Szerző:
Techet Péter
Az olasz regionális választások döntetlen eredményt hoztak a bal-jobb-meccsben. Nem csak Olaszországot, de még az olasz jobboldalt se tudta eközben Matteo Salvini megszerezni.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Orbán Viktor a Magyar Nemzet néven megjelenő újságban éppen hétfőn, az olasz regionális választások második napján írta le, hogy várni kell addig,
A magyar lélekkel ellentétben a külpolitikai folyamatokat már-már kínosan mindig eltévesztő miniszterelnök vélhetően arra utalt, hogy ha Olaszországban a hétfői választásokon áttör a jobboldal, azon belül is a Lega, akkor akár meg is bukhat a jelenlegi balközép római kormány – de legkésőbb a 2022-es választásokon egy olyan „centrodestra” jöhetne, amelyet valójában már csak Matteo Salvini nacionalizmusa és Giorgia Meloni újfasizmusa határozna meg.
Orbán ezt már a 2019-es EP-választások előtt is előadta, akkor is arra számított, hogy a Lega annyira előretör, hogy az európai mérsékelt jobboldal a széljobb felé mozdul el az Európai Parlamentben. Mindebből semmi nem jött be, a Lega ráadásul 2019 nyarának végére kikatapultálta magát az olasz kormányból. Azaz Salvini eddigi eredménye csak annyi, hogy a balközép Demokrata Párt visszatérhetett a hatalomba a grillóisták oldalán.
Miközben a hírek rendszeresen az olasz balközép gondjairól szólnak, számos elemző őket szokta temetni, valójában az olasz balközép a 2018-as vereséget és Matteo Renzi, az egykori pártelnök kiválását jól átvészelte, a párt 20-25 százalékkal továbbra is stabilan az ország második legerősebb pártja. Eközben hiába első a Lega, ha egyrészről egyedül nem tud győzni, másrészről
Silvio Berlusconi a kora miatt erre már nem képes. A politikusnak 2011 után, amikor le kényszerült mondani a kormányfőségről, nem sikerült utódot kineveznie, nem sikerült a jobbközepet egy olyan politikusra hagynia, aki tényleg jobbközépen tartaná a tábort.
Berlusconiról ugyanis sok rossz bizonyosan elmondható, de nem szélsőjobboldali – szövetségesei között már akadtak neofasiszták is, de az olasz eszmetörténet sajátossága, hogy őket is a jobbközéphez szokás számolni. E téren persze Berlusconinak megvan azon érdeme/bűne (kinek hogy tetszik), hogy a második világháború után kialakult antifasiszta frontot ő törte meg, amennyiben 1994-ben bevette Gianfranco Fini neofasisztáit a kormányba – persze Fini addigra már kellőképpen mérsékelte az egykori mussolinista Szociális Mozgalmat (még a nevét is megváltoztatta).
Berlusconinak azonban most azt kéne végignéznie, hogy a jobbközepet – amely alatta mindig megmaradt liberálisnak és EU-pártinak – antiliberális, EU-ellenes erők vehetik át. A harc a jobbközép vezetéséért azonban nincs még lefutva. Salvinire egyaránt veszélyes a neofasiszta Giorgia Meloni, aki szívesen lenne Olaszország első női kormányfője, valamint saját egykori pártjának, a Lega Nordnak azon politikusai, akiknek se Salvini nacionalizmusa (ezzel az északi regionalizmus feladása), se radikalizmusa nem tetszik. Például az a Luca Zaia, aki Venetoban a szavazatok több, mint 70 százalékával lesz ismét régióelnök. És noha a Zaia mögötti koalícióban ott van Salvini Legája is,
Zaia azon régi Lega Nord hangja, amely az északi polgárság piacpárti, jobbközép, liberális pártja volt egykoron.
De még Berlusconi pártja, a Forza Italia se esett ki teljesen ki a versenyből, ugyanis Zaia mellett a regionális választások másik nagy győztese Giovanni Toti, aki forzaitaliásként magabiztosan ugrotta meg az 50 százalékot Liguriában. A harmadik jobboldali győzelmet pedig a neofasiszták hozták el Marchéban. A Lega Toszkánát akarta volna megszerezni, de a régió hagyományaihoz hűen vörös maradt. Azaz
Egyedül azon francianyelvű Valle D´Aostában tudott győzni, ahol a régióelnököt nem közvetlenül választják.
Mindez nem csak azt jelenti, hogy a Lega nulla győzelmet aratott, de a jobbközép-balközép versenyében se lehet jobboldali előretörésről beszámolni.
Mi következik mindebből? Az orbáni nagy történelemfilozófiai harc szempontjából az, hogy Olaszország maradt egy plurális ország, ahol – amint az országot ismerőket az nem is lephette meg – a baloldalnak mély hagyományai és gyökerei vannak, azaz nem válik egykönnyen Salvini-országgá.
Ha kicsit lejjebb jövünk a miniszterelnök kényszeres világmagyarázataitól, akkor annyi látható: a választásokon a jobboldal egy régióelnöki posztot elhappolt tényleg a balközéptől, de az eredmény így is döntetlen. A baloldal megőrizte Toszkánát, Pugliát, Campaniát. A jobboldalon pedig
a nacionalista, populista szuverenizmussal szemben. Olaszországban azon kívül, hogy Salvini még saját politikai oldalát se tudta megszerezni, még semmi sem dőlt el végérvényesen.
Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.