Libanonban már csak Macron tud rendet tenni

Az augusztus elejei bejrúti robbanás a kormányt is bedöntötte. Az ideológiailag és vallásilag egyaránt megosztott politikai elit mostanra tudott megegyezni egy új miniszterelnök személyében. Hétfő este pedig már Emmanuel Macron francia államfő is megérkezett az országba. A miniszterelnök-keresés sikere és a francia elnöki látogatás nem véletlenül esik egybe. De kikre tud Macron támaszkodni a szövevényes libanoni politikában?

Augusztus 4-én óriási robbanás rázta meg Bejrút elegáns belvárosát: 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel. A halottak száma majdnem elérte a kétszázat, és több, mint hatezer ember sebesült meg, köztük többen a mai napig is életveszélyes állapotban vannak.

tavaly októberben hatalmas tüntetések indultak már a gazdasági válság miatt. A tüntetéseken a vallásilag megosztott országban valamennyi felekezetből részt vettek: síiták, szunniták, katolikusok, drúzok, örmények tüntettek együtt a korrupt elit ellen. Mivel a kormánynak része az Irán által támogatott, a szegény síita lakosságot képviselő Hezbollah (Isten Pártja), a magát „az ellenállás pártjának” tartó iszlamista szervezet a tüntetők ellen lépett fel: a rendőrség helyett feketeruhás hezbollahosok verték szét a tüntetőket, akik nemcsak a korrupt kormány távozását, de egy szekuláris – a vallási megosztottságot végre meghaladó – új államiságot is követeltek.

Kiderült: a libanoni Nemzeti Bank piramisjátékozott

A tüntetések annyit elértek, hogy tavaly október végén Saad Hariri, a főleg szunnitákat képviselő Jövő Párt elnöke – a 2005-ben meggyilkolt Rafiq al-Hariri fia – lemondott a miniszterelnöki posztról. Nyugalom azonban nem jött. A gazdaság szabadesésben van,

miután kiderült: a Nemzeti Bank vezetője, Riad Salamé piramisjátékszerűen (azaz minden fedezet nélkül) adott hatalmas hiteleket libanoni bankoknak és befektetőknek, nem egyszer 20 százalékos kamatot ígérve a befektetések és állampapírok után. Ez omlott össze tavaszra. Az eredmény:

az infláció elszállt, a nemzeti valuta, a libanoni líra naponta veszít az értékéböl: az év elején 1500 líra ért egy dollárt, a nyárra a feketepiacon már több, mint 10 ezer líráért adtak egy dollárt. A helyzetet a kínai koronavírus-járvány tovább súlyosbította. Libanon legfontosabb bevételi forrását adták a bankok és a turizmus: a gazdasági válság és a járvány miatt mindkét ágazat összeomlott.

Szövevényes klánpolitika határozza meg a libanoni demokráciát

A helyzet megoldását az is nehezíti, hogy Libanon ugyan – Izrael mellett – a Közel-Kelet egyetlen demokráciája, a politikai élet nagyon szétaprózódott: ideológiai és felekezeti alapon szerveződnek hivatalosan a pártok, bár

a keresztényeket a Gemayel-dinasztia pártja, a szunnitákat a Harriri-dinasztia képviseli, de az örmények, a drúzok és a síiták pártjai is egy-egy „klán” köré szerveződnek. Az országnak, amely az 1975-ben kirobbant polgárháborúiga  „Kelet Svájcaként” volt híres, éppen az a gondja, hogy az egyes politikusok a családi érdekeiket és az ezeket elfedni hivatott etnikai-vallási hovatartozást előrébb tartják, mint az ország érdekét.

Ennek egyik megnyilvánulása, ahogy a libanoni állam feladatait – akár szociális, akár rendvédelmi téren – az egyes felekezeti paramilitáris szervezetek vették át. Dél-Libanonban, valamint Bejrút szegénynegyedeiben már régóta a síita Hezbollah fizeti a nyugdíjat, tartja fenn az iskolákat, kórházakat, és mára átvette a rendőrség feladatait is.

A lakosság egy jelentős részének – főleg a tanultabb rétegnek – elege van ebből a korrupt rendszerből. Ezért vonultak tavaly ősszel többszázezren utcára, de a változást a parlamenti pártok sikeresen nyomták el.

az augusztusi robbanásig például egy olyan kormány volt hatalmon, amelyet szír nacionalistak, síita iszlamisták, a katolikusok egy része és örmény nacionalisták egyaránt támogattak.

Libanonon már csak Párizs segíthet?

Az augusztusi robbanás után is több tízezren vonultak utcára. A Libanont történelmi okokból is mindig nagy figyelemmel kísérő párizsi diplomácia (1920-ban Libanon francia mandátum alatt nyerte el önállóságát) lépett. Emmanuel Macron francia elnök már a robbanás után két nappal azonnal Bejrútba utazott:

Macron ennek megfelelően viselkedett: nem csak azonnali segítséget ígért meg, de azonnali irányváltásra, új kormány megalakítására szólította fel a libanoni politikusokat.

Noha ma már Libanon nem francia mandátum, a bejrúti elit követte a párizsi felszólítást: az elmúlt egy hónapban a pártok új kormány alakításáról tárgyaltak. Macron azzal is sürgette a tárgyalásokat, hogy bejelentette: augusztus végén ismét Libanonba látogat. A francia elnök hétfő este nem csak azért érkezett Bejrútba, hogy a libanoni – noha francia irányítással megvalósult – függetlenség százéves évfordulóját ünnepelje, hanem az újabb elnöki látogatás egyértelmű üzenet is volt:

Hétfő hajnaltól tárgyaltak a libanoni pártok vezetői – gyakorlatilag a „nagycsaládok” családfői – az elnöki palotában, hogy megállapodjanak abban, kit tudnak elfogadni miniszterelnöknek. Késő délután született meg a kompromisszum:

A 48 éves szunnita politikus (az alkotmány szerint a miniszterelnöknek szunnitának kell lennie) mögött felsorakozik a síita-iszlamista Hezbollah, a mérsékelt síita Amal-párt, a szunnita Hariri-párt (Jövő), az utóbbi időben a síitákkal szövetkező, de keresztény és szunnita hátterű Szabad Patrióta Mozgalom, azaz a keresztény Michel Aoun államelnök pártja (Aoun tábornok 2005-ben Franciaországból tért haza, azóta sokak meglepetésére inkább szír nacionalista politikát folytat), valamint a drúz Progresszív Szocialista Párt, amely szép neve ellenére a drúzok egyik klánját, a Joumblatt-családot takarja.

ami azt jelenti: a 129 fős alsóházban legalább 90 fős többséggel számolhat. Nyolc képviselő azonban lemondott a parlamenti mandátumáról a robbanás után. Adib mögé nem álltak be a keresztény fasiszták (a Libanoni Brigádok keresztény paramilitáris szervezet politikai szárnya), valamint az örmény szocialisták.

Noha a párton kívüli Adib maga távol állt a libanoni klánok politikájától – szó szerint is, elvégre az egykori egyetemi tanár az elmúlt hét évben országa berlini nagyköveteként szolgált –, kinevezését mégis annak köszönheti, hogy a nagy pártok – a libanoni katolikus jobboldal kivételével – mellette álltak ki.

A kinevezett miniszterelnök azonnal bejelentette: „most a cselekvés ideje jött el”, és a felkérése után az augusztus negyedikei robbanás következtében gyakorlatilag földdel egyenlővé lett bejrúti negyedeket kereste fel. A L´Orient Le Jour libanoni napilap elemzésében azonban megjegyzi: az októberben és most augusztusban is utcára vonult tömegek nem biztos, hogy elfogadják az új kormányt, ugyanis

Macron látogatása ezért nagyon fontos: a francia elnököt (eleve Franciaországot) sokan a mai napig nagyon tisztelik Libanonban, látogatása tehát legitimitást adhat az új kormánynak. Macron nem csak újabb azonnali pénzügyi segítség ígéretével érkezik, de konkrét elvárásokat fog megfogalmazni az új kormány politikáját illetően. Adib elfogadottságát növelheti Párizs szemében, hogy

felesége ugyanis francia. Hétfő késő este, amikor megérkezett Macron gépe a bejrúti reptérre, a francia államfő leszögezte, hogy „nagyon gyors reformokra lesz szükség“. Noha kijelentette: „tiszteletben tartja Libanon szuverenitását“, a mondatot rögtön azzal folytatta, mit vár el az új miniszterelnöktől.

A francia elnök libanoni látogatását azzal kezdte, hogy hétfő este találkozott egy neves énekesnővel, az amúgy keresztény vallású Fairuzzal, aki a megosztott libanoni társadalomban is egységes elismertségnek és népszerűségnek örvend. Macron politikai programja kedden kezdődik, amikor Aoun államfő mellett több politikussal is megbeszélést folytat. A mostani látogatásnak amúgy az is az indoka, hogy kedden ünnepli Libanon megalakulásának századik évfordulóját:

amely addig oszmán fennhatóság alatt állt – onnantól pedig francia mandátum lett. Macron szerint már csak ezért is különösen fontosak a francia-libanoni kapcsolatok.

A L´Orient Le Jour szerint Macronnak azonban nehéz dolga lesz elfogadtatni a lakossággal az új kormányt, mert az új kabinet nem jelent valódi törést az eddigi libanoni politikában: a párizsi felszólításokra a klánok a L´Orient Le Jour szerint úgy reagáltak, hogy „a régi gyakorlat szerint” összeálltak – ez azonban még nem igazi változás. A bejrúti napilap emlékeztet: Macron „nem rejti el” megvetését a libanoni elit kapcsán, sőt, a lap úgy tudja: Macron eleve a tüntetőket támogatná.

– ami egyértelműen mutatja: Párizs nem a régi elittel, hanem új szereplőkkel szeretné megújítani Libanont.

Azonban a kiábrándultság az újság szerint olyan nagy, hogy a tüntetések egyre inkább alábbhagynak, sokan inkább a kivándorlást választják a teljesen reményvesztett, gazdaságilag csődbe került, politikailag-vallásilag megosztott országból.

Macron partnernek fogadja el az USA által terrorszervezetnek tartott Hezbollahot is

Az egyetlen reménysugár, hogy az iszlamista Hezbollah jelenleg nem érdekelt a radikalizálódásban, elvégre a síita párt maga is része „a régi elitnek”. Hasszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője, aki a libanoni hegyekben bújkál az izraeli támadásoktól tartva, közölte: a síita iszlamisták készek Párizzsal kiegyezni, és hajlandóak a Macron által javasolt „új politikai paktumot” támogatni.

Kedden Macron ennek értelmében a Hezbollah parlamenti vezérével, Mohamed Raaddal is megbeszélést fog folytatni. A konzervatív Le Figaro napilap forrásai szerint Macron már augusztusi találkozójakor a hezbollahosokra úgy förmedt rá: „jól ismerjük az önök történetét, jól ismerjük a különleges identitásukat, jól tudjuk, hogy iráni agendát követnek – de maguk libanoniak, vagy sem?“

és segítsék az országot, azaz ne külföldi érdekeket szolgáljanak: „Hagyják ott Szíriát, hagyják ott Jement (a Hezbollah ugyanis Szíriában Asszad oldalán, Jemenben pedig a szunnita szaúdi csapatok ellen harcol – a szerk.), és melózzanak inkább itt, mert úgy új ország az önök családjainak is kedvezni fog“. A tiltakozásokra, miszerint miért áll egyáltalán szóba egy sokak szerint terrorista szervezettel, Macron augusztusban már azt mondta: „a Hezbollahot a libanoni nép megválasztotta, vannak képviselői a parlamentben“, azaz ő nem hivatott a párt legitimitását kétségbe vonni.

Miközben az USA és Nagy-Británnia a Hezbollah egészét – nem csak a katonai szárnyat, hanem a libanoni pártot is – terrorszervezetként tartja nyilván, az Európai Unió – főleg francia és olasz nyomásra – a mai napig különbséget tesz a katonai és a pártpolitikai szárny között, és csak a katonai szárnyat tekinti terrorszervezetnek. A Hezbollah a keddi találkozót is annak jeleként üdvözli, hogy Párizs nem követné az amerikai és brit diplomáciát a síita párt teljes elutasításában.

NYITÓKÉP: Emmanuel Macron Bejrútban augusztus 6-án a felrobbant bejrúti negyedben / EM, FB