A bedeszkázott Empire State Building az elnökválasztás igazi infografikája

Grafikonokat, térképeket, táblázatokat bogarászunk, vadul pörgetjük a percről percre tudósításokat – várjuk, hogy kiderüljön az amerikai elnökválasztás nyertese. Pedig az már sajnos rég megvan: az identitástálib politika.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Nincs olyan infografika, amely precízebben vonná meg a mögöttünk álló kampány egyenlegét, mint az Empire State Bulding bedeszkázott ablakai. New York látványosságát – sok más szállodához, irodaházhoz, bolthoz hasonlóan – az eredményhirdetés utáni zavargásokra készítették fel így. Ezeknek az épületeknek a tulajdonosai nem paranoiás rettegők – csupán figyelmesen olvasták az elmúlt hónapok híreit.

Biztosra veszik, de legalábbis jó esélyt adnak annak, hogy a vesztes jelölt híveinek egy része nem fog visszariadni az erőszaktól sem, hogy megmentse Amerikát a győztestől. Könnyű szélsőséges idiótáknak, randalírozó söpredéknek bélyegezni őket, és ha valóban megindulnak majd, minden bizonnyal ez is lesz majd a fősodratú média jellemző állásfoglalása. Holott

Az, akire nem szavaztak. Mert attól, akire a voksukat adták, hónapok óta ezt hallják – a médiából, amelyből tájékozódnak, meg még régebben.

Nyilván nem Donald Trump és Joe Biden az elsők, akik válogatott szitokhegyeket borítanak ellenfeleikre. Az elmúlt száz évben az amerikai választási kampányok közül inkább azok számítottak kivételnek, amelyek nem fulladtak kölcsönös mocskolódásba. Most azonban a választókat nem csak azzal bombázták, mekkora gazember a másik jelölt, hanem elsősorban azzal, hogy mennyire veszélyes. Mindketten az országot a végpusztulástól – vagyis a másiktól – megmentő kérlelhetetlen harcos szerepébe merevedtek.

Trump „a globalisták, kommunisták és antiamerikaiak” elleni harcról, Biden a „nemzet lelkéért” vívott csatáról beszélt. Trump azzal paráztatta híveit, hogy ellenfele, „az egész Középnyugatból menekülttábort” csinálna és Kína kezére játszaná át az országot, míg Biden horrorforgatókönyve szerint republikánus győzelem esetén „a bolygónk soha nem gyógyul meg”, a „nemzet karaktere” pedig örökre eltorzul. Sokan persze még saját szavazóik közül is megmosolyogták a két hetven feletti idős ember harcias protkócsattogtatását.

De épp elegen vannak mindkét oldalon olyanok is, akik véresen komolyan vették, hogy nem két politikus közül kell kiválasztaniuk a jobbat, vagy a kisebbik rosszat, hanem meg kell védeniük az országot és a családjukat. Márpedig, ha a hazánk és a szeretteink veszélyben vannak, akkor nem szavazni szoktunk – hanem háborúzni.

Bizonyára lesznek olyanok is, akik a szavazólap besülése után igazi puskához nyúlnának – van is belőle épp elég az országban. De ők – legalábbis egyelőre – még minden bizonnyal csak maroknyian lesznek, s legfeljebb néhány mozgalmasabb napot jelentenek majd a szolgálatoknak. Amerikában aligha most fog kitörni a második polgárháború. A forróhoz messze nincs elég elkeseredett ember, a hideg pedig már javában zajlik. És nem a kampánnyal kezdődött.

Az elmúlt egy-másfél évtizedben

az áldozatok bőrszíne a fegyvertartási szabályoknál és a közbiztonságnál, réges-rég halott emberek rasszizmusa a szegények helyzeténél, vagy Izrael fővárosának neve a közel-keleti puskaporos hordónál. Primitív, egymással beszélőviszonyban sem levő végletes dogmákba faragtak olyan, rettenetesen összetett kérdéseket, mint a globális felmelegedés, a bevándorlás vagy a kisebbségek helyzete.

Az amerikai választók egyre nagyobb része körül záródik be légmentesen a véleménybuborék, amelyben minden bonyolult problémára visszhangzik egy faék egyszerűségű válasz. Őket a lelkük mélyén már nem is a saját érdekeik, hazájuk, vagy a világ sorsa érdekli – egyedül az, hogy a gőgös felsőbbrendűségtudattal, előítéletekkel és gyűlölettel összeabroncsozott identitástábor győzzön.

A társadalmi, regionális, állami és nemzeti többes szám első személyt felváltja az identitás többes szám első személye. A „mi, melósok, értelmiségiek, atlantaiak, wisconsiniak, amerikaiak” valódi közösségét felülírja a „mi, haladók, felvilágosultak és humanisták”, illetve a „mi, hazafiak, keresztények és normálisok” hamis csordaszelleme. A „jó emberek” állnak szemben az „embertelenséggel”, a „jó amerikaiak” az „antiamerikaiakkal”. A táborok között a párbeszéd már nemcsak reménytelen, de még próbálkozni vele is árulás.

A „genderőrülettől” a BLM-en át a „szélsőjobbos, populista hullámig” számos dolog miatt divatos ma jelentőségteljesen Amerikára mutogatni, mondván, ami ott történik, az hamarosan ide is megérkezik. Ez sok esetben igaz is.

Csakhogy nekünk itt Európa perifériáján vigyázó szemünket egészen más miatt érdemes a Tengerentúlra vetnünk.

Ennek a szellemi szifilisznek a szuperterjesztői már nálunk is megjelentek mindkét oldalon, és igyekeznek minél szélesebb tömegeket megfertőzni vele. Karanténba zárni nem lehet – jogállamban nem is szabad – őket, de a józan ész C-vitaminját azért kezdjük el időben szedni. Mert ez ellen a kór ellen nincs oltás, s mire elérjük a nyájimmunitást, már túl sokan válnak birkává.

Balogh Gábor újpesti újságíró az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel. Olvass még tőle! Vitáznál vele? Írj!