Miért kommunikálja azt Lukasenka, hogy a nyugat meg akarja puccsolni?

A választások előtt még orosz befolyástól tartó Lukasenka szerint a mostani tüntetéseket az Egyesült Államok szervezi, legnagyobb segítői pedig Litvánia, Lengyelország és Csehország. De miért kezdte el a Kreml narratíváját kommunikálni Lukasenka, hogyan akarja túlélni a belarusz politikai válságot, és mi a szerepe mindebben Putyinnak?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mint arról többször is részletesen beszámoltunk, az augusztus 9-i elcsalt választás után óriási tüntetéshullám indult Belaruszban, és jelenleg nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben alábbhagyna a tiltakozáshullám. A kezdeti barikádok és Molotov-koktélok eltűntek ugyan Minszk és Gomel utcáiról, a tüntetők így sem kötnek kompromisszumot: továbbra is új, fair és tiszta választások kiírását akarják kiharcolni a rezsimtől.

A tiltakozások abban az értelemben sikeresek, hogy az elnökválasztás után a feldühödött tömeghez csatlakoztak a fehér ruhát hordó nők, az orvosok, a belarusz elitben nagy tiszteletnek örvendő IT-szektor dolgozói, sőt még az állami propagandát sugárzó közmédia alkalmazottai is.

Lukasenkáék eleinte eltérően értelmezték az eseményeket: a választások után még azt állították, hogy a burzsoá munkanélküliek járnak csak tüntetni, később már a NATO fekete bőrű katonáinak az intervenciójával riogatott a rezsim, azonban a nem túl sikeres pro-Lukasenka tüntetés után már belengettek egy alkotmánymódosítást és egy előrehozott választást is. Utóbbit akkor még úgy is lehetett értelmezni, hogy Lukasenka beletörődött bukásába, és megpróbál a lehetőségeihez mérten biztonságban és viszonylag pozitív szereplőként visszavonulni a politikából.

Azonban a héten már egy elég összeesküvéselmélet-szerű magyarázattal állt elő, amiben arról beszélt, hogy már legalább egy évtizede próbálják a nyugati államok megfúrni őt. Abban igazat kell adni Lukasenkának, hogy Belarusz esetében valóban közrejátszanak bizonyos geopolitikai érdekek, hiszen Belarusznak két olyan szomszédja is van, akik nem igazán szeretnének egymással közös határt: ez pedig az Európai Unió és Oroszország.

Ezenkívül csütörtök este bejelentette: lezárja a lengyel, a litván és az ukrán határt, mondván, nem akar háborúzni ezekkel az országokkal, és felszólította az említett ország állampolgárait, hogy „állítsák meg a hülye, őrült politikusaikat”, mivel szerinte ők háborút akarnak kirobbantani Belarusszal. Emellett arról is beszélt, hogy őt nem érdekli, ki fogadja el elnöknek, és ki nem: az alkotmányt betartva választották meg elnöknek augusztus 9-én.

Állóháború van

Sokáig úgy tűnt, hogy a hatalom akár meg is roppanhat a tüntetések következtében, és annak is voltak jelei, hogy Lukasenka mintha meghallotta volna a tömeg hangját, de az utóbbi időben már úgy tűnik, hogy inkább keményen ragaszkodik hatalmához, akár az utolsó pillanatig is.

Másképpen ugyanis nem lehet értelmezni, hogy miközben Minszk utcáin több tízezres tömeg vonul a lemondását követelve, addig Lukasenka gépkarabéllyal a kezében tekinti meg helikopterről a tüntetőket, majd a fegyverrel a kezében köszöni meg az elnöki palotát és őt védő rendőröknek a szolgálatot. Ezzel szimbolikusan kijelentette: nem hajlandó magát – és ezáltal egész rendszerét – harc nélkül elengedni.

Így állóháború alakult ki a tüntetők és a rezsim között: a rezsim jelenleg nem tud mit kezdeni azzal, hogy hétvégén több ezren vonulnak utcára országszerte  – vagy ahogy Lukasenka értelmezi, a hatalom engedi, hogy az emberek egy „laza kis hétvégi sétán” vegyenek részt –, azonban a kisebb csoportokat az OMON rohamrendőrei ugyanúgy erőszakosan rángatják be a kisbuszokba, hogy ezzel szegjék kedvét a tiltakozóknak.

Jelenleg úgy tűnik, hogy Lukasenka a kivárásra játszik: a semmiből belengetett alkotmánymódosítás napirenden tartásával azt akarja elérni, hogy a tüntetők megnyugodjanak, és szépen lassan eltűnjenek az utcákról. Keddi kijelentése szintén erről árulkodik:

„Megtanultuk a fő leckét, már tudjuk, hogy hol és kiket hagytunk cserben. Hamarosan kijavítjuk a hiányosságokat, amiket már el is kezdtünk. Csatlakozzatok, és megoldjuk a belpolitikai problémákat!” – mondta az állami hírügynökség szerint.

Putyin megmentheti, de jelenleg ő is csak rövidtávra tervez vele

Lukasenka hétfőn találkozott Vlagyimir Putyinnal, ahol többek között egy Belarusznak juttatott másfélmillió dolláros kölcsönről állapodott meg a két államfő. Ez ugyan rengeteg pénznek tűnik, de országos szinten már csak tűzoltásra elegendő: lényegében a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági válság enyhítésére jó, semmi többre.

Lukasenka nem véletlenül közeledik Putyin felé: miután az ukrajnai konfliktust követően hintapolitikába kezdett nyugat és kelet között, most már csak orosz segítségre számíthat, ha meg szeretné őrizni a hatalmát, mivel az Európai Unió nem nézi jó szemmel a belarusz eseményeket, és

Azonban jelenleg nem úgy tűnik, mintha Putyin teljes vállszélességgel beállt volna Lukasenka mögé: a találkozójukon a sajtó előtt arról beszélt, hogy tiszteletben tartja a belarusz nép akaratát, és szerinte a jelenlegi konfliktus elsősorban belpolitikai esemény, amibe Oroszország nem akar és nem is fog beleszólni.

Ez a reakció Lukasenka számára így is jóval kedvezőbb, mint amit augusztusban kapott az orosz államtól: az orosz diplomácia ugyanis nem nézte jó szemmel, hogy Belaruszban a választás előtt őrizetbe vettek 32 orosz állampolgárt – akik az orosz magánkatonai cég, a Wagner emberei voltak –, és hogy a belarusz állami médiában puccsal vádolták meg őket.

és visszaszerezni a hatalmat minden állampolgára felett, hogy később Lukasenka viszonylag békésen hagyhassa el az elnöki székét. Ugyanis a belebegtetett alkotmánymódosítás kapcsán Lukasenka már többször is megjegyezte, hogy azután nem zárja ki egy előrehozott elnökválasztás megtartását, azonban az is elképzelhető, hogy ezzel csak átmenteni próbálná a hatalmát.

Azzal, hogy Putyin nyíltan nem lép fel Lukasenka mellett, azt kockáztatja, hogy akár el is bukhat a 26 éve hatalmon lévő diktátor, amivel akár demokratizációs folyamatok is elindulhatnának Belaruszban. Azonban Putyint az államforma sosem érdekelte, hanem csakis az orosz érdek: az orosz-belarusz unióval kapcsolatos tárgyalások – amiknek a végcélja elméletben a gazdasági és a politikai integráció a két ország között – élénkülése azt mutatja, hogy Putyin megunta Lukasenka nyugati és keleti érdekek közötti hintapolitikáját, és rövidebb pórázon akarja fogni a belarusz elnököt, hogy

Putyinnak az az érdeke, hogy az Európai Unió és Oroszország között Belarusz továbbra is ütközőállamként működjön. Hogy ezt az ütközőállamot Lukasenka vagy valaki más fogja vezetni, az számára teljesen mindegy, csak az elnöke irányítható legyen.

NYITÓKÉP: Kreml