Szerző:
Szalai Máté
Függetlenül attól, hogy jelenleg úgy tűnik, Biden nyeri az amerikai választásokat, nem szabad elfelednünk, hogy a közvélemény-kutatók, a fősodorba tartozó elemzők és újságírók, valamint persze a demokraták megint elszámolták magukat, és megint alábecsülték a Trump mögötti társadalmi támogatottságot. Ezzel muszáj lesz szembenézni, különben nehéz négy évünk lesz.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Az elmúlt hetekben sorra jöttek a Biden majdnem egyértelmű győzelmét hirdető, utólag nevetségesnek tűnő elemzések. Az Economist utolsó becslése például 3 százalékos valószínűséget jósolt Trump újrázására, a FiveThirtyEight előrejelzése pedig 10-20 százalék körül mozgott az elmúlt hónapokban.
A közbeszéd szinte már arról szólt, hogy a Képviselőház és a Fehér Ház mellett vajon sikerül-e a Szenátust is kékre festeni. Ugyan ezek az előrejelzések közvélemény-kutatási adatokon nyugodtak, tehát elvileg megbízhatónak kellene lenniük, de már akkor furcsának tűnhetett sokak számára, hiszen ez pont ugyanolyan jól hangzott a demokratáknak, mint a 2016-os fiaskó előtti napok.
Szerda reggelre kiderült, hogy ezt (szinte) mindenki benézte. Jelen állás szerint az elnöki verseny kimenete kétséges, a Képviselőházban csökkenhet a demokrata többség, a Szenátus pedig republikánus kézen maradhat. A kék hullám helyett a demokraták elhúzódó jogi és politikai harcokra és egy korlátozott mozgásterű Biden-elnökségre számíthatnak. Ha nem is ismétlődik meg a sokaknak tramuát okozó 2016-os választás, azért kijelenthető, hogy
Mindez azért dühítő nagyon, mert a mainstream valóság mellett létezett egy másik is, amelyik ha nem is látta előre, de sejtette, hogy Trumpnak komoly esélyei vannak. A fogadási piacokon például Trump esélyeit októberben 40 százalékra taksálták, és még a nemzetközi politikával foglalkozó magyar szakértők között is újra és újra felmerült, hogy a közvélemény-kutatások nem adnak pontos képet. Persze nem kellett ahhoz politikatudományi doktori fokozat, hogy az ember kételkedjen a Trumpot újra és újra alábecsülő elemzésekben: a 2016-os republikánus győzelmet is előrejelző brit komikus, Jonathan Pie is a „gyomrában érezte”, hogy az újrázás megtörténhet.
Ha nem derül ki, hogy rendszerszintű választási csalás és választói megfélemlítés történt (amire azért eddig nem sok jel mutatott), akkor a mainstream sajtónak és elemzőknek muszáj szembenéznie ezzel a csőddel – újra, mert ezzel már 2016-ban szembe kellett volna nézniük.
Ez azért is rémisztő, mert általában ezek azok a források, amelyek el akarják dönteni a politikusokról, hogy „igazat” mondanak-e, és factcheckeléssel igaztalanságon akarják kapni a környezetüket. Félreértés ne essék: nem hazugsággal vádolom őket, csak azt állítom, hogy bizonyos okokból kicsit elszakadtak a valóságtól, vagy a vágyaikon keresztül látják azt.
Hogy miért tévedtek ekkorát, annak szerintem két valószínű magyarázata lehet.
1. A „szégyenlős Trump-szavazó”-elmélet nem elmélet
A 2016-os választások után került előtérbe a szégyenlős Trump-szavazó elmélet, amely szerint a közvélemény-kutatások azért becsülték brutálisan alá a republikánus jelölt támogatottságát, mert a Trump-támogatók nem akarták bevallani preferenciáikat. Hiszen a kialakult társadalmi légkörben a választók nem merték a liberális fősodorral ellentétes nézeteiket bevallani, csak a szavazófülkében. Ennek az elméletnek sok kritikusa is akadt, akik szerint egyrészt erre nincsenek közvetlen bizonyítékok, másrészt pedig nincs liberális véleményterror.
Ugyan igaz, hogy konkrétan a választások kapcsán nehéz bizonyítani egy ilyen állítást, de az elmúlt négy évben közvélemény-kutató cégek különböző módszerekkel megpróbálták a feltevést kutatni, és vannak rá jelek, hogy valóban létezik ilyen hatás. Például a megkérdezettek magukról nem, de a „szomszédjukról” már hajlandóak bevallani a politikailag inkorrekt nézeteket.
Ráadásul nem kell trumpistának lenni ahhoz, hogy az ember találkozzon ezzel a jelenséggel:
Tehát magát a jelenség létét tagadni kár, az már érdekes kérdés persze, hogy hogyan és mennyiben hat ez a választásokra.
2. A Trump-kampány nagyon okos
Tudom, sokkoló, de elképzelhető, hogy Donald Trump és kampánycsapata nem annyira buta, mint ahogy azt látni szeretnék sokan. Lehet, hogy a szakértők által előre nem látott módszerekkel, aktívan tudtak az utolsó napokban 2016-ban és 2020-ban is megfordítani körzeteket, növelni a támogatóik körét, és szó szerint kijárni a győzelmet.
Persze önmagában ez a magyarázat nem radikális, viszont ennek beismerése is két következménnyel járna: egyrészt azzal, hogy Trumpot rendre alábecsüli a média és a baloldal egyaránt, másrészt pedig a republikánus elnök stílusában, érveiben mégis van valami megnyerő, amivel meg tudja szólítani a választókat. És nem, nem azért, mert Trump butább szövegeket mond a buta embereknek.
A két magyarázat persze nem zárja ki egymást, sőt, egyik kölcsönösen erősíti a másikat.
Ezeket az okokat felgöngyölíteni nemcsak a demokraták, de a média és az elemzők feladata is.
Persze ha a cikk publikálása után fél órával kiderül, hogy már biztosan Biden nyerte az elnökválasztást, ezek a gondolatok a feledés homályába vesznek, a nyomás csökken az őszinte szembenézésre. Pedig akkor lenne csak igazán szükség rá, hogy a győzelmet helyesen értelmezzük, és ne térjünk vissza ugyanoda, ahonnan elindultunk.
Trump hatalmas és váratlan sikerei megmutatták, hogy komoly elégedetlenség van az amerikai társadalomban a mainstream demokrata és republikánus körökkel szemben, ez az elégedetlenség pedig jogos, annak választói manifesztációja pedig épp annyira demokratikus, mint bárki másnak a győzelme. Butának nézni Trumpot csak erősíti őt, sulykolni a kijelentéseinek butaságát nem fogja meggyőzni az embereket arról, hogy ne őt támogassák.
Mindezt nem azért hangsúlyozom, mert kifejezetten Trump-támogató lennék. Személy szerint nagyon örülnék neki – és az amerikai társadalom és a Nyugat számára is hasznosnak találnám –, ha az amerikai politikai életben egy kompetens, a republikánusellenességnél többet képviselő és a szavakban kifejezett identitáspolitikán túl is karakteres Demokrata Párt tudna jelölteket állítani. Ez termékeny hatással lehetne az európai (és magyar) baloldalra is, ami szintén nem a kreativitásáról lett híres az elmúlt években.
Mégis a szoros választások ellenére nem valószínű, hogy ez bekövetkezik: ahogy Donald Trump győzelme elfeledtette a Republikánus Párt vezetői válságát, úgy Biden elnökké választása is zárójelbe teheti ugyanezt a Demokrata Párt esetén. Kár érte.
A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Olvass még Szalai Mátétól az Azonnalin! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.