A svájci Keresztény Néppárt (CVP) a liberálisokkal és protestánsokkal szemben a katolikus ellenállás pártjaként alakult egykoron. Mivel a párt ma nem találja a helyét a jobboldali liberálisok és a szélsőjobboldal között, a vallási identitás pedig egyre kevésbé politikaformáló erő, „C” nélkül fogalmazná magát újra szociálisan érzékeny, polgári pártként.
A svájci Kereszténydemokrata Néppárt (CVP/PDC) létrejöttét egykoron az utolsó svájci háborúnak köszönhette:
Az utóbbiak győztek, amelynek eredménye egyrészről a svájci államszövetség létrejötte és egy polgári alkotmány lett, másrészről a katolikus tábor széttöredezettsége. A katolikusoknak nem sikerült a kantonális és nyelvi ellentéteken felülemelkedve országos pártot szervezniük, ami azzal is összefügghet: a katolikus tábor eleve azért is ment az 1847-es háborúba, mert nem akart föderativ szerkezetet – ehhez hűen saját magukat se tudták a kantonális kereteken túl egységesíteni.
Először egységes katolikus párt 1912-ben jött létre, amely 1919-ben már meg is szerezte a szavazatok ötödét. Eddigre a katolikusok és liberálisok közötti „kultúrharc” is veszített jelentőségéből, a két ősellenség-tábor ugyanis inkább összefogott az erősödő munkásmozgalommal szemben. Alapvetően a CVP/PDC tartani tudta az 1990-es évek elejéig a támogatottságát: az alpesi kantonok katolikus parasztjai biztos bázist jelentettek, a CVP/PDC
Ez a tendencia fordult meg 1999-től, amikorra az addig tetszhalott Svájci Néppárt (SVP/UDC) kitört a kiskereskedői világból, amelyet addig képviselt, és számos katolikus parasztot is megszólítva a jobboldal vezető pártja lett – átvéve ezzel az CVP/PDC ebbéli szerepét. Az SVP/UDC harsány EU- és idegenellenességet vegyített a kiskereskedőknek kedvező adópolitikai javaslatokkal, és bevállalta emellé az addig a katolikus tábor által képviselt ügyeket (konzervatív családkép, stb.).
a városi jómódú polgárságnak, akik hagyományosan az FDP/PLR-re szavaznak, túl vidékies és klerikális; az SVP/UDC-szavazóinak pedig túl mérsékelt, óvatoskodó. Ez a bezuhanás a szavazatokban is meglátszott: 1999-től minden választást a szélsőjobboldali SVP/UDC nyert meg, a katolikus CVP 2019-re 11 százalékra zuhant, a városokban még ennél is rosszabb az eredménye.
A CVP megpróbálta maga köré gyűjteni a centrista pártokat: a Zöldliberálisokat, az Evangélikus Néppártot és az SVP-ből leszakadt Polgári Demokratákat (BDP), de ezek eleve kis pártok voltak, azaz a kantonális sikereken túl nem hoztak sokat.
Ma már taszító a katolikus jelleg?
A párt visszazuhánásának értelemszerűen nem az SVP felfutása az oka, de összefügg a vallási identitások, főleg a katolicizmus visszaszorulásával is. Egykoron természetes volt, hogy ha valaki katolikus családba születik, megmarad a vallásnál – és majdnem gondolkodás nélkül ikszeli a CVP-t.
A „vallásias” jelleg, ami egykoron egybentartotta a biztos tábort, ma inkább sokakat taszít: olyanokat is, akik amúgy a CVP politikájával egyetértenének. A CVP gazdasági kérdésekben egyértelműen szociálisabb, mint a liberálisok és a szélsőjobb; a társadalmi kérdésekben viszont konzervatívabb náluk; de nem annyira EU-ellenesek, mint a liberálisok és a széljobb. Gerhard Pfister CVP-pártelnök szerint
A CVP vezetése úgy véli: ha a pártot „Középre” neveznék át, be lehetne vonni éppen azon szociálisan érzékenyebb, kisvárosi, vidéki polgárságot, amely mára már elszakadt a katolikus vallástól. A párt vezetése 2020 szeptemberében tette le a javaslatát az új név kapcsán – a „Közép” mellett versenyban van még a „Centrum Néppárt” vagy a „Demokrata Néppárt”. Egy felmérés szerint azonban a nem CVP-tagok között – márpedig mégiscsak őket kéne megszólítanin – a „Szabadság és Szolidaritás” név volt legkedveltebb.
Jó svájci szokás szerint természetesen erről is népszavazás lesz – persze csak az CVP-n belül. Novemberig kell eldöntenie a tagságnak, hogy akarja-e egyáltalán a névváltozást, és ha igen, milyen új nevet szeretne. Az új név azt is jelentené, hogy a Polgári Demokratákkal (BDP) egyesülhetnének is, a két centrista alakulatból létrejövendő párt pedig ismét 20 százalékkal zárkózhatna fel a széljobb és a szocdemek mellé.
Ellenérzések nem csak egyes katolikus kantonális pártszervezetekben fogalmazódnak meg, de a városi balliberálisok között is. A balliberális Tages-Anzeiger napilap szerint a CVP a saját identitását adja fel, ha kidobja a „C” betűt, a lap
Ráadásul hiába zuhant be a CVP/PDC támogatottsága 1999 óta, éppen a katolikus márkajegy adja meg a párt stabilitását.
A nyolc és fél milliós Svájcban ma két és fél millió katolikus él (1,6 millióval az evangélikusok vannak a második legtöbben). A CVP érve, hogy a katolicizmus ma már inkább hátrány lenne a politikai versenyben, annyiban mindenképp kétséges, hogy a számok alapján az elmúlt 50 évben nem csökkent jelentősen a katolikusok száma: 1970-ben 2,1 millió katolikus volt az akkor hatmilliós országban, 2018-ban 2,5 millió katolikus van, igaz, a lakosság száma ma már eléri a 8,5 milliót. Az istenhit azonban meghatározó most is:
NYITÓKÉP: CVP 2019-es kongresszusa / CVP, FB
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.