Ismét többet tesztelünk, de ez még mindig kevés

2020.10.02. 11:04

Hiába végeztünk el 12 394 tesztet az elmúlt 24 órában, az elvégzett tesztek több mint 10 százaléka lett pozitív, ami a duplána a WHO által ajánlott 5 százaléknak. Ha nem növeljük a tesztkapacitást és a kontaktkutatást, akkor félő, hogy a későbbiekben nem fogjuk tudni nyomon követni a járvány pontos terjedését. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

Ismét többet tesztelünk, de ez még mindig kevés

Csütörtökről péntekre újabb 1 322 főnél mutatták ki az új típusú koronavírust, így már összesen 28 631-en fertőződtek meg a vírus márciusi megjelenése óta. Az elmúlt 24 órában azonosították a legtöbb esetet a járvány megjelenése óta. Ebből jelenleg 21 484 aktív eset. Az elmúlt 24 órában mindegyik megyéből jelentettek megbetegedést, a legnagyobb arányban Borsod-Abaúj-Zemplénben nőtt a fertőzöttek száma. 

Viszont, hogy pontosan hogyan áll a járvány megyénként, pontos információnk nincs, hiszen az operatív törzs csak az összfertőzöttek számát közli napról napra,

egyedül csak Budapestről tudjuk, hogy mennyi az aktív esetek száma, míg a többi megyét a „vidék" címszó alatt sűritik össze, így csak megbecsülni lehet, hogy egy-egy megyében mennyi lehet az aktív eset.

A hét első feléhez képest visszaállt a tesztelés a megszokott 10-13 ezer teszt közé: az elmúlt 24 órában 12 394 darab teszt készült el. Ami viszont probléma, hogy ez még így is kevés, hiszen a tesztek pozitivitási rátája 10,67 százalék, így bőven meghaladjuk azt az 5 százalékos határt, ami alatt a WHO ajánlása szerint egy járványt kordában tartunk.

Azonban a legnagyobb baj, hogy ennek a számnak a hétnapos átlaga legutoljára szeptember 4-én volt 5 százalék alatt,

így ha nem növeljük a tesztkapacitást és a kontaktkutatást, akkor félő, hogy nem fogjuk majd tudni nyomon követni a járvány terjedését.

Így jelenleg azt sem tudjuk megállapítani, hogy a fertőzések száma pontosan mikor duplázódik, ugyanis elég változó mennyiségű tesztet végeznek el naponta, így nagyon sok eset felderítetlenül marad. A jelenlegi adatokból az olvasható ki, hogy 15 nap alatt duplázódik az esetek száma, de szeptember 4-e óta a tesztek pozitivitási rátája mindig több, mint 5 százalék.

Sajnos az új esetek mellett az egy nap elhunytak száma is negatív rekordot döntött: az elmúlt 24 órában 17-en vesztették életüket, ami az eddigi legmagasabb a járvány megjelenése óta, így mindössze egy napig számított negatív rekordnak a 16 elhunyt. A legfiatalabb egy 57 éves férfi volt, aki agyi infarktusban is szenvedett, míg a legidősebb egy 96 éves nő, akinek magas vérnyomása mellett veseelégtelenséget tüntettek fel alapbetegségnek.

Csütörtökhöz képest azonban csökkent a kórházban ápoltak száma: 33 embert kiengedtek a kórházból, így jelenleg 740 beteg szorul kórházi ellátásra, közülük pedig 47-en vannak lélegeztetőgépen.

Viszont meggyógyult újabb 231 fő, így összesen már 6 349 főt nyilvánítottak egészségesnek.

NYITÓKÉP, GRAFIKONOK: Illés Gergő / Azonnali

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek