Bécsben a járvány ellenére is megtartják a karácsonyi vásárokat

Szerző: Bukovics Martin
2020.10.22. 13:52

Noha Budapesten és Dél-Tirolban is elmaradnak idén a karácsonyi vásárok, Ausztria fővárosa a kínai koronavírus tombolása közben is ragaszkodik hagyományaihoz.

Bécsben a járvány ellenére is megtartják a karácsonyi vásárokat

A koronavírus-járvány második hullámának várható decemberi tetőzése miatt Budapesten mégsem tartják meg idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, és hasonlóra jutott az észak-olaszországi német autonóm tartomány, Dél-Tirol vezetése is. Sőt, Ausztrián belül is vannak óvatosabb tartományi vezetések: Alsó-Ausztriában (Niederösterreich) például mindegyiket lemondták.

Bécsben azonban nem adják ennyire könnyen a hagyományaikat: csütörtökön közzétették azon 18 bécsi karácsonyi vásár listáját, ahol biztonsági előírásokkal ugyan, legkorábban november 13-ától kezdve az advent teljes időszakában bárki átengedheti magát egy kicsit az ünnep forraltboros hangulatának. 

A szabályok világosak: az összes vásár teljes területén szájmaszkban kell lennie mind az eladóknak, mind a vendégeknek (az arcpajzs felejtős, azt Ausztria eleve be is tiltja), azt csak és kizárólag bizonyos, étel-italfogyasztásra külön kijelölt helyeken lehet levenni. Azaz igen, még a konténervécékben és mosdók belsejében is kötelező a maszk.

Noha Magyarországon a legtöbb embernek alapvetően a bécsi városháza előtti tömegiszonyos, giccses, főleg kelet-európai turisták által látogatott Christkindlmarkt jut eszébe, nem győzzük hangsúlyozni, hogy még idén is 18 karácsonyi vásár lesz Bécsben: a helyieknek rendre van is egy titkos tippje, egy olyan karácsonyi vásár, amelyen a dekoráció és a környezet különösen szép, és az étel- és italkínálat túlmutat a logózott bögrébe öntött forró bolti puncson.

Mivel Bécsben az adventi szezonban megszokott tömegturizmus idén kiesik, ezért akár még a városháza előtti vásár is hangulatos lehet.

A bécsi gazdasági kamaránák mégis úgy készülnek, hogy a legtöbb érdeklődő továbbra is ezt a helyszínt akarja majd felkeresni, ezért erre a vásárra külön biztonsági intézkedéseket hoztak. Mégpedig ezeket:

+ Lámpát szerelnek fel minden bejárathoz, és csak zöld jelzés esetén lehet bemenni a vásár területére, ekkor tudják ugyanis garantálni, hogy annyi ember van bent, amennyi még tudja tartani az egyméteres távolságot egymástól.

Noha webkamerák eddig is voltak a városháza előtti karácsonyi vásáron, ezt a biztonságiak most külön fogják figyelni, ezek alapján döntik ugyanis el, hogy pirosra vagy épp zöldre rakják-e a bejáratnál lévő lámpát. A vásár területén mindeközben a hangulat kedvéért angyalszárnyas biztonsági őrök hívják fel az emberek figyelmét a járványügyi előírások betartására. A távolságtartás betartására az aszfaltra festett jelzések is felhívják majd az emberek figyelmét.

+ Hogy több legyen a hely, és tartható legyen az egyméteres biztonsági távolság, az eddig megszokott 150 árusstand helyett idén csak 115 lesz. Ennek persze az is az oka részben, hogy többen le is mondták már előre a vásáron való részvételt a bizonytalan járványhelyzetre hivatkozva. 

A vásár közvetlen közelségében lesz egy tesztelőstand is, ahol egy magáncégnél bárki letesztelheti magát a kínai koronavírusra.

A többi karácsonyi vásárról egyelőre annyit tudunk, hogy lesz, ahol nem lépnek fel zenészek, míg a schönbrunni kastély előttinél felállítanak egy forgalomszámlálót annak érdekében, hogy ne legyen egyszerre túl sok ember a vásár területén.

Itt a Kurier felsorolta mind a 18 bécsi karácsonyi vásár nevét, pontos helyszínét és várható nyitvatartási idejét is. Jó puncsozást!

FOTÓ: Bwag / Wikimedia Commons

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek