A TikTokon szívatja a moldovai elnököt a kihívója, mert az azzal kampányolt, hogy egy nő tojásból jósolt neki győzelmet

Szerző: Vass Csaba
2020.11.06. 14:05

Tojásból jósolta meg egy gagauz nő, hogy Igor Dodon nyeri a moldovai elnökválasztás első fordulóját, ez azonban nem jött be. Most már kihívója, Maia Sandu győzelmét látja előre a jósnő, Sandu pedig közben a TikTokon trollkodja szét a történteket.

A TikTokon szívatja a moldovai elnököt a kihívója, mert az azzal kampányolt, hogy egy nő tojásból jósolt neki győzelmet

Igor Dodon jelenlegi moldovai államfő a moldovai elnökválasztás első fordulója előtt még azzal dicsekedett egyik kampányrendezvényén, hogy nemrégiben ellátogatott a Moldovai Köztársaság déli részén található Gagauzia autonóm terület egyik falujába, ahol egy asszony megüzente neki:

tojásból jósolta meg, hogy Dodon meg fogja nyerni a moldovai elnökválasztás első fordulóját.

Az már bizonyos, hogy a gagauz nő jóstudománya hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen az első fordulót nem az Oroszország-párti jelenlegi államfő, hanem legnagyobb ellenfele, az EU-párti Maia Sandu nyerte meg. Erről egyébként az Azonnalin részletesen írtunk.

A tojásokból jósoló asszony története az első forduló eredményhirdetése után kapott igazán nagy figyelmet az országban, ekkor ugyanis ezrek kezdték el osztani a történetet a közösségi médiában.

Mivel a balul sikerült jóslat ekkora figyelmet kapott, nem csoda az sem, hogy Maia Sandu államfőjelölt – aki most már egyedüliként száll harcba a második fordulóban Igor Dodonnal szemben az elnöki székért, és akinek késöbb szintén jósolt a gagauz asszony – is felkapta a sztorit, és szét is trollkodta a történteket.

@maiasandu2020

Omletă sau scrob? Ce preferați pe 15 noiembrie?

♬ original sound - MaiaSandu

Sandu a TikTokra töltött fel egy videót, amin feltör három tojást, és felveri azokat. Az államfőjelölt a videóban azt kérdezi követőitől:

ti mit szerettek jobban, a rántottát vagy a tükörtojást?

Sandu videóját péntek délutánig már több mint 360 ezren tekinteték meg. A sztori akkora sikernek örvend Moldovában, hogy a közmédia egyik csatornája úgy döntött, felkeresi a Dodonnak jósoló gagauz nőt, hogy kiderítse a teljes igazságot. Ekkor derült fény a Maia Sanduval kapcsolatos jóslatra is.

A csatorna megtudta, hogy az államfő az első fordulót megelőző kampány alatt valóban ellátogatott egy Etulia nevezetű gagauz faluba október hatodikán, és azt is kiderítették, hogy él ott egy nő, aki a feltört tojás sárgájából szokott jósolni.

A csatorna telefonon meg is kereste meg a nyugdíjas asszonyt, de állításuk szerint először el kellett halasztani a telefonbeszélgetést,

mert az asszony portája előtt legalább 20 ember várakozott, akik azért jöttek, hogy a nő tojásból jósoljon nekik.

Mikor sikerült elérniük a népszerű jósnőt, az elmesélte, hogy korábban egy helyi gagauz politikus győzelmét is sikeresen megjósolta tojásból, és mikor Dodon a faluba látogatott, akkor szintén tojást tört, és a tojások Dodon elsőfordulós győzelmét mutatták.

A riporterek kérésére a nő ismét tojást tört, hogy a második forduló eredményeit is megjósolja. Az új jóslat szerint a második fordulót Maia Sandu fogja megnyerni. Ezt abból lehet tudni, hogy a jósnő két tojást is feltört, és

az Igor Dodon eredményeit jelző tojás sárgáj szétfolyt, ami a jósnő szerint egyértelmű kudarc, a Maia Sandu győzelmét jelző tojás sárgája pedig egybenmaradt, ami a biztos győzelem jele.

A tojások jóslataitól függetlenül mi is be fogunk számolni a moldovai elnökválasztás második fordulójának eredményeiről november 15-én, ha pedig tudni szeretnéd, hogy miről is szól a 2020-as moldovai elnökválasztás és mi a tét, ezt a cikket ajánljuk.

Nyitókép: Maia Sandu / Tiktok, Igor Dodon/ Facebook

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek