Nem az SZFE-ügy buktatja meg a NER-t, hanem amit ezek a fiatalok képviselnek

2020.10.24. 09:03

Milyen gyakran járnak színházba az SZFE mellett szombaton kiállók? Mi a különbség a Vidnyánszky-féle hazafias, és a szerinte az SZFE-n vallott liberális színjátszás között? És vajon belebukhat-e a NER a színművészetisek kitartásába? Október 23-i videó!

A Műegyetem rakpartról indultak, majd az egész Rákóczi utat megtöltötték az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mellett tüntetők október 23-án. A színművészetisek mellett szakszervezetisek, tanárok és egészségügyi dolgozók is felszólaltak. Az üzenetük egybecsengett: ez az ügy már nem csak az SZFE-ről szól.

A tüntetésen arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon mit gondolnak a jelenlévők az SZFE élére kinevezett kuratóriumi elnök, a kormánnyal kitűnő kapcsolatot ápoló rendező, Vidnyánszky Attila által kívánatosnak tartott hazafias színjátszásról, és mit értenek vajon az általa ezzel szembeállított, szerinte az SZFE-n oktatott liberális színház alatt. Noha a többség szerint csak jó színház van meg rossz, azért volt olyan, aki elmondta, az SZFE-ügy miatt lett nyitott arra, hogy megnézzen egy Vidnyánszky-előadást, és akadt, aki édesanyja példáját hozta fel: „Horthy Miklóson gúnyolódtak a színpadon, az anyám fölállt, és kiment.” Az énekesnő-színésznő Péterfy Bori fogalmazott a leginkább konkrét módon:

„Ez egy faszság. Van jó színház meg szar. (...) Amikor azt mondja, hogy a család szentségről akar színházat, meglepődöm. Nem olvasott Shakespeare-t vagy netán nem ismeri Csehovot?”

Noha a tüntetés szervezői külön kérték mindenkitől, hogy pártjelvények nélkül jöjjön, az SZFE ügye érthető módon – a CEU-éhoz hasonlóan – az ellenzékiek körében is az egyik első számú kormányellenes ügy lett. Miután október 23-a is alapvetően egy diáktüntetésből nőtte ki magát, azt is megkérdeztük a tüntetőktől, hogy vajon képes lesz-e szerintük arra az SZFE körüli felhajtás, hogy megbuktassa a NER-t. Itt kifejezetten szkeptikusak voltak az általunk megkérdezettek. a többség szerint a tüntetés nem erről, hanem konkrétan magáról az egyetem és az ott tanulók jövőjéről szól. A többiek drukkolnak és reménykednek.

Ha nem vagy képben az üggyel és elmélyednél benne jobban

A színművészetisekkel korábban kétszer is foglalkoztunk hetente jelentkező podcastunkban, a Helyzetben: először július 10-én, még az egyetemfoglalás előtt beszélt ebben Upor László megválasztott rektor, valamint két hallgató, Podlovics Laura és Milovits Hanna. Szintén ekkor számoltunk be egy másik fotóriportban arról, hogyan tüntettek az SZFE-sek egyetemükért a Kossuth téren, mialatt az országgyűlés éppen megszavazta alapítványi kézbe adásukat. Majd október 9-én újra a Helyzet vendége volt két SZFE-s: Aujeszky Nóra és a HÖK-elnök Csernai Mihály beszélt az akkor egy hónapja tartó egyetemfoglalás tapasztalatairól.

Vitárius Bence

Az ember, aki rajzol, amíg a többiek írnak.

olvass még a szerzőtől
Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek