A kormánymédiával kórusban bránerezi Szanyi Tibor a parlament jobbikos alelnökét

Szerző: Varsányi Bence
2020.11.09. 19:19

A volt MSZP-s politikus szerint az a Brenner „papol az SZFE szabadságharcáról”, aki korábban dékánhelyettesként egy ELTÉ-s egyetemfoglalási balhéban a diákok vécézésének korlátozásával akart csatát nyerni.

A kormánymédiával kórusban bránerezi Szanyi Tibor a parlament jobbikos alelnökét

Mint az Azonnalin beszámoltunk róla: szokatlan sajtóközlemény érkezett szerkesztőségünkbe. A Szanyi-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom bejelentette, hogy programjukat „Eszem-iszom, dínom-dánom” névre keresztelik, mert „a Jobbik képviselői, különösen egy bránerre emlékeztető tagjuk folyamatosan fitymálni akarja az Igen Szolidaritást” ezzel a rigmussal.

Ugyan a Szanyi Tibort péniszre emlékeztető képviselő nem volt megnevezve, a szövegkörnyezetből a tiszaújvárosi időközin vereséget szenvedett Bíró Lászlóra következtettünk. Mint kiderült tévesen, ugyanis nem sokkal később személyesen Szanyi Tibortól kaptunk egy tisztázó levelet.

Szanyiék pártja szerint Brenner Koloman, a Jobbik képviselője és az országgyűlés alelnöke az a bizonyos „bránerre emlékeztető” illető,

és „viszonzásképpen kapta ezt a rangot, lévén ő volt az »eszem-iszom, dínom-dánom« kifigurázósdi első képviselője”.

Szanyi levelében kiemeli, hogy Brenner „nem most vált bránerré”, hanem már évekkel ezelőtt, például amikor dékánhelyettesként „egy ELTÉ-s egyetemfoglalási balhéban a diákok vécézésének korlátozásával akart csatát nyerni”.

„És most ez a bráner papol az SZFE szabadságharcáról!”

– teszi hozzá Szanyi.

Az MSZP volt EP-képviselője szerint „Kövér László egyik helyettesének lebránerezése az illető karrierje emberi oldalának esszenciáját hivatott összefoglalni”, és pártja „forradalmasítani kívánja az elmúlt évtizedben kialakult hazai politikai folklórt, egyebek közt egy olyan politikai nyelvjárás formálásával, amely bonyolult társadalmi összefüggéseket köznapi kifejezések segítségével jelenít meg.”

Brenner Kolomant egyébként először Ambrózy Áron, a Pesti Srácok munkatársa hívta „Bráner Kolompárnak” egy Facebook-bejegyzésében, majd Bede Zsolt portálja, a Vadhajtások „Bráner Kolomannak” nevezte egy hír címében.

Az ügyről természetesen Brenner Kolomant is megkérdeztük, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, az ISZOMM szóvivőjétől viszont megkérdeztük, hogy miért züllesztik tovább a hazai közbeszédet az ilyen szóviccekkel.

Galba-Deák Ádám nem is értette a kérdést, de örülne, ha ekkora befolyásuk lenne a közéletre.

A szóvivő szerint nem ők züllesztik a közbeszédet, a 2015-ös menekültválságkor pedig volt sokkal durvább is, például amikor minden arabot leterroristáztak.

NYITÓKÉP: Varsányi Bence, Bakó Bea / Azonnali

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek