Kiakadt a Felvidék, a szlovákiai magyar pártok a határzár lazítását kérik Orbánéktól

Szerző: Renczes Ágoston
2020.09.01. 17:58

Az Orbán-kormány által hozott beutazási korlátozások kiborították a szlovákiai magyarokat. A pártjaik a magyar kormányhoz fordulnak.

Kiakadt a Felvidék, a szlovákiai magyar pártok a határzár lazítását kérik Orbánéktól

Keddtől érvénybe léptek a koronavírus-járvány miatt beutazási korlátozások. Az erről szóló vasárnap délután megjelent kormányrendelet külön kitér az ingázókra: a szomszédos országok polgárai korlátozás nélkül utazhatnak be az államhatártól számított 30 kilométeren belülre legfeljebb 24 óra időtartamra, illetve az ugyanebben a sávban élő magyar állampolgárok is korlátozás nélkül térhetnek vissza Magyarországra, ha 30 kilométeren belülre utaztak be a szomszédos ország területére, és nem maradtak ott 24 óránál tovább.

Az ingázók tehát ezután is ugyanúgy járhatnának dolgozni vagy tanulni a határ túloldalára, mint eddig, legfeljebb a visszaállított ellenőrzés miatti várakozással kellene számolniuk a határon. Nagyon sok ingázó számára mégis teljesen ellehetetlenült a munkába vagy az iskolába járás, ugyanis a legtöbb határátkelőt teljesen lezárták. Magyarország és Szlovákia között 23 közúti határátkelő van, ebből keddtől csak 6 üzemel.

A helyzetre a szlovákiai magyar politika is reagált: három szlovákiai magyar párt, az Összefogás, az MKP és a Híd közösen fellépve, levélben keresi meg a magyar külügyminisztériumot és az operatív törzset a korlátozások enyhítése érdekében. Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke elmondta az Azonnalinak, hogy ezek az intézkedések főleg a szlovákiai magyarok életét nehezítik meg, ezért a közösség képviselőiként kötelességüknek érezték, hogy lépjenek az ügyben.

Elsősorban a nyitott határátkelőhelyek számának bővítését és a 30 kilométeres sáv eltörlését kérik a magyar külügytől,

hogy ne kelljen több tíz kilométeres kitérőket tenniük az ingázóknak, akik között sokan vannak olyanok, akik a határtól több, mint 30 kilométerre járnak dolgozni vagy tanulni.

Mózes azt is kiemelte, hogy Szlovákia a koronavírus-járványt a legsikeresebben kezelő országok közé tartozott, így indokolatlannak tartja, hogy Szlovákia irányába is ilyen szigorúak legyenek a magyarországi korlátozások. Az Összefogás elnöke az Azonnalinak kitért arra is, hogy bár

olyan gyors eredményre nem számítanak, mint amikor Andrej Babiš cseh miniszterelnöknek sikerült kijárnia Orbán Viktornál, hogy a már lefoglalt szállással rendelkező cseh állampolgárok beutazhassanak Magyarországra,

és nem is gondolja, hogy nekik is közvetlenül a miniszterelnöknél kellett volna lobbizniuk. A felvidéki magyar pártvezető mindenesetre úgy látja, hogy a magyar kormány nyitott arra, hogy a visszajelzések alapján módosítson az intézkedéseken.

GRAFIKA: Vitárius Bence / Azonnali

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek