Mivel a világ gázigénye nő, az oroszoknak eszük ágában sincs visszafogni a nem megújulók termelését

Szerző: Galavits Patrik
2020.11.02. 11:32

Igyekeznek tisztábban termelni, de amíg más országok nem győzik tőlük venni a gázt, ők sem akarnak másból pénzt csinálni.

Mivel a világ gázigénye nő, az oroszoknak eszük ágában sincs visszafogni a nem megújulók termelését

Oroszország nem fogja vissza a fosszilis energiahordozók termelését a következő évtizedekben, hiába lenne ez fontos klímavédelmi szempontból. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Guardiannek azt mondta,

„nem látjuk, hogy a közeljövőben a gáztermelés csúcsára érnénk” – ezt azzal indokolta, hogy a világ lakossága egyre több gázt igényel, ezért annak kitermelése is növekedni fog, legyenek bármilyen klímacélok.

A Guardian ugyanakkor kiemeli, hogy az akár 50 százalékkal is növekvő gázkitermelés mellett Oroszország a tisztaégésű hidrogén és szén-dioxid-befogási technológiák fejlesztésében is vezető szerepre tör. Ezekkel a nagyobb gázkitermelés mellett lenne esély a környezeti terhelés csökkentésére.

Ugyanakkor a jelenlegi 680 milliárd köbméteres gázkitermelést 2035-ig egybillióra bővítenék.

Tankerhajókon is sokkal több gázt exportálnának, közben pedig az Északi Áramlat nevű gázvezetéken továbbra is 200 milliárd köbméter érkezne minden évben.

„A természetes gáz lehet környezetbarát energiaforrás. Úgy hisszük, ennek aránya a globális energiamixben csak növekedni fog. Szerintünk ez nemcsak Európára, hanem az egész világra is igaz” – fogalmazott Novak.

A miniszternek abban egyébként igaza van, hogy a gáz környezetbarátabb energiaforrás a fűtéshez, mint például a szén: utóbbihoz képest a gáz ugyanis nagyjából feleannyi üvegházhatású gázt juttat csak a levegőbe. Ugyanakkor a Nemzetközi Energiaügynökség egy jelentése alapján az EU azt tartaná kívánatosnak, hogy a 2020-as évek végére az európai gázfelhasználás nyolc százalékkal a 2019-es szint alá essen.

Oroszország, a hidrogénnagyhatalom

Novak ezzel együtt hangsúlyozta, hogy Oroszország a környezetkímélőbb energiaforrásokról sem mond le. Ilyen lehet az általa is hangoztatott hidrogén gyártása. Ezt kétféleképpen lehet mesterségesen előállítani: elektrolízissel, ebben az esetben a hidrogén- és oxigénmolekulákat választják szét, illetve pirolízissel. Ekkor a szén-dioxidot „választják le” a gázról. Novak szerint Oroszország mindkét technika alkalmazására képes, emellett pedig a szén-dioxidot befogó technikák alkalmazását is lehetségesnek tartja.

„Eddig minden ilyesmi meglehetősen drágának számított, de úgy gondoljuk, hogy miként a megújuló energiaforrások árai is csökkennek, úgy a hidrogéntermelésé is változni fog.

Gyárthatunk hidrogént és szállíthatjuk is, és a technológiát is eladhatjuk külföldre” – mondta Novak.

Az energiaügyi miniszter azt is elmondta, hogy szerinte Oroszország sokat tesz a klímavédelmi célok eléréséért. Egyes kutatások azért egészen más következtetésekre jutnak: a Carbon Action Tracker nevű civil szervezet nemrégiben „kritikusan elégtelennek” nevezte többek között az orosz klímavédelmi intézkedéseket is.

NYITÓKÉP: Zapoljarne olaj- és gázföldje FOTÓ: Orosz Kormány / Wikimedia

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek