A lengyel barátság mindig a legjobbat hozta ki a magyarokból

Sima Márk

Szerző:
Sima Márk

2020.10.16. 14:14

Amikor a lengyelekre támaszkodtunk, az mindig azt jelentette, hogy saját magunkra is támaszkodunk. A történelmi példák azt mutatják, nem fordíthatjuk el a tekintetünket a lengyelekről. A sorsunk össze van kötve.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A lengyel-magyar barátság egy sajátos problémája, hogy a kölcsönös szimpátia ellenére sosem tudtuk kellően összehangolni a politikai céljainkat. Ám a barátság szerintem nem ezt jelenti, hanem sokkal inkább jelent sorsközösséget, ezért nem is értek egyet Hegyi Gyula véleménycikkével.

Hegyi Gyula szerint a „lengyel-magyar dacszövetség” csak a lengyel középhatalmi álmok kiszolgálására jó, és a két ország külpolitikai érdekei Báthory óta nem vágtak egybe. Valójában a két ország külpolitikai céljai már Báthory korában sem teljesen fedték egymást. De ez inkább felértékeli a kapcsolatokat, nem gyengíti azokat. Ha két nép attól lenne barát, mert a rövid távú érdekeik sokszor összeértek, akkor most a híres angol-portugál barátságról is beszélhetnénk. Valójában a hasonló történelmi élmények tesznek baráttá, nem a politikai szövetségek.

A Lengyel Királyság éppúgy a Német-római Birodalom árnyékában született, mint Szent István állama, 1241-ben pár nappal a magyarországi muhi csata előtt a mongol hadak egy másik fele verte el a lengyel seregeket Legnicánál. Az 1831-es lengyel felkelést ugyanúgy az orosz hadak verték le, mint a mi 1848-49-es szabadságharcunkat (Ivan Fjodorovics Paszkevics orosz tábornagy által személyi átfedés is van a két esemény között). A németek Lengyelországot 1939-ben, minket 1944-ben szálltak meg. Ezek alapján úgy néz ki, a rövid távú külpolitikai érdekeken túl azért is kell figyelnünk Lengyelországra, mert

ami ma Varsó problémája, holnap Budapesté lesz.

Hegyi Gyula szerint már a Habsburg Birodalom sorsát illetően is mást akart a két nép, és mindkét világháborúban ellentétes oldalon harcoltunk. Valójában a lengyelek épp úgy voltak a Habsburg Birodalom által elnyomottak és a rendszer haszonélvezői egyszerre, mint ahogy mi is azok voltunk. Az sem véletlen, hogy Józef Piłsudski, a modern Lengyelország atyja, a monarchiából kiindulva szervezte meg a mozgalmát és a hadseregét. Limanovánál, a monarchia hadseregében magyarok és lengyelek együtt harcoltak az Orosz Birodalom ellen.

A Hegyi Gyula által egykorvolt társ-nagyhatalmi létünk egyik utolsó emlékének nevezett, az első világháború keleti hadszínterét lezáró, breszt-litovszki béke egyszerre szolgálta a lengyel és a magyar érdekeket is, hiszen egy időre kivette Oroszországot a nagyhatalmi játékból. A békét követő kelet-európai német uralom pedig csak arra volt jó igazán, hogy az ott lakó népek rájöjjenek, hogy a német fennhatóságtól sem lehet sokkal többet várni, mint az orosztól.

A második világháborúban a lengyelekhez fűződő barátságunk a nemzet becsületének kérdését jelentette, ahogy Teleki fogalmazott. Az ’56-os forradalmat is a lengyelekhez fűződő szolidaritásunk indította el. A lengyel-magyar barátságnak van egy ’48-as, ’56-os szellemiségű jellege, amit akkor is becsülnünk kell, ha a vezető lengyel politikusokkal éppen nem értünk egyet.

Az a magyar politika, ami szeretett volna megszabadulni a német és az orosz elnyomástól is, mindig összeért a lengyel politikával.

De a helyzet az, hogy a lengyel geopolitikai célok ma összeérnek a magyarral: gazdasági partnerség Németországgal és stabil viszony Oroszországgal. Hegyi Gyula úgy látja, a lengyelek az Egyesült Államokra támaszkodva próbálnak középhatalmi státuszt elérni, de szerintem a lengyel-amerikai katonai együttműködésnél fontosabbak a szoros lengyel-német gazdasági kapcsolatok. Az Orbán-kormány a német és az orosz féllel is jó viszonyra törekszik, és valójában a lengyel érdekek sem kívánnak mást. Lengyelországnak történelmi sérelmei vannak Németországgal és Oroszországgal szemben, de ez nem akadályozza a gazdasági kapcsolatok kiépítését.

Lengyelország nem épít szövetséget a Baltikumban, és Ukrajna sem valószínű, hogy a szövetségese lesz Németország ellenében. Ukrajnát egyelőre lefoglalják az európai integrációs törekvései, nem lenne szerencsés számukra az, ha most belefolynának belső EU-s konfliktusokba. Lengyelország hagyományosan nagy figyelmet fordít a keleti szomszédjaira, de ezek a szomszédok nem Varsótól várnak útmutatást. A belarusz válság kapcsán is egyre inkább úgy tűnik, hogy Litvánia a belarusz ellenzék legelkötelezettebb képviselője az EU-ban, ezt jól mutatja az, hogy Vilnius, és nem Varsó ismerte el elsőként Cihanouszkaját Belarusz legitim elnökének.

Lengyelország fő szövetségesei Közép-Európában vannak, a legfőbb gazdasági szövetségese pedig továbbra is Németország. Az, hogy Kaczyńskiék napirenden tartják a háborús jóvátételek kérdését, vagy hogy most éppen szeretnék kiszorítani a német érdekeltségeket a lengyel médiapiacról, inkább belpolitikai, sőt pártpolitikai kérdés, nem változtat azon a fontos tényen, hogy a lengyel export közel egyharmada Németországba megy.

A lengyel középhatalmi ambíciók nem diplomáciai manőverezésekre épülnek, hanem gazdasági erőre, amivel valóban rendelkeznek, és amihez kelleni fog a német partner.

A visegrádi négyek összetartása túlmutat a pártpolitikai érdekeken, ez korábban is így volt, és ezen Věra Jourová személye sem fog változtatni, Jourová uniós biztosként többé már nem képvisel(het)i a volt pártja álláspontját, így ez nem verhet éket Babiš és Orbán közé. Az Európai Parlament vitái eddig nem nagyon gyűrűztek be az Európai Tanácsba, a V4-ek szövetségének pedig ott van igazán jelentősége. Ezt a szövetséget részben az erősíti ma, hogy a 90-es években a baloldali kormányoknak nem volt más elképzelése a politikáról, csak az, hogy azt utánozzák, amit a nyugaton látnak.

A posztkommunista européer politika nyomot hagyott Lengyelországon is és Magyarországon is: a mai magyar ellenzék sikertelenségének egyik oka, hogy jó pár párt továbbra is csak annyit tud ajánlani, hogy majd itt olyan lesz, mint a nyugaton, csakhogy ezt a választók egyre kevésbé hiszik el. A közép-európai társadalmak a saját útjukat szeretnék járni, erre Magyarországon és Lengyelországon jobboldali kormányok építenek, Csehországban egy liberális kormány, de Szlovákiában egy baloldali tette ezt, 2020 előtt. Ez a sajátos közép-európai út koncepciója a szellemi alapja a visegrádi együttműködésnek.

Az Orbán-Kaczyński-szövetséget nem a történelmi barátság hívta életre, hanem a közös érdekeik. Az elmúlt évek politikai vitái után a levegőben van, hogy az Európai Unió precedensértékű büntetést szabhat ki az egyik országra, az úgynevezett 7-es cikkelyt is lehet, egyszer végig viszik a döntéshozók, de a két ország számára még veszélyesebb lehet az uniós pénzek kifizetésének jogállami feltételekhez kötése. Orbán Viktor tudja, hogy bármilyen szankció Lengyelország ellen a Magyarország elleni szankció előfutára lehet. A brüsszeli konfliktusokban Magyarország a zászlóshajó, nem nekünk kell félnünk a lengyel szövetségtől, nem Budapesten kampányolnak azzal az ellenzéki pártok, hogy Budapestből nem lesz Varsó, hanem pont fordítva. A két országot sokszor említik együtt, de Orbán Viktor a többet emlegetett szereplő, a Brüsszellel dacolók vezérének sokkal inkább őt tekintik Nyugat-Európában, és nem Kaczyńskit.

A lengyel-magyar a barátság nemcsak a kormányok között létezik, megvan az ellenzéki együttműködés is, miután az ellenzék is felfedezte, hogy erre van igény a választók körében.

A geopolitikai realitás az, hogy nem biztos, hogy jól járunk, ha teljesen Nyugat-Európára bízzuk magunkat, ezt a lengyelek 1939-ben megtanulták.

A szolidaritás Lengyelországgal túlmutat a Kaczyński-Orbán, de a Trzaskowski-Karácsony együttműködésen is, a közös kihívások kívánják meg, hogy odafigyeljünk a lengyelekre.

Egy nyugatról érkező komoly megdorgálás ugyan az ellenzéki politikusoknak elégedettséget okozhatna, de valószínűleg csak még jobban elmérgesítené a viszonyokat, az euroszkeptikusokat még jobban felhergelné, a lengyel kormány támogatói pedig inkább az EU-t hibáztatnák, és nem fordulnának emiatt a kormányuk ellen. Ez hosszútávon azt eredményezné, hogy az uniós vezetés és a lengyel-magyar tengely között még élesebb lenne az ellentét, ezáltal csökkenne a párbeszéd lehetősége. Ez egyik fél számára sem lenne jó. A közös érdek továbbra is az integráció, csak ennek a módjáról szól a vita, egy ilyen elmérgesedett konfliktus pedig pont hogy az európai integrációt akasztaná meg. Ezzel tisztában van a cseh és a szlovák vezetés is, így nekik is érdekük, hogy ne élesedjen ki ez a konfliktus – ezért tartós a visegrádi együttműködés, hiába vizionálták a halálát már többször is.

Magyarországból mindig a legjobbat hozta ki a lengyel barátság, mert amikor a lengyelekre támaszkodtunk, az mindig azt jelentette, hogy saját magunkra is támaszkodunk. A történelmi példák azt mutatják, nem fordíthatjuk el a tekintetünket a lengyelekről. A sorsunk össze van kötve.

A szerző a Lengyel Geopolitikai Társaság tagja, az ELTE Közép-Európa mesterszakjának hallgatója. Olvass még Sima Márktól az Azonnalin!

 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek