Vége az augusztusnak, de még nem siratjuk a nyarat

Egy csomó dolog van, amiről nem írunk az Azonnalin, pedig kéne: a Fasza Dolgokban most behozzuk a szerkesztőségi lemaradást. Lecsó, minőségi MÁV-élmény, Pilis, román humor, Burgundia, szüret, meditálás és még sok más!

+ Jön a szüret

Az egész éves munka értelme és jutalma. Hosszas tervezés és készülődés előzi meg. Milyen bort akarunk belőle? Biztos ne másfélét? Mikor szedjük? Biztos beérik addigra? Működik még a refraktométer? Biztos jó értéket mutat? Ugye nem viszi le a savat a hétvégi hőség? Ugye nem tartja meg a mostani magas savat addigra a szőlő? Ugye nem rohad le az utolsó pillanatban? Ha vannak borász ismerőseid, a következő hetekben ne nagyon hívogasd őket. Munka van már hajnaltól, nagyon kell figyelni az időjárást, és az egész jövő évi megélhetésük most dől el. Eddig kiváló évjáratnak tűnik az idei. (Bukovics Martin)

+ Lecsó

Nincs étel, ami jobban megmozgatná a magyarok gasztrofantáziáját, mint a lecsó. Pedig nehéz ennél egyszerűbb ételt találni: fapados verziójához nem kell más, csak egy kevés zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom és némi só. 

A lecsó össznemzeti ügy: a pénzügyi szaksajtó részletes elemzőcikkben írja meg, miért és mennyivel drágultak a hozzávalói idén, a fine dining portál pedig kacsazsíros, kápiapaprikás verziót ajánl belőle az ünnepelt séf receptje alapján. Legendákat zengenek az elkészítési módok miatt kirobbant, ordítozásig fajuló hitvitákról is. Ebből én kimaradnék, mondom inkább, mi a tökéletes verzió: a szalonnazsíron pirított vöröshagymából, friss paradicsomból, lecsópaprikából és hegyes erőspaprikából készült, sallangoktól mentes, fedő nélkül rotyogtatott, kovászos fehér kenyérrel tunkolt és szódával vagy fröccsel kísért lecsó. Tojás, rizs, kolbász és egyéb hülyeségek kizárva. (Szűcs Donát)

+ Vasúti szabadverseny

Mikor 2018 végén az Azonnalihoz jöttem, az egyik első cikkem az a mérgelődés volt, amit egy, a gödöllői vasútállomás peronján, -5 fokban az államvasútnak köszönhetően eltöltött másfél óra és pár eljegesedett végtag inspirált. Másfél órával és két átszállással később már pötyögtem is a laptopom billentyűin a cikket, amelyben arra jutottam, hogy végső soron a MÁV-nak mint személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalatnak, jelenleg se értelme, se jövője nincsen.

Az egyedüli ok, ami miatt az államvasutat még nem hagyta ott a francba az összes utas, az, hogy nincs másik (aki őszintén szereti a MÁV-ot, az csak valamiféle különös Stockholm-szindróma eredménye lehet, marad tehát amolyan jobbhíján-társaság). Vagyis az államnak esze ágában sincs megnyitni a belföldi személyszállítási piacot a magánvasutak előtt, marad a MÁV monopóliuma, amely miatt a vasúttársaságot semmi nem ösztönzi az innovációra. Erre mondta azt a cseh magánvasút RegioJet, hogy legyen másik, és augusztus 25 óta már belföldön is lehet magánvasutazni Budapest, Győr, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között – a cseh cég magyarországi partnerének ugyanis van engedélye belföldi személyszállításra is.

Vonattal utazni egyértelműen jóval kényelmesebb – és környezetbarátabb –, mint bármi mással, de amíg a vasutat a folyton lerobbanó ősöreg mozdonyokkal, a mocsoktól ragadós, zöld műbőrülésekkel és a gaztól felvert, elhanyagolt vasúti területekkel azonosítják, addig a vonatozás sem lesz szexi. Így csak szurkolni tudok annak, hogy a RegioJet árassza el sárga vonatokkal az országot – eközben pedig a MÁV ocsúdjon fel. Az pedig, hogy felocsúdjon, mindannyiunk érdeke. (Illés Gergő)

+ Kirándulj a Pilisben!

Nemcsak szidni lehet viszont a MÁV-ot, az elmúlt években ugyanis tapintható egy lassú szemléletváltás a cégnél, ami immár nemcsak a monopolhelyzeten való terpeszkedésen alapul, hanem azon, hogy próbáljunk az utasnak jó szolgáltatást nyújtani. Ilyenek például a tök jó balatoni büfékocsik, az ismét forgalomba álló emeletes motorvonatok, de a legutóbbi ötlet – amiről itt is szó lesz – azért is különleges, mert a MÁV itt egy alapvetően rossz dologból tudott valami jóval előrukkolni.

Elég szerencsétlen módon még júniusban szakadt rá a vasúti támfal a sínekre az ország egyik legszebb vasútvonalán Nagymaros és Szob között. A MÁV ezért az érintett szakaszon nemcsak pótlóbuszokat indított, hanem a MAHART pótlóhajóit is lehetett használni, ami a csodaszép dunakanyari szakaszon akkora siker lett, hogy a vasúttársaságnak is feltűnt: ezzel akár lehetne is valamit kezdeni.

Valahogy így születhetett meg augusztus elején a Dunakanyar Napijegy, ami 26 év alattiaknak 1500, efölött pedig 2000 forint, és egyedülálló módon nemcsak a vasútra, hanem a szentendrei HÉV-re, a buszokra és a MAHART-járatokra is érvényes. Vagyis egy dunakanyari-pilisi-börzsönyi kiránduláshoz már nem kell három-négyféle jegytípust is megvenni, amire mondhatnánk, hogy 2020-ban már alap, de Magyarországon eddig egyáltalán nem volt az. Turisztikailag kiemelt régiókban másutt már mindenhol az, például a svájci-német-osztrák határon fekvő Boden-tónál, de ilyen napijegyei minden egyes német tartománynak vannak.

És éppenséggel a Pilisben, a Börzsönyben és a Dunakanyarban is van mit nézni, Budapestről nem nagy a távolság, szóval nem is lehetne logikusabb egy dunakanyari napijegy feltalálása. De ahelyett, hogy panaszkodnánk, hogy mi tartott ennyi ideig, örüljünk, hogy van! (Illés Gergő)

+ Biciklizni Dél-Burgundiában

Miközben a francia nagyvárosok és tengerpartok még a mostani furcsa nyáron is tömve vannak (vagy ha nincsenek, akkor jó okkal érdemes tényleg elkerülni őket), a francia vidék még él. Amikor biciklitúrát terveztünk a franciákhoz, akkor szempont volt, hogy legyen jól kiépítve, dimbes-dombos tájon menjen az út, ne annyira első számú turisztikai desztináció (de jó gasztronómiával), valamint ne legyen messze. Erre éppen ideális Dél-Burgundia, a Dijontól olyan 70 kilométerre délre fekvő terület.

Ez lehetővé tesz egy dijoni városnézést is. A város másfél nap alatt letudható, de a belvárosa tényleg szép, a piac pedig (bár nem koronavírusos időben) mindenképp ajánlatos, igaz, nem az ottani éttermek, amelyek inkább a turistáknak szólnak. Hirtelen felindulásból az onnan nem messze lévő prefektúra előtti Spicát ajánlanám: nemrég nyílt, egy japán szakács visz alapvetően burgund konyhát – újszerű, de csak annyira, hogy azért a prefektúra kényes gaulleista ízlelőbimbójú alkalmazottainak is még megfeleljen.

Mivel borvidékről van szó, a dimbes-dombosság adott volt Dijontól. De ez nem az elegánsabbnak számító (Dijon környéki) Côte-d'Or, azaz nincs is teli turistával (bár nem tudom, hogy a Côte-d'Or mennyire volt most teli, a dél-burgund vidékek elég kihaltak voltak). Ráadásul Chalon-sur-Saône-ból, ebből a közepesen érdekes városkából (egy óra elég a városnézésre) jól kiépített bicikliút (ún. voie verte) vezet le Cluny mellett Mâconig, és onnan tovább Beaujolais vidékéig, ahonnan várni szokás november harmadik csütörtökén az újbort (ami Bukovics Martin szerint banánízű, de ezt beszélje meg a franciákkal).

Cluny kissé kiábrándító volt, és nem csak azért, mert a hajdanán majdnem egész Európa szellemi életét uraló bencés kolostornak már a jakobinus uralom is véget vetett (sőt, egy részét el is bontotta), de jelenleg belül az egész egy igen lassan haladó építkezési terület csak. A városka ettől még helyes, meg az egész környék. A bicikliút egy egykori vasút vonalát követi: a sínek helyett van a teljesen csak a bicikliforgalom számára fenntartott pálya. A vasútra egyrészről az emlékeztet, hogy megvannak a régi vasútállomások (amelyek most turisztikai információs pontokként, bicikliszervízekként vagy kávézókként működnek), valamint Cluny után egy 4 kilométer hosszú vasúti alagútban halad a bicikliút – ami különösen (amint velünk aznap történt) eső idején felettébb jó.

Mâcon városa megint letudható egyórás városnézéssel. Innen délre van a Beaujolais vidéke, ez már majdnem Lyon – noha hivatalosan még Burgundiához tartozik, az itteni borvidéket (az eltérő szőlőfajták miatt) nem szokás a burgundiaiakhoz sorolni. Beaujolais vidékén a bicikliút sokszor már borvidékes földút lesz – de eltévedni is ér, a táj szép, és a tervezettől eltérő kisvároskákban is mindig jó a konyha. (Techet Péter)

+ Minőségi tudománykommunikáció

A Jurassic Park miatt a férfitársadalom 40 év alatti tagjainak alighanem mind volt dínós korszaka. Ezt aztán lassan a legtöbben kinövik, de sokakban egy életre ott marad az érdeklődés. Így jártam én is, mert bármikor képes vagyok a képernyő előtt ragadni, ha a Jurassic Park első részét adják a tv-ben (még a gyengébb második és harmadik rész sem veszi el a kedvem, ezekről sem nagyon szoktam átkapcsolni másra, de még a fejfogósan bugyutára sikerült Jurassic Worldöt is moziban néztem – indominus rex rulz!), és a mai napig felkapom a fejem a különböző őslényes tartalmakra. Főleg, ha minőségiek.

Ezt az igényem elégíti ki a YouTube algoritmusai által augusztusban nekem feldobott PBS Eons nevű csatorna. A magát vloggernek és tudománykommunikátornak tartó Hank Green, valamint a két paleontológus, Kallie Moore és Blake de Pastino szereplésével készülő videók abszolút minőségi tartalmat jelentenek a természettudományokra kíváncsiaknak: tízperces összeállításaikban messze nemcsak az őshüllőkről beszélnek közérthetően és informatívan, hanem például arról is, hogyan háziasították az emberek a macskákat; bemutatják a Földön valaha élt legnagyobb békát (a 70 millió éve élt ördögvarangy 40 centis és 4,5 kiló is lehetett, kisebb emlősökre is veszélyt jelentett!); elmondják, valóban nyerhetünk-e ki évmilliókkal ezelőtt gyantában ragadt rovarokból DNS-t, mint a Jurassic Parban és hogyan viselkedtek az őseink, mikor az ember még nem állt a tápláléklánc csúcsán.

Persze a gyerekkori dinoszaurusz- és őslénymániával leginkább összhangban lévő részek a legjobbak. Kedvcsinálónak álljon itt az egyik kedvencem a megalodon kihalásáról, amelyhez képest a ma élő nagy fehér cápa barátsághoz ebihalnak tűnik csupán. Ja, igen: Kallie Moore denevéreket még a tájékozódásukban is megzavaró magas hangszínével sajnos úgy tűnik, a csapat nem kezd semmit. Az ő videóit érdemes minimál hangerőn hallgatni. (Galavits Patrik)

+ Rilès: WELCOME TO THE JUNGLE

A mumble rap, azaz a „motyogós rap” sötét korszakában mindig nagy öröm a műfaj kedvelőinek olyan viszonylag új előadóra bukkaniuk, akik nem csak egy-egy menő divatmárkát ismételgetnek valami kétbites alapra, miközben a brigádjukkal veretik a drága sportkocsikban. Az igazság az, hogy

Így találtam rá én is az algériai születésű, francia Rilèsre. Rilès Kacimi 1996-ban született muszlim szülők gyermekeként, és már egészen kiskora óta zenész akart lenni. Eleinte csak gitározott és feldolgozásokat készített a YouTube-ra, de miután megszerezte angolszakos bölcsészdiplomáját a Roueni Egyetemen, elvállalt egy képesítést nem igénylő munkát, hogy közben zenei karrierjét építhesse. Szó szerint, ugyanis a félrerakott pénzéből összerakott egy stúdiót a saját hálószobájában, ott írta meg dalainak túlnyomó részét.

Első lemeze 2015-ben jelent meg, de igazán ismert akkor kezdett lenni, amikor 2016-ban úgy csinált egy ötvenkét számos albumot “RILÈSUNDAYZ” címmel, hogy minden vasárnap megjelentetett belőle egy dalt. Zenéit a 2019-es WELCOME TO THE JUNGLE című lemezéig teljes egészében ő alkotta: szöveget írt, alapot csinált, mixelt, de még a videóklipjeit is ő rendezte. Azóta már az Egyesült Államokban is felfigyeltek rá, egyik videójában maga Snoop Dogg vendégszerepelt, de itthon is nagy népszerűségnek örvend, 2019 tavaszán teltházas koncertet adott az Akváriumban. (Varsányi Bence)

+ Román politikai szatíra borús őszi napokra

Éppen augusztus végén, pontosabban 31-én startol kedvenc román tévéműsorom, a Starea Nației. Ez lefordítva körülbelül így hangzik: A Nemzet Állapota. Annyit érdemes tudni az egészről, hogy a műsor egy annyira vicces politikai szatíra, hogy többször fordult már elő az, hogy hangosan felkacagtam az Országos Széchényi Könyvtár Történettudományi Olvasótermében, több morcos pillantást is magamra vonva az éppen bent ülő törzsolvasóktól.

A műsor arca, Dragoș Pătraru természetes nemtörődömséggel figurázza ki úgy az erdélyi szász származású román államelnököt annak habitusa miatt (olyan, mint egy éppen lemerülő robot), mint a szocdemek jelenleg börtönben ülő volt elnökét, Liviu Dragneát, akit egy alkalommal úgy jellemzett, mint az a vidéki suttyó, akinek fogai között még ott vannak a puliszkamaradványok, ám országos jelentőségű politikussá válva azt hiszi, hogy körülötte forog a világ.

A Starea Nației hétköznapjaim (hétfőtől csütörtökig minden este 45 perc) reménysugara, ide szoktam menekülni a nyomasztó magyar valósággal szemben. Külön kiemelendő a műsor Vax Populi rovata, amely görbe tükröt mutat a román társadalomnak, megmutatja a „mély”, vidéki Romániát. Banális kérdésekre (mi az ország hivatalos nyelve, mi az ország fővárosa stb.) szürreális válaszok az egyszerű románoktól. (Antal Róbert-István)

+ Meditálj naponta tíz percet!

Annak ellenére, hogy Magyarországon elég gyakran stresszesek az emberek, illetve elég sokan szenvednek különböző mentális betegségekben – például depresszióban –, szinte tabunak számít ezekről beszélni, fellépni ellene vagy kezelni őket pedig pláne. Pedig önmagában nem állja meg a helyét az a mondás, hogy ép testben ép lélek, mivel a mentális egészségünk is ugyanúgy fontos részét képzi az egészséges életmódnak, mint az egészséges táplálkozás vagy a rendszeres testmozgás.

A stressznek pedig sok negatív következménye is lehet: amellett, hogy az ember koncentrációja csökken, álmatlansághoz vagy akár fizikai betegséghez is vezethet. Erre a legegyszerűbb megoldás a meditálás!

Nemrég indult egy podcast Here, Now, Together néven, ahol az Enter Shikari énekese, Rou Reynolds készít meditációt segítő anyagokat. Egy gyakorlat 10 percig tart, és segít az embernek kikapcsolni a napi rohanásból, hogy arra a rövid időre a pillanatban éljen: segít felerősíteni azokat a hatásokat és ingereket, amik az adott pillanatban az emberi testet érik. Ilyen gyakorlat például az, amikor arra figyelsz, ahogy a súlyod lehúz a székben, vagy hogy légzés közben arra összpontosítasz, ahogy a tüdő megtelik levegővel, ahogy a bordák vagy a vállak megemelkednek belégzésnél, vagy ahogy a szájon keresztül távozó szén-dioxid érinti az ajkakat.

Ugyan vannak olyan hangok, ami szerint ez a fajta meditáció akár káros is lehet – mint bármilyen tevékenység, amit az ember helytelenül végez –, azonban magamon azt vettem észre, hogy jóval könnyebben alszom el, ha lefekvés előtt rászánok erre tíz percet. Ekkor kevésbé csaponganak a gondolataim, és nem gondolok arra, hogy milyen stresszes nap elé nézek holnap. Az pedig kifejezetten hasznos, hogy másnap kipihenve ébredek, és ha előző nap aggódtam rajta, akkor másnap már nem stresszként élem meg az előttem tornyosuló feladatokat. (Karóczkai Balázs)

NYITÓGRAFIKA: Vitárius Bence / Azonnali