+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2020. november 4. szerda, 14:55
Függetlenül attól, hogy jelenleg úgy tűnik, Biden nyeri az amerikai választásokat, nem szabad elfelednünk, hogy a közvélemény-kutatók, a fősodorba tartozó elemzők és újságírók, valamint persze a demokraták megint elszámolták magukat, és megint alábecsülték a Trump mögötti társadalmi támogatottságot. Ezzel muszáj lesz szembenézni, különben nehéz négy évünk lesz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az elmúlt hetekben sorra jöttek a Biden majdnem egyértelmű győzelmét hirdető, utólag nevetségesnek tűnő elemzések. Az Economist utolsó becslése például 3 százalékos valószínűséget jósolt Trump újrázására, a FiveThirtyEight előrejelzése pedig 10-20 százalék körül mozgott az elmúlt hónapokban.

 

A közbeszéd szinte már arról szólt, hogy a Képviselőház és a Fehér Ház mellett vajon sikerül-e a Szenátust is kékre festeni. Ugyan ezek az előrejelzések közvélemény-kutatási adatokon nyugodtak, tehát elvileg megbízhatónak kellene lenniük, de már akkor furcsának tűnhetett sokak számára, hiszen ez pont ugyanolyan jól hangzott a demokratáknak, mint a 2016-os fiaskó előtti napok.

 

Szerda reggelre kiderült, hogy ezt (szinte) mindenki benézte. Jelen állás szerint az elnöki verseny kimenete kétséges, a Képviselőházban csökkenhet a demokrata többség, a Szenátus pedig republikánus kézen maradhat. A kék hullám helyett a demokraták elhúzódó jogi és politikai harcokra és egy korlátozott mozgásterű Biden-elnökségre számíthatnak. Ha nem is ismétlődik meg a sokaknak tramuát okozó 2016-os választás, azért kijelenthető, hogy

 

a média és az elemzők nem készítették fel az amerikai lakosságot és a világot a választások drámájára.

 

Mindez azért dühítő nagyon, mert a mainstream valóság mellett létezett egy másik is, amelyik ha nem is látta előre, de sejtette, hogy Trumpnak komoly esélyei vannak. A fogadási piacokon például Trump esélyeit októberben 40 százalékra taksálták, és még a nemzetközi politikával foglalkozó magyar szakértők között is újra és újra felmerült, hogy a közvélemény-kutatások nem adnak pontos képet. Persze nem kellett ahhoz politikatudományi doktori fokozat, hogy az ember kételkedjen a Trumpot újra és újra alábecsülő elemzésekben: a 2016-os republikánus győzelmet is előrejelző brit komikus, Jonathan Pie is a „gyomrában érezte”, hogy az újrázás megtörténhet.

 

Ha nem derül ki, hogy rendszerszintű választási csalás és választói megfélemlítés történt (amire azért eddig nem sok jel mutatott), akkor a mainstream sajtónak és elemzőknek muszáj szembenéznie ezzel a csőddel – újra, mert ezzel már 2016-ban szembe kellett volna nézniük.

 

Egész egyszerűen nem arról a valóságról írnak, ami körbevesz minket. Nem érzik és nem látják a társadalmi és politikai folyamatokat, amelyeknek a megfigyelése a feladatuk.

 

Ez azért is rémisztő, mert általában ezek azok a források, amelyek el akarják dönteni a politikusokról, hogy „igazat” mondanak-e, és factcheckeléssel igaztalanságon akarják kapni a környezetüket. Félreértés ne essék: nem hazugsággal vádolom őket, csak azt állítom, hogy bizonyos okokból kicsit elszakadtak a valóságtól, vagy a vágyaikon keresztül látják azt.

 

Hogy miért tévedtek ekkorát, annak szerintem két valószínű magyarázata lehet.

 

1. A „szégyenlős Trump-szavazó”-elmélet nem elmélet

 

A 2016-os választások után került előtérbe a szégyenlős Trump-szavazó elmélet, amely szerint a közvélemény-kutatások azért becsülték brutálisan alá a republikánus jelölt támogatottságát, mert a Trump-támogatók nem akarták bevallani preferenciáikat. Hiszen a kialakult társadalmi légkörben a választók nem merték a liberális fősodorral ellentétes nézeteiket bevallani, csak a szavazófülkében. Ennek az elméletnek sok kritikusa is akadt, akik szerint egyrészt erre nincsenek közvetlen bizonyítékok, másrészt pedig nincs liberális véleményterror.

 

Ugyan igaz, hogy konkrétan a választások kapcsán nehéz bizonyítani egy ilyen állítást, de az elmúlt négy évben közvélemény-kutató cégek különböző módszerekkel megpróbálták a feltevést kutatni, és vannak rá jelek, hogy valóban létezik ilyen hatás. Például a megkérdezettek magukról nem, de a „szomszédjukról” már hajlandóak bevallani a politikailag inkorrekt nézeteket.

 

Ráadásul nem kell trumpistának lenni ahhoz, hogy az ember találkozzon ezzel a jelenséggel:

 

én egyszeri magyar kutatóként a nemzetközi akadémiai közösségben is gyakran érzem a nyomást, hogy szörnyülködjek Trumpon, ítéljem el, és szurkoljak aktívan a bukásának.

 

Tehát magát a jelenség létét tagadni kár, az már érdekes kérdés persze, hogy hogyan és mennyiben hat ez a választásokra.

 

2. A Trump-kampány nagyon okos

 

Tudom, sokkoló, de elképzelhető, hogy Donald Trump és kampánycsapata nem annyira buta, mint ahogy azt látni szeretnék sokan. Lehet, hogy a szakértők által előre nem látott módszerekkel, aktívan tudtak az utolsó napokban 2016-ban és 2020-ban is megfordítani körzeteket, növelni a támogatóik körét, és szó szerint kijárni a győzelmet.

 

Persze önmagában ez a magyarázat nem radikális, viszont ennek beismerése is két következménnyel járna: egyrészt azzal, hogy Trumpot rendre alábecsüli a média és a baloldal egyaránt, másrészt pedig a republikánus elnök stílusában, érveiben mégis van valami megnyerő, amivel meg tudja szólítani a választókat. És nem, nem azért, mert Trump butább szövegeket mond a buta embereknek.  

 

A két magyarázat persze nem zárja ki egymást, sőt, egyik kölcsönösen erősíti a másikat.

 

Trump lenézése hozzájárul ahhoz, hogy a választók ne vallják be nézeteiket, ez a társadalmi légkör pedig lehetőséget teremt arra, hogy a republikánusok észrevétlenül, de szisztematikus módon meg tudják szólítani a választókat.

 

Ezeket az okokat felgöngyölíteni nemcsak a demokraták, de a média és az elemzők feladata is.

 

Persze ha a cikk publikálása után fél órával kiderül, hogy már biztosan Biden nyerte az elnökválasztást, ezek a gondolatok a feledés homályába vesznek, a nyomás csökken az őszinte szembenézésre. Pedig akkor lenne csak igazán szükség rá, hogy a győzelmet helyesen értelmezzük, és ne térjünk vissza ugyanoda, ahonnan elindultunk.

 

Trump hatalmas és váratlan sikerei megmutatták, hogy komoly elégedetlenség van az amerikai társadalomban a mainstream demokrata és republikánus körökkel szemben, ez az elégedetlenség pedig jogos, annak választói manifesztációja pedig épp annyira demokratikus, mint bárki másnak a győzelme. Butának nézni Trumpot csak erősíti őt, sulykolni a kijelentéseinek butaságát nem fogja meggyőzni az embereket arról, hogy ne őt támogassák.

 

Mindezt nem azért hangsúlyozom, mert kifejezetten Trump-támogató lennék. Személy szerint nagyon örülnék neki – és az amerikai társadalom és a Nyugat számára is hasznosnak találnám –, ha az amerikai politikai életben egy kompetens, a republikánusellenességnél többet képviselő és a szavakban kifejezett identitáspolitikán túl is karakteres Demokrata Párt tudna jelölteket állítani. Ez termékeny hatással lehetne az európai (és magyar) baloldalra is, ami szintén nem a kreativitásáról lett híres az elmúlt években.

 

Mégis a szoros választások ellenére nem valószínű, hogy ez bekövetkezik: ahogy Donald Trump győzelme elfeledtette a Republikánus Párt vezetői válságát, úgy Biden elnökké választása is zárójelbe teheti ugyanezt a Demokrata Párt esetén. Kár érte.   

 

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Olvass még Szalai Mátétól az Azonnalin! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

„Nem várhatja el tőlem, hogy egy nappal később már egy teljesen kidolgozott tervvel állok elő” – védekezett a brit miniszterelnök szóvivője.

Kedden Markus Söder, bajor kormányfő visszavonulót fújt, és elfogadta a CDU elnökségének hétfői döntését Armin Laschet kancellárjelöltségéről. Vele szemben még a zöld kancellárjelölt is esélyes.

A széndioxid-kibocsátás éves növekedése 2021-ben a második legmagasabb lehet a 2008-as világválságot követő felépülés óta – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség.

Mélyülnek tőle a társadalmi egyenlőtlenségek, indokolja mindezt a világszervezet.

Újabb fejezetéhez érkezett az Angela Merkel utódlásáért vívott hatalmi harc a német jobboldalon: most minden szem Münchenre szegeződik.

Az Ibizába belebukott politikus azt kéri volt pártjától, hogy vegyék vissza. A párt közben azon vitázik, mennyire álljon bele a lockdownellenességbe.

A szállításügyi miniszter közben cukornádültetvényen pöffeszkedő ültetvényesnek nevezte a miniszterelnököt.

A hét kérdése

Annyi érv és ellenérv merült fel a nyitás kapcsán, hogy mi nem tudunk dönteni, mondjátok el ti, mit gondoltok helyesnek!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás