„Nehezen tudom magam elfogadtatni nőként, de magyarként Szlovákiában nincs üvegplafon”

Hogyan lett Szlovákia oktatási államtitkára a magyar iskolákba járt Filip Mónika? Miért egy szlovák liberális pártnál kötött ki valamelyik helyi magyar párt helyett? Mi az oka annak, hogy egy magyar párt sincs most a pozsonyi parlamentben? Kik és miért keresték őt eddig meg a kormánytól? Miért mondott nemet Čaputová elnöknek arra, hogy mellette dolgozzon? Interjú!

Önt a Szabadság és Szolidaritás párt jelölte az oktatási államtitkári pozícióra. Hogyan került kapcsolatba a párttal?

Én mindig úgy alakítottam a karrieremet, hogy szakember vagyok. Nyolc évig foglalkoztam közigazgatással a belügyminisztériumban. Először a Progresszív Szlovákia párt szólított meg, részt vettem a programjuk írásában is. Úgy volt, hogy rám bízzák a közigazgatási szakpolitikát, de amikor a PS koalícióra lépett a Spolu párttal, kiderült, hogy a Spolunak teljesen más elképzelése van a közigazgatási reformról, mint nekem.

Ezt az elképzelést szakmailag sem éreztem színvonalasnak, és elvben sem tudtam azonosulni vele: a Spolu ugyanis teljesen fel akarta számolni a megyerendszert. Közigazgatási reformra szerintem is szükség van, de nem úgy, hogy van háromezer falu, amik ezentúl nem lesznek semmilyen nagyobb egységbe szervezve. Szerintem ez a lépés nem lenne helyes, és nem lenne reális a kivitelezése sem. Az én koncepcióm viszont eljutott a Szabadság és Szolidaritás párthoz, és megkerestek engem. Úgy találkoztam a pártelnökkel, hogy nem volt semmilyen politikai ambícióm.

Mennyire nehéz magyarként karriert befutni Szlovákiában?

Ebben én nem látok problémát, rengeteg példa van arra, hogy valaki magyarként karriert fut be itt. Az egyetlen fontos dolog ebből a szempontból, hogy beszéljük az államnyelvet. De

Sőt, én inkább előnynek látom azt, hogy magyar nemzetiségű vagyok: szélesebb a látóköröm, a neveltetésem miatt nagyon erős a magyar identitásom, multikulturálisabb vagyok a szlovákoknál, akik egy kicsit zárkózottabbak.

Egyetlen területen látok nehézséget az érvényesülésben, a politika terén. Itt nem a szlovák pártpolitikán belüli előremenetelre gondolok, hanem a szlovákiai magyar pártok kilátásaira. A Nagykürtösi járásból jöttem, ami egy elég elmaradott környék, erős a magyar nemzeti, kulturális és sportidentitásom, de a politikában mindig inkább a szlovákiai eseményeket követem. Egy közigazgatással foglalkozó szakember vagyok, soha nem pozícionáltam magamat úgy, mintha kimondottan magyar témákkal foglalkozó magyar politikus lennék.

Viszont mivel egy szlovák párt szólított meg – hiába magyar a nemzetiségem és hiába jártam magyar iskolákba –, ezért már a választási kampány során is, és különösen amióta államtitkár vagyok, azt érzékelem, hogy nagyon sokan próbálnak egy olyan vonalra terelni, hogy én nem tudom a magyar érdekeket képviselni, sőt, nem is vagyok igazi magyar.

Ezek magyaroktól érkező vélemények?

Pontosan, ezek a magyar pártpolitikából érkező vélemények. Ezzel én nem fogok harcolni, frissen kerültem a politikába, nem ismernek engem. Viszont most, hogy nincs magyar párt a szlovák parlamentben, nem egyszerű a helyzet. Támogatás helyett a magyaroktól is támadásokat kapok, miközben a szlovákokkal sincs egyszerű dolgom, már csak azért sem, mert nagyon nehéz témákat viszek államtitkárként: a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek oktatása is hozzám tartozik, viszem a nemzetiségi oktatás ügyét. Közben meg jönnek a szlovákiai magyar politikusok is azzal, hogy a vezetéknevem hivatalosan Filipová, nem Filip.

Megértem, hogy ez sokaknak fontos kérdés, de én soha nem gondolkodtam azon, hogy megváltoztassam a nevem, én nem vagyok kevésbé magyar attól, hogy a hivatalos papírjaimban ott van a vezetéknevem végén az „-ová” utótag. Szakembernek tartom magam, de az államtitkári pozíciómmal nyilván beléptem a politikába is, és a szlovákiai magyar politikum egyelőre nem tud mit kezdeni velem.

Az interjúban hogyan írjuk a nevét?

Az összes bizonyítványomon általános iskolától kezdve a középiskola végéig úgy volt írva a nevem, hogy Filipová Monika – Filip Mónika. Így, kétnyelvűen.

Most meg szlovákiai magyar politikusok és Facebook-kommentelők elkezdtek azon rugózni, hogy jogtalanul használom a nevemet magyarul, hiszen a hivatalos papírjaimban nem így szerepel. Ez volt az egyik érv amellett, hogy nem vagyok igazi magyar, és nem képviselhetem a magyarokat. A másik meg az, hogy nem élek magyar környezetben, ami amúgy nem igaz.

Miért vádolják azzal, hogy nem él magyar környezetben?

Ha jól emlékszem, Bugár Béla nyilatkozta valahol, hogy nem ismerem a magyarok gondjait, mert nem élek magyar környezetben. Valóban nem Somorján élek, mint Bugár, Pozsony közvetlen szomszédságában, de Nagykürtösről származom, és az a régió sokkal nehezebb helyzetben van, mint Somorja vagy Dunaszerdahely környéke. Gondolom, ezzel próbálna hitelteleníteni. Nekem amúgy teljesen mindegy, én tudom magamról, hogy magyar vagyok, és hogy tudom képviselni a magyarokat, de azért ez egy kicsit elszomorít.

Ön szerint mi az oka, hogy nincs magyar párt a szlovák parlamentben?

Az éveken át tartó széthúzás. Szlovákia nem egy nagy ország, ezen belül a magyar kisebbség nem tud két, három, vagy négy magyar politikai pártot eltartani úgy, hogy azok még egymással is veszekednek. Hiába próbáltak a választások előtt összefogni, az emberek nem hitték el nekik, hogy a kisebbségek érdekeit szeretnék védeni.

A másik ok szerintem az, hogy

Még ha vannak is hiányosságok a kisebbségi jogokat illetően, ma már nem az van, hogy a szlovák politikai pártok megpróbálnak ráerőltetni dolgokat a magyarokra.

Azóta sokat fejlődött a szlovák politika. Elég csak a miniszterelnököt, Igor Matovičot megemlíteni, aki hitelesen támogatja a magyar kisebbséget. Ő úgy érzi, hogy a magyar kisebbség is része az országnak, én magam is sokat tárgyaltam vele, tényleg érdekli őt ez a téma. Tehát most már vannak szlovák politikusok is, akik felkarolnák a magyarok ügyét – magyar pártok pedig nem tudnak reflektálni erre. Ők még mindig azzal jönnek, hogy mi itt szenvedünk és védenünk kell a magyar identitást, vagy még mindig a Beneš-dekrétumokkal foglalkoznak. Természetesen ezek nagyon fontos dolgok, de szerintem a szlovákiai magyarságnak nagyobb gondja az, hogy milyen gazdasági helyzetben élnek.

Mindez azt is jelentheti, hogy az etnikai alapon szerveződő magyar pártokra nincs is szükség már a szlovákiai politikában?

Nem, én biztos vagyok benne, hogy szükség van a magyar pártokra, vagyis egy pártra, ezt szlovák újságíróknak is mindig elmondom. Már csak azért is, mert a szlovákok nem tudják átélni, milyen kisebbségiként élni Szlovákiában, a magyar politikusok számára pedig ez magától értetődő dolog.

Ezzel a munkám során is találkozom: a szlovákok nem értik, hogy miért kell az oktatási törvényben külön definiálni a nemzetiségi oktatást, miért nem vonatkozhatnak ugyanazok a feltételek az összes iskolára. Nem magától értetődő számukra, hogy mennyi mindenben speciálisak a nemzetiségi iskolák, onnantól kezdve, hogy mit tanítanak, milyen mennyiségben, egészen a pedagógusok oktatásáig és továbbképzéséig.

Ezért is kell elkülöníteni a nemzetiségi oktatást a többségi oktatástól, és a finanszírozást is más feltételekhez kötni: ahhoz, hogy ezek az iskolák fennmaradhassanak és színvonalas oktatást nyújtsanak, pozitívan kell diszkriminálni őket. A szlovákok nem értik, hogy ha beszélhetünk magyarul, vannak jogaink, meg egy csomó helyen magyar feliratok vannak, akkor minek kellenek még ilyen specifikus támogatások is.

És mi a helyzet a szlovák politikával? Tényleg nem akadálya a magyar nemzetiség az érvényesülésnek?

Meglepő, hogy mennyire nem akadály. A szlovák pártok sokáig nem tekintettek erőforrásként egy politikus magyar nemzetiségére, de a legutóbbi választásokon már arra is volt példa, hogy szlovák pártok magyar platformot is szerveztek. A Szabadság és Szolidaritásnál – aminek a listáján én is indultam – nem foglalkoztak külön a kisebbségi témával. Ha volt valamilyen specifikusan magyarokat érintő ötletem, abban minden további nélkül támogattak, de nem tekintettek célcsoportként a magyarokra.

Mivel egy liberális pártról beszélünk, semmiféle gondot nem okozott nekik, hogy támogassanak engem kisebbségiként vagy nőként. Nem érzékelem a munkám során sem, hogy gond lenne a nemzetiségem, akár miniszterekkel, államtitkárokkal vagy más politikusokkal beszélek.

Van-e üvegplafon egy magyar számára a szlovák politikában?

Szerintem nincs. Esetleg annyi, hogy egy magyarnak nagyobb esélye van magas pozíciót betölteni, ha szlovák párt listáján indul, de a nemzetiség önmagában nem akadály szerintem. Viszont magyar párt tagjaként, kimondottan a magyar kisebbség ügyére fókuszálva már nehezebb magasra jutni.

És nőként érzékel-e üvegplafont?

Ez már nehezebb kérdés. A pozitív példa Zuzka Čaputová. Mindenkit meglepett, engem is, hogy elnökké választották. De

Én racionálisan és keményen tárgyalok, és ezt nehezen fogadják el egy nőtől, ahogy azt is, ha valamivel nem értek egyet és kritikát fogalmazok meg. Ezt az egész eddigi karrierem során érzékeltem.

Mit tud mondani azoknak a nőknek, akik szeretnének komoly karriert befutni, mik a legjobb stratégiák ennek a jelenségnek a kezelésére?

Mindenki más utat jár be. Én úgy látom, hogy a nők inkább a kedvességükkel, a kapcsolatépítéssel érvényesülnek, és azzal, hogy szépen, illedelmesen beszélnek. Van viszont, aki azzal érvényesül, hogy van egy erős témája, és elfogadják szakemberként. Ilyen volt például Iveta Radičová (korábbi munkaügyi miniszter, 2010-től 2012-ig Szlovákia miniszterelnöke – a szerk.).

Vannak olyan nők, akik így is tudnak érvényesülni, de szerintem ez a nehezebb út. Nagyon sok kritikát kap az ember, hogy karrierista vagy érzéketlen, viszont számomra ez a szimpatikusabb módja az érvényesülésnek. Én sokat szerepeltem egyébként külföldön az OECD-ben és az Európa Tanácsban is, és ott soha nem érzékeltették velem, hogy nő vagyok.

Ez akkor specifikus közép-kelet-európai vagy szlovák jelenség lehet?

Lehet.

Említette, hogy tárgyalt a miniszterelnökkel is. Milyen Igor Matovičcsal tárgyalni?

Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak vele. Nagyon kedves, egyenes és tisztelettudó volt velem. Ő azon kevesek egyike, aki férfiként egyenrangú tárgyalópartnernek tekintett, miniszterelnökként is. Egy pillanatig sem éreztem magam kellemetlenül a társaságában, nagyon nyitott volt, érdekelte az oktatás és a közigazgatás témája, érdekelte a véleményem és a tapasztalataim. Az a harsányság, ahogy ő a nyilvánossággal kommunikál, a személyes találkozás során egyáltalán nem jelent meg.

Az ön egyik nagy vállalása az volt, hogy megreformálja a szlovákiai magyar iskolákban a szlovák nyelv oktatásának módszertanát. Mi a probléma a szlovák nyelv oktatásával és miért fontos ezt megváltoztatni?

Egyrészt a szlovák nyelv oktatása az egyik oka annak, hogy magyar szülők szlovák iskolába íratják a gyereküket. Úgy látom – és ezt a saját tapasztalataim is alátámasztják, hiszen én is magyar általános és középiskolába jártam –, hogy a szlovák nyelvet nem jó módszerrel oktatják. Ez főleg abból látszik, hogy – bár megtanuljuk a nyelvtant és nagyon jó passzív nyelvtudásra teszünk szert – aktívan nem kommunikálunk jól szlovákul. Ez az oka annak is, hogy sok magyar diák vagy egyáltalán nem tanul tovább Szlovákiában, vagy Magyarországra megy egyetemre.

A legnagyobb gond az, hogy a szlovákot nem második nyelvként oktatják a magyaroknak.

Emellett a családon belül is csak magyarul kommunikálunk, és a szlovák nyelvvel nem kerülünk kapcsolatba.

Az oktatás módszertanán szeretnénk változtatni, de ez nem egy páréves ügy. Korábban is voltak projektek, néhány iskolában próbálkoztak új koncepciók gyakorlati alkalmazásával, mi most ezeket felkaroljuk. Szeretnénk változtatni a módszertanon, de ehhez új tankönyvekre lesz szükség, az általános iskolától egészen a középfokú oktatási intézményekig. Ezzel még sok dolgunk lesz, a tanárokat át kell majd képeznünk, az oktatáshoz pedig szükségük lesz új segédeszközökre, és természetesen a diákoknak új tankönyvekre és a munkafüzetekre is.

Hol tart most ez a projekt?

A következő hetekben ül össze az első munkacsoport, ez lesz az első konkrét, formális lépés. Itt fogjuk meghatározni a projekt időtávját, meghatározni az egyes részfeladatokat és az azokhoz tartozó felelősöket, hogy konkrétan ki mit fog csinálni. Abban bízunk, hogy hosszútávon a szlovák nyelv oktatásának átalakítása változtatni fogy a magyar tannyelvű iskolák megítélésén a magyar szülők körében, hiszen sokan úgy tekintenek a magyar iskolákra, hogy ott nem tanul meg a gyerek szlovákul.

Ha pedig az iskola jó szlováktudást biztosít, akkor a szlovákokban kialakult általános kép is megváltozik majd. A szlovákok ugyanis gyakran bírálják a magyarokat a hiányos szlovák nyelvtudásuk miatt, miközben arról nem mi tehetünk, hanem a rossz iskolai szlováknyelv-oktatás.

Ezt az ön saját tapasztalatai is alátámasztják?

A pozsonyi Comenius Egyetemen hallgattam kínai nyelvet és jogot, de én is úgy kerültem fel Pozsonyba, hogy nem volt aktív szlovák nyelvtudásom. Nagyon szeretem a nyelveket, akkor már beszéltem angolul, és szlovákul is remekül tudtam a boltban kenyeret kérni, de egyébként nem mertem megszólalni. Az embernek vannak komplexusai, és a szlovák közeg nem annyira segítőkész. Eltartott egy kis ideig, amíg megtanultam rendesen szlovákul. Persze gyorsan felzárkóztam, de az iskolából magammal hozott szlovák nyelvtudás nem volt jó alap.

A magyar iskolák ügye Szlovákiában mennyire számít egyúttal szociális problémának is?

Mi ezt a kérdést nem szociális problémaként kezeljük, de a dél-szlovákiai magyar iskolák nagy részében jelentős arányban roma gyerekek is tanulnak. Vannak olyan magyar iskolák, ahova szociálisan súlyosan hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Tervezünk is egy nagy felmérést az iskoláinkról, amiben valamilyen módon az adott iskolát látogatók szociális helyzetét is szeretnénk megragadni, hogy célzottan tudjunk segíteni. De ez nem kifejezetten csak magyar iskolákat érintő kérdés, a regionális gazdasági különbségek ugyanúgy megjelennek a szlovák iskolákban is.

Van az ön államtitkársága és a magyar kormányszervek között bármilyen együttműködés vagy párbeszéd?

Szerettem volna találkozni a magyar kollégákkal, de a koronavírus-járvány miatt nagyon korlátozottak a lehetőségeink. Ami kellemesen meglepett, hogy meglátogatott engem Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Bár az oktatásügyről beszélgettünk, de látogatása inkább tapogatózásnak, kapcsolatfelvételnek tűnt.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral volt egy videókonferenciánk az inklúzió témájában, mert most Magyarország és Szlovákia is kötelezettségszegési eljárás alatt van, és szerettem volna kikérni a magyar és a cseh kollégák tanácsát.

Vagyis Magyarországnak vagy Csehországnak több a tapasztalata a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban? Vagy a magyar kormány jobban tud kommunkálni Brüsszellel, mint a szlovák?

Ebben az egy témában igen, egyébként nincs különbség szerintem. Ebben a témában is csak azért, mert a roma gyerekek helyzete nagyon rossz – szerintem rosszabb Szlovákiában, mint Magyarországon, mert éveken keresztül el volt hanyagolva a probléma az egész oktatásüggyel együtt.

Visszatérve a kapcsolatokra, volt néhány szakmai találkozóm is a magyarországi kollégákkal, a nagykövettel is találkoztam, és a jó kapcsolatok abban is megmutatkoztak, ahogy a határlezárás okozta problémákat is sikerült folyamatos együttműködéssel viszonylag gyorsan enyhítenünk.

Korábban a szlovák belügyminisztériumban dolgozott, és többször is nyilvánosan kritizálta főnökét, Robert Kaliňák akkori belügyminisztert. Ennek milyen visszhangja volt a munkahelyén, nem próbálták meg eltávolítani?

Eltávolítani nem próbáltak, sőt még a belügyminiszter is azt nyilatkozta, hogy jól végzem a munkámat és jogom van kritikát megfogalmazni. De a kritikák után nem voltam közkedvelt személy a minisztériumban.

Információktól, adatoktól zártak el, de úgy voltam vele, hogy amíg tudok dolgozni, van eredménye a munkámnak, és nem ártok az ottani csapatomnak – osztályvezető voltam –, addig maradok.

A belügyminiszterrel szembeni nyilvános kiállása is segíthetett abban, hogy a londoni Apolitical szervezet 2019-ben beválasztotta a világ közigazgatásban dolgozó száz legbefolyásosabb fiatalja közé?

Nem tudom, őszintén szólva meglepetésként ért, hogy felkerültem erre a listára. Próbáltam kideríteni az Apoliticalnál, hogy ki és milyen szempontok alapján jelölt egyáltalán, de nem árulták el. Biztosan az is hozzájárult a jelöléshez, hogy tisztviselőként kritizáltam az államigazgatást, de szerintem az fontosabb volt, hogy alapítottam egy civil szervezetet, a Jó Hivatalnokot.

Ez eleinte egy underground szervezet volt, tíz-tizenöten jártunk össze, és arról beszélgettünk, hogy hogyan tudnánk megváltoztatni a tisztviselők helyzetét, hogy hasonlóan professzionális munkakörülmények között dolgozhassunk, mint nyugaton. Azon gondolkodtunk, hogy lehetnénk megbecsültek, és hogyan lehetne elkerülni, hogy egy kormányváltás után mindenkit lecserélnek az államigazgatásban. Azt a célt tűztük ki, hogy a tisztviselőknek is legyen egy kiállása, és félelem nélkül fogalmazhassanak meg véleményt.

Összeállítottuk a hivatalnokok tízparancsolatát, később aztán fesztiválokon is felléptünk. Volt sátrunk például a Pohoda fesztiválon, ahol beszélgetéseket szerveztünk, és elmondtuk, hogy mit jelent tisztviselőnek lenni, miből áll a munkánk, mi értelme van az államigazgatásnak, és milyen előnyei lennének annak, ha jól is működne. Az emberek nehezen fogadják el az állami tisztviselőket: akik a magánszektorban dolgoznak – még az én barátaim is –

Magyarországon az államtitkári szint politikai pozíciónak számít. Ön viszont államtitkárként úgy tűnik, hogy nem politikusként, hanem hivatalnokként tekint magára. Államtitkárnak lenni Szlovákiában is politikai pozíció?

Igen, sajnos ez egy politikai pozíció. Én viszont még nem tudok kilépni a tisztviselő múltamból, és a beosztottjaimhoz is így viszonyulok, hiszen én magam is referensi pozícióból jutottam idáig. Az államigazgatásból ritkán kerülnek át emberek a politikába, hacsak nem lépnek be egy pártba. Én nem vagyok párttag, és bár tudom, hogy államtitkárnak lenni politikai szerep, de én egyelőre nem tudok nem hivatalnokként tekinteni az államigazgatásra.

Amióta ön a minisztériumban dolgozik, volt olyan eset, hogy pártjának a politikai szempontjai konfliktusba kerültek az ön személyes meggyőződésével?

Egy ilyen eset volt, az állampolgársági törvény kapcsán. Ezzel kapcsolatban nem a pártnak, hanem a párton belül néhány embernek az álláspontja nem volt elfogadható számomra. Én amellett vagyok – és ezt kampány során is többször hangsúlyoztam –, hogy

Ezt a törvényt a párton belül mindenki szerint módosítani kell, viszont többen feltételekhez kötnék azt, hogy valaki egyszerre lehessen szlovák és magyar állampolgár, és csak akkor engednék ezt meg, ha a másik állampolgárság a magyar.

Milyen megfontolások állnak emögött?

A 2010-es törvény egy reakció volt arra, hogy Magyarország megadta volna az állampolgárságot a határon túli magyaroknak. Ez akkor egy minden logikát nélkülöző, politikai töltésű döntés volt, aminek következtében főleg olyan szlovákok veszítették el az állampolgárságukat, akik felvették az osztrák vagy a cseh állampolgárságot is. Most vannak az SaS-en belül olyanok, akik úgy módosítanák ezt a törvényt, hogy a magyar állampolgárságot specifikus kritériumokhoz kötnék.

Itt azok a régi beidegződések és félelmek is szerepet játszanak, melyek szerint Dél-Szlovákiát Magyarországhoz csatolhatják?

Nem hiszem. Ez inkább egyfajta kritika a részükről Orbán Viktor politikájával szemben.

Van a Szabadság és Szolidaritásnak kapcsolata magyarországi pártokkal?

Nem tudok róla, hogy lenne bármilyen kapcsolat vagy együttműködés, de a párt belső ügyeibe nem is nagyon látok bele.

A beszélgetésünk elején Čaputová elnökasszonyt becézve, Zuzkaként emlegette. Jóban vannak?

Nem vagyunk most kapcsolatban, de ismerjük egymást. Még egyetemista koromban dolgoztam neki önkéntesként a Via Iuris jogvédő szervezetnél. Akkor is kapcsolatban voltam vele, amikor a belügyben dolgoztam, és amikor elnökké választották, megkeresett, hogy szeretnék-e neki dolgozni.

De nem neki dolgozik.

Igen, elutasítottam az ajánlatát. Biztos érdekes tapasztalat lett volna, Zuzana egy szenzációs személyiség, nagyszerű lett volna vele dolgozni. Az elnöki pozíciónak nincs túl széles hatásköre, és én úgy éreztem, hogy az elnöki iroda alkalmazottjaként nem kaptam volna szakmailag izgalmas feladatokat. Ekkor már évek óta foglalkoztam a közigazgatással, és ezen a vonalon szerettem volna tovább haladni.

Még engem is meglepett egyébként, hogy visszautasítottam ezt az ajánlatot, és még három másikat is. Ez 2019 nyarán volt, ekkor már nagyon szenvedtem a belügynél, de nem adtam fel a harcot, hogy a közigazgatásban dolgozhassak. Úgy döntöttem, megvárom a választásokat, hátha jön egy új vezetés, akikkel át lehet vinni a közigazgatás reformját. Ekkor kezdtem el a pártokkal is kommunikálni, de csak szakmai szinten, bármiféle politikai ambíció nélkül.

Végül mégis egy politikai pozícióban kötött ki. Ha kicsit hosszabb távra tekintünk, el tudja magát képzelni egy miniszteri székben?

Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy miniszteri pozícióba nem véletlenül kerül az ember. Nekem már az is nagyon nagy szó, hogy államtitkár vagyok, nem lovalltam bele magam a pártpolitikába, az államtitkári pozícióra is mint szakembert kértek fel. Ha feljebb szeretnék lépni, és miniszter szeretnék lenni, akkor a pártpolitikába is be kell lépnem.

Őszintén szólva fél év után még nem tudom megítélni, hogy alkalmas vagyok-e a politikai pályára, arra, hogy egy párt tagjaként politizáljak. Az SaS-nél nagyon erősek a szakmai szempontok, ez egy racionális és összetartó párt, ez szimpatikus nekem.

Ahhoz, hogy miniszter legyek, kell egy erős politikai mandátum, amit nem tudom, hogy meg tudok-e szerezni. És nem csak amiatt, hogy a politikusként másféle készségekre lenne szükségem, mint hivatalnokként, hanem amiatt is – ahogy korábban említettem –, hogy én azt a kemény szakmai utat járom, amit nehezebben fogadnak el egy nőtől. Bármilyen meglepő, sokan félnek tőlem, ezt még a miniszterelnöktől is visszahallottam. Egyelőre felmérem a helyzetet, felmérem a saját képességeimet, és majd el kell döntenem, hogy akarok-e miniszter lenni. Ezzel együtt arról is döntenem kell, hogy belépek-e a pártba – ez az, ami számomra a legnagyobb nehézséget jelenti.

Mik azok a célok, amiknek az elérését a ciklus végére mindenképp sikerként könyvelné el?

Nehéz erre válaszolni, mert nagyon komplex feladataink vannak. Az első talán az lenne, ha befejeznénk az adminisztráció teljes átszervezését. Az oktatásügyi hatáskörök egy része ugyanis a belügyminisztériumnál van – ezért is fontosak a belügyes tapasztalataim a mostani pozíciómban –, ezeket a hatásköröket vissza kell hoznunk az oktatásügyhöz. Ez egy politikai döntés, ami elő van készítve, de enélkül nem tudunk rendesen működni.

A másik a szlovák nyelvoktatás megreformálása a nemzetiségi iskolákban úgy, hogy már gyakorlatban használjuk az új módszertant és megvannak hozzá az új tankönyvek is.

A harmadik pedig az, hogy hatékonyabbá tegyük iskoláink működését, és az oktatás színvonalát is emeljük. Az inklúzió terén bármilyen kis előrelépés sikert jelentene: például az, ha bezáratnánk azokat a biznisz-középiskolákat, amik hátrányos helyzetű diákok kihasználása céljából jöttek létre. Két évig két szakot oktatnak, semmilyen képesítést nem adnak, csak felveszik a normatív támogatást a diákok után.

Lát olyan nemzetközi példákat vagy jó gyakorlatokat, amiket érdemes követni?

Nehéz külföldi tapasztalatokat átültetni, mert Szlovákia helyzete nagyon specifikus. A nemzetiségi oktatás miatt is, és azért is, mert az egész oktatási rendszert tekintve nagyon le vagyunk maradva. Ha megnézzük például a felsőoktatást, azt látjuk, hogy Szlovákiában 32 egyetem vagy főiskola van, ez nagyon sok erre az országra.

Egy az egyben szerintem nem lehet átültetni külföldi gyakorlatokat, mert nagyon más itt a mentalitás, de a készségek fejlesztésére például sokkal nagyobb hangsúlyt kellene helyezni, és arra is, hogy a lexikális tudás bemagoltatása helyett megtanítsuk a diákokat gondolkodni.

Az, hogy túl sok egyetem van Szlovákiában, egyúttal azt is jelenti, hogy a diák is túl sok a felsőoktatási intézményekben? Magyarországon az a hivatalos álláspont évek óta, hogy nem kell annyi diplomás, és a diákok tanuljanak inkább szakmákat.

A hiányszakmák miatt Szlovákiában is hallani ilyen hangokat, és az egyetemekre is sokkal könnyebb bejutni, mint korábban. Aki meg már szerzett valamilyen titulust, nem biztos, hogy hajlandó lesz valamilyen szakmunkát végezni. Erősíteni kell a szakképzést, de a felsőfokú tanulmányokat is nagyon fontosak tartom, viszont itt sokkal inkább a minőségre kéne koncentrálni a mennyiséghez képest.

Ezen a téren nagyon rosszul állunk. 32 egyetem fenntartása helyett inkább két vagy három egyetem kiemelt fejlesztésére kellene koncentrálnunk.

Az egyetemek színvonalának a tünete lehet a miniszterelnök plágiumbotránya is?

Nem csak neki van plágiumbotránya!

Hanem az ön főnökének, Branislav Gröhling miniszternek is.

Igen, kérdőre is vontam őt, és én voltam az egyetlen a minisztériumból, aki nyilvánosan is nemtetszésemet fejeztem ki, ráadásul jeleztem, hogy ezzel a problémával rendszerszinten kezdeni kell valamit. Azt viszont nem vártam el, hogy lemondjon akár az én miniszterem, akár a miniszterelnök, vagy Boris Kollár, a parlament elnöke. Ha jön egy új kormány, annak a tagjaival ugyanez a gond lesz, mert ez egy rendszerhiba, ami pont a felsőoktatás problémáival függ össze. Amit viszont elvárok ettől az új kormánytól – ami ugye a régivel szemben határozza meg magát –, hogy korrekten kommunikáljunk, és ha hibát követünk el, azt valljuk be, megoldást is kínáljunk.

Engem az zavart a leginkább, hogy ezekben a plágiumügyekre mindegyikük pont ugyanúgy reagált, mint az előző kormány idején Andrej Danko, a parlament akkori elnöke, akinek szintén gondjai voltak a szakdolgozatával. Ez volt a fő gond: azt mondtuk az embereknek, hogy mi mások vagyunk, közben pedig ugyanolyanok voltunk.

Tudok több olyan politikusról is, akinek a diplomamunkáját szintén megvizsgálták az újságírók, de aztán valami miatt nem írták meg. Kérdeztem én is tőlük, hogy mi a céljuk azzal, hogy a politikusok diplomamunkáit szedik szét? A következő és az azután következő kormány tagjaival is ugyanez lesz a gond.

De ezzel a problémával szerintem is foglalkozni kell, és nem hiszem, hogy egy törvénymódosítás megoldást jelent. Egy komplex oktatásügyi reformra lenne szükség, ez pedig nagyon nehéz:

és külföldi tanárok bevonásával kellene emelni a színvonalat.

Követte esetleg a budapesti CEU ügyét? Az egyetem részben már Bécsbe költözött. Nem merült fel önben, hogy esetleg Pozsonyba is költözhetne?

Van 32 egyetemünk, nem kell még egy. Persze a CEU az azért más színvonal. Követtem egyébként az ügyet, de csak nagyon felszínesen. Nem követem annyira részletesen a magyar politikát és a magyar híreket, hogy állást tudjak foglalni ebben az ügyben.

Nem látok annyira bele a CEU ügyébe, hogy határozott véleményem legyen róla.

Úgy tudjuk, hogy kerékpárral jár dolgozni. Mennyire jól biciklizhető város Pozsony?

Semennyire, alig van kerékpárút. Én az autók között jövök. Évek óta téma Pozsonyban is bicikliutak bővítése, de egyelőre nincs előrelépés ezen a téren. Van több szervezet, amikkel én is együtt dolgozom, próbálom népszerűsíteni a kerékpározást. Én 2008-ban kerültem Pozsonyba egyetemre, azóta biciklizek, és akkor csak néhány kerékpárost lehetett látni az utakon. Ma viszont már nagyon sokan vannak, de a kerékpárutakból nem lett több, pedig ez a főpolgármesternek, Matúš Vallónak is nagyon fontos témája volt.

Vele is dolgoztam egyébként, részt vettem a választási programja kidolgozásában. Egyszer emlékeztettem is rá, hogy azt mondta még a kampány idején, ha kell, saját kezűleg fogja esténként felfesteni az útra a kerékpársávokat. Sajnos Pozsonynak rengeteg gondja van, nagyon sokan költöznek ide, és úgy tűnik, a kerékpárutak ügye egyelőre nem került sorra.

Az is igaz, hogy az itt élők ragaszkodnak az autóikhoz, rengeteg olyan embert látni, aki egyedül ül az autóban. Pozsony mentalitásban még nem jutott el odáig, hogy ezen túllépjen, pedig nem is igazán nagy város, tömegközlekedéssel, de még gyalog is el lehet jutni bárhová.

Fradi vagy DAC?

Fradi. És ha válogatott, akkor a magyar válogatott.

Ha magyar-szlovák válogatott meccs lenne...

… akkor a magyar válogatott.

A Fradi szerete honnan jön?

Apukámtól. Már hároméves koromban elvitt Fradi-Újpest meccsre. Emlékszem arra, amikor még komoly rendőri erők biztosították a meccseket. Olyanra is emlékszem, hogy apukám felkap a nyakába, és menekülünk a lovasrendőrök elől. Én fociztam is általános és középiskolában is, csak az egyetemen már nem tudtam bekerülni a csapatba.

Hallott a Fradi legújabb igazolásáról?

Igen hallottam, egy szlovák focista, de mivel a szlovák sportot végképp nem követem, nem tudok róla sem semmit.

Robert Mak szlovák focistáról van szó. Ő arról híres Magyarországon, hogy egy magyar-szlovák válogatott meccsen, miután gólt rúgott, azzal provokálta a magyar szurkolókat, hogy a mezén levő szlovák címert mutogatta nekik – mindezt válaszul arra, hogy a magyar szurkolók kifütyülték a szlovák himnuszt. Őt igazolta le most a Fradi, és volt némi ellenállás a szurkolók részéről.

Hát szerintem a Fradi is nagyon sokat változott. Emlékszem még azokra az meccsekre, amikor szurkolók kifütyülték a fekete légióst. Ma pedig már mindenki légiós, és úgy kell keresni a hazai játékost.

A szlovák hokilázzal meg aztán végképp nem tudok mit kezdeni, rettentő szenvedés nekem, bár most már a magyarok is jönnek fel hokiban.

Nagykürtös környékéről származik, tudna mondani egy jó helyet azon a vidéken, ahová érdemes beülni enni?

Én a szüleimhez járok enni. Éttermet nem tudok mondani, Nagykürtös környékéről inkább a természetet ajánlanám, nagyon szép környék, jól lehet biciklizni túrázni, szépek a hegyek és a borvidék is.

Említette, hogy egy Pozsony melletti kisvárosból jár be dolgozni, ami bortermelő vidék, és Nagykürtös környéke is az. Van esetleg valami köze a borászathoz is?

Igen, borász család vagyunk, apukámnak a borászat a hobbija. Van pincénk, négyféle bort készítünk, ebben nőttem fel, anyukámmal ketten végeznek minden munkát. Nagyon nehéz, de gyönyörű munka, amit szeretnék én is majd folytatni.

Magyarországon hova megy a legszívesebben kirándulni vagy kikapcsolódni?

Most, hogy minden le van zárva, nem nagyon mehetek sehova, de egyébként sem voltam szabadságon öt éve. A szabadságaimat arra pazaroltam el, hogy a doktorimat írjam, a belügyben erre nem adtak külön szabadnapokat. Ha tanítanom kellett, vagy készítettem a disszertációmat, szabadságot kellett kivennem.

Magyarországon főleg Budapestre járok, Fradi-meccsekre, meg csak úgy a barátaimmal. De ha kirándulni akarok, akkor én a hegyekbe megyek, és Magyarország ezen a téren nem annyira erős. Romániába mennék el szívesen, még nem voltam, biciklizni a Kárpátokba. Nekem a kikapcsolódást a biciklizés és az úszás jelenti.

FOTÓK: Szűcs Donát / Azonnali