Kötelező maszkhordás és gyülekezési korlátozás jön Svájcban

Szerző: Galavits Patrik
2020.10.18. 15:03

Hétfőtől szinte mindenhol kötelező lesz maszkot hordani. A tizenöt főnél több nagyobb eseményeket nem tiltják be, de maszkot felvenni ezeken is kötelező lesz.

Kötelező maszkhordás és gyülekezési korlátozás jön Svájcban

Vasárnap a svájci kormány rendkívüli ülése után jelentette be, hogy hétfőtől szigorít az eddigi koronavírus-járvány elleni védekezési szabályokon.

Ennek értelmében az eddig a közösségi közlekedésben megkövetelt maszkhordást kiterjesztik a vasútállomásokra, a busz- és villamosmegállókra, valamint a boltokra, iskolákra, templomokra és mozikra is.

„A fertőzésszámok meredek emelkedése aggasztó. Jól látható ez minden korosztályban és kantonban. Ezzel együtt a kórházi ellátást igénylők száma is növekszik”– áll a Reuters által idézett kormányzati közleményben.

Svájcban tavasz óta 74 ezren fertőződtek meg az újfajta koronavírussal, amely 1823 életet követelt az országban. Pénteken pedig az eddigi legmagasabb napi új fertőzésszámot regisztrálták: 3105-öt.

A gyülekezési korlátozás megengedő marad

Bár a kormány bejelentette, a „spontán” találkozókon legfeljebb tizenöten vehetnek részt, az ennél nagyobb, előre leszervezett eseményeken lehet nagyobb ennél a létszám – ugyanakkor mindenkinek kötelező lesz ezeken maszkot hordani.

„A szigorítások ellenére a gazdasági és társasági életnek nem kell leállnia” – írja a kormány.

NYITÓKÉP: Zürich látképe FOTÓ: MadGeographer / Wikimedia

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek