Százból nyolc ember kapta el a koronavírust a szerdán teszteltek közül

Szerző: Szűcs Donát
2020.10.08. 11:13

Továbbra is húsz fölött a halálozások száma.

Százból nyolc ember kapta el a koronavírust a szerdán teszteltek közül

932 új fertőzöttet jelenetett az operatív törzs csütörtök reggelre virradóan, így az összes eset száma elérte a 34 000-et Magyarországon. Szerdán 11 462 tesztet végeztek el, ez azt jelenti, hogy a pozitivitási arány továbbra is a WHO által ideálisnak tartott 5 százalék fölött van.

Magyarország a járvány szempontjából a hivatalos adatok alapján továbbra is (miután Romániában szeptember közepén egyik napról a másikra 40 000 gyógyultat jelentettek egyszerre) sereghajtó a régióban: lakosságarányosan

Szlovákiához képest majdnem kétszeres, Ausztriához képest körülbelül két és félszeres, Horvátországhoz képest több, mint hatszoros Magyarországon az aktív fertőzöttek száma.

A határok ennek ellenére befelé továbbra is zárva vannak: fő szabály szerint külföldiek nem léphetnek be az országba, a külföldről hazatérők pedig karanténba kerülnek – bár számos kivétel van. A csütörtök reggeli számok szerint 21 újabb ember halt meg a vírusban, és csak 38-an gyógyultak fel belőle.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

GRAFIKON: Illés Gergő / Azonnali

Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek