A Járvány Előtti Idők turistaparadicsomai mindent elkövetnek, hogy ne felejtsék el őket a turisták

Szerző: Vass Csaba
2020.10.04. 10:22

Volt olyan sziget, ahol a helyi lakosokra kamerát szereltek, hogy a turisták távolról irányíthassák a mozgásukat.

A Járvány Előtti Idők turistaparadicsomai mindent elkövetnek, hogy ne felejtsék el őket a turisták

Már június 15-én megnyitotta kapuit a külföldi turisták előtt a Maldív-szigetek, mi több, az Indiai-óceán közepén fekvő szigetországba látogató külföldiek számára sokáig semmiféle korlátozást nem rendeltek el, még csak negatív koronavírus-tesztet sem kértek a turistáktól. Azóta ezen egy kicsit szigorítottak: a legfrissebb szabályozás szerint a szigetországba látogató külföldi turistáknak egyetlen PCR-típusú koronavírus-tesztet kell felmutatniuk a belépéskor, aminek az eredménye nem lehet régebbi 72 óránál.

A Maldív-szigetek kormánya reméli, hogy minden további gond nélkül megússzák idén a koronavírus-járványt, és nem kell befagyasztani a turizmust, ami az ország GDP-jének a 60 százalékát adja.

Hogy lássuk az arányokat: 2019-ben 1,7 milló külföldi látogatott az országba, míg a szigetország 1192 szigetének 200 lakott szigetén valamivel több mint 430 ezer ember lakik életvitelszerűen.

Ők most olyan lépésre készülnek, amilyenre eddig még nem volt precedens: elindították a Maldives Border Miles nevű programot, amin keresztül lényegében a légitársaságok mérföldgyűjtő hűségprogramjaihoz hasonlóan díjazni fogják az országba látogató leghűségesebb turistákat. A program szerint a külföldieket három kategóriába (arany, ezüst és bronz) fogják besorolni. A különböző fokozatba tartozó turisták különböző előnyöket élvezhetnek majd.

Bár a rendszer még kidolgozás alatt áll és várhatóan idén decemberben startol majd el, eddig azt lehet tudni róla, hogy a turistáknak a különböző fokozatok eléréshez pontokat kell gyűjteniük: ezekhez a Maldív-szigetek határának minél többszöri átlépésévelel és a különböző eseményeken, rendezvényeken való részvétellel lehet hozzájútni. A CNN utazórovata szerint a pontrendszer leginkább azoknak a turistáknak fog kedvezni, akik szívesen igénybe vennék a turistaparadicsom valamelyik luxusszállódáját, hiszen a decembertől bevezetésre kerülő pontrendszer majd ki fogja egyenlíteni ezeknek a szállodáknak a rendkívül borsos árát.

De nem csak a Maldív-szigeten ennyire kreatívak, nagyon úgy néz ki, hogy a Koronavírus Előtti Idők turistaparadicsomainak minden kreativitásukra szükségük van ahhoz, hogy a külföldiek ne felejtsék el, miért is érdemes éppen oda látogatni. A Karibi-térség közelében található Barbados, Anguilla és Aruba szigeteken meghosszabbított vízummal próbálják magukhoz édesgetni a külföldieket, de a a legmerészebb húzást talán a Feröer-szigeteken követték el még áprilisban, ahol kifejlesztettek egy olyan alkalmazást aminek a segítségével az otthonukban üldögélő turisták a telefonjuk segítségével fedezhetik fel a sziget látványosságait, úgy, akár egy videójátékban.

Az otthonában ülő turista egy applikáción keresztül követhet egy helyi lakost, akinek a fejére egy go pro kamera van felszerelve. A helyi lakos ha kell, sétál, ha kell, lovagol, helikopterre ül, sőt, ha a Londonban épp fekete teát szürcsölgető felhasználó éppen azt kéri tőle, még ugrál is egy helyben. A szigeten való séták rendkívűl népszerűek voltak, de június 17-ével bezárólag végük szakadt.

Mindenesetre a rengeteg kreatív ötlet kapcsán megkerestük Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy megtudjuk, vajon Magyarországon terveznek-e valami hasonlóan szokatlant, és ha igen, akkor mit – erről majd a későbbiekben beszámolunk.

Nyitókép: Cocoa Island, Maldív-szigetek / Wikipédia

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek