Az ország lezárását tanácsolták szakértők az ír miniszterelnöknek, de ő erre nem hajlandó

Szerző: Galavits Patrik
2020.10.06. 08:57

Az ír kormányfő az egészségügyi szakemberek tanácsai helyett az üzleti élet szereplőire hallgat.

Az ország lezárását tanácsolták szakértők az ír miniszterelnöknek, de ő erre nem hajlandó

A hárompárti ír kormánykoalíció miniszterelnöke, Micheál Martin egészségügyi tanácsadói a koronavírus írországi terjedése miatt az ország négyhetes lezárását tanácsolták, ő azonban figyelembe vette az üzleti élet szereplőinek figyelmeztetését is. Ezek alapján pedig úgy ítélte meg, a tavaszihoz hasonló szigorú kijárási korlátozások – amelyekhez hasonlót március közepétől tartottak fenn, és májusban kezdtek enyhíteni – túl súlyos károkat okoznának az ország gazdaságának.

„Úgy döntöttük, jelenleg nem fogunk bele átfogó lezárásokba. Életek és megélhetések megvédéséről is szó van – nem csinálhatjuk egyiket a másik nélkül”

fogalmazott Martin az ír közszolgálati televízióban hétfőn este, amit a Politico szemlézett.

A kormány egészségügyi tanácsadói úgynevezett ötös szintű korlátozások bevezetését kérték, mondván „ez az egyetlen lehetőség a vírus megfékezésére úgy, hogy közben az iskolák továbbra is működhetnek” – az ír szabályozások szerint az ötös szintű korlátozások a legszigorúbbak, ekkor az iskolákon és a létfontosságú szolgáltatások üzemeltetőin kívül gyakorlatilag mindent lezárnak az országban.

A szakemberek aggodalma érthető, mert Írországban az aktív koronavírus-fertőzött esetek száma az utóbbi két hétben rohamosan növekedett: két héttel ezelőtt, szeptember 22-én 8294-en állt az aktív koronavírus-fertőzöttek száma, október 5-én pedig már átlépte a 13 ezret. Az utóbbi napokban rendre 400-600 közötti új fertőzést regisztrálnak az írek.

„Létfontosságú, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a jelenlegi járványgörbét lefékezzük” – mondta Tony Holohan tiszti főorvos, aki a júliustól emelkedő fertőzésszámok miatt érvelt a legszigorúbb korlátozások bevezetése mellett, és arra figyelmeztette az íreket, hogy „csökkentsék minimálisra” a társasági érintkezéseiket.

Ennek ellenére döntött úgy az ír kormány, hogy az ötös helyett csak hármas szintű óvintézkedéseket vezet be: ennek értelmében 25 főre korlátozzák a temetéseken és esküvőkön résztvevők számát, nem rendezhetőek amatőr sportesemények, a miséket csak online celebrálhatják és a legtöbb társasági összejövetelt is megtiltják.

Az ír kormány a járvány kezdete óta először nem cselekszik az egészségügyi szakemberek tanácsainak megfelelően.

A mérleg másik serpenyőjében ugyanis gazdasági megfontolások vannak: közgazdászok arra figyelmeztettek, hogy komolyabb lezárások súlyos problémákat okozhatnak a gazdaságnak, amely már így is 20 milliárd eurós hiányt hozott össze 2020-ra.

Az Éttermek Szövetsége pedig úgy becsülte, 180 ezer munkahely kerülhetne veszélybe az ötös szintű korlátozásokkal.

Az új szabályok értelmében ugyanakkor – bár a társasági élet kerülését kérik az emberektől – Dublinon kívül 4000 kocsma maradhat nyitva, és az éttermek is fogadhatnak vendégeket. Az ország többi részéhez képest a fővárosban szigorúbbak voltak a korlátozások: ott március óta nem nyithatnak ki a kocsmák, az éttermek pedig csak a teraszon szolgálhatják ki a vendégeket.

NYITÓKÉP: A dublini Grafton Street

FOTÓ: Donaldytong / Wikimedia

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek