+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Galavits Patrik
2020. szeptember 9. szerda, 14:47
Magyarországon a hazaszeretetről még a popkultúrában is csak értelmetlen fellengzésekkel akarnak szólni – főleg ha állami támogatás is van a dologban. Ha a színművészetis hallgatók barikádja ennyitől megóvja a magyar kultúrát, már nyertünk.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Némileg meglepő, hogy nagyon pörögnek a Belarusszal kapcsolatos tartalmak. Értem én, hogy az országban példátlanul nagy és már egy hónapja kitartó tiltakozások vannak, ráadásul hétfőn egészen döbbenetes fordulatot vettek a történések Marija Kalesznyikava elrablásával, de azért Belarusz ettől sem lett a világ közepe.

 

Gondolkodva a felfokozott érdeklődés miértjén, arra jutottam, hogy az ellenzéki érzelmű magyar olvasók szomjaznak minden olyan információra, amelyből arra a következtetésre juthatnak, hogy „hamarosan ez történik majd Orbánnal is!”

 

És olyan magabiztossággal üvölthetik világgá, hogy „óráid vannak hátra, Orbán!”, mint a 2018-as országgyűlési választás csúcstrollja, aki az állami média élő közvetítését színesítette a nem túl pontos jóslatával.

 

Fogalmam nincs, hogy lesz vége a NER-nek – csak abban bízom, hogy azt a belarusz utcákon és börtönökben végigfutó erőszakhullámot elkerüljük, amelyet csak szörnyülködve lehet nézni. Mindenesetre tuti vége lesz, és utólag majd nagyon okosak leszünk azzal kapcsolatban, hogy mi is adta meg a kezdő lökést ennek az újhorthysta bohózatnak a lezárásához.

 

Most kezdődik el?

 

Nem tudhatjuk, hogy az Indexnél július végén történt felmondások vagy az SZFE-s hallgatók példátlanul tökös kiállása elindít-e bármilyen dominóhatást, annyi azonban biztos, hogy nem lehet ugyanúgy heherészni ezeken az eseményeken, mint azt a kormánymédia általában megteszi minden mással – igazából ehhez nem is kell tüntetés vagy bármi elleni tiltakozás, elég, ha egy ellenzéki úgy általában csak levegőt vesz.

 

A „tüntizéseket” azért lehet kifigurázni, mert a legtöbbnek borítékolhatóan semmi következménye nem lesz. „Lehet tüntetni a parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek” – mondta anno Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön. Az idea pedig ragadós – bár aligha ő volt az első politikus, akiben ez a gondolat megfogalmazódott –, és eddig a Fideszben is nagy nyugalommal szemlélhették a különböző demonstrációkat.

 

Azért, mert alapvetően mindenki abból indult ki, hogy itt majd tárgyalni kell. Párbeszédet folytatni, mert meghallgatnak minket, csak lehet találni valami kompromisszumot, hogy mindenkinek jó legyen. Időbe telt, de mára a többségnek talán leesett a tantusz: a Fidesszel tök fölösleges egyezkedni. Tényleg olyan az egész, mintha Polgár Judit leülne sakkozni egy galambbal: előbbi hiába gondolná alaposan végig a lépéseit, tartaná be a szabályokat,

 

a madár nagyon hamar úgy fog dönteni, hogy jól rárepül a táblára, felborítja a bábukat meg alaposan rá is kulázik az egészre.

 

Ilyen formán pedig valóban nincs értelme a párbeszédnek. Nekem a nem épp ütőképességéről híres ellenzékünk is akkor volt a legszimpatikusabb, amikor 2018 végén elszabotálták a túlóratörvény szavazását, aztán bementek az MTVA-ba. Oké, ott voltak komikus pillanatok (lásd Bangóné Borbély „kurvaerősképlenne” Ildikó vagy Kunhalmi „pofánveremmagamajtóval Ágnes performanszát), de ezt tudjuk be annak, hogy valamiképp emlékeztetniük kellett a közönséget, hogy néhány óra alatt nem dolgozzák át teljesen az azt megelőző nyolc (igazából már akkor is legalább 10-12 év) kemény munkával összerakott reputációját.

 

Ellenben most az Indexnél és az SZFE-n is olyasmit láttunk, amit már több helyen kipróbálhattak volna.

 

Ezen a két helyen az újságírók és az egyetemi polgárok – ideértve a Vidnyánszky Attila előtt az Színművészeti bejáratát eltorlaszoló diákokat és a felmondó tanárokat is – nem húzták-halasztották a sztorit, tudták, hogy nem reménykedhetnek számukra pozitív végkifejletben, úgyhogy inkább fogták magukat, és felálltak meg kordont emeltek.

 

Hogy ez a kiállás mennyire lesz hatással a későbbi hatalommal szembeni megnyilvánulásokra – ahogy arra Bede Márton utalt – egyelőre kérdés, de a példa már mindenki előtt ott van: nem muszáj eljátszani a konstruktívat, aztán később széttárni a kezünket, hogy „hát ugyan mit lehetett volna tenni”, mert igenis van választás. Ha a másik fél nem tárgyalóképes, akkor azzal az eszközzel küzdünk, amink van.

 

Aztán lehet, hogy Konok Péter jóslata válik be, és az SZFE-s ügyre visszanézve tényleg a vég kezdetét látjuk majd – már ami a NER-t illeti. A Telex esetében pedig őszintén remélem, hogy Illés Gergőnek lesz igaza, és a magyar média is jól tud majd kijönni abból a sokkból, ami az Index szerkesztőségének felállását követte.

 

Tisztesség vs. kicsinyesség

 

Hogy az SZFE-n a jellemesség, a szabadságszeretet és a szolidaritás áll szemben a kicsinyes sértettséggel, ahhoz két adalék: még júliusban volt a Helyzet vendége Podlovics Laura és Milovits Hanna, két színművészetis HÖK-ös, akiket hallgatva csak megerősödött bennem az elképzelés, amiről egy korábbi hírlevélben már írtam.

 

Mégpedig az, hogy a most munkahelyekre és vezető pozícióba kerülő generációnak köszönhetően sokkal szebb világban fogunk élni.

 

Persze Podlovics és Milovits csak ketten vannak, és az SZFE is egy kis intézmény, de most ők a hangadók, így nagyban ők lehetnek hatással arra, milyen irányban menjen tovább a saját szakmájuk. Ha színházi és filmes szakma kevésbé gyilkolja egymást a jövőben, az SZFE-s hallgatók már elképesztő eredményt érnek el.

 

A kicsinyes bunkóskodásra meg Vidnyánszky Attila ATV-ben előadott szalonzsidózása a legjobb példa. „Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység… mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt” – ezt én eltettem magamnak egy humorosba, mint Knézy Jenőnek Dávid a sydney-i olimpián Eric Moussambani úszását.

 

Miért küzdenek valójában az SZFE-sek?

 

Ugye, ha jól értem Vidnyánszkyt, ő azt sérelmezi, hogy az SZFE nem elég nemzeti. Ezt egyébként én Podlovicsnak és Milovitsnak is felvetettem, – hogy esetleg balos intézmény az SZFE –, és egy konkrét esettanulmány volt az arcukra kiülő méltatlanság. Nem tudták értelmezni a kérdést. Szerintük ugyanis tényleg nincs értelme egy szabad közösségben ilyenről beszélni.

 

Ha azonban egyet is értenék Vidnyánszkyval a nagy nemzetieskedésben, szombaton reggel akkor is meggyőződhettem róla, hogy micsoda kulturális mélyszántást képes végezni az állam az erőltetett ideologizálással.

 

A szokásos, nagyjából félévente Sopronban megtartott középiskolai osztálytalálkozónk (jó, ez eufemizmus: se az osztályfőnökök, se az osztály egy része nincs ott sose) után reggel 8-kor, holtfáradtan autóba ülve a Retro rádiót hallgattam.

 

Sikerült elkapnom Varga Miklós ötmilliós állami támogatásból a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára készült albumának (Ébredés száz év magány után – mennyit gondolkodhatott a címen!) ízelítőjét. Olyan opuszokkal, mint az Erdély újra hív és a Varga gyerekeivel együtt előadott A lánccal (aminek Istennek hála nem találtam hangformátumú nyomát az interneten). 

 

Itt tartozom azzal a vallomással, hogy még az MTVA által tolt, de hónapok alatt a teljes feledésbe merült gagyirockot játszó csapat, a Fatal Error kijárási korlátozásos számát is meghallgattam egyszer Spotify-on, mert legalább fel tudtam belőle idézni egy-egy ütemet azután, hogy láttam a tévében, de Varga erőlködéséből még kényszerű második-harmadik hallgatásra sem tudok mire emlékezni a bugyuta szövegen kívül.

 

Na mármost, ha az erőltetett nemzetieskedés annyit tud kihozni egy annyira király hely megénekléséből, mint Varga Erdélyéből – olyan kiváló, az emlékezetes Ákos-dalszöveggenerátort és a Barátok közt főcímét egyszerre idéző sorokkal, mint „az ébredő Nap mindig reménnyel tölt fel, hinnünk kell, hogy egyszer egy jobb világ jön el” vagy „egy új érzés vár, és útra kel a szív, ha Erdély újra hív” – akkor

 

ennyi erővel akár tényleg el is lehetne égetni ötmillió forintot a szabad ég alatt, mert azt körbe ülve, boci-boci tarkát nyivákoló, véletlenszerűen összeszedett emberekkel sem hoznánk össze jelentéktelenebb kulturális teljesítményt.

 

Egyébként az is érthetetlen, hogy miért akarnak magyar előadók egy alapvetően széles tömegeknek szánt számban feltétlenül költőieskedni. Chuck Berry például a Back in the USA-ben tökéletesen átélhetően és egyértelműen énekelte meg két és fél percben, miért imád amerikai lenni: New York, Los Angeles, Detroit, a jó öreg St. Lou’, a café cornerben kapható hamburgerek és jukebox meg a felhőkarcolók miatt. Ennyire egyszerű – mondjuk, valószínű, hogy ezért ő egy fillér állami támogatást nem kapott, de aligha bánhatta.

 

Itt meg arról kell érzelmeskedni, hogy Erdélyben mit jelent magyarnak lenni.

 

Sokkal jobb lenne, ha végre valaki a kürtőskalácsot, az Alpokalját, a bulinegyedet, a Balatont és a locsolkodást fűzné végre egy dalba.

 

Már ha cél, hogy tényleg széles tömegekben ébredjen fel a hazaszeretetnek a szikrája.

 

Mindenesetre, ha a Vargáéhoz hasonló erőlködő pátoszoskodás nem kaphat helyet végül a magyar színjátszásban és filmekben (vagy csak sokkal kisebb mértékben, mert az illetékesek rájönnek, hogy kár ezt túlhúzni) az SZFE-s hallgatók barikádjának és kiállásának köszönhetően, akkor kapásból mindannyian hálásak lehetünk nekik.

 

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Ha Galavits Patriktól olvasnál még, ide kattints!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete megvizsgálta, mi pedig mutatjuk a nagy riasztóteszt eredményét.

Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy az USA és az EU is engedélyezze a subunit-vakcináját.

A BBC újságírója az elfogott Nexta-blogger és aktivista állapotát látva azonnal kivonult a minszki sajtótájékoztatóról.

A Jobbik ezzel eddig egyedül van az ellenzéki térfélen a törvényjavaslat elfogadásával. Azt mondják: ha kormányra kerülnek, kiveszik a törvényből a problémás részeket.

Az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáción szavazó budapestiek 99 százaléka nem akarja a kínai egyetemet.

Orbán Pekinggel szembeni politikájának támogatottsága Magyarországon nagyon alacsony, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami az utóbbi vereségével végződött, és az osztrákok rászánták magukat a kiegyezésre a magyarokkal.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás