Meddig akarunk még tagadásban élni?

Varsányi Bence

Szerző:
Varsányi Bence

2020.10.12. 16:57

Elbukhat akárhányszor az összefogás, a politikusaik soha nem fogják elismerni, ha nem működik. Nekünk kell.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az összefogás vasárnapi vereségét követően nem érdemes országos tanulságokat levonni a választástechnikai bravúr hatékonyságát illetően, de még azon sem érdemes gondolkozni, hogy most akkor a szavazatok összeadódnak-e vagy sem – sem most, sem 2018-ban nem kapott több szavazatot a Fidesz-KDNP jelöltjénél az összes többi jelölt összesen Borsod megye 6-os körzetében.

Persze a tanulságok levonását teljes egészében nem érdemes elkerülni, most viszont

leginkább abból érdemes levonnunk a tanulságot, hogy ki hogyan – vagyis inkább hogyan nem – vonja le a saját maga tanulságát.

A 24.hu főszerkesztő-helyettese szerint például annyiban jól működött az ellenzéki összefogás, hogy „Bíró László egyesíteni tudta a Fidesz-ellenes tábor túlnyomó részét”. Na ja, sosem volt még annyira integratív ellenzéki jelölt Borsodban, mint az antiszemita Bíró László.

Az persze fel sem merül a nem kormányközeli médiában, illetve a nem kormánypárti politikusok többségében, hogy talán az emberekben a NER-média (ebben az esetben egyébként teljesen jogos) támadó anyagainak rásegítése nélkül is okoz némi disszonanciát, amikor a szavazólapon egy antiszemita jelölt neve mellett az összes olyan párt logóját látják, akik nemhogy egy konkrét zsidózásra, hanem egy kisebb nyelvbotlásra is azonnal nácit kiáltanak.

Ha egy kormánypárti politikus tett volna hasonló kijelentést, fél órán belül nyílt levélben ítélte volna el a komplett ellenzék. Most pedig mit tettek? Beálltak Bíró mögé teljes mellszélességgel. És miért? Hogy megdöntsék Orbán „fasiszta” rendszerét.

Józan paraszti ésszel gondolkozó embernek semmiféle kormánypropaganda nem szükséges ahhoz, hogy felismerje: az összefogás pártjainak, ha valaha voltak is elveik, mára nincsenek. 

Elvesztették az általuk olyan gyakran hivatkozott morális fölényüket – az egyetlen dolgot, ami miatt talán, jóindulattal, tíz méterről, sötétben, csukott szemmel még azt mondhatta rájuk az ember, hogy na jó, azért mégiscsak inkább ők, mint a Fidesz.

Innentől kezdve minden tiszta sor kéne, hogy legyen: vállalhatatlan és/vagy tehetségtelen jelöltekkel még összefogva sem lehet legyőzni a Fideszt, 2022-ben végleg leszerepel az ún. ellenzék, aztán pedig 2026-ban vagy 2030-ban új, hitelesebb, és remélhetőleg tehetségesebb kihívókkal próbálhatnánk meg a kormányváltást.

Viszont sajnos amíg Orbán hős kihívói nem hajlandóak levonni a tanulságokat, és monomániásan ragaszkodnak a saját hazugságukhoz, amíg a nem kormánypárti média egy jelentős része az összefogásba hiszterizálja az Orbán-kritikus magyarokat, addig a választópolgárok egy jelentős része még a Dózsa György úti gázoló M. Richárdra is gondolkodás nélkül le fog szavazni, ha az O1G-koalíció pártjai állnak mögötte.

A médiának erre még van valamiféle erkölcstelen mentsége: az emberek a hiszterizáló cikkeket jobban kattintják, ezért is nyomatta a nem kormányközeli média jelentős része az időközi előtt, hogy most bukhatja a Fidesz-KDNP a parlamenti kétharmadot, habár annak az égvilágon semmi jelentősége nem lett volna.

Az időközi után a vereségüket a krumpli-, és laptoposztásra, meg a buszoztatására fogó politikusoknak viszont semmiféle mentségük nincs.

Még az sem, hogy ostobák. Mert bár a borsodi választókörzetben a hétvégén az ország legtehetségtelenebb „vezéralakjai” gyűltek össze (sokat elmond, hogy a Jakab-Kunhalmi-Márki-Zay-Karácsony szupercsapatban Karácsony volt a legtehetségesebb politikus), egyáltalán nem olyan hülyék, mint sokszor szeretné róluk gondolni az ember.

Mára már pontosan tudják, hogy valószínűleg ennyi van ebben az összefogósdiban, a biztos második hely megvan – de így nem lehet kormányt váltani. Azt is tudják viszont,

hogyha ezt bevallják a nagy nyilvánosságnak is, akkor véget ér a politikai pályafutásuk, és mehetnek oda, ahová valóak: a történelem szemétdombjára.

Ezért Jakab Péter kiállt, és óriási magas lóról, nagy hangon bizonygatta azt az arcpirító hazugságot, hogy a választási vereség csak azt bizonyította, hogy mekkora erő rejlik az összefogásban. Utána meg hazament, elsírta magát, másnap pedig be se ment az országgyűlésbe.

Magatartásuk egyre inkább arra hajaz, mint amikor valakinek a pszichopata csajáról kiderül, hogy minden bizonnyal félrekúrt, majd amikor szembesítik ezzel, az arcvesztés elkerüléséért a végsőkig ragaszkodik ahhoz, hogy ő semmi ilyesmit nem tett. Sőt, a végsőkön túl is, amikor már mindenki előtt ott van a konkrét bizonyíték, még akkor sem hajlandó bevallani.

Karácsony Gergely gyakran hivatkozik az összefogás kapcsán egy egyetemi tanárának a gondolatára, ami szerint a választópolgároknak két ciklus kell ahhoz, hogy rájöjjenek a választási rendszer által megkövetelt szükségszerűségekre.

Ha viszont 2022-ben is marad az Orbán-kormány, az összefogás politikusai nyilván megint másra fognak mutogatni, és a túlélés érdekében nem fogják bevallani a százezredik bukásukat sem, akkor egy hasonló, és már évek óta aktuális kérdésen kell nagyon komolyan elgondolkoznunk:

hány elbukott választás szükséges ahhoz, hogy a választópolgárok végre szakítsanak tehetségtelen, belátni és tanulni soha nem hajlandó politikusaikkal?

Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek