+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pápay György
2020. október 2. péntek, 08:18
A közös lista üzenete egyértelmű: az ellenzék pártjai 2022-ben már nem önmagukkal akarnának versenyezni, hanem Orbán Viktor rendszerét leváltani. A több listás indulás ellenben az ellenzéken belüli rivalizálást tartaná fenn – 2018-ig minden választás megmutatta ennek eredményét.

A kérdés, hogy az ellenzéknek egy vagy több listán indulva van-e esélye leváltania az Orbán-rezsimet, azokat is megosztja, akik ezt a rezsimváltást tényleg szeretnék. Másfél évre a parlamenti választásoktól az Azonnali ellenzéki politikusok és értelmiségiek részvételével vitát indít arról, hogy hány listán érdemes, szükséges elindulni a győzelemhez. Az alábbiakban Pápay György, a Magyar Hang publicistája, az LMP-közeli Ellensúly folyóirat szerkesztője mondja el véleményét.

 

+ + +

 

Ami a 2018-as választás előtt az „összefogás” kérdése volt (szükség van-e az ellenzéki pártok választókerületi koordinációjára a Fidesz legyőzése vagy legalább megszorongatása érdekében), az lett a 2022-es választáshoz közeledve az egy vagy több lista kérdése. Ez

 

mindenképpen előrelépést jelent az ellenzék számára, hiszen a formális együttműködés jelentőségét már egyik párt sem kérdőjelezi meg.

 

Az a látszat azonban félrevezető, hogy a listavita nem szól másról, mint ezen együttműködés részletkérdéseinek a finomhangolásáról.

 

Az a dilemma, hogy az ellenzéki pártok egy vagy több listát állítsanak, jellemzően úgy jelenik meg a nyilvánosságban, mint ami pusztán a szavazatmaximalizálás problémájáról szól – melyik megoldással lehet több választót megszólítani (illetve kevesebb választót elriasztani). Ez a megközelítés azonban minden bizonnyal téves. A listavita annyiban hasonlít az összefogásvitához, hogy ennek is az a valódi tétje, hogy az ellenzéki pártok az integráció kisebb vagy nagyobb fokát fogják választani a következő választáson, és ennek megfelelően mennyiben fognak versenyezni egymással.

 

Amennyiben az utóbbi megközelítés helyes, annak további következményei is vannak.

 

2018-ban az ellenzék a kisebb integráció és a versengés útját választotta, és láttuk, ez a stratégia hova vezetett:

 

nemhogy a Fidesz legyőzéséhez/megszorongatásához nem volt elég, de az újabb kétharmadot sem tudta megakadályozni. Félő, hogy ha az ellenzék a rendelkezésére álló lehetőségek közül 2022-ben is a kisebb integrációval és versengéssel járót választja majd, az ismét oda fog vezetni, hogy nem sikerül érdemi kihívást támasztania a Fidesszel szemben.

 

Mindezek alapján könnyen úgy tűnhet, hogy az alábbiakban az egy listán való indulás mellett fogok érvelni. Holott eleve problematikusnak tartom azt a beállítást, mintha két egyenrangú opcióról lenne szó, amelyek között racionális érveléssel dönt majd az „okoskodó nyilvánosság”. A listakérdésre érdemes inkább úgy tekinteni, mint egyfajta indikátorra, amely azt mutatja meg számunkra, hogy

 

az ellenzéki pártok a kormánnyal szemben folytatott küzdelmet tartják-e fontosabbnak, vagy az egymással folytatott küzdelmet.

 

Ráadásul mindezt annak fényében érdemes szemlélni, hogy van egy ennél nagyságrendekkel fontosabb választástechnikai kérdés is.

 

Lesz-e közös miniszterelnökjelölt?

 

Máshol korábban amellett érveltem – és ezt ma is tartom –, hogy az egy vagy több lista dilemmájánál sokkal fontosabb kérdés, lesz-e közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Azt ugyan ma már senki sem vitatja, hogy a választókerületi koordináció elkerülhetetlen, ez azonban még csak a beugró kérdés a vizsgára.

 

Ha az ellenzék le akarja győzni a Fideszt, akkor Orbán Viktort kell legyőznie; Orbán Viktort viszont egy egyértelmű kihívóként fellépő kormányfőjelölt tudja legyőzni.

 

2018-ban világosan megmutatkozott, mekkora versenyhátrányt jelent az ellenzék számára, ha nincs közös miniszterelnök-jelöltje. A versengő ellenzéki jelöltek kölcsönösen gyengítették egymást, az ellenzék töredezettségét hangsúlyozták és egész egyszerűen nem voltak hihetők (mégis ki gondolta komolyan 2018 tavaszán, hogy Karácsony Gergely, Vona Gábor vagy Szél Bernadett heteken belül akár Magyarország miniszterelnöke is lehet?).

 

2022-ben egy közös jelölt orvosolhatja ezeket a problémákat, és egységes politikai entitásként jelenítheti meg az ellenzéket, tompítva ezzel azt a kormánypárti vádat – illetve részben jogos választói aggodalmat –, hogy ellenzéki győzelem esetén egy kormányzásra képtelen, szedett-vedett koalíció kerülne hatalomra.

 

Mint említettem, ez a kérdés sokkal fontosabb az egy vagy több lista kérdésénél, de nem teljesen független attól.

 

Az egy lista kétségtelen előnye, hogy ebben az esetben magától értetődő módon lesz közös miniszterelnök-jelölt is.

 

Ha viszont a fejlemények a több lista irányába mutatnak, az nyitva hagyja ezt a kérdést – különösen, ha ez azelőtt hivatalossá válik, hogy lenne közös jelölt. A külön listán induló pártok vagy pártszövetségek ugyanis minden további nélkül dönthetnek úgy, hogy mégis inkább saját jelölttel vágnak neki a választásnak (mondván, győzzön a jobb: amelyik lista több voksot szerez, az adja majd a miniszterelnököt). Ezzel viszont ugyanabba a folyóba lépnénk vissza, aminek súlyos következményei lennének az ellenzék esélyeire nézve.

 

Persze felmerülhet, hogy mindezt

 

fordítva is lehet nézni: ha van közös miniszterelnök-jelölt, akkor voltaképpen mindegy, hogy egy lista van-e vagy több.

 

Sőt, a közös jelölt személye úgy kompenzálhatja a több listából fakadó hátrányokat, hogy közben megőrzi annak előnyeit (szélesebb választóközönség megszólítása). Ez valóban így is lenne, ha a több listás indulás pusztán egy, a szavazatmaximalizálást elősegítő alternatíva volna. Annak azonban, ha az ellenzéki pártok több lista állítását és így a külön indulást választják, ezen túlmutató következményei vannak.  

 

Ki mennyire hisz a győzelemben?

 

Onnantól, hogy egyes pártok külön listán indulnak, egészen mások lesznek az érdekeik. Ha az ellenzéki pártok egy listán indulnának, akkor egyértelműen az lenne az érdekük, hogy ez a lista – valamint az általuk támogatott miniszterelnök-jelölt – minél jobban szerepeljen a kormánnyal szemben.

 

Ha viszont a pártok külön listán indulnak, akkor az elsődleges érdekük saját listájuk minél jobb szereplése lesz – máskülönben miért indulnának külön listán?

 

Ezzel máris versenyhelyzetben találják magukat, kétirányú kampányt kell folytatniuk (egyrészt a kormánnyal, másrészt a többi ellenzéki listával szemben), és kérdés, hogy mindemellett marad-e energiájuk arra, hogy a közös miniszterelnök-jelölt mellett is egyforma intenzitással kampányoljanak.

 

Egy kétosztatú politikai térben – márpedig a magyar politikai tér (ismét) ilyen – komoly hátrányt jelent, ha az egyik térfélen különböző érdekek rivalizálnak egymással.

 

Ezt ismerte fel Orbán Viktor, és ezért vitte végig tűzön-vízen át a jobboldal egységesítését.

 

Ugyanígy az ellenzéki térfélen is minden, ami csökkenti a rivalizálást, az növeli a győzelmi esélyeket – és fordítva. Nem is beszélve arról, hogy még ha az egyes ellenzéki listák esetleg nem is kampányolnak nyíltan egymás ellen, a párhuzamos kampányok akkor sem tűnnek a szűkös erőforrások legjobb felhasználási módjának egy, az ellenzék számára kedvezőtlen választási rendszerben.

 

A kérdés az: mikor éri meg az ellenzéki pártoknak mégis ezt az opciót választaniuk? Akkor, ha nem biztosak abban, hogy a Fidesz legyőzhető. Ebben az esetben racionális döntés, ha nem a közös indulást választják, hanem egymás rovására próbálnak erősödni. Pontosan ez történt 2018-ban: ha a pártok valóban hittek volna abban, hogy a Fidesz verhető, akkor a teljes választókerületi koordináció mellett döntöttek volna, ezzel maximalizálva győzelmi esélyeiket. Ezzel szemben viszont a versengést választották, hogy a saját helyzetüket javítsák ellenzéki riválisaik rovására, majd azokat okolják az ellenzék egésze által elért kedvezőtlen eredményért.

 

A külön indulás most is ugyanezt jelentené, csak nem több párttal, hanem több listával. Vagyis lehet azon dilemmázni, hogy vajon melyik megoldás lenne kedvezőbb az összellenzék számára, de azt majd az ellenzéki pártok úgyis eldöntik, melyik a kedvezőbb számukra.

 

Ha hisznek abban, hogy van reális esélyük a Fidesz legyőzésére, akkor inkább az együttműködést, ha nem, akkor inkább a rivalizálást fogják választani.

 

Sokak számára bizonyára megkönnyebbülést jelentene, ha két vagy több ellenzéki lista lenne, így olyanra szavazhatnának, amin nem szerepel Gyurcsány Ferenc vagy a Jobbik. Pedig akár meg is ijedhetnének, hiszen ezzel a pártok azt üzennék nekik: nem látják túl nagy esélyét, hogy képesek lennének együtt legyőzni a Fideszt, ezért az indulásnak egy olyan módját választják, amely jobban kedvez az ellenzéki házi versenynek.

 

De mit szólnak ehhez a választók?

 

A végére maradt az a kérdés, amit mások az elején szoktak feltenni – nem véletlenül. Az arról való tudásunkat ugyanis, hogy mit gondolnak a választók az egy vagy több listás indulásról, wishful thinking és különféle intuíciók övezik.

 

Sokan állítják, hogy tömegeket tántorítana el a közös lista, ám erre kézzel fogható bizonyítékunk nincs.

 

Az eddigi felmérések (Idea Intézet, Závecz Research) arra utalnak, hogy a választók többsége a közös listát üdvözölné, sőt annak további mozgósító hatása is lehet. S könnyű ugyan kritizálni ezeket a közvélemény-kutatásokat, de egyelőre senki sem állt elő olyan mérésekkel, amelyekből ezzel ellentétes tendencia rajzolódna ki.

 

Ez nem jelenti azt, hogy teljesen indokolatlanok volnának azoknak az aggályai, akik több lista mellett érvelnek, de érdemes tisztázni, ezek az aggályok pontosan mivel kapcsolatosak. Van, aki azt mondja, hogy nem hajlandó olyan listára szavazni, amin rajta van Gyurcsány Ferenc vagy a Jobbik, ezért ha csak egy lista lesz, akkor inkább nem szavaz.

 

Ez annak a nyílt kimondása, hogy nem a kormányváltás az egyetlen releváns politikai szempont, ennél fontosabb, hogy az ellenzéki pártok által képviselt különbségek is megjelenjenek – ami egy respektálható álláspont. (Éppen ezért a Kutyapártot sem érdemes kárhoztatni: miért ne lehetne egy olyan formáció, amely azoknak a voksait veszi fel, akik sem a Fideszre, sem az egyesült ellenzékre nem hajlandók szavazni?)

 

Azt azonban

 

indokoltalan feltételezni, hogy az ellenzéki pártok közötti különbségek számottevő választói tömegek számára fontosak.

 

2018-ban éppen azért irányult a pártokra választói nyomás, hogy végre működjenek együtt, míg a 2019-es EP-választáson azok az ellenzéki szereplők erősödtek meg, akik határozott és differenciálatlan antiorbánizmussal kampányoltak. Értékelhető ellenzéki siker pedig az utóbbi tíz évben egyedül azon a választáson – a 2019-es önkormányzatin – született, ahol megvalósult a teljes körű ellenzéki összefogás.

 

Mindez nem jelenti azt, hogy egy lista esetén biztos a siker: akár az ebben a felállásban induló ellenzék is elbukhat. De ha kifejezetten érveket keresnénk a közös listán való indulás mellett, ez is ott szerepelhetne közöttük. A rendre kudarcot valló ellenzéki pártok eddig könnyen hivatkozhattak arra, hogy azért nem voltak sikeresek, mert nem volt teljes az ellenzéki összefogás. A közös listával ez a hivatkozási alap megszűnne, és egy újabb kudarc esetén a választók joggal várhatnák el, hogy a bukott ellenzéki szereplők helyét olyanok vegyék át, akik többre képesek náluk.

 

Disclaimer: a szerző nem rajongója Gyurcsány Ferencnek, jobban örült volna, ha a „XXI. század pártjai” összehangolt stratégiával nagyobb súlyra tesznek szert az ellenzéki együttműködésben, és az önkormányzati választás eredményét sem értékeli túl. De a tények makacs dolgok.

 

Ha érdekel, mások mit gondolnak, itt olvashatod vissza a vita többi részét!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete megvizsgálta, mi pedig mutatjuk a nagy riasztóteszt eredményét.

Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy az USA és az EU is engedélyezze a subunit-vakcináját.

A BBC újságírója az elfogott Nexta-blogger és aktivista állapotát látva azonnal kivonult a minszki sajtótájékoztatóról.

A Jobbik ezzel eddig egyedül van az ellenzéki térfélen a törvényjavaslat elfogadásával. Azt mondják: ha kormányra kerülnek, kiveszik a törvényből a problémás részeket.

Az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáción szavazó budapestiek 99 százaléka nem akarja a kínai egyetemet.

Orbán Pekinggel szembeni politikájának támogatottsága Magyarországon nagyon alacsony, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami az utóbbi vereségével végződött, és az osztrákok rászánták magukat a kiegyezésre a magyarokkal.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás