Trump klímaváltozáshoz való hozzáállásnál gyakorlatilag bármi jobb a globális klímacélok szempontjából, ezért én személy szerint egy fej káposztára is előbb szavaznék, mint Trumpra.
Ez a cikk egy olyan véleménycikk, ami kifejezetten leteszi a garast egy választáson induló jelölt mellett. Mégpedig a 2020-as amerikai elnökválasztási küzdelemben, nem is egyedüliként.
Nehéz vitatni: USA nehéz időszak előtt áll. A koronavírus-járvánnyal, az azt követő gazdasági válsággal, valamint a járványt jobban, határozottabban kezelő Kínával végleg véget ért az a kegyelmi időszak – az az illúzió –, amit az USA a hidegháború győzteseként élvezhetett.
Az idei év azt is megmutatta, hogy a nagy külpolitikai kihívások mellett az USA társadalma is a penge élén táncol: George Floyd halála mentén a még mindig létező rendszerszintű rasszizmus, a járvány kapcsán pedig egyrészt az egészségügy fonák helyzete, másrészt a vagyoni egyenlőtlenségek mutatkoztak meg még a szokásosnál is keményebben.
Mondjuk ki: az USA az elmúlt hónapokban leginkább úgy nézett ki, mint egy harmadik világbéli „failed state”.
A feketéket tényleg havi rendszerességgel nagyjából ok nélkül hátbalövő vagy nyakontérdelő rendőröktől a tüntetőkre lövöldöző, rendőrök által támogatott szélsőjobboldaliakon át a válság első jelére egekbe szökő munkanélküliségig és az ingyenkaját osztó helyek előtt kígyózó sorokig.
Ezek kapcsán az ember elgondolkodik: valójában miért tekintettünk valaha is példaképként erre az államra, ami a rendszerszintű elnyomásra és a környezetpusztító vadkapitalizmusra építve dominálta a világot? Lehet-e a 21. században más módon újra példakép az USA? Szerintem nem lehet. Ettől függetlenül most elnököt kell választaniuk, és mint minden választáson, itt is van a két rossz opció közül egy kevésbé rossz.
Ki lehetne tehát jó elnöke az USA-nak? És melyik amerikai elnök lenne jobb a világnak?
Vonzó lenne azt mondani a mi szempontunkból, hogy az egyébként hétről hétre szórakoztatóbb műsort produkáló Trump alatt egyre inkább megőrülő és jelentőségéből veszítő USA jó esély lenne arra, hogy az EU végre gatyába rázza magát, megszervezze a saját katonai védelmét, és politikailag is egységesebb legyen. De ez egy vágyálom, aminek valószínűleg az lenne a vége, hogy Oroszország lerohanja Európát, miközben Brüsszelben mindenki annyit írna Twitterre, hogy „deeply concerned”.
A legfontosabb szempont most egyébként sem ez, hanem az, hogy a következő évtizedben enyhítsük a klímaváltozás hatásait,
ami minden jelenlegi tudásunk szerint az évszázad – és a következő évszázadok – legnagyobb problémája lesz. Ennek a problémának a megoldásában pedig központi kérdés, hogy hol áll az USA.
Donald Trump üzenete ezen a vonalon teljesen világos volt a környezetvédelem leépítésével, a környezetszennyező cégek érdekében végrehajtott deregulációval és azzal, hogy kiléptette az USA-t a párizsi egyezményből.
Mivel ennél a hozzáállásnál gyakorlatilag bármi jobb a globális klímacélok szempontjából, ezért én személy szerint egy fej káposztára is előbb szavaznék, mint Trumpra.
Ez a nagy szerencséje Joe Bidennek – mármint az én szerény endorsementem szempontjából –, na meg az, hogy Trumppal ellentétben inkább csak olyan hazugságokat mond, amiket nem lehet két perc alatt leleplezni.
Jóval kétségesebb, hogy a többi ügyben: a vagyoni egyenlőtlenségek, az intézményes rassziszmus, a sokak számára elérhetetlen egészségügy – és akkor menjünk tovább: a megfigyelési kapitalizmus, a nagy online monopóliumok feldarabolása ügyében – tud, vagy egyáltalán akar komolyabb eredményeket elérni.
A másik érv pedig az, hogy
Donald Trump twittere a bukása esetén valószínűleg csak még szórakoztatóbb lesz.
Olvass még Pintér Bencétől az Azonnalin!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
