, akkor per definitionem minden ember ugyanannyira értékes, gesztációs állapotától, és minden egyéb distinkciótól mentesen, ideértve a mindenféle tetteit is: Hitler ugyanannyira értékes ember, mint egy kétnapos magzat, vagy Teréz anya, vagy egy Down-kóros csecsemő.

+ Ha azonban az emberi élet mégis csak bizonyos formákban érték, hogyan tudjuk eldönteni előre, hogy az embrió értékes lesz-e, vagy sem? Az életének megváltoztatásának képességét és jogát senkitől nem tagadhatjuk el: még a megrögzött tömeggyilkos, aki semmiféle megbánást nem mutat, sőt – nos, pár perc, nap, év után meggondolhatja magát, és lehet egy szörnyű múltú csodálatos ember. Ha tehát maga az emberség potenciális értéke értékes, akkor definíció szerint minden ember szent és sérthetetlen.

+ Ha mégis valamiféle „achievement” jellegű feltételhez kötnénk az emberség értékét, az teljesen önkényes – és egy nagyon-nagyon csúszós lejtő...

Hogyan befolyásolja az ítéletünket a védekezés megléte vagy hiánya?

Itt három konfiguráció létezik: 1) egyáltalán, tudatosan nem volt védekezés; 2) valaki hazudott a védekezésről; 3) volt védekezés, de nem elégséges.

1. Ha egyáltalán nem történt védekezés, javaslom az anyai test és az embrió viszonyáról leírtak végiggondolását.

2. Amennyiben valaki hazudott, tehát nem volt consent, az ebből a szempontból olyan, mintha nemi erőszak történt volna. A metafizikai és jogi viszonyról felvetett kérdéseim itt is relevánsak, ráadásul az egész tetejébe jön az erőszak és a hazugság traumája. A nemi erőszak büntetéséről és meghatározásáról szóló diskurzusba nem szeretnék belemenni, viszont nagyon fontos leszögezni azt, hogy ebben az esetben előbb kell dönteni az erőszak büntetéséről, és csak utána az embrió sorsáról; de a kettőt nem lehet külön kezelni. Emellett fontos, és gyakran elhanyagolt kérdés az is, hogy

Ez már egy olyan hatalmi struktúrát rajzol ki, ami meghaladja ennek a cikknek a kereteit, de erről a problémáról nem beszélünk eleget (csak az én ismeretségi körömben két emberrel történt meg ez).

3. A kérdés alapos megvizsgáláshoz a következő gondolatkísérletet ajánlanám: négy személy este együtt issza egy kocsmában csatakrészegre magát. Kocsiba ülve Szerencsétlen nevű emberünk hazafelé az úton megcsúszva halálos balesetet okoz. Szerencsés, pont olyan részegen, mint Szerencsétlen, nem üt el senkit, mert véletlen másik irányba csúszik az autó. Béna a kocsihoz menet elejti a kulcsait, és nem találja meg őket, így kénytelen taxit hívni (amit jó eséllyel telehány). Vakond pedig pontosan tudja, hogy rettenetesen rosszul lát éjjel, ezért nem ül autóba – de nem próbálja meg a többieket lebeszélni, sőt, egészen szomorú, hogy van ez a betegsége, hiszen ha nem lenne, taxizás helyett vezethetne ő is haza, ugyanolyan tajrészegen, mint a többiek. Tehát annak ellenére, hogy csak Szerencsétlen okozta egy ember halálát, pusztán a véletlenen múlt, így vagy úgy, hogy a többiek nem követtek el gondatlanságból emberölést.

Amikor egy pár közösen védekezik, ám az mégsem elégséges – szerencse kérdése volt-e ez? És ha igen, ők a fenti szereplők közül kihez hasonlók? Szerencsétlen, Szerencsés, Béna, vagy Vakond? És Szerencsés-e minden pár, aki csak szexelt, és elégségesnek bizonyult a védekezés? Ki kell-e egyszerűen mondani, hogy a szexben benne van a gyermeknemzés lehetősége, ez egyszerűen a csomaggal jár, ennek tudatában szexeljen mindenki? Akkor viszont tartsunk felvilágosítást (Lengyelországban már felmerült kormányzati szinten, hogy a felvilágosítást börtönnel büntessék).

Az embrió oldaláról közelítve egyébként a nem kívánt terhesség esetében párhuzam vonható a nemi erőszakból eredő terhességgel – a különbség annyi, hogy itt maga az erőszak nem történt meg, ugyanakkor a terhesség ugyanúgy szándékolatlan volt (ahogy egyébként jellemzően az erőszakolók sem a gyermeknemzés vágya miatt erőszakolnak). Tehát van egy kéretlen embrió, akit a pár tudatosan nem szeretett volna. Vajon ez az embrió lenne Szerencsés, a többi, meg nem fogant lény pedig Béna és Vakond, mert nekik nem jött össze? Járhat-e a kéretlen megfoganásáért „büntetés” az embriónak? A nemi erőszakért jár büntetés, és azért is, ha Szerencsétlen elüt – de még azért is, ha valaki az engedélyem nélkül rám varr egy plusz kezet vagy lábat.

Egy másik párhuzam lehet az is, hogy praktikusan és formailag nem különbözik ez az eset egy kényszerített örökbefogadástól.

Emellett az a gondolatmenet felveti azt a kérdést is, hogy ha jogilag annyira nem vagyunk a testünk urai, hogy eldöntsük, hogy szaporodni akarunk-e, vagy sem, azaz a spermiumunknak és petéinknek (tehát lényegében a genomunknak) milyen sorsot szánunk, hanem az kéretlenül reprodukálhat, eljárhat-e hasonlóképpen mondjuk az Ancestry.com, vagy a rendőrség a DNS-mintámmal? Klónozhatnak-e a beleegyezésem nélkül? Ha Dr. Moreau a maga kis lombiklaborjában random spermiumokkal random petéket termékenyítget meg, különbözik-e az a nemi erőszaktól? Mielőtt felvetnénk, hogy ez rossz sci-fi – nem az, Kínában ilyesmi már történik, de egyébként bármelyik „meddőségi centrumban” rendelkezésre áll az ehhez szükséges felszerelés.

Társadalmunk felelőssége

A megvalósult terhességek ebben a négyszögben helyezhetők el:

A felső négyzetek elég egyértelműek. A bal alsó az a helyzet, ha a terhesség tervezett, ám olyan betegsége van az embriónak, ami nem teszi kívánatossá a megtartását; a jobb alsó pedig az az eset, amikor a terhesség nem is tervezett, és az embriót ilyen vagy olyan okokból nem is akarják megtartani. A társadalmunk felelőssége abban áll, hogy az alsó két négyzetbe sorolható eseteket valamilyen módon (szociális, egészségügyi, pénzügyi támogatás; pszichológiai konzultáció lehetősége; az idő, mint erőforrás biztosítása; stb.) a felső két négyzet valamelyikébe segítse.

Ez nem csak egyéni döntés kérdése. Egy Down-szindrómás gyerek felnevelése igen komoly erőforrásokat igényel, és nem minden leendő anyának állnak ezek rendelkezésre (sőt). Mit tesz azért a társadalmunk, hogy minden alapja meglegyen (a fenti megfontolások fényében) az anyának arra, hogy az embrió megfoganása öröm forrása legyen, és fel se merülhessen annak a lehetősége, hogy olyan terheket rak a vállára, ami alatt összeroppan? Egészen 100 évvel ezelőttig a gyerek elsősorban erőforrás volt – nem azért volt a legtöbb családnak 10 gyereke, mert annyit szerettek volna, hanem azért, mert csak ennyi ingyenmunkával tudták biztosítani a fennmaradásukat, ráadásul mint tudjuk, igen magas volt a halandóság aránya is.

Régről szociológiai közhely, hogy a társadalmi jólét és az alacsony termékenység korrelál; ráadásul egymást erősítő jelenségek. Ha tehát a magas gyerekszámot egy önmagában jó dolognak tekintjük (ez persze döntés kérdése), akkor új módszereket és érveket kell találni arra, hogy a nem kívánt terhességek mégis kívánatossá legyenek.

Végezetül

Mégegyszer leszögezném: ebben a cikkben semmiféle állást nem kívánok az abortusz mellett vagy ellen foglalni. Ugyanakkor a fogantatásnak, a terhességnek, a vetélésnek, az abortusznak és a szülésnek (vagy születésnek?) rengeteg olyan jogi és metafizikai dimenziója van, amiket tisztáznunk kell, mielőtt morális döntésket hozunk egy-egy kérdés kapcsán. Nem írhatunk implicit feltételezésekkel magukat igazságnak beállító véleményeket. 

Jó lenne, ha legalább ezeknek az alapvető kérdéseknek a súlyosságával tisztában lennénk, és lefektetnénk az életünket és társadalmainkat meghatározó ügyekről való beszéd sarokköveit.

A szerző közösségszervező, középkorász. A politika, vallás, pszichológia, történelem, és filozófia összefonódásairól az Enchiridion blogon ír.