Nem mehetett be a kórházba a covidos feleségéhez, az ablaka alatt zenélt neki a 81 éves olasz nyugdíjas

Szerző: Bukovics Martin
2020.11.10. 11:58

Olaszországban egyre több régióban vezetnek be szigorúbb járványügyi intézkedéseket.

Nem mehetett be a kórházba a covidos feleségéhez, az ablaka alatt zenélt neki a 81 éves olasz nyugdíjas

Miután látogatási tilalmat vezettek be az északolasz Emilia-Romagna régió északnyugati felén lévő, Piacenza megyei Castel San Giovanni kórházában, egy 81 éves olasz férfi kitalálta, hogyan tudja megüzenni az egészségügyi intézményben koronavírus-fertőzés miatt fekvő feleségének, hogy mellette van. Stefano Bozzini fogta a harmonikáját, leült a kórház épülete elé, és szerenádozni kezdett.

Olaszországban az elmúlt napokban 30-40 ezer körüli volt az új koronavírus-fertőzöttek száma, míg a halálozási számok a közelében sincsenek a tavaszinak, amikor jóval alacsonyabb, hatod-hetedekkora napi fertőzésszámok mellett napi 5-800 ember halt meg a kínai koronavírus miatt, ez most jelen állás szerint a tavaszi számok fele. A balközép-balpopulista kormány vezette Olaszországban a koronavírus elleni küzdelmet már nyáron nagyon komolyan vették, és számos olyan intézkedést, amit Magyarország csak most kezd el bevezetni osztrák mintára (éjszakai kijárási tilalom, általános rendezvénytilalom), Giuseppe Conte kormánya már hetekkel, hónapokkal ezelőtt meglépett.

Ez azonban vakcina hiányában arra elég csak, hogy az egészségügyi rendszer tűrőképességét ne vagy csak minél később tegye próbára.

A legfrissebb hírek szerint az olaszországi kórházak Covid-19-ágyainak fele már megtelt, 2749 embert intenzív osztályon ápolnak, 27 636 ember pedig intenzív kezelésre ugyan nem, ám kórházi ápolásra van szorulva. A La Repubblica napilap kormányzati körökből úgy értesült, hogy Contéék a covidos kórházi ágyak 40 százalékos telítettségét már kritikus szintként jelölték meg – ezen szintet tizenegy régió haladta eddig meg a húszból, a legnehezebb helyzet most is ugyanúgy Lombardiában van, mint tavasszal.

Az új olasz trikolór

November 5. óta Olaszországban egy közlekedés ilámpához hasonló rendszer működödik, amellyel az egyes tartományokat sorolják be 15 napokra sárga, narancssárga, illetve piros zónákra a fertőzésszámok aktuális alakulása szerint. Az egyes színekhez különböző intézkedéseket társítanak, ez a rendszer – hacsak meg nem hosszabbítják – december 3-ig lesz életben:

+ A sárga zónákban a római kormány általános járványügyi intézkedései (záróra az éttermek és bárok számára 18 órakor, kötelező kültéri maszkviselés, kijárási tilalom 22 és 5 óra között, stb.) vannak érvényben. 

A narancs zónákban az éttermeknek és bároknak napközben is be kell zárniuk, az üzletek azonban nyitva tarthatnak. Az ezen régiókban lakók nem utazhatnak más régiókba. Szerdától narancs zónának számít Szicília és Puglia mellett Liguria, Toszkána, Abruzzo, Basilicata és Umbria is.

A piros zónákban a narancs zóna intézkedésein felül a régión belüli utazás is tilos, az emberek lakásaikat csak munka vagy fontos elintéznivaló céljából hagyhatják el. Az óvodák és általános iskolák azonban nyitva tartanak, ahogy az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, a tabakosok és az újságosok is. Piros zónának számít Dél-Tirol, az Aosta-völgy, Lombardia és Piemont, valamint a déli Kalabria.

A fodrászok a piros zónákban is nyitva maradhatnak.

FOTÓ: Bukovics Martin, Firenze / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek