Gulyás Gergely: Ha szükség lesz az utcai maszkviselésre, akkor a kormány képes lesz bevezetni

2020.10.22. 14:49

Az Azonnali kérdésére a miniszter a kormányinfón azt is elmondta, hogy terveznek új szabályokat bevezetni a magyarországi síszezon megmentésére, valamint hogy majd akkor hozza meg a kormány a határozatot a Lánchíd felújítására adott kormányzati forrásról, ha már egy „kapavágás” történik végre a hídon.

Gulyás Gergely: Ha szükség lesz az utcai maszkviselésre, akkor a kormány képes lesz bevezetni

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról számolt be: a fertőzésszámok tekintetében 8 országnál állunk jobban, és 18 országnál rosszabbul az Európai Unión belül, míg

az egymillió főre számolt halálesetek 357 fős EU-átlagához képest Magyarországon ez a szám 129.

Gulyás kiemelte, hogy fontos megbecsülnünk az egészségügyi dolgozókat, így a korábban bejelentett, november eleji 20 százalékos fizetésemelés továbbra is járni fog az ápolóknak, amit 2022 elején egy újabb, 30 százalékos emelés fog követni.

Az oltóanyagról is szó esett, az EU legutóbb az Astra Zenecával írt alá erről szerződést, a magyar kormány pedig 6,5 millió oltóanyagra vállalt kötelezettséget 13 milliárd forint értékben. Gulyás hozzátette, hogy

Oroszországban és Kínában már használják is az ott fejlesztett oltóanyagokat, amiket be fogunk vizsgálni, és a kormány azt javasolja: ha ezek valós védelmet nyújtanak, vásároljunk belőlük.

Az ingyenessé tett infuelnzaoltásokról szólva Gulyás elmondta: Magyarországon jelenleg 1,3 millió oltóanyag van influenza ellen, ami még akkor is elegendő, ha kétszer annyian oltatják be magukat, mint tavaly, de szükség esetén tudunk többet is beszerezni.

Szó esett a turizmusról is, az új SZÉP-kártya szabályokat meghosszabbítják 2021 nyaráig, a szálláshely, a szabadidő és a vendéglátás alszámlákra összesen 800 ezer forintot lehet feltölteni. 

A kormány, nem szeretné, ha megállna a turizmus, Gulyás pedig azt javasolta, hogy senki ne menjen idén külföldre síelni, mert külföldi síterepeken alakultak ki az első európai gócpontok.

Az Azonnali kérdésére, hogy a belföldi síszezonra készül-e a kormány új járványügyi intézkedésekkel, szabályokkal, Gulyás elmondta, hogy igen,

de még van idejük az ilyen döntések meghozatalára, ugyanis itthon csak december elején kezdődik a síszezon.

Szintén az Azonnali kérdésére, hogy lesz-e kötelező kültéri maszkviselés itthon, mint Kolozsváron vagy Olaszországban, a miniszter elmondta: a koronavírus két, de még másfél méternél sem tud fertőzni, így mondjuk

egy erdőben nem igazán hatásos a maszkviselés, utcán viszont az lehet, és ha szükség lesz egy ilyen intézkedésre, akkor azt képes lesz meghozni a kormány.

Kérdésünkre, hogy van-e egy lélektani határ az esetszámok tekintetében, ami után már nem lesz érvényes Orbán Viktor miniszterelnök kijelentése, hogy az élet nem állhat meg, a gazdaságnak működnie kell, Gulyás nem tudott mondani konkrét számot.

Rákérdeztünk kollégánk esetére is, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, és őt ugyan hatósági karantén alá helyezték, a lakótársát viszont nem. Gulyás szerint a lakótársat is kötelezni kellett volna a karanténra ebben az esetben.

Az Azonnali kérdésére, hogy ha már újra megígérték, hogy odaadják a Lánchíd felújítására a korábban is megígért hatmilliárd forintot a fővárosnak, akkor mikor fogják meghozni az ehhez szükséges kormányhatározatot, amiben kimondják, hogy ezt az összeget kizárólag a hídfelújításra adja a kormány, Gulyás elmondta, hogy

szeretnék, ha egy „kapavágás” már történne a Lánchídon, és nem érzi úgy, hogy ők lennének késésben.

Amikor szükséges lesz, majd meghozzák a szükséges határozatot – konkrét időpontot vagy munkafázist, hogy mégis mikor szeretné ezt elintézni a kormány (ha megkötötte a főváros a szerződést a kivitelezővel, vagy a kivitelező elkezdi a munkálatokat?) nem volt hajlandó mondani a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Újságírói kérdések kapcsán szó volt még többek között az alábbiakról:

+ Borka-Szász Tamás DK-s önkormányzati képviselő áramlopásos ügyére reagálva Gulyás hangsúlyozta, hogy lopni tilos ellenzéki politikusoknak is, majd mivel bitcoin bányászásához használta a képviselő az áramot, az is kiderült, hogy a magyar jogrendszerben nem akarják szabályozni a kriptovalutákat, az egységes szabályozás kidolgozása uniós szinten történik.

+ Varga Judit pozitív koronavírustesztjét követően volt hőmérés a tegnapi kormányülésen.

+ Nincs terv a digitális átállásra az oktatásban, rendesen akarják működtetni az intézményeket.

+ Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy az idén Budapesten megtartandó MTV Music Awards jó lehetőség az ország számára, hogy világszerte több százezer ember ismerje meg a főváros helyszíneit, illetve az is kiderült, hogy a gálával kapcsolatos pénzek felett a Nemzeti Turisztikai Ügynökség rendelkezik, ami végülis közpénz.

+ Ferenc pápa kijelentésére, hogy a homoszexuálisok is Isten gyermekei, joguk van a családhoz, és az élettársi kapcsolathoz, Gulyás elmondta, hogy Magyarországon tíz év keresztény-konzervatív kormányzás alatt biztosították ezt a jogot számukra.

+ A járvány második hullámának tetőzését korábban december-január környékére tették, most az ezt firtató újabb kérdésre az volt a válasz, hogy „meglátjuk”.

+ Arra a kérdésre, hogy míg kormányinfón részt vehetnek újságírók személyesen is, az operatív törzs sajtótájékoztatóin miért nem, Gulyás elmondta, hogy ő minden javaslat ellenére is ragaszkodik az újságírókhoz, és vállalja az ezzel járó egészségügyi kockázatokat.

+ Az október 23-i ellenzéki tüntetéseket a miniszter úgy kommentálta, hogy szerinte nem fenyegeti az ellenzéki pártokat az a veszély, hogy tömegek jelennek meg a rendezvényeiken, viszont a kormány szerint most jobb, ha nem tartanak nagy megemlékezéseket.

NYITÓKÉP: MTI

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek