Nem Ján Kuciak volt az egyetlen újságíró, akit megfigyeltek – a Denník N főszerkesztője az Azonnalinak

Mit szól hozzá, hogy felmentették a szlovákiai újságírógyilkosság megrendelésével vádolt vállalkozót? Hogyan gyakoroltak rá nyomást a hirdetők a legnagyobb szlovák napilapnál? Hogyan lehet rávenni az embereket, hogy fizessenek az online tartalomért? Mit javasolna a távozó indexesek Telex nevű projektjének? Matúš Kostolný, a szlovák Denník N főszerkesztője ezt is elmondja az Azonnalinak. Interjú.

Üresnek tűnik a szerkesztőség, csak néhány embert látunk, hol vannak a többiek?

A koronavírus miatt itt bent csak félgőzzel működünk. Nincs mindenki kötelezően home office-ban, mint tavasszal, de a szerkesztőség egy része vagy otthonról dolgozik, vagy kint vannak terepen. Most indítottunk el ugyanis egy nagy projektet, a legnagyobbat az indulásunk óta: a szerkesztőség egy részét átköltöztettük Rozsnyóba, most nyolc újságírónk onnan dolgozik. Szlovákia-szerte hét városba készülünk és mindenhol két hétig maradunk.

Mi a céljuk ezzel?

Mi leginkább sikeresnek Pozsonyban mondhatjuk magunkat, főleg pozsonyiak olvasnak minket. Ezzel a projekttel megpróbáljuk elérni a Pozsonyon kívül élőket is, és regionális témákról is írni. Többször is próbálkoztunk már azzal, hogy alkalmazunk vidéki újságírókat és vidéki témákról írunk, de eddig ebben nem jártunk sikerrel. 

Nagyon szigorú üzleti modellek szerint működünk ugyanis: az olvasóink előfizetéseiből élünk, és az új témákhoz új előfizetők kellenek. Ha nem tudunk új előfizetőket szerezni, akkor nem tudunk működni. Most nem azzal próbálkozunk, hogy felveszünk konkrét embert Gömörből vagy Komáromból, hamen odavisszük a szerkesztőség egy részét, még ha csak rövid időre is. Rozsnyóban az első hét alatt 15 cikket írtunk, és még tizet megírunk. A szlovák sajtóban Rozsnyóról ennyi cikk összesen nem jelent meg az utóbbi tíz évben.

Tehát csak új előfizetőket akarnak szerezni, vagy kaptak olyan kritikákat, hogy túlságosan Pozsony-központúak, és ezen szeretnének változtatni?

Mindkettő igaz. Ez számunkra egy esély, hogy megszólítsunk új olvasókat, akik eddig nem tudtak rólunk, és megmutassunk nekik, hogy készek vagyunk elmenni hozzájuk, hogy az őket érintő problémákkal is foglalkozzunk. Másrészt a meglévő olvasóinknak is megmutatjuk, hogy vidéken is lehet olyan újságírást csinálni, olyan szövegeket írni, amik érdekesek lehetnek az adott régión kívül élők és a pozsonyi olvasók számára is.

Nagyon fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk a régiókkal is, és nem azt akarom mondani, hogy eddig teljesen elhanyagoltuk a vidéki témákat, de mi elsősorban a szlovák nagypolitikával foglalkozunk, a nagy korrupciós ügyekkel. Most meg szeretnénk mutatni, hogy tudunk a vidékkel foglalkozó újságírást is csinálni.

Hogyan indult a Denník N?

Pontosan hat éve történt, 2014-ben, hogy a Penta cégcsoport tulajdonrészt szerzett a SME napilap kiadójában, Petit Press-ben. A Penta érintett volt Szlovákia legnagyobb korrupciós ügyében, a Gorilla-ügyben, és mi már nyáron tudtuk, hogy szeretnék megszerezni a kiadó részvényeinek ötven százalékát, ami addig egy német vállalat kezében volt. Én akkor nagyon határozottan jeleztem, hogy így nem fogok nekik dolgozni, és megpróbáltunk más befektetők után nézni, hogy a részvényeket ne tudja megszerezni a Penta, de ez sajnos októberre valósággá vált, és megszerezték a részesedést. 

Én ekkor beadtam a felmondásomat a kiadónak, és velem együtt felmondott 60 újságíró is a körülbelül százfős szerkesztőségből. Elkezdtünk egy új projekten gondolkodni, ebből lett a Denník N. Október 14-én mondtam fel a SME-nél, és január 5-én teljesértékű híroldalként elindult a Denník N weboldala, január végétől pedig a nyomtatott napilap is megjelent. 

Mi volt a fő oka annak, hogy az előfizetős modellt választották?

Nem akartunk még egyszer olyan helyzetbe kerülni, hogy jön egy oligarcha vagy valami stróman, megveszi az újságot, és a hirdetésektől sem akartunk tovább függeni: egyrészt a hirdetési bevételek folyamatosan csökkennek, másrészt a hirdetési pénzek is lehetnek a nyomásgyakorlás vagy a befolyásolás eszközei. 

A SME-nél már egy ideje kísérleteztünk a digitális előfizetéssel és az előfizetéshez kötött tartalommal, ezért távozásunk után úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk azzal, hogy a teljes internetes újságot előfizetőssé tesszük, ahol az olvasók lesznek a legfőbb befektetők. És ez sikerült is: ma 57-58 ezer előfizetőnk van, és nyereségesek vagyunk. Amikor indultunk, 45-en voltunk, ma pedig 85-en vagyunk a szerkesztőségben, tehát megdupláztuk a létszámot. 

A nyereségünket új emberek felvételére fordítjuk, további újságírókkal bővítjük a szerkesztőséget, mert azt gondolom, hogy meg kell próbálnunk minél szélesebb réteget megszólító és minél jobb újságot csinálni.

A Denník N tulajdonosai között az ESET informatikai cég tulajdonosai is ott vannak. Az ESET a politikához is közel áll: a Progresszív Szlovákia nevű pártot támogatta. Mi különbség aközött, hogy az SME-be magát bevásároló Penta, és a Denník N mögött álló ESET között?

Több lényeges különbséget is látok. Először is: az ESET híre és megítélése nagyságrendekkel különbözik a Penta hírétől és megítélésétől. A Penta rendszeresen üzletel az állammal, ami már önmagában korrupciós környezetet teremt, legalábbis felveti a korrupció lehetőségét. Arról nem is beszélve, hogy a Pentáról konkrétan tudjuk, milyen módon avatkozott be miniszterek munkájába, kormányok működésébe, és semmi kétség afelől, hogy a Penta kihasználja az államot a saját üzleti céljai érdekében. 

Ehhez képest az ESET bevételeinek 95 százaléka külföldről származik, egy világcég, ami nem üzletel az állammal, és nem is fűződik érdeke ahhoz, hogy megpróbálja befolyásolni. Ezen kívül – tanulva abból, hogy a Penta hogyan lépett be a SME tulajdonosi körébe – a szerződésben nagyon világosan bebiztosítottuk magunkat. Az ESET tulajdonosainak esetében hat természetes személyről van szó, nem a cég a résztulajdonosa a lapnak, hanem ez a hat magánszemély.

Ők az induláskor adtak nekünk 1,2 millió eurót, aminek az egyik fele kölcsön volt, amit már visszafizettünk, a másik fele pedig tőkebefektetés.

Amióta visszafizettük a 600 ezer eurós kölcsönt, nem kértünk és nem kaptunk tőlük egy centet sem, nem ők finanszírozzák a működésünket, mert fenn tudjuk tartani a szerkesztőséget abból a pénzből, amit mi magunk megkeresünk. Ahogy mondtam, nyereséges cég vagyunk, nem függünk a tulajdonosoktól anyagilag sem, és attól sem, hogy tetszik-e nekik, hogy milyen módon működünk. 

Az igaz, hogy az egyes résztulajdonosoknak megvannak a maguk politikai preferenciái, és támogattak is politikai pártokat – egyébként nem egységesen, egyik az egyik pártot, a másik a másikat. Ez az ő egyéni döntésük, ami semmilyen módon nincs kapcsolatban a mi működésünkkel. Az viszont szintén világosan benne van a szerződésben, hogy ha ők személyesen politikai pályára lépnének, az nem egyeztethető össze azzal, hogy a Denník N társtulajdonosai legyenek. Ha belépnének a politikába, el kellene adniuk a részvényeiket. Tehát nagyon szabadnak érzem magunkat, és szabadok is vagyunk.

Hogyan lehetséges egy pénzügyileg sikeres előfizetős lapot felépíteni Közép-Európában?

Az elején egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy sikeresek leszünk.

mert egy ekkora, 45 fős szerkesztőséget nem lehet eltartani csak az előfizetőkre alapozva. 

Minden előzetes tervünket teljesítettük, sőt túlteljesítettük. Tudtuk, hogy akkor jövünk ki majd nullára, ha elérjük a 20 ezer előfizetőt, ezt két és fél év alatt sikerült elérnünk. Azóta folyamatosan növekszünk, és ma 57 ezer előfizetőnk van. 

A rövid válasz az, hogy úgy tűnik,

Nagyon erős szerzőink vannak, az elmúlt öt év alatt mi gyűjtöttük be a legtöbb újságírói díjat a szlovák szerkesztőségek közül. 

Valószínűleg soha nem leszünk a legnagyobb híroldal Szlovákiában, olvasottságban a 10-12-dik helyen vagyunk, az oldalunkat havi 1,2 millióan látogatják, a legnagyobb szlovák oldalaknak – mint az Aktuality.sk vagy a SME – 2,3-2,4 millió látogatójuk van havonta. De ebben is sokat javultunk: az induláskor 7-800 ezer látogatónk volt havonta, ma az erősebb hónapokban, amikor történik valami, 1,5 millió ember is ellátogat az oldalunkra. Szóval nem mi vagyunk a legnagyobbak, viszont nekünk van a legtöbb előfizetőnk, akik hajlandóak pénzt áldozni a tartalomra. 

Azzal is tisztában voltunk, hogy hiába lesznek olyan hosszú, jól megírt cikkeink, amilyenek sehol máshol nincsenek – mert ez nagyon fontos, hogy különleges, egyedi tartalmaink legyenek –, amiknek az elérését ráadásul előfizetéshez is kötjük, nem leszünk képesek elérni annyi embert, amennyit régen elértünk. Van egy másik lábunk is, amin állunk, ez a hírfolyam – egy folyamatos hír és információforrás tömör és közérthető formában, amiben hivatkozunk a konkurencia híreire és forrásaira. Úgy gondolom, hogy ma ez a legjobb eszköz Szlovákiában arra, hogy az ember képben legyen. Ez a szolgáltatásunk ingyenesen elérhető az oldalunkon.

Nyomtatott lapot is kiadnak. Van ennek még bármi értelme 2020-ban?

Az elején azt mondtuk, hogy a nyomtatott lapot csak addig adjuk ki, ameddig nem lesz veszteséges és ez a pillanat még nem jött el. De valóban, már 2015-ben is, amikor indultunk, világos volt, hogy a print sajtóra nem lehet alapozni. A print eladási számai már akkor is csökkentek, de azt is tudtuk, hogy vannak még emberek, akik megvennék a nyomtatott lapot, akkor pedig miért ne adnánk meg nekik ezt az élményt? 

Az pedig

Úgyhogy egyelőre lesz nyomtatott lap, körülbelül 5000 darabot adunk el belőle naponta. Úgy alakítottuk ki a szerkesztőségben a munkafolyamatokat, hogy a nyomtatott lap gyártása is gördülékeny legyen. Úgy gondolom, hogy huszonegyedik századi nyomtatott lapot készítünk. Nem csinálunk úgy, mintha a nyomtatott lap hírforrás lenne, nincsenek benne a sporteredmények. 16 oldal, oldalanként van benne egy cikk, vagy akár kétoldalas cikkek is. Tulajdonképpen egy magazint adunk ki minden nap.

+++

Azért hirdetések is vannak az oldalon. A bevételüknek mekkora része származik előfizetői díjakból és mennyi hirdetésekből?

A bevételeink 70 százaléka származik a tartalomból: a nyomtatott lapok eladásából, könyveket is adunk ki, de főleg az online előfizetésből: innen jön a tartalomból származó bevételünk 90 százaléka. Értékesítünk reklámfelületeket, de ez a dolog nem foglalkoztat minket különösebben, miután nem függünk ezektől a bevételektől. Nincs egyetlen cég, vagy állami hirdető sem, aki annyit költene a Denník N-ben való hirdetésre, hogy függenénk tőle. 

A klasszikus sajtótermékekkel szemben mi nem mondjuk egy európai parlamenti képviselő kezében vagyunk, aki aztán egyszer csak arra ébred, hogy máshogy szeretné csinálni a dolgokat; nem egy nagy kiadóvállalat kezében vagyunk, amit mondjuk például a Penta birtokol, és amit a politikai és üzleti céljai elérésére használhat; mi az olvasóktól függünk. 

Természetesen ennek is megvannak a korlátai: ha cikkeink nem tetszenek az olvasóink egy részének, mondhatják azt, hogy ha így folytatjuk, nem fizetnek nekünk tovább. De mégis ott tartunk, hogy van 57 ezer előfizetőnk, egy sokszínű bázis, különféle érdeklődéssel, preferenciákkal, ideológiákkal rendelkező emberek. Ez egy nagyon heterogén társaság, és nincs köztünk egyetlen olyan játékos sem, aki nyomást tudna ránk gyakorolni, hogy valamit ne írjunk meg, vagy valamit megírjunk.

Emlékeszem, amikor a SME főszerkesztője voltam, a bevételünk 60 százaléka származott hirdetésekből, 40 százaléka pedig a print lap értékesítéséből.

Érzett akkoriban bármiféle nyomásgyakorlást a hirdetők részéről?

Hogyne.

Mondjon egy példát!

Rengeteg történetem van, egyet elmesélek. Az utolsó évben a legnagyobb hirdetőnk a LIDL élelmiszerlánc volt. Karácsony előtt írtunk egy cikket a cukor áráról a különböző áruházláncokban és élelmiszerboltokban. Úgy emlékszem, akkor 84 eurocent körül volt a cukor ára. Csináltunk egy diagramot, ami megmutatta, hogy a LIDL-nél 84 centbe, a BILLA-nál 86 centbe, a Tesco-nál pedig 83 centbe került a cukor kilója. Tehát nem a LIDL kilós ára volt a legolcsóbb.

A LIDL árát a mi lapunkban is megjelentetett hirdetésükből vettük. Az áruházlánc ugyanis minden hétfőn egész oldalas hirdetést jelentetett meg a legjobb áraikról az ország legtöbb nyomtatott lapjában. A hirdetésben szerepelt, hogy a cukor náluk 84 centbe kerül. A cukor áráról szóló cikkünket kedden vagy szerdán hoztuk le, mert volt vele még munkánk. A LIDL-nél hétfőn rájöttek, hogy a Tesco-ban egy centtel olcsóbb a cukor, és másnap levitték az árat a boltjaikban ugyanúgy 83 centre. Új hirdetést azonban nem adtak fel sehol, abban pedig, ami nálunk is megjelent hétfőn, az szerepelt, hogy az ár az adott hétre fix.

A LIDL pedig nagyon ideges lett, hogy miért nem nézünk utána az áraknak rendesen. Engem is hívogattak, hogy címlapon igazítsuk helyre a tévedést, mert különben nem hirdetnek többet a SME-ben.

Ahogy eljöttem a laptól, újra elkezdtek ott hirdetni. 

Milyen gyakran fordultak elő ehhez hasonló történetek?

Rendszeresen. Bár Szlovákiában azért nem volt olyan súlyos a helyzet, mint Lengyelországban vagy Magyarországon. Ezekben az országokban az állami hirdetők súlya volt a legnagyobb a hirdetési piacon, ami teljes őrület. Nekünk is megvolt a saját tapasztalatunk Mečiarral a 90-es években. Ő háborút folytatott a média ellen, a SME elődjét is ő lehetetlenítette el, és 1994-ben, mikor megalapítottuk a SME-t, egy fillér állami hirdetés nem volt a lapban.

Mégis túléltek.

Túléltünk. Erősebbé tett minket, és felkészített bennünket az olyan helyzetekre, mint amikkel most a magyar média is szembenéz. Függetlenek voltunk az állami pénzektől, a saját lábunkra kellett állnunk, ennek a hagyománynak a folytatása a Denník N is.

Mit lát, mennyiben mások azok a hirdetők, akik anno a SME-ben, és akik most a Denník N-ben hirdetnek?

Nem követem közvetlenül ezeket a dolgokat, és a hirdetéseink nagy része egyébként is programmatic rendszereken keresztül fut (olyan automatizált hirdetési rendszerek, ahol a tartalomelőállító kontrollja korlátozott afelett, hogy pontosan milyen hirdetés jelenik meg az oldalán – a szerk.)

Natív hirdetések, PR cikkek is vannak a lapban?

Igen, de nagyon vigyázunk arra, hogy ne keverjük össze a hirdetéseket és az újságírók által előállított tartalmat. Ez nem egy jó mix. Ezért minden alkalommal világosan jelezzük, ha fizetett tartalomról van szó. A Denník N-t 45-en kezdtük el, ebből 40 újságíró, néhány ember vezető és egy sales-es volt. Most kettő van. Egy hagyományos kiadón belül majdnem minden újságíróra jut egy sales-es. Már akkor is láttam azt, hogy egyre kevesebb a hirdetési bevétele a hagyományos médiának, a printnek különösen. 

Ez azt jelenti, hogy nem kell a Facebookkal és a Google-lel megküzdeni azon a piacon, amit most éppen letarolni látszik ez a két cég: a hirdetések piacán. Bár nem ismerem a számaikat, azt gondolom, hogy forgalomterelés szempontjából továbbra is erősen támaszkodnak a két óriásra. Ez nem jelent csapdahelyzetet? Ha az algoritmuson belül változik valami, Önök is nagyon megszenvedhetik.

Ezt megtapasztaltuk már korábban, de nem félünk ettől, hiszen a bevételünk nem áll közvetlen kapcsolatban a forgalmunkkal. Persze nekünk is fontos a forgalom és a cikkeink hatása.

Azt tudja, hogy az előfizetőiknek mekkora része érkezik közvetlenül a címlapjukra, és mekkora részük kattint át a Facebookról vagy a Google keresőjéből?

Ez változó. A Facebook körülbelül két évvel ezelőtt változtatott az üzenőfal algoritmusán pár évvel ezelőtt, Szlovákiát egyfajta laboratóriumnak használták. Nem volt ránk olyan nagy hatással. Az első évben a forgalmunk 40 százaléka származott a Facebookról. Most úgy tudom, hogy ez csökken. Ennek ellenére a Facebook és a Google fontos nekünk.

A folyamat a következőképpen működik: megírod a tökéletes cikket, valaki megtalálja – általában Facebookon vagy a Google keresőjén keresztül – ellátogat az oldalra, elolvassa az első egy-két bekezdést, majd beleütközik a fizetőkapuba. „Biztosan nem fogok fizetni egy online cikkért” – mondja. Megpróbál megtalálni egy hasonló tartalmú cikket, ami ingyen van, de nem találja, mert olyan cikkeket írunk, amihez hasonlókat máshol nem lehet olvasni. Aztán amikor ugyanez megtörténik kettő, három, négy alkalommal egy hét alatt, akkor előfizet.

A legjobb marketingeszközünk a cikkeink minősége, de szükségünk van a Facebookra új előfizetők szerzésében. Ebben úgy tűnik, sikeresek vagyunk. Profitot termelünk, és minden pénzt visszaforgatunk a lapba. 

Pontosan mibe fektetik a profitot, hogyan tudják elérni, hogy tovább növekedjenek?

Szeptemberben már négy új riportert vettünk fel.

Teljesen transzparens, hogy milyen cikkek voltak sikeresek ilyen szempontból, és milyenek nem. Minden hónapban készítek egy riportot a newsroom minden tagjáról, ahol látszik az, kik voltak sikeresek új előfizetők szerzésében, és kik nem. Ettől függ az újságíróinknak a bónusza is.

Ez egy transzparens, motiváló és nagyon kapitalista módja 85 ember vezetésének. Teremt egy bizonyos fajta stresszt a szerkesztőségben.

Ez jó dolog?

Nálunk ez működik. Nem erőltetjük az újságíróinkat, hogy írjanak 30 cikket egy hónapban. Ha csak egy cikket írnak, de az a legjobb tartalom az oldalon, és 50 új előfizetőt hoz nekünk, én teljesen elégedett vagyok. Az ő döntésük. 

Vannak, akik többet írnak, hogy nagyobb esélyük legyen meggyőzni a potenciális előfizetőket arról, hogy fizessenek. Van aki csak négy cikket ír. Nem érdekel. Amikor elindultunk, egyáltalán nem volt például sportrovatunk, szinte kizárólag politikáról és politikai botrányokról írtunk. 

A sport nem tartozott az olvasóink által fontosnak tartott témák közé. Most négy sportriporterünk van, két hete vettük fel a legújabbat. Azért, mert ez jó mód új előfizetők szerzésére. Nem úgy írunk a sportról, mint mindenki más, nem híreket írunk. A holnapi budapesti szuperkupa kapcsán például két dologról fogunk írni: a meccset körülvevő politikai környezetről, arról, hogy Orbán miért enged be annyi embert a stadionba a vírus idején. És a játékról is, de nem percről percre. Lehet, hogy írunk egy riportot a meccs emberéről, vagy készítünk valakivel egy interjút.

Mi volt az a cikk az elmúlt hónapokban, ami a legtöbb új előfizetőt hozta önöknek?

Ezt nem tudom pontosan, de ami az elmúlt két évben legfontosabb volt Szlovákiában, az Ján Kuciak meggyilkolása. Az aktuality.sk-nál dolgozó kollégánk halála minket is megrázott. Azok a dolgok voltak a legfontosabbak, amikre ráeszméltünk a maffiával, a korrupcióval, az állam működésével, Robert Fico és Marián Kočner ügyeinek összefonódásával kapcsolatban, és a Denník N nagyon fontos szerepet játszott ezeknek az ügyeknek a feltárásában.

Néhányan azzal vádolnak minket, hogy megszegtük a törvényt vagy veszélyeztettük a nyomozást, miközben erről az ügyről írtunk. Ehhez az ügyhöz kapcsolódó cikkeink voltak a legsikeresebbek, amik a legtöbb előfizetőt hozták nekünk.

 

+++

Mi a véleménye a Kuciak-ügyben született ítéletről, mely szerint az elkövetőket 23 és 25 év börtönre ítélték, a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner nagyvállalkozót azonban felmentették?

Nem vagyok túl boldog ettől az ítélettől, ugyanakkor tiszteletben tartom a bíróság függetlenségét. A bírók azért vannak, hogy eldöntsék, kik a felelősök, kit kell elítélni, és kit nem. Miután azonban nagyon közelről követtük ezt az ügyet, azt kell mondanom, nem vagyok elégedett az ítélettel és annak indoklásával.

Bár az írásos ítéletre még várunk, az már a szóbeli indoklásból is látszott, hogy a bírók érvei nagyon gyengék. Logikai bukfencek vannak az érvelésükben, nem értem például, hogy miért csak részben fogadták el néhány, az ügyben tanúskodó érintett tanúvallomását. Várom az írásos ítéletet, és remélem, hogy lesznek olyan erős érvek, amik engem is megnyugtatnak majd. De azt hiszem, ezt az ügyet végül a Legfelsőbb Bíróság fogja eldönteni.

Mennyiben képesek befolyásolni a szlovák politika vagy gazdaság szereplői a bíróságokat?

Ha a kérdést általánosságban teszi fel, a válaszom az, hogy képesek.

Kočner maga is (a vállalkozó, akit a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádoltak a perben, de végül felmentették - a szerk.) befolyással volt bírók áthelyezésére, ítéletek megváltoztatására, az ügyészségen nyomozások leállítására. És nem csak ő volt képes ilyesmire. Ez a rendszer kiterjedt módon, nagyon csúnyán működött. Jelenleg nagyjából 15 bíró van őrizetben Szlovákiában, mert korrupcióval vádolják őket, de az érintettek száma valószínűleg ennél jóval több.

Ha az igazságszolgáltatásról általában ezek a tapasztalatok, mint gondol ennek tükrében a Kuciak-ügyben ítélkező bírók függetlenségéről?

Nincs semmilyen bizonyítékunk arra, hogy ez a három bíró korrupt lenne, vagy bármilyen más módon befolyásolták volna őket. Nem így gondolkodom erről az ügyről.

Teljesen megértem azt, hogy életfogytiglanra ítélni valakit nagyon komoly dolog. Megértem azt is, hogy minden érvet és bizonyítékot fokozottan figyelembe kell venni. Hogyha az ember nem száz százalékig biztos a dolgában, az ártatlanság vélelme kell, hogy irányadó legyen. Ezesetben azonban azt látom, hogy a bizonyítékok és az egész vád elég erős volt, és nem értem, miért ez az ítélet született.

Én személy szerint azt tartom a legfontosabbnak, hogy a bírósági ítéletek transzparensek, érthetőek és kiszámíthatóak legyenek. Ebben az ügyben pedig káosz van. Három vádlottat, akik érintettek voltak a gyilkosságban, együttműködtek az ügyészséggel, elítéltek. A nagyon hasonló érvekkel vádolt Kočnert és Zsuzsovát felmentették. Ezt nem teljesen értem. Hogyha írásban ezt világossá tudják tenni, meg tudják magyarázni, akkor természetesen én is el tudom majd fogadni az ítéletet. Persze én nem vagyok bíró, az újság pedig nem a legfelsőbb bíróság.

Erről komoly vita van most Szlovákiában, azt mondják, túl messzire mentünk, és nem kéne bíráskodnunk ebben az ügyben. Én azt hiszem, hogy az ítélet kritikájának is teret kell engedni a közbeszédben. Még a bírók is kritizálhatók kell, hogy legyenek.

Az újságírók is sokszor hajlamosak nagyon udvarias módon, emberi lények módjára viselkedni, ők is gyakran szeretik hogyha van egy tekintély, aki vezeti őket, utat mutat nekik. A bírók sokaknak jelentik ezt a tekintélyt. Én nem hiszem, hogy nekem el kéne hallgatnom a kérdéseimet és kételyeimet ebben az ügyben, mert a tisztelt bíróság azt mondta, hogy legyek elégedett ezzel az ítélettel.

Érzett-e valamikor félelmet, vagy kapott-e fenyegetéseket az ügy felgöngyölítése során?

Fenyegetéseket nem igazán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem féltem. Különösen a gyilkosságot követő hetekben és hónapokban sokan féltünk, mert rájöttünk arra, hogy 

Jövő hétfőn megyek a rendőrségre tanúskodni, mert még mindig vizsgálják ezt az ügyet.

Látta, hogy autók vagy emberek követik?

Amikor történt, még nem tudtam erről. Később derült ki egy jelenleg őrizetben levő rendőrtől, hogy Kočner úr megbízásából rendőrségi eszközökkel alkotott profilt 28-30 újságíróról, köztük rólam is. A rendőrségnek rendelkezésére állnak alapinformációk minden szlovákról. Hol laksz, kik a családod, milyen autód van, van -e fegyvered, egy akta. Ezeket mindenkiről le tudják kérni az egész országban.

Normális esetben kell hozzá egy alapos ok, hogy valakiről ezeket az adatokat lekérjék. 30 újságíróról – köztük rólam is – bármiféle indok nélkül lekérték ezeket az adatokat. De személyesen soha nem éreztem különösebben veszélyben magam. Azonban tudjuk, hogy néhány kollégámat, akik ezeket az oknyomozó riportokat írták, követték Kočner emberei, néha a rendőrség és az ügyészség segítségével.

A maffia és az állam Szlovákiában kéz a kézben jár. 

Két évvel később azonban nem hallok fenyegetéseket. A Kuciak-ügy egy erős üzenet az összes rosszfiúnak: a gyilkosság következménye nem az volt, hogy leálltunk az ehhez hasonló sztorikkal. Éppen az ellenkezője, még többet írunk az állam és a maffia kapcsolatáról, ebbe bukott bele az előző kormány is: megmutattuk, hogyha nem is mindig közvetlenül, de politikailag mindenképp felelősek azért, hogy a maffia ekkora befolyást szerezhetett az államon belül.

A jelenlegi kormány érkezésével lát pozitív változást ebben az értelemben?

Van pozitív változás, de ez valószínűleg ez csak a felszín. Nem vagyok olyan naív, hogy elihiggyem, hogy Kočner volt az egyetlen rosszfiú ebben az országban. Tegnap lehoztunk egy cikket, a címe az volt: „Szlovákiában egyre több magasrangú tisztviselőt vonnak eljárás alá: miért lehetséges ez most, és miért nem volt az két évvel ezelőtt?” Rendőrökkel, ügyészekkel, bírókkal, nyomozókkal beszéltünk erről az ügyről. 

Ma reggel is több cégnél voltak kinn nyomozni a rendőrök korrupció ügyében. Egyelőre ez a hullám még nem érte el a legmagasabb rangú politikusok körét, de szerintem csak idő kérdése. Teljesen megváltozott a helyzet, új országos rendőr-főkapitány van, a legfőbb ügyész is új, sok bíró börtönbe került. 

Az egész igazságszolgáltatás megremegett, de ezzel nem biztos, hogy vége ennek a történetnek. A maffia emberei nagyon erősek, és találnak majd új bírókat, politikusokat, üzletembereket, akik együttműködnek majd velük. De azért ebben az ügyben most viszonylag optimista vagyok.

És mit gondol a jelenlegi szlovák kormányról más tekintetben?

Talán ez, az igazságszolgáltatás rendbetétele az egyetlen dolog, amiben jó munkát végez a kormány. Minden más tekintetben hiányoznak az eredmények. Persze itt a vírus, ez megnehezíti a dolgukat, de nincsenek reformok, a gazdaság – főleg a vírus miatt, de nem kizárólag – nem teljesít túl jól.

+++

A Denník N a cseh Deník N társtulajdonosa. Nem terveznek a magyar médiába is befektetni?

A cseh Deník N-t két éve alapítottuk cseh partnereinkkel közösen. Meg vagyok róla győződve, és ebben a pillanatban úgy is tűnik, hogy a mi modellünk lehet az egyik megoldás az újságírást érintő kihívásokra. Azt gondolom, hogy a szlovákiai körülmények nem specifikusak és a mi modellünk bárhol máshol a világban használható. 

Amikor jelentkezett néhány kiváló cseh újságíró, hogy szeretne hasonló lapot csinálni, és jelentkeztek cseh befektetők is, akik pénzt tettek volna egy ilyen projektbe, mi természetesen nyitottak voltunk az együttműködésre, és a mi modellünk alapján létrejött a Deník N. Most 18 ezer előfizetőjük van, és úgy gondolom, hogy a működésük harmadik évére elérik azt a pontot, amikor már nem lesznek veszteségesek, és önállóan tudnak majd működni. 

Természetesen figyelemmel kísérjük a magyarországi eseményeket, ez nem titok. Viszont Magyarországon a politika miatt, és amiatt, amiket Orbán Viktor kormánya művel a médiával, sokkal összetettebb a helyzet, mint bárhol máshol. A magyar média sokkal deformáltabb, mint akár Szlovákiában vagy Csehországban. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is létrejöhet olyan sajtótermék, ami független tud maradni és képes előfizetésekből eltartani magát. Nem hiszem ugyanis, hogy Magyarország e tekintetben különbözne a többi környékbeli országtól, függetlenül attól, hogy Orbán hogyan próbálja meg befolyásolni a médiát.

Azért kérdezzük, mert úgy hallottuk, hogy ön személyesen járt Budapesten, és találkozott a távozó indexesekkel is.

Folyamatosan kapcsolatban vagyok a magyar kollégákkal több újságtól, az elmúlt egy évben is sok magyar újságíróval találkoztam. Természetesen több kollégát ismerek a távozó indexesek közül is.

Az új projektjük kapcsán találkozott vagy beszélt velük?

Igen, beszéltem velük, hogyne. Ezek informális beszélgetések voltak.

Tanácsot is adott nekik?

Nem. Ők csak érdeklődnek a mi történetünk iránt.

Kivel beszélt pontosan? Munk Veronikával, a most induló Telex főszerkesztőjével például?

Ismerem Veronikát is, beszéltem vele.

Azért kérdezzük, mert az ő lapjuk indulása jelenleg az egyik legnagyobb sztori Magyarországon. A mi olvasóinkat is érdekelheti, hogy ön miről beszélt velük. Hiszen az önök lapja a legnevesebb előfizetős modellben működő lap Szlovákiában. A Telex is így tervez indulni.

Nagyon boldog lennék, hogyha a Telex sikeres lenne. Fontos lenne ez a magyar újságírásnak, de egész Közép-Európának is.

Most az elején nem előfizetőket kezdtek el gyűjteni, hanem adománygyűjtésbe fogtak.

De hogyan lehet előfizetési díjakat kérni, ha még nincs lapja az embernek?

Mi így kezdtük, még tartalom nélkül. Szerintem ez egy nagyon fontos részlet. Megértem azt, hogy Magyarországon nincs hagyománya az online előfizetéses modellnek. A fizetőkapuk még idegenek, még új ez a dolog, és az Index, a legnagyobb szereplő is enélkül működött. Ezt mind értem.

Persze lehet, hogy van akinek ez működik, szlovák lapok is csinálják ezt, például az aktuality.sk. Minden cikk fejlécénél van egy adományozásra felhívó üzenet: „kérem, támogasson minket, pénzre van szükségünk a működéshez”.

Mi ezzel a probléma?

Nem hiszem, hogy ez működőképes lenne. Ha valaki pénzt adományoz, azt általában jólelkűségből, nagyvonalúságból teszi. Néha küld pénzt, mert szereti a lapot, de nem tudni, hogy mi lesz a következő hónapban, vagy öt év múlva. Nincs valódi kapcsolat az adományozó és az újságíró között.

Rendszeresen is lehet adományozni.

Természetesen. De nézzük meg a Denník N példáját. Mikor mi 2014 októberében otthagytuk a lapunkat, rögtön úgy indultunk, hogy előfizetési díjként kértük el az emberek pénzét.

Azt mondtuk: nem tudjuk, pontosan mit fogunk csinálni, hányan leszünk, de azt megígérhetjük, hogy szeriőz újságírással fogunk foglalkozni, vagy heti vagy napi rendszerességgel megjelentetve cikkeket. Ez attól függ, hányan adtok pénzt nekünk. Ha fizettek – mondjuk 70 eurót –, azért az induláskor vagy egyéves, vagy féléves hozzáférést kaptok a cikkeinkhez, attól függően, hogy heti vagy napi rendszerességgel tudunk publikálni cikkeket. Akkor több mint 300 000 eurót tudtunk összegyűjteni így, több mint 8 000 embertől.

A Telexet kétszázezren követik a Facebookon, már több mint 30 ezer ember támogatta őket, és elkötelezettnek tűnnek az előfizetéses modell mellett.

A 30 ezer támogató nagy bizakodásra ad okot. Mutatja, hogy van mögöttük támogatás, vannak olvasók, akiknek fontos, hogy legyen egy olyan lap, mint a Telex.

Nem tervez befektetni az induló projektjükbe vagy más módon részt venni az új lap indulásában, akár tanácsadással segíteni a Telexet?

Ez még a jövő zenéje. Nagyon támogatom, amit Veronika és a többiek csinálnak, örülök, hogy nem követték el azt a hibát, mint a Népszabadságnál dolgozó barátaim. Velük is találkoztam, amikor megszűnt a Népszabadság, ők is gondolkodtak azon, hogy elindítsanak valami újat. Nem tették meg. Ma néhányan a 24-nél, HVG-nél, a 444-nél dolgoznak.

Az általunk kifejlesztett előfizetői rendszert több szerkesztőség használja itthon és világszerte, Magyarországot is beleértve. A mi tapasztalataink abban, hogy hogyan lehet olyan újságot alapítani, ami öt év után önellátó és független, szerintem szintén adaptálhatóak. Tehát ha a telexes kollégák érdeklődést mutatnak a tapasztalataink iránt, biztosan együtt fogunk velük működni.

Mi az három dolog, amire a Telexnek az induláskor figyelnie kell?

A saját tapasztalataimat tudom elmondani – ezek nem konkrét tanácsok a Telexnek, hiszen hogy mit tesznek, az az ő döntésük. 

Először is:

Én október 14-én mondtam fel, és január ötödikén teljes gőzzel elindult az új oldal. A telexes kollégákat figyelve nekem úgy tűnik, hogy viszonylag gyorsan követik egymást azok a lépések, amik egy új, működőképes projekt irányába tartanak. 

A második az előfizetéses rendszer. Én abban hiszek, hogy az előfizetéses modell a működőképes, nem pedig az adományokból fenntartott újság. A mi tapasztalataink szerint az sokkal jobban működik, amikor az olvasók pontosan tudják, hogy miért fizetnek, mint az, amikor koldulunk tőlük, a jószívűségükre vagy rokonszenvükre hagyatkozunk. A konkrét tartalomért fizetnek, amit minden nap olvashatnak, és azt látjuk, hogy ezek az emberek nem csak az elején hajlandók fizetni, hanem velünk maradnak, öt év múlva is rendszeresen fizetnek, és újabb előfizetők is csatlakoznak hozzájuk. 

A harmadik dolog pedig az, hogy minőségi újságírást kell csinálni. Szerintem a győzelem nem a kattintásokon, a szenzációkon és a könnyű témákon múlik, hanem azon, hogy olyan minőségű anyagokat gyártsanak, ami azokat is, akik amúgy nem fizetnének a tartalomért, annyira érdekel, hogy mégis előfizetnek rá.

Azt lehet tudni, hogy hány szlovákiai magyar van az előfizetőik között?

Nem, nem tudom. Nincs erről semmilyen statisztikánk. Azt tudjuk, hogy melyik településről hány ember látogatja az oldalt, de nem készítettünk kimondottan dél-szlovákiára vonatkozó statisztikát.

Mennyiben célja a Denník N-nek megszólítania a magyar olvasókat is?

Az Denník N alapítói között volt egy magyar újságíró, Morvay Péter, aki sajnos már nincs velünk. (Morvay Péter 2020 tavaszán hunyt el – a szerk.) Mindig is fontos volt nekünk, hogy írjunk a szlovákiai magyaroknak is, illetve hogy írjunk Magyarországról, különös tekintettel Orbán Viktor őrültségeire. Szerintem nagyon

Valamilyen szinten mindig foglalkoztunk Magyarországgal, és ez az oka annak is, hogy felvettük Szalay Zoltánt (az Új Szó korábbi főszerkesztőjét - a szerk.), ő ír most nálunk a magyar témákról. Ennél többet most nem teszünk, de nem zárom ki, hogy a jövőben többet foglalkozzunk a magyar témákkal, mert úgy gondolom, hogy a sajtó helyzete Magyarországon, vagy akár a szlovákiai magyarokra nézve, nem túl jó.

Szerintem ez a közösség is megérdemli, hogy legyen normális független sajtója, úgyhogy egyáltalán nem zárom ki, hogy a jövőben ilyen irányba is elinduljunk, de ebben a pillanatban nincsenek erre embereink, illetve szerintem érdemes megvárni, hogy mi lesz a Telexszel. Szerintem a Telexben megvan a potenciál arra, hogy olyan újságot csináljon, ami megszólíthatja a szlovákiai magyar olvasókat is.

Szoktak bírálatot kapni a magyar olvasóktól? A szlovákiai magyarok egy része támogatja Orbán Viktort, és a magyarországihoz hasonló szenvedéllyel szoktak reagálni az őt ért kritikára.

Igen, de nem mondanám gyakorinak. Néhány alkalommal én is észleltem, hogy jelentkeznek olvasók, akik elmagyarázták nekünk, hogy nem értjük a magyarországi helyzetet és Orbán nem is olyan gonosz. Ez előfordul.

A szomszédvita-sorozatunkban értelmiségieket kértünk fel a környező országokból, hogy írják meg, hogyan látják Magyarországot száz évvel Trianon után. A cikkeik alapján azt a tanulságot vontuk le, hogy a szomszéd országokat Trianon már nem foglalkoztatja, ellenben – szinte kivétel nélkül – Orbán Viktor jut az eszükbe Magyarországról. Ön hogy látja Magyarországot száz évvel Trianon után?

Én is úgy gondolom, hogy Szlovákiában sem téma Trianon.

Természetesen itt Szlovákiában is rengeteg történet van emberekről és családokról, akiknek az életét gyökeresen megváltoztatta Trianon, de ez nálunk ma már nem központi téma. 

Nekem úgy tűnik, hogy Magyarország még mindig nem tett le Trianon revíziójáról és a határok módosításáról. Úgy gondolom, hogy száz év elég hosszú idő arra, hogy mindenki kibéküljön ezzel a helyzettel. Számomra elképzelhetetlen, hogy újrarajzoljuk a határokat és a térképeket, már csak az Európai Unió miatt is. Ha Magyarország az Unió normálisan viselkedő tagja lenne, azzal érvelnék, hogy a két ország annyi ponton kapcsolódik egymáshoz, és olyan szinten összefonódott, mint soha korábban.

Orbán Viktor Magyarországával szemben óvatosaknak kell lennünk, és ügyelnünk kell arra, hogy ne vegyük át az ottani rossz gyakorlatokat. 

+++

 

Mi a Denník N célja a következő egy-két évre? Mit könyvelne el sikerként akár az előfizetők számában, akár a tartalom terén?

Nincs egy konkrét szám a fejemben. Korábban volt: 50 000 előfizetőt szerezni, de ezt már elértük. Van egy kedvenc történetem erről. 

A Denník N indulása után megkeresett a Penta – ez az a cég, akik miatt elhagytuk a korábbi lapunkat – egyik társtulajdonosa, Haščák úr. Meghívott kávézni, beszélgetni akart. Ez az ember egyébként folyamatosan perel minket, nagyjából egyébként csak ő csinálja ezt. A tizenkét Denník N elleni perből tizenegyet a Penta indított.

Találkoztam vele, viccelődni, ironizálni próbált. Azt mondta, hogy semmi személyes nincs abban, hogy folyamatosan perel, ő csak a szlovák médiahelyzet és jogi környezet miatt teszi ezt, hogy új, a média szabadságát elősegítő precedenst teremthessen a bíróság.

Szóval tulajdonképpen azt mondta, hogy ezzel segít önöknek?

Igen. Kinevettem persze. Rákérdeztem, hogy akkor miért csak a Denník N-t pereli. Azt mondta, hogy ez csak egy véletlen, és így a Denník N kiváló esettanulmány lehet majd. Rendben, mondtam, ahogy gondolja.

Akkor nagyjából 20-25 000 előfizetőnk lehetett. Nem tudtam, mi a plafon, hány olyan ember lehet az országban, aki fizetne a lapunkért. Haščák úr elmondta nekem, hogy a Penta rendelt egy kutatást – nekünk erre akkor nem volt pénzünk –, ami megmutatta, hogy az 50 000 előfizető sem elérhetetlen a Denník N-nek. Ez két, két és fél éve lehetett. Akkor ez teljesen abszurdnak tűnt. 

Azután fűnek fának meséltem, hogy – bár van 25 000 előfizetőnk, profitábilisak vagyunk – Haščák azt mondja, hogy meglehet az 50 000, akkor pedig gyerünk, csináljuk. Igaza volt.

Magyarországon ön szerint lehet ekkora potenciális előfizetői bázis?

Biztos vagyok, hogy Magyarországon több mint 30 000 ember van, aki kész fizetni a minőségi újságírásért. Amikor Csehországban elindultunk, mindenki azt mondta, ez egész más lesz, mint Szlovákia. Azt mondták, a csehek nagyon spórolósak – mint a skótok –, ami egyébként igaz is. Általánosítás persze, de sokan így látják a cseheket. A cseh Deník N-nek most 18 000 előfizetője van, és ez csak nőni fog.

Persze hosszú út áll még előttünk, amíg többszázezer ember fog fizetni ezért.

Térjünk vissza a céljaikra.

Még több előfizetőt szeretnénk. Egyre több ember veszi észre, hogy komoly szereplők vagyunk a médiapiacon. Elégedett vagyok a cikkek minőségével, amiket írunk. Jó történeteink vannak, és csak idő kérdése, hogy jöjjenek az újabb előfizetők, és lassan szégyellnivaló lesz különböző módszerekkel megkerülni a fizetőfalat. 

Reménykedünk abban is, hogy meg tudjuk tartani a meglévő előfizetőinket, de új újságírókat is szeretnénk felvenni.

Terveznek új rovatot? Mi hiányzik a lapból?

Tavaly elindítottuk az üzleti rovatunkat, tíz üzleti ügyekkel foglalkozó újságírónk van már, elcsábítottuk őket a Penta egyik lapjától, fel tudtuk venni egy üzleti magazinjuk főszerkesztőjét, mert rosszul menedzselték a lapot. Most a mienk a legjobb üzleti rovat. Elkezdtünk könnyedebb cikkeket is írni, család és egészség témában például, most 2-3 ember foglalkozik ezzel. A sportrovat is sikeresnek tűnik, úgyhogy jelenleg nincs semmi, amit hiányolnék a lapból.

Viszont szeretném jobban csinálni, szeretnénk bővülni. Örülök az új magyar kollégának, aki Magyarországról és a szlovákiai magyar ügyekről fog írni. Ez nem a legszexibb téma, de nekünk fontos, úgyhogy csinálni fogjuk. 

Hogy egy kicsit színpadiasan fogalmazzak – és szeretek úgy fogalmazni –, hogyha túl tudjuk élni, és pénzügyileg függetlenek tudunk maradni, és fontos szereplői lenni a közbeszédnek, vagy irányítani azt, akkor én elégedett leszek. Ez az, ami igazán érdekel engem.

FOTÓK: Szűcs Donát / Azonnali