Amit a jobbikos vezetés megtehet, ha „rezsimet” akar váltani

Judapest. Értik. Mármint ők. A zsidók. Meg a nem zsidók is. Akiknek általában íródnak az ismert (nyilvános) kommentek. Az olyan zsidós kommentek.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Szántó T. Gábor író, költő több versében is a holokauszttúlélés lelkiségét mondja el. Amiből idézni fogok, az is arról „beszél”, hogy azután életben maradni nem egy felszabadult öröm, hanem egy (több) nemzedéknyi szorongás, a feldolgozhatatlan ismétlődésétől való félelem. Amikor a túlélő visszaérkezett (hova is?), és „ha nem bírja kimondani a szót, nem gondol magáról, se róla semmi jót”. Szólnak a sorok arról a fizikai értelemben vett túlélésről – de sokak számára életben maradásuk ellenére is kvázi halálutániságról –, amikor is „érzékeny idegek, kárpótlásból épp kifizetett pszichiáterek” terelik a mindennapokat. (Mindennek lélektanáról – ha egyáltalán ez jó kifejezés rá, aligha – a Thalassa c. folyóirat egy korábbi tematikus száma kiváló munkákat közölt).

Szántó így zárja versét: „Welcome home, ez az édes otthon: Újzséland, Judapest!”

És ezen a ponton meg is érkeztünk a Jobbik szerencsi-tiszaújvárosi jelöltjéhez. Mint az ismert, az időközin induló jobbikos – ellenzék által támogatott – jelölt, Bíró László egy Facebook-kommentben a következő megjegyzéssel élt: „A Szent Koronára letett eskü meg smafu. Mifelénk két új alapszervezet is alakult, engem ez jobban érdekel, mint judapest.” Aztán bepottyannak tőle még „a zsidó uzsora-banktőkés” és a „tetűcsúzda” megjegyzések, is, mely képteremtő nyelvi gyakorlatokat széljobberektől szokott meg az ember.

Bíró hiába arrafelé él, nyilván nem lapozgatta Cseh Viktor és Mózes Krisztián kerékpárral bejárható túraútvonalát, mely során az utazó Borsod-Abaúj-Zemplén zsidó emlékeivel ismerkedhet meg. Ha bebringázza valaki az utat, akkor eljuthat olyan temetőkbe is, amelyek gondozatlanok. És nem azért, mert nincs arra akarat, hanem mert nincs, ki gondozza. Mert nem jöttek vissza. És így a gondozók nemzedékei sem születhetettek meg.

Ez is Borsod, nem csak a DVTK.

De nyilván nem Bíró oktatásáért nyitottam meg a Wordöt, hanem csak azt kívántam illusztrálni, hogy a holokauszt emlékezete és az abból következő morális és grammatikai normák hogyan tudnak sokadlagossá válni, ha az a tét, hogy az ellenzék egy mandátumot nyerjen – a német nemzetiségi képviselő miatt a kétharmad aligha van veszélyben.

És emlékeim szerint a Fidesz egyszer már el is vesztette a kétharmadot is, tehát „rendszerbontás” oké lírának, de kevéssé logikának. Ugyanakkor igaz, hogy egy ellenzéki győzelem mindig többet ér, mint egy „ezt behúztuk” politikai életérzés. Okkal gondolhatjuk, hogy lehet annak felhajtó ereje – már csak azért is, mert az orbáni állandóság ellenére számos tényleges lehetőségkapu nyílt meg az ellenzéknek (lásd 2019. október 13., és hogy már az is biztos, hogy 106 közös jelölt lesz).

Mégis ez az a pont, amelynél sokan okkal kérdezhetik meg: ha így áll a dolog, miért nem lehet a jelöltet visszahúzni, és helyette mást indítani. Válaszolhat erre valaki úgy, hogy Bíró éveken át megdolgozta a választókerületet, helyben aktív és ismert. De az ismert kommentek és a kétharmadot de facto nem lebontó választási szituáció ellenére elégséges szempontok lehetnek-e ezek arra nézve, hogy azt gondoljuk: a „tetűcsúszda” nem szép, de rég volt.

Távolról is elkerülném, hogy bármilyen iránytűvel legyek azt illetően, mit kellene tennie a Jobbiknak és az ellenzéki pártoknak. Megvannak erre azok, akik mindig mindenre tudják a választ. A szerzői pozíció e téren ismert – már akit érdekelne –, és sokadlagos is. Ami viszont inkább lényeges, az a kockázat, amit ma egyes potens jobbikosok jelöltek jelenthetnek. Mert kár lenne azt gondolni, hogy csak egyetlen ilyen figurája van még a Jobbiknak. És kár lenne azt gondolni, hogy a Jobbikból országosan kilépők, a haragosak, a Mi Hazánk aktivistái, a sértődöttek ne tudnák, hol kell hasonló kommenteket keresni.

Meglepődnék, ha amint megvan a 106 ellenzéki jelölt – köztük a jobbikos, mindenki által támogatottak –, akkor ne kerülnének terítésre a cuccok. Ne legyen igazam, és tényleg ne. Gondolhatja azt az ellenzék, hogy nyugalom, azokat majd a szeriőz sajtó úgysem szemlézi – lévén ki tekinti referenciának a Ripostot vagy az Origót. Lehet. Ugyanakkor ki is tudja kerülni előbbieket a Fidesz: egy kis célzás, egy kis Facebook-hirdetés, aztán pörög is a terjesztés – már amennyiben a tartalmak a Facebook-szabályzatának megfelelnek.

Mindez azért is döntő, mert Fekete-Győr András arról beszél, hogy a „múltnak és a jövőnek külön listán kell indulni”. Akkor adódik is a kérdés, hogy

És ezen a ponton nem lenne tisztességes, ha nem tennénk hozzá, hogy Bíró elnézést kért. Ő neki volt véleménye saját magáról. Ez például nem mondható Gyöngyösi Mártonról, gondolom, a Mazsihisz azóta várja a gázkamrás hihi-haha megjegyzésre a bocsánatkérést.

És bár továbbra is sem kívánok okosságokat osztogatni, de a jobbikos vezetés felelőssége nem kicsi, és meg is tud neki annak felelni. A támogatottságukat érdemben növelni szinte lehetetlen feladat, ami viszont a vidéki szervezetek reorganizálása mellett megoldható és teljesítmény lenne, hogy a jelöltállítás során elgondolják vagy „megkérdezik” az illetőt az elmúlt évek kommentaktivitásáról vagy a nyilvános vagy sem – de mégis rögzített – fellépéseiről. Aztán, ha olyat mondott, mint ami miatt most sok ellenzékinek gombóc van a torkában, akkor a vezetés még egy kicsit gondolkodik azon, hogy cserél-e (és persze ne a sajtóból tudja meg a többi párt a helyzetet). És akkor mást épít fel – ha ma kezdik, még lehet idő.

Nyilván a Jobbik középre húzódásával – gárdamellény után Zara-mellény – az ilyen megnyilvánulások száma csökkent, ellenben számuk aligha nulla. Mert a jelen az egy dolog, a múlt és a fideszes politikai üzem erőforrásai meg egy további másik kettő. És minden tekintetben tisztának kell lennie annak a politikusnak, akik a Fidesz helyére akarnak érkezni.

Gondolhatjuk azt, hogy hiába a kormánypárti fészbuk-kommandó az ellenzéki konstrukció felállása esetén, ha napvilágra kerülnek ilyen mondatok, azok a választókat nem fogják érdekelni. Lehet. És lehet legyinteni, hogy nehogy már pont a Fideszék beszéljenek az ügyben. Ez is lehet. Sokan biztos így gondolják, sokak pedig meg szeretnének biztosak lenni abban, hogy nem kell olyan párt jelöltjével esetileg sem azonosulniuk, melynek tagja szerint Magyarország fővárosának a neve Judapest.

Bár minden emberi álom csak ennyire lenne teljesíthetetlen.

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó. A cikk kizárólag a szerző magánvéleményét tükrözi.