Olyan nincs, hogy Közép-Európában ne szeresse valaki az olaszrizlinget.
Mi bizony minden héten megírjuk, mit igyál. Lehet az egy családi pince jólmenő slágere, a nagytermelő tömegbora, egy garázsborászat parcellaszelekciója, kései szüretelésű cirfandli, magas savú rajnai vagy akár szerb ürmös, a lényeg, hogy finom legyen. De az se baj, ha meghökkent és kimozdít a kényelmes komfortzónából. Téged is, minket is. További szempont: ne legyen túl nehéz hozzájutni.
Korábban utáltam az olaszrizlinget. Nehézkes a bora, túl savas, alig van benne aroma, eleve bármi gyümölcs, semmi szerethetőség, csak alkohol meg talán mandula, kinek kell ez. Aztán jöttek a horvátok. Azóta annyira megszeretem a fajtát, hogy még telepítettem is belőle vagy ötszáz tőkét – a sztori az ötvenedik és egyben utolsó Pécsi Borozóban olvasható, és nem csak miattam érdemes megvenni.
Már a név is annyira közép-európai: se nem olasz, se nem rizling, noha simán tud hasonló struktúrát és savakat, mint egy rajnai rizling, és Olaszországban is termesztik riesling italico néven. Az olaszrizling termesztési területe nagyjából egybeesik a Habsburg Birodaloméval, habár az egykori Nagy-Közép-Európa olyan területein, mint a Toszkánai Nagyhercegség vagy a Spanyol Királyság, időhiány miatt nem tudott elterjedni. Cserébe terem belőle rengeteg Magyarországon, Ausztriában, Horvátországban, Szlovéniában, Erdélyben, Morvaországban, Szlovákiában és bizony még Friuliban is.
Noha a fajta legnagyobb termőterülete Magyarországon van, a magyar borászok azok, akik látványosan széttárják a kezeiket, amikor drágán el kellene adni a belőle készült bort. Pár éve páran a prominens balatoni borászok közül még odáig is elmerészkedtek, hogy átnevezzék a fajtát, sikerüket jelzi, hogy azóta is rengeteg Oris, Nemes és Mandola fajtanévvel megjelölt bor van a világpiacon. (Na jó, nincs.)
Nem csoda: miközben itthon csak meg-megvillan a fajta tehetsége, a tényleg jó olaszrizlingek tömegéért át kell menni a határon – mint legtöbbször, dél felé – egészen a szlavóniai Kutjevóig, ahol egy Vlado Krauthaker nevű borász úgy tette fel a világtérképre a graševinát, hogy a fajta horvát neve mára ismertebb, mint a magyar. Krauthaker olaszrizlingjeiről talán az mond el a legtöbbet, hogy nemrég egy borászokkal tartott (magyar-osztrák-horvát-cseh) olaszrizling-kóstolón hirtelen mindenki kisimult arccal kezdett el rajongani értük, olyanok is, akik Kutjevo nevét addig legfeljebb egy motorostúráról ismerték. (Ennyire ismerjük a szomszédainkat.)
A horvát nemzeti szinten nagyjából helyi Tokajként/Wachauként, azaz a legfölső polcon kezelt Kutjevo árnyékában persze rengeteg tehetséges borvidék van még Horvátországban, ilyen az adottságaiban és múltjában leginkább Villányhoz – fajtaválasztékában pedig Pécshez és Siklóshoz, már amennyiben az olaszrizlinghez való termelői ragaszkodást nézzük – hasonlítható horvát Baranya, ahol akár helyi magyar termelők graševinamegfejtéseivel is lehet találkozni. Az Azonnali-szerkesztőségben az itteni helyi nagyborászat, a Belje baginboxos graševinája volt sokáig úgymond a ház bora, rengeteg publicisztika és cikk ihletője, de a legkiemelkedőbb darab minden kétséget kizáróan a vörösmarti/zmajevaci Josić borászat alapbora. Készül belőle évente vagy százezer palack, és olyan öröm inni, hogy eszünkbe se jut, hogy hoztak ki mellé szódát.
10-es skálán? nagyon magabiztos 6 pont
Mennyibe kerül? 65 kuna (3000 forint)
Hol kapható? A Pannon Borbolt eddig forgalmazta, most viszont nincs készleten, a tulajdonos azt mondta, csak jövőre lesz. Így bizony át kell menni érte a határon Vörösmartig, de ezt már csak a pincészet étterme miatt is megéri megtenni. Vagy marad ez a webshop, ahol olcsóbb is a bor, és a szállítási költség sem vészes.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.