Most már aztán tényleg odaadja a kormány a Lánchídra ígért pénzt

Szerző: Petróczi Rafael
2020.10.15. 18:24

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén abban is megállapodott a főváros és a kormány, hogy mikor kapja meg Budapest a hídra szánt hatmilliárd forintot. A Liget-projekt és a budapesti adóemelések ügyében viszont továbbra sincs megállapodás.

Most már aztán tényleg odaadja a kormány a Lánchídra ígért pénzt

Majdnem fél éves szünet után ült újra össze a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) – ez ugye az az fórum, ahol a fővárosi önkormányzat és a kormány egyeztet a Budapesthez kapcsolódó közös ügyekben.

A mintegy kétórás megbeszélést követően a kormány részéről Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a főváros részéről pedig Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes állt ki sajtótájékoztatót tartani .

Újra megígérték: lesz pénz a Lánchídra

A fontosabb bejelentéseket Fürjes Balázs tette, tőle tudhattuk meg azt is, hogy a felek megegyeztek: a kormány valóban odaadja az eredetileg még Tarlós Istvánnak megígért hatmilliárdos összeget, amit a volt főpolgármester a Lánchíd és a Váralagút, valamint a környező aluljárók felújítására kapott volna.

A Lánchíd felújítása viszont addig-addig húzódott, és – a főváros vezetésének elmondása szerint – a pénzügyi lehetőségek is annyira beszűkültek, hogy a hatmilliárdos összeget mostmár csak a Lánchíd felújítására szánná a budapesti vezetés. Arról, hogy a kormány így is odaadja a pénzt, már nem először egyeztek meg a felek. Az újdonság most az, hogy nyár végén kiírásra került a felújítással kapcsolatos közbeszerzés, úgyhogy most már látható, hogy lesz is ebből valami: így most arról is meg tudtak egyezni az FKT-n, pontosan hogyan fog kinézni ez a kifizetés.

Mint Fürjes Balázs elmondta: a pénzt részletekben utalja a kormány a fővárosnak, és csak akkor, ha Karácsony Gergely vállalja ugyanazt, amit Tarlós István is vállalt:

a felújítás miatt legfeljebb 18 hónapig lehet elzárni a Lánchidat a forgalom elől.

A főváros ezt vállalta, így a hatmilliárdot három szakaszban utalja majd a kormány: a közbeszerzés lezárását, a kivitelezővel való szerződéskötést, valamint a munkálatok kezdetét követően. Fontos hozzátenni, hogy

erről még csak elviekben állapodtak meg a felek, a lepapírozást Fürjes az elkövetkező egy-két hónapban látja reálisnak.

Nemcsak a Lánchíddal kapcsolatban született megegyezés

Ahogy Fürjes fogalmazott, sok más kérdésben is sikerült egyetértésre jutniuk a fővárossal: így például közös nevezőn van a kormány és a főváros abban, hogy

a pesti alsó rakparton kétszer egy sávban legyen biztosított az autósforgalom, és mellette nagyobb tere legyen a gyalogos és kerékpáros forgalomnak.

Megállapodtak abban is a felek, hogy a főváros kérésére most már nemcsak a kerületeknek, hanem a fővárosi önkormányzatnak is legyen véleményezési joga a kormányzati városi otthonteremtési program projektjeivel kapcsolatban, ami a megfizethető árú és bérleti díjú, új városi lakások építését hivatott ösztönözni.

A kormány vállalja továbbá azt is, hogy

kormányzati finanszírozásban épüljön meg a budai fonódó villamos műegyetemi rakparti szakasza, valamint a gödöllői HÉV és az M2-es metró összekötési terveinek elkészítését is a kormány fogja befejezni.

Nincs előrelépés a Liget-projektben

Fürjes Balázs arra is kitért, hogy volt három kérdés, amiben egyáltalán nem tudtak dűlőre jutni.

Az egyik a Karácsony-vezetés által megváltoztatott nagykörúti forgalmi rend, ami Fürjes szerint az autósokat korlátozza feleslegesen – főleg úgy, hogy a rossz idő beköszöntével biciklisekből is kevesebb lesz a nagykörúton. Karácsony Gergelyék ebből nem engednek, és ezzel a kormány sem tud mit kezdeni, hiszen – mint Fürjes Balázs elismerte –

a fővárosi forgalmi rend kialakítása teljes mértékben fővárosi hatáskör, a kormány legfeljebb csak kérheti, hogy változtassanak rajta Karácsonyék.

A másik vitás pont a Liget-projekt volt, amit azonban Fürjes Balázs – annak ellenére, hogy nem sikerült rábírni a fővárost, hogy a kormányzat által favorizált három épület, az Új Nemzeti Galéria, a Városligeti Színház vagy a Magyar Innováció Házának bármelyike megépüljön – mégis áttörésként aposztrofált. Egyszerűen azért, mert végre tudtak a lényegi kérdésekről beszélni Karácsony Gergelyékkel, és a Liget-projektért felelős miniszteri biztos, Baán László is elmondhatta a szakmai álláspontját.

Sok fejlesztést átvállalna a kormány a fővárostól

A harmadik vitás pontot pedig azok a fővárosi adóemelések adták, amiket Karácsony Gergelyék azért akarnak bevezetni, hogy a koronavírus negatív hatásai és a kormányzati elvonások miatt a fővárosi költségvetésben keletkezett 150 milliárd forintos lyukat valahogy betömjék. Ennek érdekében vetette fel például a főpolgármester, hogy a koronavírus-válságot jól átvészelő, nagy cégek egyszeri, kismértékű adóval járuljanak hozzá a közös teherviseléshez.

A jobb költségvetési helyzet elérése érdekében a főváros javaslatokat is tett a kormánynak. Túl azon, hogy Karácsonyék az adóemelés támogatását és a szolidaritási adó Budapestre eső részének csökkentését kérték, szeretnének közfejlesztésekre és közberuházásokra további 55 milliárd forintot, valamint támogatást egy 70 milliárd forintos hitel felvételében.

Fürjes Balázs azonban leszögezte: a kormány abban tántoríthatatlan, hogy nem fog támogatni semmilyen adóemelést és hitelfelvételt, így Karácsonyék ajánlatára egy ellenajánlattal válaszoltak: cserébe azért, hogy a főváros letesz ezekről,

a kormány vállalná, hogy mindenestül átveszi a fővárostól a budavári siklóval, a pesti rakparttal, a biodómmal és a fonódó villamoshálózattal kapcsolatos munkákat. Így ezek költségeit mind a kormányzat állná a főváros helyett.

Fürjes arról is biztosította Kiss Ambrusékat, hogy ez nem jelentené azt, hogy a kormány kisajátítja magának ezeket a projekteket, hanem azokat minden esetben a fővárossal közösen terveznék meg, az átvállalt projektek listája pedig a jövőben bővíthető lenne.

Kiss Ambrus: a nagy ügyekben nem haladtunk

A főváros részéről Kiss Ambrus közel sem értékelte annyira optimista módon a hosszú hónapok után újra megvalósult FKT-ülést, mint Fürjes Balázs. Szerinte a nagy ügyekben nem haladtak előre, mert ezek a főváros működésével kapcsolatosak, és pont ezekre nem adott választ a kormányzat.

Kiss Ambrus elmondása szerint hiába ajánlja fel a kormány, hogy átvesz fejlesztéseket tőlük – a 150 milliárd forintos lyuk a budapesti költségvetésben nem ezekből származik, hanem például abból, hogy a kormány magasabb hozzájárulási adó befizetésére kötelezi őket, vagy hogy a helyi iparűzési adóból származó bevételek idén a járvány miatt jóval kevesebbek lesznek.

Ahogy Kiss Ambrus fogalmazott: a főváros esetében

„nem a fejlesztések jelentik a problémát, hanem a működés”.

A különböző projektek kormányzati átvételéről szóló javaslatot mindazonáltal Karácsonyék még nem söpörték le az asztalról – mondván, nem volt még elég idejük azt tüzetesen megvizsgálni.

NYITÓKÉP: Varsányi Bence / Azonnali

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek