Egyetemfoglalás testközelből: így néz ki a blokád alá vont SZFE

2020.09.02. 14:03

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai szeptember elsején elfoglalták és blokád alá vonták az egyetem épületét, miután az egyetem felett rendelkező alapítvány elnökének Vidnyánszky Attilát nevezték ki. Fotóriport az egyetemfoglalás első estéjéről és reggeléről.

Egyetemfoglalás testközelből: így néz ki a blokád alá vont SZFE

SZEPTEMBER 1-ÉN ESTE ÉRT VÉGET AZ SZFE BLOKÁDJÁNAK ELSŐ NAPJA. A BOTRÁNY MÉG JÚLIUSBAN KEZDŐDÖTT, AMIKOR UPOR LÁSZLÓ, AZ EGYETEM ÁLTAL VÁLASZTOTT REKTOR KINEVEZÉSE HELYETT A KORMÁNY EGY ITM ALÁ TARTOZÓ ALAPÍTVÁNYHOZ SZERVEZTE ÁT AZ EGYETEMET.

A HALLGATÓK KRÉTAFELIRATTAL ÜZENTEK A JELENLEVŐ TÜNTETŐKNEK: KÖSZÖNJÜK, HOGY ITT VAGYTOK! A HÉTFŐ ESTE FELÁLLÍTOTT BARIKÁDDAL A HALLGATÓK CÉLJA VIDNYÁNSZKY ATTILÁNAK, AZ EGYETEMET IRÁNYÍTÓ ALAPÍTVÁNY ELNÖKÉNEK TÁVOLTARTÁSA VOLT.

AZ EGYETEM BEJÁRATA REGGEL FÉL KILENCKOR. A VAS UTCÁBAN A FORGALOM VISZONYLAG MÉG GYÉR ILYENKOR.

A HÉTFŐ ESTI TÜNTETÉSEN KIFÜGGESZTETT MOLINÓK TOVÁBBRA IS AZ ÉPÜLETEN. AZ EGYETEM KÖRÜL CSAK NÉHÁNY ÚJSÁGÍRÓ ÉS TÉVÉSTÁB LÉZENG.

ILYET CSAK SZÍNHÁZI EMBEREK TUDNAK. LÁTSZIK, HOGY A BEJÁRAT KÖRÉ ÉPÜLT DÍSZLET TELJESEN TUDATOSAN VAN FELÉPÍTVE, MINDEN SZALAG ÉS MOLINÓ A HELYÉN.

A BEJÁRATI AJTÓT DIÁKOK ŐRZIK. ÚJSÁGÍRÓKNAK ÉS KÍVÜLÁLLÓKNAK SE KI, SE BE.

ZSOMBOR ELMONDTA, HOGY AZ SZFE HALLGATÓI EGÉSZ ÉJJEL FÓRUMOZTAK. UGYAN A TELJES KÖZÖSSÉG NEVÉBEN NEM NYILATKOZHAT, DE SZERINTE HOSSZÚ TÁVRA RENDEZKEDNEK BE.

A DIÁKOK A JÁRVÁNYVESZÉLY MIATT MINDEN BELÉPŐ TESTHŐMÉRSÉKLETÉT MEGMÉRIK A BEJÁRAT ELŐTT. A REGGELI ÜGYELETES, ESZTER ELMONDTA, HOGY MINDEN BELÉPŐNÉL MINIMUM NAPONTA EGYSZER MÉRNEK.

SZALAGOK ÉS DESZKÁK: MINDEN A HELYÉN.

FILMESEK MOLINÓJA A BEJÁRAT MELLETT.

PLAKÁT A SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSPROGRAM ÉS A KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK BŐVÍTÉSE MELLETT.

A HALLGATÓSÁG DÉLUTÁN HÁROM ÓRAKOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TART, AHOL AZ EGYETEM LEMONDOTT VEZETŐSÉGE IS MEGSZÓLAL. AZ AZONNALI FACEBOOK-OLDALÁN EZT DÉLUTÁN ÉLŐBEN KÖZVETÍTJÜK.

KÉPEK: Bakó Bea és Szűcs Donát / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali főszerkesztője
Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek