+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2020. október 4. vasárnap, 12:30
A politikus még májusban nyilatkozta az Azonnalinak, hogy talán mégis csinál az idei választási kampányra egy kampánydalt, ahogy azt eddig mindig tette. Bő egy héttel a bécsi tartományi választások előtt ki is jött a szám, ami az elhunyt osztrák énekes, Falco stílusában készült. A Falco-örökösök már 2019-ben megtiltották az FPÖ-nek a Falco-dalok felhasználását. Strachét vélhetően most be is perlik.

Heinz-Christian Strache, bukott osztrák alkancellár a korábbi választási kampányokban, amikor még az FPÖ színeiben indult, mindig egy dallal kedveskedett híveinek –

 

főleg rapperként lépett fel az elmúlt tíz év kampányaiban.

 

Miután az Ibiza-videó és a pártpénzből finanszírozott magánkiadások miatt az FPÖ végül tavaly decemberben kirúgta Strachét, a volt politikus idén egy saját listával próbálkozik megmaradni a politikai életben. Team Strache néven indul rá az október 11-i bécsi tartományi választásokon egykori pártjára. Miközben öt éve a Strache vezette FPÖ Bécsben a 30 százalékot is megugrotta, idén a strachétlanított FPÖ-nek kilenc, míg Strachénak négy százalékra van esélye.

 

A Team Strache keretében a politikus eddig nem jelentkezett semmilyen dallal. Az Azonnalinak májusban adott interjújában Strache először maga is azt mondta: „Minden kornak megvan a maga csodája! Nem hiszem tehát, hogy még egyszer rapperként megjelenek“. De már rögtön a következő kérdésre adott válaszában visszavonta az énekesi visszavonulást:

 

„ha egy HC-rap mégis segít még több embert elérni, akkor hát: soha ne mondd, hogy soha!“

 

Ennek megfelelően október elsején kijött Strache első száma, amit nem FPÖ-s színekben jegyez. A szám refrénje: „Mi fáj a hatalmasoknak? Egy iksz Strachére“. A dal nagy részét azonban nem Strache énekli.

 

A szám címe: „HC is back“, és Falco-stílusjegyeit viseli magán.

 

Ez ki is akasztotta a Falco-magánalapítványt, amely jogi lépéseket tervez tenni Strache ellen, aki szerintük azt a látszatot keltheti a videóval, mintha a legendás bécsi énekes bármikor is közel állt volna a szélsőjobboldalhoz.

 

Falco örökösei már 2019-ben egyezségre jutottak Strache korábbi pártjával, az FPÖ-vel, amely megígérte: nem fognak Falco-számokat használni többet a rendezvényeiken. Falcoról ismert volt, hogy magát baloldalinak tartotta (már csak munkásszármazása miatt is), és az 1990-es évek elején is elítélte az FPÖ idegenellenességét.

 

Ha HC Strache zenei munkásságának korábbi állomásai érdekelnek, itt hallgathatod vissza az Azonnali válogatásában a legismertebb a dalait!

 

NYITÓKÉP: HC Strache rappel / Youtube

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Tomislav Tomašević az exit poll szerint több, mint 48 százalékot kapott. Ez nem a végeredmény.

A CDU és több német város viszont az izraeli zászló kihelyezésével fejezte ki szolidaritását Izraellel.

A budapesti főpolgármester immár hivatalosan is bejelentkezett az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.

Noha a Varga Mihály-féle új adócsomag célja az adócsökkentés és az adóegyszerűsítés, az leginkább kommunikációs húzásként értelmezhető. Elemzés!

A számok alacsonyabbak a hivatalos adatoknál, de a kórházba kerültek körében a halálozási arány magas.

Az eset miatt Skóciában többen is azt követelik, hogy legyen saját bevándorláspolitikájuk.

Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás