Ha valaki kilóg a hatalom seggéből, az a baloldal! Jeszenszky Zsolt az Azonnalinak

Szerző: Varsányi Bence
2020.10.21. 06:59

Hogyan lett a DJ Szövetség elnökéből a migrációs válság alatt „politikai hobbista”? Hogyan vette fel a kesztyűt a jobboldal a baloldallal szemben a trollkodással? Miért halott szerinte a humor nyugaton? Az Azonnali véleményvezérek-interjúsorozatában Jeszenszky Zsolttal beszélgettünk, akinél saját bevallása szerint „csak a Rolling Stones tudja keményebben tolni”.

Ha valaki kilóg a hatalom seggéből, az a baloldal! Jeszenszky Zsolt az Azonnalinak

Ez itt az Azonnali interjúsorozata a legfontosabb hazai véleményformálókkal. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy kik ők, mi mozgatja őket, és eleve hogyan látják a szerepüket és felelősségüket a magyar nyilvánosságban. Az első nyolc rész itt olvasható.

Kezdjük a legfontosabbal: milyen érzés volt rizsparókában bádogvödörbe hugyozni a Festetics kastély előtt a Pesti TV promóvideójában?

Kibaszott jó, ugyanis ezt a poént én találtam ki, hogy csináljuk meg. Valójában viszont az eredeti inspiráció – ezt szerintem nektek árulom el először – nem titok, csak ismerni kell hozzá egy filmet, Mel Brooks History of the World-jét.

Mel Brooks egy zseni, óriási filmjei vannak. Ebben például nagyon parodisztikusan, nagyon humorosan megy végig a világtörténelmen. Van egy jelenet, ahol XIV. Lajos udvarában a király beszélget a márkival, és jön a hugyos fiú, aki hasonlít a királyra, mert mindkettőt Brooks játssza. Innen jött a poén, amit egy kicsit átvariáltunk a mi történetünkhöz, csináltunk belőle egy trashváltozatot.

A következő kérdésem az lett volna, hogy akkor ez-e az a bizonyos, a baloldal által sokszor keresett, és gyakran számonkért jobboldali humor – de így már világos.

A baloldal mindig számonkér, minden egyes megnyilvánulásában azt akarja megmutatni, hogy ő micsoda morális felsőbbrendűséggel rendelkezik, és a jobboldal meg mennyire nem. A jobboldal ugye eleve nem is lehet vicces, a humor szerintük baloldali.

Én ezt a baloldali humort nagyon várom már egy ideje, hogy legyen, mert nem nagyon találkozom vele.

A humorérzék olyan szinten hiányzik a baloldalról, hogy ha az ember elsüt egy poént, azt ők elképesztően komolyan veszik.

Biztos van egy csomó poénunk, ami nem jó, de ezek poénok. Ők meg olyan szinten kezdenek el ezeken túrázni, olyan feneket kerítenek neki, olyan morális spirálba keverik magukat… És ugye elkezdenek moralizálni, számonkérik, hogy na, akkor ez az a bizonyos keresztény-konzervatív gondolat. Ez a mániájuk, ez az egyik kedvenc fejlövésük. Szánalmasan unalmas, hogy állandóan ezzel jönnek.

Amikor ezt a videót csináltátok, nem tartottatok attól, hogy esetleg az idősebb kormánypárti nézőknek is sok lesz? Hogy rosszul fog lejönni nekik?

Akkor rosszul jön le nekik. Azóta egyébként néhány túlbuzgó, naftalinszagú „igazikonzervatív” a kastély vezetésén kérte számon a jelenetet, így az ő kérésükre már nem vetítjük. Mi nem mérjük patikamérlegen, hogy ez a humor kinek hogy jön le, hanem csináljuk a humort. Van olyan, hogy nem találunk be, benne van a tévedés lehetősége, de szerintem a humornak ez a lényege.

A humor meghalt az elmúlt tíz évben, mert a politikailag korrekt liberális kánon nem engedi, mert nem szabad megsérteni az emberek érzékenységét.

Magyarországon a Fidesz van hatalmon tíz éve.

A kultúrában nincs Fidesz. A tömegkultúrában pláne nem, az nemzetközi, abban aztán végképp el van maradva a jobboldal. Nézzük meg: ma már az összes amerikai humorista otthon ül a seggén, mert nemcsak a koronavírus miatt nincsenek fellépések, hanem mert mindegyiknél vagy előástak valami harminc évvel ezelőtti sztorit, amikor állítólag valami csajnak rácsapott a seggére, vagy elővettek egy régi szkeccséből egy olyan jelenetet, ahol elmondott egy skót, lengyel, zsidó vagy muszlim viccet. Keresztényt azt nem, az az egy csoport van, amit lehet támadni. Elmondott valami viccet, ami állítólag sérti valakinek az érzékenységét, és ebből patáliát csaptak. A humor halott a nyugati világban.

Mi meg azt mondjuk, hogy a humornak az a dolga, hogy legyen provokatív, legyen kockázatos, és néha tévedjen.

A humorban az is benne van, hogy néha szar. És akkor mi van? Semmi, majd a következő jó lesz.

Miért nem humoristának mentél?

Mert nem vagyok humorista, nincs olyan jó humorom. (Nevet.) Állítólag vicces csávó vagyok – ezt szokta mondani a másik nem –, de ettől én még nem gondolom magam „gagmannek” egyáltalán. A két Áron, Ambrózy és Takács zsenik ilyen téren, nekem néha van egy-két jó ötletem, de attól, hogy az embernek vannak poénjai, még nem kell standuposnak mennie.

Sőt, szerintem kifejezetten ne menjen standuposnak, mert azt látjuk, hogy a standuposoknak viszont nincsenek jó poénjaik. Ugyanazokat a sémákat erőltetik, meg persze imádnak politizálni is. Mi csak csináljuk ami eszünkbe jut, és ha tetszik valakinek a mi oldalunkon, akkor azt mondjuk, hogy tök jó, hogy értik a humort nálunk is, ha a másik oldalon tetszik valakinek, akkor azt mondjuk, hogy jaj, de jó, hogy vannak jófej emberek, akik értékelni tudják.

Én tudom értékelni Hajós András humorát is, pedig politikailag mást gondolunk a világról – de ha valami vicces, akkor az vicces.

Villám Géza humorát is tudtam értékelni, amikor éppen vicces volt, pedig vele is mást gondolunk a világról.

Bödőcs Tiborról mit gondolsz? Politikailag gondolom vele sem értesz egyet, ő nagy kritikusa az Orbán-rendszernek.

Én meg Bödőcsnek vagyok elég komoly kritikusa. Egyszer láttam egy jelenetét, és egy másodpercet nem bírtam röhögni, pedig ez sok-sok évvel ezelőtt volt, és akkor még szó nem volt arról, hogy ennyire beleállt volna az Orbán-rendszerbe. Amit azóta csinál, csak azt igazolja, amit akkor gondoltam:

egy unalmas, nárcisztikus figura, aki állítólag régen humoros volt.

Én akkor még nem ismertem, de amióta ő megtörtént és elhitte magát, azóta a megúszásra játszik. A megúszásnak a standup világában az egyik mindenki által alkalmazott, sztenderd formája a sztori, hogy gyerekkorában az apja részegen jött haza a kocsmából, az anyja sírt, őt meg verték, és ennek a variációi. Vagy azért verték, mert szemüveges volt, vagy mert büdöset fingott. Ez állandó, visszatérő standup-poén, mindenki előadja, full megúszás. A másik megúszás, amivel szintén mindig lehet pontokat szerezni, hogy ha szidod Orbánt. Bödőcs ezekbe állt bele.

Gyurcsányról is csinált paródiát.

Csinált Gyurcsányról is, de most mondtad, hogy komoly kritikusa az Orbán-rezsimnek. Innentől kezdve van egy stabil célközönsége, aki mindig fog rá jegyet venni, és inni fogják a szavait.

Az, hogy nárcisztikus, mennyire lehet kritikája egy nyilvánosságban dolgozó embernek? Valamilyen szinten minden közszereplő az, nem?

Az exhibicionizmus tökre rendben van a közszereplőknél, anélkül nem lehet se humoristának, se politikusnak lenni.

A nárcizmus viszont már patologikus eset. Nyilván nehéz a kettő közötti vonalat meghúzni, de ez az orvosok dolga, hogy megtalálják.

Mindenhol politikai hobbistaként mutatnak be, sőt, ez a műsorodnak is a címe a Pesti TV-n. Mit jelent ez?

Mindenkinek azt jelenti, amit gondol róla. Egy reggel találtam ki, talán futás közben, amikor még a Simicska-féle Hír TV-ben szerepelgettem. Mindig az volt a kérdés, hogy hogyan mutassanak be, mert nem vagyok professzionálisan jártas a politikában, sokáig nem is nyilvánultam meg politikai kérdésekben. Azt nem mondom, hogy nem érdekelt soha, mert ugye ezt családilag nem lehetett megúszni. Nem is akartam, mindig volt véleményem, de nem követtem szorosan az eseményeket, nem foglalkoztatott napi szinten a politika.

Akkor kezdtem el ezzel teljesen ösztönösen foglalkozni, amikor a migrációs válság keltette hullámok nagyon fölbaszták az agyam. Ment ugye akkor a jóemberkedés, mindenki vitte a szendvicseket – vagyis nem mindenki, csak aki vitte, az nagyon látványosan tette, és állandóan posztolta, hogy ő mennyire jó ember, és szegény menekültek –, és

én merészeltem azt írni, hogy nem tudom, hogy az egész hogy van, de azért gondoljuk már végig, hogy biztos-e, hogy mindenki menekült, meg hogy be kell-e fogadnunk őket, amikor azt se tudjuk, hogy kicsodák, micsodák.

Járják végig azt a hivatalos procedúrát, amit egyébként minden Magyarországra érkező, és Európában letelepedni kívánó külföldi.

Nem tudtam akkor, hogy hova kell besorolni a gondolkodásom, de azt mondanám, hogy reális, középen álló volt: igen, adjunk segítséget, de azért nézzük már meg, hogy kinek. És ami a legfontosabb, ők is tartsák be a szabályainkat.

Na, hát ami össztüzet kaptam erre az akkori ismerőseim egy részétől, az annyira fölbaszta az agyam, hogy azt gondoltam, „a kurva anyátok, mi a faszt képzeltek, hogy azért, mert nekem van egy véleményem, rögtön megbélyegeztek”?

Jött a fasisztázás, a szívtelenezés. Teljes össztűz.

Akkor elkezdtem ezzel komolyabban foglalkozni, és írtam hosszabb Facebook-posztokat, semmi extra. Elkezdték őket szemlézgetni itt-ott, majd hívtak az ATV-be meg a Hír TV-be, így alakult ez az egész. Aztán ebben a folyamatban valahol egyszer csak eszembe jutott, hogy hát oké, hogy a DJ Szövetség elnöke vagyok, de az egy tök másik sapkám, ne így mutassanak be, annak semmi relevanciája ezekben a műsorokban, és mondtam, hogy akkor politikai hobbista vagyok.

Így, jó pár év közéleti tevékenység után még mindig helytálló ez a meghatározás?

Ez most már brand. Egyébként helytálló, mert most sem vagyok nemhogy politikus – nem is akarok lenni –, de politikai elemző sem. Nem elemzem a politikát, de nyilván mondok véleményt róla.

Van ez a szó, hogy véleményformáló… egy kicsit fennhéjazó, fellengzős, főleg, ha az ember magára használja.

De ha más mondja, akkor is van egy hülye csengése annak, hogy megmondóember vagy influenszer.

Az influenszert is visszautasítod? Naponta posztolsz Instagramra, van jópár követőd is.

Igen, relatíve sok van, Facebookon 27 ezer, Instagramon olyan 3 500. Ez nem számít olyan nagyon soknak azoknak a szintjén, akik magukat influenszereknek hívják. (Nevet.)

A politikával foglalkozók között azért ezek a számok viszonylag magasak.

Igen, ez egy niche, itt van egy plafon, hogy mennyi követőm lehet valaha is.

Szakértők szerint mondjuk messze vagyok ettől a plafontól.

Szakértőkkel is konzultálsz az oldalaidról?

Van egy profi, aki a barátom is egyben, ő segít a közösségi oldalaimmal. Az a baj, hogy egyszerűen nincs időm arra, hogy megcsináljam azokat a dolgokat, amiket tanácsol – pláne most, a Pesti TV indulásakor. Jelenleg picit lassabban fejlődik az online jelenlétem, mint az elmúlt egy évben.

A Pesti Srácok oldalán a bemutatkozó szövegedben konzervatív liberálisként határozod meg magad. Ez mit jelent?

Ez érdekes, főleg annak tükrében, amit a miniszterelnök írt, hogy ez a kettő üti egymást. Én abszolút értem azt is, amit ő mond, és ha a két szónak a mai értelmezését vesszük, akkor tényleg üti egymást sajnos, mert a mai politikai gondolkodásban nagyon-nagyon szemben áll két iskola: az egyik konzervatívnak, a másik liberálisnak nevezi magát, vagy legalábbis jobb híján ezeket a kifejezéseket használjuk rá.

A mai liberálisnak viszont igazából semmi köze nincs a liberalizmushoz. Már magában a szóban ott az ellentmondás: a szabadság.

A magukat ma liberálisnak gondolók semmilyen formában nem szeretik a szabadságot. Sem a szólás, sem a lelkiismeret, sem a fegyverhasználat szabadságát.

Azt gondolják a világról, hogy van egy helyes út, egy általuk helyesnek vallott morálfilozófiai eszmerendszer, és aki nem azt követi, az fasiszta.

Ez azért eléggé le van sarkítva.

Le van sarkítva, de ez a valóság. Ha valaki elsüt egy olyan poént, ami nekik nem tetszik, az fasiszta. Vagy elkezdenek gúnyolódni rajta, de igazából a gúnyolódás végén is odateszik, hogy fasiszta. Már mindenkiről tudjuk, hogy fasiszta: tudjuk a tisztifőorvos asszonyról – őt konkrétan Bede Márton nevezte fasisztának –, tudjuk Trumpról is, hogy fasiszta, bár azt még nem tudjuk, hogy miért, de rengetegszer halljuk róla. Nincsen érdemi párbeszéd, stigmatizálás van, és a stigmatizálás mögött egy elmebaj.

Nehéz ezeket a liberális meg konzervatív meghatározásokat értelmezni. Ha a klasszikus értelemben nézzük, akkor a liberális pontosan az, akinek van egy szabadelvű gondolkodása, aki azt mondja, hogy

az ember egy individuális lény, akinek engedjük meg, hogy azt gondoljon, amit gondol, és ha nem értünk vele egyet, akkor vitázzunk vele.

Semmiben nem értek veled egyet, de meghalnék azért, hogy elmondhasd.

Olyan politikai rendszert akarunk, ahol mindenkinek lehet véleménye, és mindenki el is mondhatja. Nyilván még egy csomó más vonatkozása is van a liberalizmusnak, akár gazdasági téren a szabad vállalkozás, a verseny. Az, hogyha az ember kockáztat és sikeres, akkor megérdemli a szerzett javakat, ha tehetséges, ha szorgalmas, akkor igenis előbbre jut – a meritokrácia ugye. Azon kívül társadalmi téren az a liberalizmus, hogy bízzuk rá az emberekre az életükkel kapcsolatos döntéseket, és ne az állam akarja meghatározni, hogy hogyan éljenek. Ezek klassz dolgok, ezeket maximálisan vallom.

A konzervativizmus bizonyos alapvető értékekhez ragaszkodik. Azt mondja, hogy olyan, évezredek alatt bevált, részben társadalmi együttélési formák, részben az ember természetéből, az isteni teremtésből eredeztethető tulajdonságai vannak az embernek, amik egész egyszerűen a normalitást jelentik, és ehhez a konzervatív ragaszkodik.

Emellett azt mondja, hogy az államnak az a feladata, hogy a polgárait valamilyen nemzetként összetartsa, védje meg a határokat, és létezzen egy olyan közösség, amit nemzetnek nevezünk. Ez nyilván egy laza közössége az embereknek, de mégis valamiféle összetartozást jelent.

Ezekben én nem érzek ellentmondást.

Tartozhatok egy nemzethez, hihetek Istenben, hihetek a családban, hihetek abban, hogy férfi és nő jelenti a normalitást, a természetességet, a családot, de egyébként meg mindenki élje az életét úgy, ahogy gondolja.

És ebbe még az is belefér, hogy ha pasival akar lenni. Tőlem lehet azzal is, csak ne tegyünk egyenlőségjelet a kettő közé, tehát ne azt mondjuk, hogy az egy lehetséges választás, ami ugyanolyan, mint az alma meg a körte, hanem azt, hogy az egy olyan választás, amit elfogadok, tiszteletben tartok, de legyen meg a jogom ahhoz is, hogy kritizáljam. Ezt ugye a mai liberalizmus nem engedi.

Ha elfogadod, akkor miért kritizálnád?

Miért ne kritizálhatnám?

Kritizálhatnád, de…

Attól még, hogy ez az ing van rajtad, attól még mondhatom azt, hogy kurva ronda, de szóba állok veled, és pláne nem fogom azt mondani, hogy mivel ez az ing van rajtad, te nem érdemled meg, hogy ide begyere. Ugyanúgy minden jog megillet téged, ami engem is, de ettől még kurva szar az inged. (Nevet.) Egyébként ami most rajtad van, valójában nem szar, tök jó.

Hát kösz. Szóval oké, kritizálni lehet, de mintha te nem csak mindig kritizálnál a nyilvánosságban. Amikor mondjuk a Szabadfogásban belenéztél a kamerába és azt üzented Karácsony Gergelynek, hogy „Geri, te egy gerinctelen szarházi vagy”, az már túlmutatott a kritikán. Az ilyenek még mindig azért vannak, mert annyira felidegesítetted magad 2015-ben azon, hogy szerinted jogtalanul lefasisztáztak?

Eleinte tényleg felbaszta az agyam az, amiket írtak, meg ahogy a kioktató, fasisztázó hangvételükkel álltak hozzám. Ma már nem bassza föl az agyam, csak annyit mondok, hogy „elmentek ti a picsába”, és hogy „ja, fasiszta? Hát akkor az vagyok, de egy nagyon büszke, egy rendes fasiszta”.

Azóta ez tényleg átment trollkodásba, de az is benne van, hogy a jobboldalnak egyszerűen fel kellett vennie, és fel is vette a kesztyűt.

A baloldal eszközeit a saját értelmezési kereteinken belül használni kell.

Hosszú időn keresztül a konzervatívok jellemzője volt – és a magukat igazi konzervatívnak valló, értelmiségi nyünnyögők a mai napig azt szeretnék –, hogy „hát mi nem megyünk le az ő szintjükre”, „tőlünk ez távol áll”, „megmutatjuk, hogy mi elegánsak vagyunk”.

Kurva jó dolog nagyon elegánsnak és visszafogottnak lenni, és nagy szükség is van erre, mert ezzel jól el lehet veszíteni mindig a választásokat, és utána lehet büszkének lenni, hogy „de a morál a mi oldalunkon van”.

A világ ma úgy néz ki, hogy van benne egy nagy adag szókimondás, trollkodás. Hogyha valaki nem veszi fel ezt a ritmust, hanem tényleg, rossz értelemben konzervatív módon azt képzeli, hogy ha elég erősen akarjuk, és nagyon behunyjuk a szemünket, akkor majd kinyitjuk és újra 1950 lesz, és úgy fognak viselkedni az emberek egymással, mint akkor, az tök hülye, és vesztésre ítélte saját magát.

Úgyhogy ilyen szempontból alkalmazkodni kell, de tényleg csak egy bizonyos határig. Hogy kinek hol van ez a határ, ez egyedi lehet, és én senkinek a jogát nem vitatom, hogy ő hogy gondolja, neki mi fér bele. Lehet, hogy valakinek nem fér bele az, ahogy én kommunikálok – van, aki meg azt szeretné, hogy még keményebb legyek. Sokan megszólítanak az utcán, hogy „tök jó, nagyon jó, csak még keményebben kéne”.

Ilyenkor azt mondom nekik, hogy nálam keményebben már csak a Rolling Stones tudja tolni.

Ez mindenkinél más, és egyébként teljesen független az életkortól.

A „fan club” jelentős részét képezik a hatvanas-hetvenes, nagyon decens polgári hölgyek a második kerületből. Elsőre talán nem gondolnánk rólunk, és ha kicsit néha pironkodva is, de imádják a szándékosan sarkított, szexista beszólásaimat.

Ne tegyünk úgy, mintha az emberek ne használnának kevésbé szalonképes kifejezéseket az életükben! Persze van a közbeszédnek egy módja, egy általánosan elvárható civilitás, de ezt a baloldal nagyon-nagyon súlyosan felrúgta.

Ügyesek, mert nagyon sok esetben nem a szóhasználattal rúgják fel, hanem a karaktergyilkosságnak meg a dehumanizálásnak olyan formáival, ahol nem mondják ki valakire effektíve, hogy „te fasz” – de úgy körül van írva, hogy sokkal degradálóbb, mintha egyszerűen csak lefaszoznák.

Akkor még humánus is volt gerinctelen szarháziznak nevezni Karácsony Gergelyt, mert nem írtad körbe, hanem kerek-perec kimondtad?

Persze. (Nevet.)

Azért mondtad, mert humánus akartál vele lenni?

Nem, azért, mert egyszerűen konkrét akartam lenni.

Karácsony Gergely egy gerinctelen szarházi, ezt nem nagyon tudom szépíteni. Nincs politikai filozófiája, nincs gerince.

Ahány pártnak volt már a haszonélvezője, és ahány politikustársát cserben hagyta vagy hátba szúrta, amikor az érdeke úgy kívánta… Azt gondolom, hogy nem túlzó, és nem méltatlan kifejezés rá a gerinctelen szó használata.

A káromkodásokkal tarkított, de érdemi kritika és a trollkodás között azért mégis van némi különbség. Utóbbinál kevesebb a tartalom, inkább a polgárpukkasztás a célja. Te magad is trollkodásnak nevezted azt, amit csinálsz – nem probléma számodra, ha a tartalom rovására megy?

Nézd, az ember szerintem ne legyen egydimenziós. Sem a személyisége, sem a kommunikációja. Ugyanaz a személy lehet egyszerre troll is, komoly is, filozofikus is, udvarias is, gátlástalan is. Nem biztos, hogy ugyanabban a pillanatban, mert ezeket a habitusokat van, amikor nem lehet egy mondatba sűríteni. De attól még, hogy az egyik mondatban komoly dolgokról beszélek, elemzek valamit, vagy körbeírok egy gondolatot, utána meg azt mondom, hogy na, ez azt jelenti, hogy Karácsony egy gerinctelen szarházi, mind a kettő én voltam.

Hadd legyek ilyen is, meg olyan is, hadd legyek önmagam.

Nyilván az említett megnyilvánulásomban volt egy showelem, de attól még el tudom mondani részletesen azt is, hogy miért tartom őt gerinctelennek. Én egy hobbista vagyok, kicsit polgárpukkasztó, de tényleg vannak olyan egyetemes alapértékek, amiket nem lépünk át. A polgárpukkasztás nem mehet el odáig, hogy emberek méltóságába gázolunk. 

Az említett megszólalásoddal nem lépted át ezt a szintet?

Egy közszereplőnek magasabb szinten kell, hogy legyen a toleranciája. Az is lehet, hogy átléptem – simán előfordulhat, hogy valamit túltolok. Nem vagyunk tökéletesek. Nyilván van egy elképzelésem, hogy nekem mi fér bele, de biztos van olyan, hogy egy kicsit elbaszom. És akkor ezen lehet vitázni.

Ez megint egy különbség: a baloldal eközben önmagát tökéletesnek gondolja.

Azt mondod, hogy nem szabad mások méltóságába belegázolni, az új műsorod első adásában mégis azzal a Bede Zsolttal beszélgettél barátilag, aki gyakorlatilag nap mint nap gázol teljes népcsoportok méltóságába „banánzabáló niggerezéssel” és hasonlókkal. Ez nem zavart miközben olyan kedélyesen beszélgettetek?

Az még csak egy próbaadás volt, de majd szeretnénk meghívni élő adásba is, ugyanis Bede Zsolt egy karakter. Megint arról van szó, hogy el akarod dönteni, hogy én beszélgethetek-e kedélyesen egy emberrel, akinek lehet, hogy vannak olyan gondolatai, amikkel nem értek egyet, vagy túl soknak tartok. De miért ne beszélgethetnék vele kedélyesen, miért lenne ez ránk nézve vállalhatatlan?

Nem állítottam ilyet.

Én nem használnám a „banánzabáló niggerek” kifejezést, de értem azokat az indulatokat, amik valakit arra késztetnek, hogy ilyen leegyszerűsítő kifejezést használjon.

Ne álszenteskedjünk, a Black Lives Matter, meg a különböző zavargó tüntetők etnikai összetétele elég heterogén volt, de az üzleteket kirámoló, Nike-cipőkkel meg Louis Vuitton-táskákkal hazacammogó „vásárlókról” nem láttam olyan fotót, amin ne feketék lettek volna.

Az ember látja ezeket a fotókat, kialakul a fejében egy kép, és frusztrálja, hogy ahelyett, hogy szépen elítélnék a törvény eszközeivel, hősként megemelik azokat, akik önmagukból kikelve törnek be az üzletekbe, és fosztják ki őket. Így nem csodálom, hogy valakinek a „banánzabáló nigger” kifejezés jut az eszébe. És ez nem csak Bede Zsolt. 

Ugyanakkor persze ezt a kifejezést ő polgárpukkasztóként, vagy inkább libsipukkasztóként használja.

Én is imádok libsipukkasztó kifejezéseket használni.

Azt hittem, az első adást fogod felhozni, mert annak az első felét konkrétan masszívan végigbuziztuk. És direkt, el is mondtam az elején, hogy reméljük felháborodnak rajta, úgyhogy akkor gyorsan bele is csapunk a buzizásba.

Ha viszont valaki meghallgatta, akkor egyértelmű, hogy egyáltalán nem a homoszexualitás mint nemi orientáció üldözésével töltöttük azt a huszonöt percet, hanem arról az érzékenyítésről beszéltünk, ami most már a gyerekeket is masszívan célozza. Ami szerint a deviáns életforma az igenis normális, és transzvesztiták olvasnak fel az óvodásoknak meséket, meg kérdezik tőlük, hogy „na, ki szeretne majd ilyen travi lenni, ha felnő”. Mi ezt kritizáltuk, csak a buzit buzinak neveztük, következetesen és direkt, mert tudjuk, hogy erre ugranak a „haladók”.

Miért foglalkoztok ennyit az Egyesül Államokkal? Mintha valamiféle lázadókként pozicionálnátok magatokat egy olyan országban, ahol tíz éve a Fidesz van hatalmon, akik tűzzel-vassal harcolnak mindenféle újbalos dolog ellen, amit ti kritizáltok.

Mert ezek lopakodó sunyiságok, amiket fontos észrevenni. Ahogy mondtam, már óvodában megy az érzékenyítés. Olyan, mintha csak valami lényegtelen dolog lenne, de

amikor itthoni, ráadásul jobboldali ismerőseim kiteszik az üres, fekete négyzetet profilképnek George Floyd kapcsán, akkor tudod, hogy baj van.

Mert?

Mert akkor tudod, hogy az indoktrináció már elért egy olyan szintet, hogy olyan emberek sem veszik észre, hogy mi történik, akik egyébként észre szokták venni.

De miért ne lehetne kirakni ezt a profilképet szolidaritásból valakivel, akit megöltek a rendőrök?

Megöltek egy csávót, aki egyébként visszaeső bűnöző volt.

Attól még megölték.

Nem megölték, hanem rendőri intézkedés közben életét vesztette. Azóta kiderült egyébként, hogy nem attól halt meg, hanem azért, mert koronavírusos volt, meg szívbeteg (George Floyd halálának körülményeivel kapcsolatban a szakértői vélemények egyetértenek abban, hogy gyilkosság történt – a szerk.) .

Rendben, de az akkori tudásunk szerint megölték.

Ez tipikus: „az akkori tudásunk”.

Tehát anélkül, hogy tudnánk a tényeket, máris levonunk egy következtetést, és egyrészt lángba lobbantjuk a világot, másrészt rögtön iszonyatos ideológiai nyomás alá helyezzük az embereket.

Semmit nem tudtunk az esetről, de előre ki volt találva a narratíva, egy szerencsés szikra volt, hogy pont ez történt. Erre azonnal rá lehetett dobni a narratívát, és az emberek bedőltek neki, mert már előtte is jól meg volt mindenki dolgozva a rendszerszintű rasszizmussal.

Ebből is látszik, hogy a magyar embereket is érinti ez a kérdés. Tehát nem arról van szó, hogy ez valami távoli dolog lenne, és mi valami olyasmiről beszélünk, ami itthon nem érdekel senkit. Látszik, hogy sokan át vannak itatva ezzel az ideológiával.

A Fidesz-kormány igazából nem harcol ez ellen, inkább az ilyen típusú figurák harcolunk, mint én, akik a közéletben ezzel foglalkozunk. A Fidesz-kormánynak nyilván megvan a véleménye a genderlobbiról, de alapvetően azért az ország működtetésével foglalkozik. Megjegyzem egyébként, hogy nagyon helyesen, szemben mondjuk a baloldali kormánnyal, akár Gyurcsányéval, akár Medgyessyével. Akkor állandóan ideológiai kérdések voltak a frontvonalban, és emellett elfelejtették az országot kormányozni.

A Fidesznél valóban vannak ideológiai kérdések a frontvonalban, nem is kevés, ez nem vitás – de közben kormányozzák az országot.

Nem csak a kazán működik a mozdonyban hatalmas lánggal, és okádja magából a tüzet, közben meg elfelejtik, hogy a kerekeknek is mozogni kell. Nálunk a kerekek is forognak.

Ez a lázadás nem lenne hitelesebb, ha nem egy tíz éve hatalmon lévő politikai közösség pénzéből menne?

Ez egy nagyon népszerű toposz, imádják mondani, hogy „a hatalom seggéből dolgozunk”. Ez olyan, mint hogyha az lenne, hogy van egy Fidesz-kormány, ami azt mondta, hogy „na jó, akkor most keresek embereket, akik el fogják mondani azt, amit én akarok mondani”.

Kurvára nem ez a helyzet.

Ezek az emberek gondolnak valamit a világról, kibaszottul elegük van a balos agymosásból, és egy nagyon szerencsés csillagzat alatt állnak, mert van egy olyan kormányzat, ami támogatja a normális gondolkodást, és valamilyen szinten alájuk nyúlt,

és lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a gondolatok szélesebb körbe is eljussanak, szemben azzal az ideológiával, ami borzasztó széles körbe eljut. 

Ha valaki kilóg a hatalom seggéből, az a baloldal. Soros és a hálózatai nagyon is létező dolgok, és elképesztő mennyiségű pénzt költenek arra, hogy részben politikai, részben ideológiai befolyást szerezzenek – a gazdaságiról nem is beszélve. A baloldal számára a hatalom egyetlen dolog: a politikai végrehajtó hatalom. Amikor azt mondják, hogy a sajtó a hatalommal szemben mindig kritikus kell legyen – amiben egyébként sok igazság van –, megint megúszásra mennek, mert

kurva egyszerű az Orbán-kormánnyal szemben kritikusnak lenni, amikor tudják, hogy az Orbán-kormány ereje és lehetőségei végesek.

Sohasem kritikus a sajtó azzal a fajta hatalommal, amellyel szemben nem tud fellépni. A popkultúrának a hatalmával szemben, a multicégek gazdasági hatalmával szemben, vagy a bírói hatalommal szemben. Nem a végrehajtó hatalom az egyetlen, amivel szemben kritikusnak lehet lenni, és ami befolyásolja az életünket.

Igen, lehet vele kritikusnak lenni, de miért ne lehetne támogatni is? A liberális gondolkodás azt mondaná, hogy az ember lehet valamivel szemben kritikus, meg egyet is érthet.

Ha mi egyetértünk a kormányzat irányával, politikájával, a döntéseivel, arról normális ember azt gondolná, hogy nem azért van, mert a seggéből lógunk ki, hanem azért, mert bazdmeg egyetértünk.

De tíz éven át hogy lehet mindenben teljesen egyetérteni valakivel?

Valószínűleg van olyan, amiben nem értettünk egyet – de a sarkalatos, fundamentális kérdésekben igen. Ha van valami, amiben nem értek egyet, akkor nyilván lehet kritikusnak lenni, de az sem kötelező.

Ha mondjuk egyáltalán nem érdekelne az állatok helyzete – ami nem igaz, de tegyük fel –, akkor lehetne, hogy állatvédelmi kérdésekben esetleg nem értenék egyet a kormányzattal. De mivel engem nem érdekel a kérdés, miért kötelező, hogy hangosan kritizáljam? Engem ez a kérdés kibaszottul nem érdekel, az viszont kurva fontos, hogy az életünk húsz éven belül ne változzon meg drasztikusan, és ne dobálják a buzikat a tetőkről, a nőknek meg ne kelljen csadorban járni – ebben lehetek hangos támogatója a kormányzatnak.

Ha nem lenne Orbán Viktor, akkor ez történne?

Nyilván sarkítottam, nem húsz év múlva, de az biztos, hogy

azok a folyamatok, amik Nyugat-Európában már gyakorlatilag élhetetlenné tették a nagyvárosokat, nálunk is fokozottabban jelentkeznének, ha mondjuk a Gyurcsány-kormányra esett volna rá a migrációs válság.

Tudom, hogy imádják a baloldaliak bagatellizálni a problémákat, és nem mondják, hogy a nyugati városok élhetetlenek, de az a helyzet, hogy tényleg azok. Persze, vannak olyan belvárosi részek, amik nagyon szépek, a Mariahilfer Straßén gyönyörűek az üzletek, csak éppen osztrákok nem nagyon mászkálnak ott.

Rengeteg olyan ismerősöm van, akik kimentek mondjuk Németországba dolgozni tíz évvel ezelőtt, és ott üldögéltek Stuttgartban a parkban, esténként tök jól érezték magukat, ma meg már nem mennek ki, mert nem mernek, mert molesztálják és megtámadják őket. Ez a valóság.

Ezt a valóságot mi nem szeretnénk Magyarországra importálni, és hogyha van egy kormányzat, amelyik ezzel szemben hathatós lépéseket tesz, akkor az egy fundamentális kérdés.

Most ehhez képest, hogy az Ubert éppen betiltja vagy nem, azt keresztbeszarom. Kicsit bosszant, hogy nem tudok Uberrel menni a reptérről, mert sokkal olcsóbb volt, de nem bosszant annyira, mint amennyire örülök annak, hogy bárhol járkálhatok Budapesten az utcán – nem úgy, mint Münchenben vagy Brüsszelben.

Magyarországon is vannak olyan helyek, ahol nem biztos, hogy szívesen járkálna az ember éjszaka.

Ez így van, és nem is szeretnék több ilyen helyet. Van olyan hely is, például Józsefváros, ami Kocsis Máté, illetve Sára Botond alatt tök biztonságossá vált, és amióta Pikó András a polgármester, azóta megint nem lehet bizonyos részein járkálni.

Én ott lakom, és lehet, hogy a köztisztaság mondjuk romlott, de bárhol nyugodtan sétálok akár éjszaka is.

Az már egy lépés. Nem véletlenül született a betört ablakok elmélete, amit Giuliani alkalmazott New Yorkban. Hogyha hagyjuk a betört az ablakokat, és nem lépünk fel ellenük, akkor az azt vonja maga után, hogy egyre súlyosabb bűncselekmények maradnak megtorlatlanul, és ez egyértelműen a bűnözés elterjedéséhez vezet. A szemét, az utcán ivás apró dolgok. Együtt tudok velük élni, de ezek vonzzák azt, hogy „ja, hát erre nem figyelnek a rendőrök, itt lehet szemetelni, hát akkor biztos lopni is lehet”. Kábé ilyen egyszerű, ez egy kriminológiai elmélet, és működik.

Mindenhol legyen rend, tisztaság, közbiztonság, és ha ezek a konzervatív alapok megvannak, akkor legyen szabadság.

Annak, hogy az ember szabadon élhesse az életét, kibontakozhasson, önmagát megvalósíthassa, előfeltétele, hogy rendezett, biztonságos körülmények között élhessen.

Említetted korábban a meritokráciát. Magyarországon mennyire van szerinted meritokrácia?

Amennyire az egész világon: ha valaki tehetséges és szorgalmas, előbb-utóbb el fog érni valamilyen sikert.

Lehet irigykedni azon, hogy vannak emberek, akiknek könnyebben sikerül, mert jó kapcsolataik vannak – de nem érdemes, mert a világ nem igazságos.

Ezt nepotizmusnak hívják.

Nepotizmusnak hívják, de óriási csúsztatás Magyarországot ebből bármilyen módon is kiemelni.

Az is óriási csúsztatás, hogy pont annyira van itt meritokrácia itt, mint az egész világon. Franciaország és Bulgária között például van némi különbség meritokrácia tekintetében.

Ezt így könnyű megállapítani, nyilván vannak olyan társadalmi-politikai berendezkedések, ahol valóban könnyebben lehetőséghez jut az, aki közel áll a hatalomhoz. De ne gondoljuk, hogy ez mondjuk Franciaországban ne lenne így!

És megint vissza kell kanyarodnom ahhoz, hogy a hatalomnak nem az egyetlen formája a politikai végrehajtó hatalom. Franciaországban is sokkal több lehetősége lesz annak, aki jóban van a legnagyobb francia cégek köreivel, mert mondjuk beleszületik. Még azt se mondom, hogy ez minden esetben elvetendő – egy cégvezető, vagy egy politikus is nyilván azokkal az emberekkel szeret dolgozni, akikben megbízik, akik az ő köréből jönnek.

Világos, de nem érzel némi különbséget a személyes kapcsolatokon keresztül való előrejutás és aközött, hogy úgy írjuk ki a közbeszerzést, hogy a feltételek miatt kizárólag a favorizált cég tudja megnyerni azt?

Ennek a sógor-koma mentalitásnak nagy hagyományai vannak Közép- és Kelet-Európában, több évszázados történelmi okokkal.

Akkor most csak hagyományt őrzünk?

Igen, ilyen szempontból igen. Klasszikus példa az Egyesült Államok, ami többé-kevésbé egy zöldmezős beruházás volt, ahol mindenki ugyanazokkal esélyekkel indult – nézzük meg, hogy mára hova jutott. Nem azt mondom, hogy ne lenne már a lehetőségek hazája, de

ha megnézzük mondjuk, hogy Joe Biden milyen pozíciókba rakta be a fiát, amikor alelnök volt, akkor azt látjuk, hogy Amerika is elesett.

Kanyarodjunk vissza Magyarországhoz: mi volt számodra a legmeghatározóbb hazai politikai esemény a rendszerváltás után?

Nehéz, mert ha azt az időszakot nézem, amikor már tudatosan gondolkoztam a politikáról, akkor a migrációs válságot mondanám, de valójában a taxisblokád. Megrázó volt, amit akkor művelt az SZDSZ és az MSZP, tényleg egészen elképesztő volt.

Apám gyerekeként nyilván különösen érzékenyen érintettek a támadások, amik az akkori kormányt érték. Ahogy Juszt László a tévében beszélt, az az ocsmány kommunista tempó, ahogy nagyon dörzsölt módon lázították az embereket a kormány ellen, és az egyébként általuk felbérelt taxisok mellett.

Akkor nem tudtam, hogy az alkotmányos rend forgott veszélyben, de így volt.

Végül mondj öt fiatal, szerinted tehetséges kormányközeli véleményformálót!

Ambrózy Áron az egyik, akit kiemelnék, mert amellett, hogy jó humora van, elképesztően felkészült és művelt is – a fasorban nem vagyok az ő történelmi, politikai tudásához képest. Takács Áron ugyanez a kategória, neki sok szempontból még mélyebb a tudása. Megadja Gábor is nagyon hasonló, meg Veszprémy Lacit, a Neokohn főszerkesztő-helyettesét is kedvelem. Békés Marci elsősorban történész, nem pedig publicista vagy képernyős arc, de ő is szokott írni, nagyon tiszta, nagyon jó gondolkodású ember. Dezse Balázs óriási karakter, szétadom, ahogy szénné van tetoválva, és gördeszkával jár templomba.

Tudsz mondani öt fiatal, tehetséges nem kormánypártit is?

Nem fogok tudni. Nagyon nehéz, mert most olyan, mintha nem akarnék, de azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy ott vannak, ahol vannak. Ha olyan kvalitásokkal rendelkeznének, akkor rájönnének, hogy nem feltétlenül kell nagyon kormányközelinek lenni, de nem is lennének annyira vad ellenzékiek.

Akiben tényleg megvan a tehetség, a nagyképlátás, és a gondolkodási képesség, az nem dolgozna az Indexnél vagy a 444-nél, mert az az ideológia, amit ők tolnak kizárja azt, hogy valaki tényleg reálisan lássa a világot.

Válasz Online?

Ott sajnos a középszerűség uralkodik. Aki ma jobboldali gondolkodású és tehetséges, az nem megy a Válaszhoz, mert ott nincs kibontakozási lehetősége.

És a Magyar Hang?

Ott meg végképp. A Válasz Online-nál legalább még van valamiféle öröklött színvonal, amit tudnak vinni. Térjünk viszont vissza az eredeti kérdésre: Dezső András például nem ír rosszul, meg nem is hülye, de nyilván különböző okokból ő is rá van állva egy pályára, amiből nem tud kilátni. Puzsér is mond néha jókat, ez nem kérdés, de ő azért egy kicsit egzaltált, terhelt figura. Hajós Andrást, mint már mondtam, kifejezetten kedvelem.

És – meg fogsz lepődni – Gulyás Marcit is elismerem. Szinte semmiben sem értek vele egyet, sőt, kifejezetten károsnak és veszélyesnek tartanám, ha a neomarxista elképzelései megvalósulnának, de a csávó kellően felkészült, van benne eltökéltség, következetesség.

Hittel és küldetéstudattal csinálja a dolgait, nem pedig azzal az elképesztő cinikus, nyegle, lekezelő és önhitt prosztósággal, ami a legtöbb ellenzéki – bocsánat, függetlenobjektív – megmondóembert jellemzi ma.

FOTÓK: Varsányi Bence / Azonnali

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek