Elolvastuk a Bizottság jogállamisági jelentését: ennél Sargentini is jobban törekedett a magyar helyzet megértésére

Sok jogos kritikát és néhány érdemtelen dicséretet is tartalmaz az Európai Bizottság Magyarországról szóló jogállamisági jelentése, amit szerdán tettek közzé. Mivel azonban meg sem próbálták kontextusba helyezni a jelentésben felsorolt információkat, a dokumentum csak annyiban különbözik a „magyar helyzet” miatti aggódást kifejező eddigi közleményektől, hogy jóval hosszabb, és több időt meg energiát pocsékoltak el rá.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Már érkeznek is az Azonnali szerkesztőségi postafiókjába az első lelkes és/vagy felháborodott sajtóközlemények az Európai Bizottság első éves jogállamiság-jelentéséről, amit minden tagállamra vonatkozóan elkészítettek. A DK például a jelentésben is annak bizonyítékát látja, hogy Orbánék kontroll nélkül akarnak lopni, Varga Judit igazságügyi miniszter sorosozással és a bizottsági önkényre való panaszkodással reagált a szerda délután közzétett jelentésre, a Mi Hazánk pedig gyurcsányozva lépne ki miatta az EU-ból.

Miért írogat regényeket a jogállamiságról a Bizottság?

A bizottsági jelentésről elsősorban azt érdemes tudni, hogy az égvilágon semmilyen normatív kötőerővel nem bír, így sokkal kevesebb gyakorlati jelentősége van például annál a folyamatban lévő javaslatnál, ami lehetővé tenné az EU-s pénzek felfüggesztését a jogállamiság megsértése esetén (részletesen itt magyaráztuk el, ez az ügy hogy áll).

Ott ugye az az alapkoncepció, hogy ne kaphasson EU-s pénzt az a tagállam, ahol ezen pénzek egy részét ellopják, vagy csak pusztán megsértik a jogállamiságot (hogy pontosan melyik legyen és mennyire konkrétan, az most a vita tárgya), a Bizottság szerdán közzétett jogállamiságjelentése viszont csak egy, a kirakatba szánt politikai deklaráció, hogy megmutassák az elégedetlenkedőknek: oké, hogy évek óta állnak a hetes cikkes eljárások, de azért csak csinálunk valamit jogállamiságügyben. Ráadásul ezentúl évente, és minden tagállamra nézve, hogy szó ne érje a ház elejét.

Ugyanis miután a Magyarország és Lengyelország ellen indított hetes cikkes eljárások már vagy egy éve álltak,

hogy ne lehessen azt mondani, csak egyes tagállamokat (adott esetben a lengyeleket és minket) pécéztek ki. Az első ilyen jelentés pedig most készült el, tényleg minden tagállamról van egy külön, végig is lehet őket böngészni a Bizottság honlapján.

Hogyan készült a jogállamisági jelentés?

Ahogy arról már akkor is írtunk: az egész még egy korábbi, európai parlamenti ötlet felmelegítése volt, amiről pár éve a Bizottság még hallani sem akart, aztán kiherélve inkább mégis elővette a koncepciót azzal a különbséggel, hogy nem bajlódott olyan lényegtelen kérdésekkel, hogy hogyan lehet a tagállamokban meglévő különböző alkotmányjogi megoldásokat valamiképp egységes mércével mérni, és biztos, ami biztos, az EP által előirányzott szankciós lehetőségeket is inkább kihagyta a buliból.

Az eredmény: a Bizottság csak úgy megkérdezett random testületeket és szervezeteket a tagállamokból, méghozzá arról a négy (egyébként egyenként is nagyon összetett) kérdésről, ami a Bizottság szerint most épp a jogállamiság szempontjából fontos. Ez pedig a bíróságok függetlensége, a korrupció elleni harc, a médiapluralizmus és az „egyéb fékek és ellensúlyok”.

Ezt aztán külön országjelentésekben publikálták, és csináltak egy összefoglalót is a főbb tendenciákról. Utóbbiban próbálják a tagállamokban tapasztalt kifejezetten pozitív vagy épp aggasztó elemeket kiemelni. Beszédes, hogy az aggasztó kategóriában általában kelet-európai tagállamok szerepelnek, valamint az EU-hoz velük együtt csatlakozott két kis szigetország, Málta és Ciprus.

1. A Bizottság megdicsérte a magyar bíróságokat

A jelentés a bíróságok függetlenségével kezdődik, de kritikát leginkább a bíróságokon belüli belharcok vonatkozásában tartalmaz. Először is felemlegetik a bírák és Handó Tünde között elmérgesedett harcot (a lényeg: Handó az Országos Bírósági Hivatal elnökeként sokszor nem akarta a pályázatokon győztes bírókat a megpályázott pozícióba kinevezni, inkább érvénytelenítette a pályázatokat), aminek a vége az lett, hogy Handó felfelé bukott az Alkotmánybíróságra, az utódja, Senyei György Barna pedig jóval kompromisszumosabb gyakorlatokat látszik követni.

Nem maradt ki a jelentésből az az eset sem, amikor egy bíró az Európai Bírósághoz fordult Handó visszás kinevezési gyakorlata miatt, erre pedig a Kúria jogellenesnek nyilvánította az indítványt. (Erre egyébként a Kúriának nincs hatásköre, szóval a döntéstől függetlenül az ügy folyamatban van az Európai Bíróságon.)

Aztán jött a dicséret – csakhogy megalapozatlanul. A Bizottság ugyanis afölött örömködik, hogy a bírósági rendszer teljesítményét évente mérő EU Justice Scoreboard szerint az új eljárásjogi törvényeknek hála mennyivel felgyorsultak a bírósági ügyek Magyarországon.

Az ugye eléggé feldobja a statisztikákat, de ettől mondjuk nem lesz nagyobb az igazság meg a jogállam az országban.

Brüsszelből azonban ez nem látszik, csak a statisztikák. Pedig a melléklet szerint az ügyvédi kamara képviselőivel is beszéltek a jelentés elkészítéséhez: csak úgy tűnik, pont nem erről kérdezték őket, hanem arról, hogy csúnyákat írt a közpénzmédia a börtönkártérítéseket érvényesítő ügyvédekről, meg ítéleteket kritizált a kormányközeli sajtó. Tényleg ez van ugyanis pont ugyanabban a jelentésben, ami két ponttal lejjebb a sajtószabadságért aggódik, de az ítéletek kapcsán azt meg sem említi, hogy a kormány törvénnyel függesztette fel jogerősen megítélt kártérítések kifizetését például.

2. Égető korrupciós kérdések

Sztoikusok számára a legszórakoztatóbb, lánglelkű ellenzékieknek a legelkeserítőbb része a jelentésnek kétségtelenül a korrupcióról szóló rész. Azt vártad, hogy felsorolják az OLAF-jelentéseket, hogy mennyi EU-s pénzt használtak fel szabálytalanul Magyarországon, és hányszor indított ezek közül nyomozást az ügyészség? Vagy hogy megemlítik, hogy a szuverenitás jegyében nem csatlakoztunk az Európai Ügyészséghez, nehogy Polt Péteren kívül más is vizsgálhassa az EU-s pénzek eltűnését?

Ugyan már! A jelentés tanúsága szerint sokkal égetőbb problémák vannak a korrupció terén: például komolyan érdemesnek tartják rugózni a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati szabályain Magyarországon, a strómanok országában, meg a lobbizás nem eléggé teljes szabályozásán, miközben párhavonta fogadnak el egyedileg haverokra szabott törvényeket az országban.

De nem, az nem korrupció. Az valami más lehet, bár hogy látszik-e Brüsszelből, az kétséges, legalábbis a jelentés nem tesz említést a jogállami magyar valóság ezen, talán legsajátosabb tulajdonságáról.

3. A KESMA-tól az Indexig

A médiapluralizmus cím alatt sok újdonság nem derül ki: rugóznak egy kicsit a Médiahatóság függetlenségén, leírják a KESMA-sztorit, és azt, hogy se a Gazdasági Versenyhivatalnak, se az Alkotmánybíróságnak nem volt egy szava se a „nemzetgazdasági jelentőségű” közpénzmédia-fúzióhoz, megemlítik az átláthatatlan tulajdonviszonyokat, az Index-ügyet és azt, hogy mennyire nehéz közérdekű információkhoz hozzájutni, mert néha a bírósági ítéleteknek se lehet e téren érvényt szerezni.

Ehhez a részhez az ihletet a Mérték Médiaelemző Műhelytől és a Főszerkesztők Fórumától merítették, és megkérdezték azért az NMHH-t is. A listából fájóan hiányzik az MTVA – bár lehet, hogy ott lesorosügynöközték volna megszokásból a brüsszeli bürokratákat, ki tudja…

4. Végül a pont, ahol kiderül, hogy a Bizottsághoz képest Sargentini kifejezetten felkészült volt

Anno olvashattatok már hőbörgést az Azonnalin amiatt, hogy mennyi pontatlanság, oltári kamu, vagy pont épp levegőben hagyott magas labda van a Magyarország ellen 7-es cikkes eljárást megindító Sargentini-jelentésben, a helyzet viszont az, hogy a Sargentini-jelentés egyenesen doktori értekezésnek tűnik a Bizottság mostani jelentéséhez képest, pláne, ha a végét, az „egyéb fékek és ellensúlyok” közcímet nézzük.

Eléggé randomnak tűnő válogatás alapján emlegetnek olyan, a magyar valósághoz szokott ember számára már teljesen lényegtelennek tűnő dolgokat, minthogy a törvények társadalmi véleményezése gyakorlatilag nem működik, és leírják, hogy hogyan hatalmazta fel magát Orbán a járvány miatt veszélyhelyzet idejére, majd hogyan alakították ezt egészségügyi válsághelyzetté, és felhozzák azt is, hogy most már közigazgatási szervek is élhetnek alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybíróság előtt.

De hogy ennek mi a relevanciája, mondjuk mit lehet csinálni egészségügyi válsághelyzetben a veszélyhelyzethez képest, gyakorlatilag mi lesz a következménye annak, ha mostantól nem csak Tóth Jancsi, hanem a NAV alsó-jásznagykun járási szintű hivatala is az Alkotmánybírósághoz fordulhat (itt olvashatsz róla az Azonnalin), arról nincs egy szó se. Arról meg pláne nincs, hogy milyen AB ez az AB (haverokkal feltöltött, a politikai ügyek esetén a döntést a végtelenségig halogató, vagy végül csendben behódoló).

Az „egyéb fékek és ellensúlyok” össze lettek lapátolva a jelentés végére, pedig a fékek és ellensúlyok jelentéséből is egyértelmű, hogy ezeknek a nagy egészhez viszonyítva, a többi intézmény és szabály kontextusában van értelmük.

Ennek ugyanis az lett a vége, hogy felemlegettek pár viszonylag köztudott disznóságot, de ettől senki nem került közelebb a magyar „illiberális alkotmányosság” megértéséhez, a Fidesz meg nem épp alaptalanul kiabálhatja, hogy micsoda politikailag motivált fércmunka ez már megint. Akkor is, ha a többi huszonhatról is csináltak egy ugyanilyet.

Olvass még Bakó Beától az Azonnalin!

FOTÓ: Laurie Dieffembacq / Európai Parlament